Gyulladásos bélbetegségek gyógyítása ómega-3 zsírsavakkal

tgymagazin.hu

Az utóbbi évtizedekben a kutatók rengeteg új ismeretre tettek szert mind az ómega-3 zsírsavakkal, mind emésztésünkkel kapcsolatban. Mivel a bélrendszerben nem ritkák a gyulladásos megbetegedések, kézenfekvő a gondolat, hogy terápiás céllal ezek kezelésében is alkalmazzák az ómega-3 zsírsavakat.

Néhány évvel ezelőtt a „bélflóra” szót ki sem volt szabad ejteni. Az idő azonban ezúttal is a természetgyógyászokat igazolta, a hivatalos orvostudomány végre elismerte, hogy a szervezetünkben lakó mikrobák valóban hasznosak. Igaz, ma már nem bélflórának, hanem mikrobiótáknak nevezik őket. Ez az összefoglaló neve valamennyi, az emberi szervezetben vagy annak felületén élő mikroorganizmusnak. Szintén új keletű kifejezés a mikrobiom, ami lényegében a mikrobióták génállományának összessége.

Ha a világ legnagyobb orvostudományi adatbankjának, a PubMednek a keresőjébe angolul beírjuk a „microbiome” kifejezést, az alábbi évszámok szerint rendszerezve megkapjuk, mikor hány tudományos publikáció jelent meg a témában:

• 2005: 47

• 2010: 246

• 2015: 1658

• 2020: 1409 (június elejéig), és ez a szám az év végéig valószínűleg megközelíti majd a háromezret.

A velünk élő mikroorganizmusokról szerzett tudásanyagunk tehát szinte robbanásszerűen gyarapszik. Ma ez a tudományos kutatás egyik legfontosabb területe. Sajnos az alapkutatás eredményei meglehetős késéssel szivárognak le a hétköznapi orvosi gyakorlat szintjére. A rövidség okáért az alábbiakban mindössze néhány kutatás eredményét emeljük ki. Jó ideje tudjuk, hogy a természeti népek bélflórája jóval gazdagabb, színesebb, változatosabb, mint a civilizált emberé.

Ez azt jelenti, hogy a természetes állapotában meghagyott élelmiszerek változatosabb baktériumflórát eredményeznek. Azt is tudjuk, hogy minél változatosabb a bélflóra, annál stabilabb az egyén egészségi állapota. Egy angol egyetemen folytatott kutatás megállapította, hogy a mikrobióták diverzitása (változatossága, sokfélesége) annál nagyobb volt, minél több ómega-3 zsírsavat tartalmazott az étrend. Az ómega-3 zsírsavak hatására csökken a szervezetben a gyulladáskeltő hatású E2 prosztaglandin szintje. Nem csoda hát, hogy a nagy populációkon végzett epidemiológiai kutatások eredménye szerint a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa nevű gyulladásos bélbetegség annál ritkábban fordult elő, minél több ómega-3 zsírsav szerepelt az étrendben.

Egy ómega-3 zsírsavak témájú kutatásban 5–16 éves korú, Crohn-betegségben szenvedő gyermekeknek vagy napi 600 mg EPA/DHA nevű ómega-3 zsírsavat, vagy olívaolajat adtak szokványos gyógyszereik mellé. Ez a mennyiség meglehetősen alacsony, még gyermekek esetében is. Egy 5 esztendős gyermeknek talán elég, de a fiatalkorúaknak már inkább a szokásos felnőtt dózist (napi 2 g) célszerű adni. A legjobb megoldás, ha a dózist a vérben mérhető ómega-3szint alapján állítják be. A témával foglalkozó, praktizáló orvosok arról számoltak be, hogy a fiatalkorúaknak, helytelen étkezési szokásaik miatt (sok hamburger, kevés hal), inkább napi 3-4 grammra van szükségük, ha el akarják érni az ómega-3 zsírsavak gyulladásgátló hatását.

De a kutatók még ezzel a meglehetősen alacsony, napi 600 mg-os dózissal is elérték, hogy míg a csupán gyógyszeres kezelést kapó gyermekek 95%-ánál egy éven belül legalább egy akut schub (a betegség heveny fellángolása) jelentkezett, az ómega-3-at szedő csoportban ez az előfordulási arány „csupán” 61% volt. Vagyis minden harmadik akut fellángolást ki lehetett védeni az ómega-3 zsírsavak szedésével. Ha meggondoljuk, mit jelent egy gyermeknek egy ilyen akut schub, akkor ez az eredmény sem elhanyagolható. Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy nagyobb dózisban adagolt ómega-3-mal, és a terápiát D-vitaminnal és kurkuminnal kiegészítve, még látványosabb hatást lehetett volna elérni.

A „lyukas bél” kezelése

Sajnos a lyukas bél szindróma igen összetett probléma, amelynek megoldása sokféle terápia együttes alkalmazását igényli. Ilyen esetekben általában bevált eljárás az ómega-3 zsírsavak, cink, gtlutamin, probiotikumok és növényi ballasztanyagok szedése. Emellett sokat segíthet, ha a páciens átmenetileg tartózkodik a gluténtartalmú élelmiszerektől. Nagyon hasznosak a béta-glükánokban gazdag élelmiszerek, pl. a zab, a köles és a gombák, amelyek segítik a bélnyálkahártya regenerálódását. Sajnos ezeket az élelmiszereket nem mindenki tolerálja jól, ezért mindegyiket ki kell próbálni. A különféle feldolgozott élelmiszerekben gyakran előforduló emulgátoroktól is tartózkodni kell.

A sokféle ipari élelmiszerben, pl. joghurtokban előforduló karragén moszattal kísérleti egérmodellben sikerült colitist, azaz bélgyulladást előidézni! A cukor (valamint a túl sok gyümölcscukor, azaz fruktóz, pl. gyümölcsökben és egyes zöldségekben) szintén káros, ezért tartózkodni kell tőle. Ami pedig a gyógyszereket illeti, az antibiotikumok, a gyulladásgátló hatóanyagok, pl. a kortizon vagy a nonszeroid gyulladáscsökkentők (pl. ibuprofén, diklofenák) szintén kerülendők. Ha mindezt sikerül betartani, a „lyukas bél” idővel magától meggyógyul, és az általa okozott bélrendszeri panaszok néhány hét múlva enyhülnek vagy megszűnnek. Ha a bélnyálkahártya meggyógyult – amiről célzott székletvizsgálattal lehet meggyőződni –, a diéta enyhíthető, és ekkortól engedélyezett pl. valamivel több gyümölcs, vagy ismét felvehetők az étrendbe a gluténtartalmú gabonák.

Ha a szubjektív panaszok átmenetileg visszatérnek, az egyénnek ki kell tapasztalni, milyen szigorúan kell a diétát folytatnia a panaszmentesség érdekében, valamint azt is, hogy milyen készítményeket kell a továbbiakban is szedni. Mivel az ómega-3 zsírsavak segítségével oly sok egyéb betegség is kivédhető, az étrendi kiegészítők közül ezt célszerű leginkább megtartani. Emellett tartósan célszerű szedni a probiotikumokat és a ballasztanyagokat is. Minden gyulladásos bélbetegség esetén számos természetes terápiás opció áll a terapeuta rendelkezésére.

Megfelelő diétával nagyon sokat el lehet érni, az ómega-3 zsírsavak azonban minden terápia alappillérét alkotják. Az adagolást legcélszerűbb vérvizsgálat alapján beállítani. Ez utóbbi azonban soha ne a szokásos módon, szérumból, hanem a vörösvérsejtek sejtmembránja zsírsav-összetételének elemzése alapján történjen. Ennek eredménye az elmúlt három hónap étkezését tükrözi. 2,5-ös értékű AA/EPA-arány elérésére célszerű törekedni. Az „AA” az állati eredetű élelmiszerekben található, gyulladáskeltő arachidonsav.

Az EPA az eikozapentaénsav rövidítése – ez a legfontosabb, gyulladásgátló hatású ómega-3 zsírsav, amely főként tengeri halakban található meg. A lenmagban található alfalino lénsav nevű, szintén az ómega-3 zsírsavak családjába tartozó zsírsav minden ellentétes híresztelés ellenére sajnos nem gyulladásgátló hatású! A legtöbb felnőtt esetében a kitűzött cél eléréséhez napi 2 mg EPA/DHA szükséges, amit 15 db konvencionális halolajkapszula elfogyasztásával biztosíthatunk. Ez a mennyiség viszont megfelel egy evőkanál (palackozott) halolajnak. Az algaolajok ómega-3-tartalma sokkal koncentráltabb, ezért ezekből napi 1 teáskanál is elegendő. (Létezik egy egyszerű szabály, amit érdemes megjegyezni: az EPA gyulladásgátló, a DHA az agyműködést segíti.) A halolajban több EPA, az algaolajban több DHA található.

A vegetáriánusok, akik értelemszerűen az algaolajat részesítik előnyben, gyulladás esetén ne 1, hanem 1 ½ teáskanálnyit szedjenek a készítményből! Aki túlsúlyos vagy sok állati eredetű élelmiszert, és kevés tengeri halat eszik, annak napi 3-4 g EPA/DHA-ra is szüksége lehet! Az olajat mindig étkezések közben célszerű elfogyasztani, mert így az könnyebben felszívódik. Sokan kérdezik, vajon a halolaj vagy az algaolaj nem rosszízű-e. A válasz egyértelműen nem, ha a termék igazán jó minőségű.

Az erősen halízű olaj megavasodott, minden pozitív élettani hatását elvesztette, ezért nem szabad elfogyasztani, ki kell dobni! A hal/alga olajat lehetőleg ne tisztán, hanem salátákkal, levesbe, szószokhoz, növényi smoothie-khoz keverve célszerű megenni! Ha tisztán vesszük be, idővel kellemetlen, zsíros szájízt okoz, és sokan megundorodnak tőle. Az is jó megoldás, ha egy korty gyümölcs- vagy zöldséglével együtt kapjuk be, majd ráiszunk még egy korty tiszta levet, hogy eltűnjön a szájból a jellegzetes, olajos, zsíros íz.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

A fogak, szilárdságuk okán, a gyökércsakrához tartoznak. Fogínybe ágyazottan helyezkednek el, s a fogíny állapotával…
Mi az, hogy normál testsúly?

Mi az, hogy normál testsúly?

Mai orvosi és közegészségügyi gyakorlatban a testtömegindex (BMI) terjedt el az emberek testsúlyának megítélésére. A…
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

A körömrágás viszonylag gyakori tünet, amely nagyrészt a négyévesnél idősebb gyerekeket érinti, és sokszor lelkileg…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Légzőszervek és a tüdő spirituális szemmel

Légzőszervek és a tüdő spirituális szemmel

A tüdő és a felső légutak komplex működési egységet alkotnak a szív- és érrendszerrel. Bármelyik…
Kullancsveszély!

Kullancsveszély!

Az első pillantásra békés és idilli erdőkben, mezőkön, réteken is veszélyek leselkednek ránk. Az aljnövényzetben…
Mit egyen a kismama?

Mit egyen a kismama?

Az áldott állapot leginkább a gyomor-béltraktus problémái miatt válhat "áldatlanná", így elengedhetetlenül szükséges hatványozottan figyelni…
Prosztatabajok

Prosztatabajok

A problémák általában külső ingerrel kezdődnek: felfázás, húgyúti fertőzések, amelyek ingerlik a prosztatát, illetve elősegítik…