Emlékezés, tanulás, felejtés
Ennélfogva két idegsejt legfeljebb a születése pillanatában azonos, hiszen onnan kezdve az ingerek más-más nyomot hagytak bennük, más módon formálták, alakították őket. Egyáltalán nem csak látványokra kell emlékeznünk, hanem hangokra, szagokra, sőt: érzésekre, hangulatokra, fájdalmakra stb. is. Ráadásul az idegsejtjeink többsége egyáltalán nem „üres”, hogy csak rögzítendő emlékekre várjon: már születéstől kezdve határozott feladata, funkciója van a test, a hormonok szabályozásában, tehát már eleve „foglalt”.
Ha egy fénykép felét letépjük, az a fele elveszett, a megmaradt fele viszont változatlanul éles (ilyen a számítógép-memória is); ha viszont egy hologramot tépünk ketté, a maradék továbbra is a teljes képet mutatja, csak homályosan, pontatlanul. Ez a tulajdonság sokkal jobban hasonlít az emberi emlékezet működésére, ezért már vagy húsz éve a kaliforniai W. Pribram és mások feltették, hogy az emberi memória is a holográfia elvén működik.
A látott, hallott, érzett dolgokat az agy nem fényképszerűen és meghatározott helyeken, hanem nagyon sok idegsejtben, szerteszét, egyidejűleg bekövetkező változások révén „kódolja”, azaz őrzi meg. Minden egyes idegsejtváltozás tehát rengeteg különféle emlékképhez tartozhat egyszerre. Valóban kimutatható, hogy például a látókéreg sejtjei nem „képpontokat” tárolnak, hanem a látott tárgyak „tulajdonságait”: a színét, az irányát, az alakját stb. rögzítik. Amikor pedig emlékezünk, akkor nem magát a valaha látott tárgyat „keressük ki” a memóriában, hanem tulajdonképpen újra felépítjük azt az ilyen „tárolt tulajdonságokból”.
Hol vannak az agy emlékező központjai? Egy időben szebbnél szebb térképeket rajzoltak róluk, külön-külön megtalálni vélték a szóbeli, a tapintási, látási, sőt a zenei vagy az érzelmi emlékezés helyeit. Sokan ma is a halántéklebenyeket tartják a memória fizikai tárolójának. A halántéklebeny, valamint annak belsejében a hippocampus nevű alig pár centiméteres agyterület tényleg kulcsfontosságú, de ezek igazából nem memóriatárolók, hanem inkább feldolgozó berendezések, amelyek a memória formálását és a visszakeresést végzik. Valójában az egész agy minden idegsejtje egyben memóriasejt is; mindegyik képes megőrizni és tárolni a hozzá érkező hatásokat. Az emlékeink tehát inkább az agy egészében rejtőznek: nem tűnnek el egészen még akkor sem, ha az agy súlyosan megsérül. Helyette inkább csak részletek vesznek el, az egész emlékezés lesz nehézkesebb, pontatlanabb – akárcsak a hologram képe.
