A bel­ső ké­pek ereje

Ha tes­ti-lel­ki egész­sé­gü­kről van szó, a nők min­dig bát­ran har­col­nak – ál­lít­ja An­ge­li­ka Kop­pe, a „Wildwuchs” mód­szer meg­ala­pí­tó­ja. Aki csat­la­ko­zik ber­li­ni cso­port­já­hoz, az ke­mény kér­dé­sek­kel ta­lál­ja szem­ben ma­gát. Sa­ját ma­gá­nak kell vá­laszt ad­nia ar­ra a kér­dés­re, mi rej­tő­zik va­ló­já­ban a be­teg­sé­ge mö­gött. Eh­hez és az ön­gyó­gyí­tás fo­lya­ma­tá­hoz se­gí­ti hoz­zá őket a bel­ső ké­pek­kel vég­zett mun­ka. Ősi, egy­sze­rű, még­is majd­nem el­fe­lej­tett mód­szer a bel­ső ké­pek ere­jét gyó­gyí­tás­ra fel­hasz­nál­ni.

A vi­zua­li­zá­ci­ós mun­ka ma­nap­ság szá­mos élet­ve­szé­lye­sen vagy kró­ni­ku­san be­teg em­bert se­gít hoz­zá ah­hoz, hogy fel­ve­gyék a kre­a­tív kap­cso­la­tot meg­be­te­ge­dett szer­ve­ik­kel. Az ily mó­don nyert kü­lön­fé­le üze­ne­tek azu­tán élet­men­tő­ek is le­het­nek, hi­szen rá­éb­resz­tik az egyént sa­ját fe­le­lős­sé­gé­re, és tá­mo­gat­ják ab­ban, hogy sze­mély­re sza­bott, a hét­köz­na­po­kra át­for­dít­ha­tó ön­gyó­gyí­tó fo­lya­ma­tot dol­goz­zon ki.

A sze­mi­ná­ri­um részt­ve­vői va­la­mennyi­en el­ju­tot­tak egy bi­zo­nyos ha­tár­ig: be­teg­sé­gük sakk­ban tart­ja őket, ezért ke­re­sik azt az utat, amellyel meg­ért­he­tik a ba­ju­kat, és meg­ta­lál­hat­ják a gyó­gyu­lás le­he­tő­sé­gét. A fe­la­da­tuk nem egy­sze­rű, van, aki at­tól fél, cső­döt mond majd, más at­tól tart, hogy nem ta­lál­ja meg a be­fe­lé ve­ze­tő utat, megint más nem tart­ja ma­gát kel­lő­en „spi­ri­tuá­lis­nak”. De az is ag­gasz­tó szá­mu­kra, hogy eset­leg ha­mis ké­pek csal­ják őket té­vút­ra.

El­ső lé­pés­ként a cso­port tag­jai tes­ti tü­ne­te­i­k­ről be­szél­nek. A ta­pasz­ta­lat azon­ban azt mu­tat­ja – ma­gya­ráz­za An­ner­ose Scheu­er­mann pszi­cho­ter­apeuta –, hogy a mun­ka so­rán ha­ma­ro­san a lel­ki meg­be­te­ge­dés ke­rül elő­tér­be. A vi­zua­li­zá­ció jó­vol­tá­ból a tu­dat­ba ke­rül­nek olyan té­mák, ame­lyek a be­teg­ség­gel füg­ge­nek össze. Ha eze­ket si­ke­rül ilyen össze­füg­gés­ben meg­él­ni és lel­ki­leg fel­dol­goz­ni, ak­kor a pro­blé­ma szer­vi szin­ten is meg­ol­dód­hat. En­nek meg­fe­le­lő­en a részt­ve­vők meg­ter­ve­zik sa­ját gyó­gyí­tó jö­vő­ké­pü­ket, an­nak a jel­szó­nak a je­gyé­ben, hogy „sem­mi oly­as­mit nem ér­he­tünk el, amit ko­ráb­ban nem kép­zel­tünk el”.

Tes­ti uta­zás se­gít hoz­zá a di­ag­nó­zis­hoz

Amit a be­teg­sé­gün­kről és an­nak okai­ról gon­do­lunk, az egy do­log. A má­sik, mit mon­da­nak ne­künk bel­ső ké­pe­ink. És itt ar­ról van szó, hogy meg­vál­toz­tas­suk ré­gi szo­ká­sa­in­kat. Ez a kul­csa a gyó­gyí­tó mun­ká­nak. A fog­lal­ko­zás so­rán a részt­ve­vők elő­ször el­la­zít­ják a tes­tü­ket, és egy kép­ze­let­be­li fény­go­lyó se­gít­sé­gé­vel meg­tisz­tít­ják az au­rá­ju­kat, in­dul­hat a képzlet­be­li uta­zás sa­ját ma­guk­ba. A ve­ze­tett me­di­tá­ció so­rán elő­ször egy biz­tos he­lyet ke­res­nek fel, egy olyan tá­jat, ahol biz­ton­ság­ban ér­zik ma­gu­kat.

Az egyik asszony, aki méh­nya­krák gya­nú­ja miatt ke­res se­gít­sé­get, biz­ton­sá­gos meg­fi­gye­lő­he­lyé­ről sa­ját ma­gát lát­ja, amint egy­re ki­sebb­re megy össze, majd az orr­lyu­kán ke­resz­tül be­le­jut a sa­ját tes­té­be, csú­szik le­fe­lé, egé­szen a mé­héig, ahol a be­teg­ség fész­kel. Ré­mül­ten fe­de­zi fel, hogy a szó­ban for­gó test­rész szí­nes, fol­tos, se­bes és nyi­tott, rá­adá­sul érin­tés­re is jég­hi­deg. A kér­dés­re, va­jon mi­re van szük­sé­ge, a vá­lasz: me­leg­re, hi­á­nyol­ja az érin­tést. Vé­gül vég­ig­si­mít­ja, és ked­ves érin­té­sek­kel bú­csú­zik tő­le. Utá­na egé­szen vé­kony for­mát ölt­ve ke­resz­tül­jut a méh­szá­jon: oda­bent min­den for­ró, vö­rös és pu­ha. Be­lül boly­hos, eze­ket vég­ig­si­mít­ja.

A kö­vet­ke­ző fe­la­dat olyan hely­re men­ni, amely vonz­za, amely a be­teg­sé­gé­vel függ össze. Ez a la­poc­kái kö­zött ta­lál­ha­tó. Vég­ig­ha­lad a ge­rin­cén, amely oly­an­nak tű­nik, mint egy ele­mek­ből össze­ra­kott füg­gő­híd. Egyen­ként ne­he­ze­dik rá a csi­go­lyá­kra. Vé­gül össze­ta­lál­ko­zik egy nagy­mé­re­tű, for­ró, vö­rös tűz­lab­dá­val. Ez ma­ga a for­gó ener­gia, lük­tet, lé­le­ge­zik, oda­áram­lik a lábá­hoz, majd a láb­szá­rán és a tér­dén át fel­fe­lé, to­vább. Ek­kor az asszony kép­ze­let­be­li má­sá­nak bú­csút kell ven­nie: vég­ig­megy a la­poc­ká­ján, a vál­lízü­let­hez, majd a bőr egyik pó­ru­sán át ki­ug­rik a sza­bad­ba.

Nincs szük­ség gyors ma­gya­rá­zat­ra

Má­so­dik lé­pés­ként a részt­ve­vők na­gyon óva­to­san dol­goz­nak a ké­pek­kel, mert fen­náll a ve­szély, hogy egy ké­pet na­gyon gyor­san egy meg­ha­tá­ro­zott irány­ban ér­tel­mez­nek. A kö­vet­ke­ző fe­la­dat az, hogy el­mé­lyed­je­nek a ké­pek­ben, ér­zék­szer­ve­ik­kel meg­ta­pasz­tal­ják őket. Nem sza­bad in­tel­lek­tuá­li­san ér­tel­mez­ni és sa­ját ko­ráb­bi min­tái­kat lát­ni ben­nük. Hi­szen min­den­ki a ma­ga mód­ján lát­ja a ké­pe­ket, de lé­te­zik egy sor egyéb ér­tel­me­zé­si le­he­tő­ség is.

Egy má­sik, reu­má­ban szen­ve­dő részt­ve­vőt be­teg­sé­ge fész­ké­nek fel­de­rí­tő út­ja nem be­teg ízü­le­tei­hez, ha­nem a szí­vé­hez ve­ze­ti. Ami­kor vö­rö­sen láng­oló csú­csát meg akar­ja érin­te­ni, az na­gyon for­ró. Kény­te­len meg­für­de­ni az előt­te áram­ló fo­lyó­ban, hogy ki­bír­ja a for­ró­sá­got. Va­jon a szí­vé­nek is a víz­re van szük­sé­ge? Ön­gyó­gyí­tó kon­cep­ció­já­nak ré­sze­ként ké­sőbb min­de­n­e­set­re azt kap­ja fe­la­da­tul, hogy az el­kö­vet­ke­zen­dő hé­ten jól sír­ja ki ma­gát, ez jót tesz szí­ve gyul­la­dá­sos fo­lya­ma­tá­nak. Utá­na le­raj­zol­ják az utat, és gyur­má­ból is meg­min­táz­zák fő mo­tí­vu­mát. Éle­tü­ket meg­ha­tá­ro­zó né­ze­tek, úgy­ne­ve­zett hit­té­te­lek me­rül­nek fel köz­ben, pél­dá­ul ilye­nek: „csak ak­kor ve­szek tu­do­mást ön­ma­gam­ról, ha reu­más va­gyok, csak ilyen­kor ér­zem ma­gam vé­dett­nek, egész­nek”. Ez a mon­dat a reu­más be­teg ön­gyó­gyí­tó kon­cep­ció­já­ban vé­gül meg­ha­tá­ro­zó meg­erő­sí­tés­sé vá­lik. Na­pon­ta há­rom­szor kell el­mon­da­nia: „tu­do­má­sul vesz­nek és gon­do­san ke­zel­nek”.

A részt­ve­vők el akar­ják en­ged­ni a ré­git, hogy he­lyet ad­ja­nak a gyó­gyí­tó ha­tá­sok­nak. Meg­ta­pasz­tal­ják, hogy az ön­gyó­gyí­tás­hoz a gyász­mun­ka is hoz­zá­tar­to­zik. A be­teg­ség­nek és a fel nem dol­go­zott gyász­nak ugya­nis sok kö­ze van egy­más­hoz.

A méh­nya­krák­gya­nús eset a tűz­go­lyó­tól kap meg­erő­sí­tést. Ön­gyó­gyí­tó re­ceptjé­nek ré­sze, hogy al­ha­sát tart­sa a ko­ráb­bi­nál sok­kal me­le­geb­ben. A tűz­go­lyót na­pon­ta há­rom­szor el kell kép­zel­nie a la­poc­kái kö­zött, ott, ahol egyéb­ként gya­k­ran érez fáj­dal­mas fe­szült­sé­get és for­ró­sá­got. Ezt az ad­dig ott rej­tő­ző éle­te­ner­gi­át kell tu­da­to­san „le­gör­get­nie” az al­ha­sá­ba.

Az öreg bölccsel va­ló ta­lá­ko­zás

A workshop utol­só fel­vo­ná­sa­ként a részt­ve­vők „öreg bölccsel” ta­lál­koz­nak. A meg­fe­le­lő la­zí­tást kö­ve­tő­en egy hegy bel­se­jé­be ve­ze­tik őket, ahol ta­lál­koz­hat­nak ve­le. A kép­ze­let­be­li bölcs annyi­fé­le ala­kot ölt­het, ahá­nyan el­kép­ze­lik. A reu­más asszony ese­té­ben ez pél­dá­ul ku­por­gó öre­gem­ber, aki egy tó part­ján gug­gol, és mi­köz­ben va­kí­tó kék sze­mé­vel a ta­ná­csát ké­rő­re néz, a tó tü­k­ré­ben meg­mu­tat­ja ne­ki be­teg­sé­ge és gyó­gyu­lá­sa ké­pét. A be­teg­sé­ge ké­pe olyan, mint­ha az il­le­tő ha­jó­tö­rött­ként az éj­sza­ka kö­ze­pén egye­dül ka­pá­lóz­na a víz­ben, és egy ha­tal­mas, fe­ke­te ha­jó­test me­red­ne fö­lé feny­ege­tő­en. A gyó­gyu­lá­sa ké­pe ez­zel szem­ben olyan, mint egy na­rancs­sár­ga spi­rál­ban for­gó vi­dám del­fin. En­nek meg­fe­le­lő­en gyó­gyu­lá­sa ér­de­ké­ben na­pon­ta egy­szer a vi­dám del­fint vi­zua­li­zál­ja.

Vé­gül még egy ér­té­kes aján­dé­kot kap az öreg bölcstől: egy réz­szí­nű ré­gi ol­lót. Egy fel nem dol­go­zott sza­kí­tás ugya­nis a reu­má­já­hoz ha­son­la­to­san már évek óta kí­noz­za. Az ol­ló ar­ra em­lé­kez­te­ti, hogy a se­bész­kés vá­gá­sa sok­kal gyó­gyí­tóbb le­het, mert az el­met­szett szö­ve­tek gyor­sab­ban forr­nak össze. Az öreg bölcs nem mást jel­ké­pez, mint kap­cso­la­tun­kat az is­te­ni­vel, amely bel­ső tu­dá­sunk­ból ki­in­dul­va gyó­gyí­tó ké­pet aján­dé­koz­hat ne­künk. An­ge­li­ka Kop­pe ta­pasz­ta­la­tai sze­rint azok a nők, akik ilyen mó­don gyó­gyul­tak meg, új­faj­ta élet­szem­lé­let­hez ju­tot­tak, rá­ta­lál­tak is­ten­re, a spi­ri­tua­li­tás­ra, a vé­dő­an­gya­lu­kra. Mély bi­za­lom fej­lő­dött ki ben­nük az élet iránt, va­la­mint erős in­tuí­ció­hoz ju­tot­tak.

A sze­mi­ná­ri­um részt­ve­vői a kö­vet­ke­ző he­tek­re szó­ló ön­gyó­gyí­tó re­cepttel in­dul­tak ha­za, en­nek ré­sze a gyó­gyí­tó vi­zua­li­zá­ció, a meg­erő­sí­tés, bi­zo­nyos kér­dé­sek fel­te­vé­se és bi­zo­nyos fe­la­da­tok meg­ol­dá­sa. Az a lány, aki­nek mély lel­ki se­bét egy abor­tusz okoz­ta, sa­ját öreg böl­csé­től „arany­szá­jat” ka­pott aján­dék­ba. Esze­rint min­den es­te el­mond­ja sa­ját ma­gá­nak min­dazt, amit nap­köz­ben nem mert el­mon­da­ni vagy el­hall­ga­tott. A ten­ni­va­lók­hoz tar­to­zik még a be­teg­ség sú­lyos­sá­gá­tól füg­gő­en a na­pi egy-két­sze­ri me­di­tá­ció, ad­dig, amíg ész­re­ve­he­tő vál­to­zá­sok nem áll­nak be az ál­la­po­tuk­ban. Köz­ben még egy­szer ar­ra kell em­lé­kez­ni­ük, mi­lyen fon­tos a bel­ső ké­pe­ket le­he­tő­leg mi­nél több ér­zék­szerv­vel vi­zua­li­zál­ni: hal­lás­sal, szag­lás­sal, íz­le­lés­sel, tap­in­tás­sal.

Ami­kor négy hét­tel ké­sőbb a cso­port tag­jai új­ra ta­lál­koz­nak, öröm­mel ál­la­pít­ják meg, hogy idő­köz­ben min­dan­nyi­an je­len­tő­sen elő­re­ha­lad­tak ön­gyó­gyí­tá­suk út­ján: a reu­más hölgy uj­jai sok­kal haj­lé­ko­nyab­bak, moz­gé­ko­nyab­bak, a méh­nya­krák­gya­nús nő­nek jók a vizs­gá­la­ti ered­mé­nyei, és akit meg nem ol­dott sza­kí­tá­sa nyo­masz­tott, si­ke­re­sen ége­tett el né­hány ré­gó­ta, de tel­je­sen fö­lös­le­ge­sen őr­zött le­ve­let, il­let­ve sza­ba­dult meg egy gyű­rű­től és ve­le együtt nyo­masz­tó em­lé­ké­től is.

A szen­ve­dés új utak­ra ve­zet

An­ge­li­ka Kop­pe 1976-ban kez­dett fog­lal­koz­ni a vi­zua­li­zá­ci­ós mun­ká­val, ami­kor 24 éve­sen en­do­met­rió­zist di­ag­nosz­ti­zál­tak ná­la. Ki­de­rült, hogy a méh nyál­ka­hár­tyá­já­nak jó­in­du­la­tú bur­ján­zá­sa az egész ha­sü­re­gét el­bo­rí­tot­ta. A meg­ol­dás­nak a mű­tét lát­szott: el­tá­vo­lí­tot­ták az egyik pe­te­fész­két (a má­si­kat csak azért nem, mert nem ta­lál­ták meg az el­bur­ján­zott szö­vet­ben), ez vi­szont ar­ra ítél­te, hogy egész éle­té­ben hor­mont szed­jen. Ha ugya­nis nem pó­tol­ják a pe­te­fész­kek ál­tal ter­melt női hor­mont, rend­kí­vül fel­gyor­sul az öre­ge­dés.

Öt szen­ve­dés­sel te­li, hor­mon­ter­ápiá­val töl­tött év kö­vet­ke­zett. Az asszony azon­ban a 80-as évek ele­jén el­ha­tá­roz­ta, hogy új uta­kat ke­res. Egy an­tro­po­zó­fi­kus or­vos ar­ra bá­to­rí­tot­ta, hogy tegye fel a kér­dést, mit te­het ő ma­ga a gyó­gyu­lá­sá­ért. Vé­gül An­ge­li­ka Kop­pe ta­lál­ko­zott dr. Carl Si­mon­ton és mun­ka­tár­sai írá­sai­val. Az ame­ri­kai or­vos és tár­sai a rák­ku­ta­tás so­rán döb­ben­tek rá ar­ra, mi­lyen fon­tos ha­tás­sal van­nak a bel­ső ké­pek, mo­ti­vá­ci­ók és meg­ha­tá­ro­zó élet­szem­lé­le­tek a meg­be­te­ge­dés, il­let­ve a gyó­gyu­lás fo­lya­ma­tá­ra. Ezek a dol­gok ugya­nis mér­he­tő re­ak­ció­kat in­dí­ta­nak be a szer­ve­zet­ben.

Ké­pek út­ján lát­ni

An­ge­li­ka Kop­pe is ezen az úton in­dult el, ki­fej­lesz­tett egy ön­gyó­gyí­tó mód­szert a nők és a rá­juk jel­lem­ző meg­be­te­ge­dé­sek számá­ra. A kulcsfon­tos­sá­gú pon­to­kat az en­do­met­rió­zis, a pajzs­mi­rigy­be­teg­sé­gek, a mió­mák, a kü­lön­fé­le rá­kok és a pre­men­stru­á­ci­ós szind­ró­ma el­le­ni vi­zua­li­zá­ció je­len­tet­te.

Ku­ta­tá­sai so­rán már Je­an­ne Ach­ter­berg is meg­fi­gyel­te, hogy az em­be­rek sa­ját tes­tük vi­zua­li­zá­ció­ja so­rán egé­szen pon­to­san ér­zé­ke­lik a rá­kos sej­tek te­vé­keny­sé­gét, és az im­mu­no­ló­giai, il­let­ve egyéb fi­nom szin­tű fo­lya­ma­to­kat. A be­teg szer­vek ál­ta­luk lá­tott ké­pe ké­sőbb na­gyon gya­kran össze­csen­gett a di­ag­nosz­ti­kai le­le­tek­kel.

A vi­zua­li­zá­ció igaz­mon­dó ere­jé­nek egy má­sik pél­dá­ja azok­nak az asszo­nyok­nak az ese­te, akik a mé­hük­ben rej­tő­ző mió­mát fe­hé­res, szög­le­tes, bor­dá­zott fe­lü­le­tű va­la­mi­nek lát­ják. A ku­ta­tá­sok bi­zo­nyí­tot­ták, hogy ezek a ki­nö­vé­sek va­ló­ban így is néz­nek ki. An­ge­li­ka Kop­pe meg­fi­gye­lé­sei sze­rint a nők­kel elő­for­dul, hogy né­ha egé­szen meg­ha­tá­ro­zott gyógy­nö­vé­nye­ket lát­nak, ame­lyek­re a mió­má­juk­nak szük­sé­ge len­ne, és ké­sőbb a sza­kér­tők meg is erő­sí­tik, hogy a szó­ban for­gó gyógy­nö­vé­nyek jó­té­kony ha­tás­sal van­nak a méh­re.

Ké­pek­kel gyó­gyí­ta­ni

Ma már az olyan vizs­gá­la­tok, mint a bio­fe­ed­back el­já­rás jó­vol­tá­ból mér­he­tők is azok a re­ak­ci­ók, ame­lye­ket az el­kép­zelt ké­pek vál­ta­nak ki az izom­moz­gá­sok­ban, a szív­ve­rés­ben és a bőr hő­mér­sék­le­té­ben. Így pél­dá­ul egy ci­trom­nak csak a ké­pe is elin­dít­hat bio­ké­miai fo­lya­ma­to­kat.

A pszi­ché­nek az im­mun­re­ak­ció­kra gya­ko­rolt ha­tá­sát vizs­gá­ló pszi­cho-neu­ro-im­mu­no­ló­giá­ból tud­juk, hogy a tar­tós re­mény­te­len­ség és stressz gyen­gí­ti az éle­te­rőn­ket. Ez­zel szem­ben a bi­za­lom és a gyó­gyu­lás re­mé­nye el­len­ke­ző elő­je­lű vál­to­zá­so­kat in­dít el. Így azu­tán kon­krét gyó­gyí­tó ké­pek se­gít­sé­gé­vel po­zi­tí­van be­fo­lyá­sol­ha­tunk bi­zo­nyos bel­ső lel­ki és fi­zio­ló­giai fo­lya­ma­to­kat.