Integratív látástréning

tgymagazin.hu
#glaukóma #látás #szemtorna #terápia
Erősíthető-e megfelelő szemgyakorlatokkal a látás? Sok orvos ezt lehetetlennek tartja. Ám hogy mégis lehetséges, azt most cikkünk bebizonyítja. A holisztikus szemléletű írásból az is kiderül, milyen okai lehetnek a látásproblémáknak.

Talán meglepő, de a látás folyamatának mindössze tíz százaléka játszódik le a szemben, a többi 90 százalék helyszíne az agy. Mert a kis szürke sejtek gondoskodnak arról, hogy a meghatározott érzékszervi benyomásokat helyesen interpretáljuk, válogassuk szét és később újra felismerjük. Szemünk tehát mindössze a látás eszköze, a valódi látásszerv az agy. A szem csak információkat és frekvenciákat fog fel, amelyek fény formájában jutnak az ideghártyára, és ott elektromos-kémiai jelekké átalakulva vezetődnek tovább az agy látásközpontjába. Csak itt alakítjuk ki teljesen sajátos és egyéni képünket a világról. Ezt vetítjük ki azután – mint egy filmvetítővel – elképzelt filmvásznunkra. Ha alapul vesszük a kvantumfizika felismeréseit, akkor megállapíthatjuk, egész érzékelésünk a részecskék rezgésén és ezek frekvenciaváltozásain alapul. Ennek ellenére azt hisszük, a világot olyannak látjuk, amilyen valójában. De amit látunk, nem más, mint a külvilágról érzékszerveink által teremtett egyedi interpretáció, magyarán egy illúzió.

A látás teljesen individuális folyamat, amelyet többek között meghatároz neveltetésünk, érzéseink és nézeteink. Már az ideghártyánk is válogat a vizuális ingerek között, és csak azokat a jeleket vezeti tovább, amelyek számot tartanak az érdeklődésünkre, és amelyek fontosak a túléléshez. A thalamuszban, érzéseink központjában a vizuális benyomások egy további szelektáláson esnek át. Így mindig csak azt látjuk, amit igazán fontosnak tartunk, és amit látni akarunk. A látás tehát holisztikus, kreatív és maximálisan eleven folyamat, amelyben részt vesznek érzéseink és gondolataink is. Ha egy ismert vagy hasonló kép egy későbbi időpontban felbukkan, újra aktivizálódnak a korábban hozzákapcsolódott érzések és érzelmek. Ha kellemetlen vagy fájdalmas tapasztalatokat kapcsoltunk össze bizonyos vizuális benyomásokkal, akkor tudattalanunk megpróbál a jövőben megkímélni minket ezektől. Miközben a thalamusz válogat az információk között, tudattalanunk eldönti, hogy bizonyos dolgokat nem akar látni! Ezzel magyarázható meg, hogy ugyanazt a szituációt különböző emberek másképpen élik át, és teljesen eltérő reakciókat adnak rá.

Az életünk során begyűjtött információk kilencven százaléka a szemünkön keresztül jut hozzánk. Világos tehát, milyen óriási mértékben befolyásolja érzelmeinket és gondolatainkat mindaz, amit látunk. Ám mindez megfordítva is igaz: gondolataink és érzelmeink is befolyásolják látásunkat és érzékelésünket. Látható külvilágunk tulajdonképpen csak belső világunk kivetítése, lelkünk tükröződése.

Miért romlik a szemünk?

Eltekintve attól a kevés esettől, amikor veleszületett komplikációkról van szó, valamennyien egészséges és életerős szemmel jövünk a világra. Látásunk romlását csak az idő múlásával tapasztaljuk.

A szemtréning úttörője az amerikai szemorvos, dr. William Bates (1860–1931) volt, aki abból indult ki, hogy a látásgyengeségeket szellemi és érzelmi feszültségek, valamint egészségtelen látási szokások idézik elő. A pszichoanalitikus dr. Wilhelm Reich azt feltételezte, hogy az elfojtott érzelmek megfeszült izmokban tükröződnek vissza. Így külső védőpáncél teremtődik, amely visszatartja az életenergiát a látórendszerben.

A holisztikus és spirituális felfogás keretein belül a látásgyengeség okai a következő három területen kereshetők:

  • a teststruktúrában, amely látható formában, tartáshibákban, a nyak- és vállizom megfeszülésében, a fejhez közeli területek görcseiben nyilvánul meg;
  • a lélekben, amely érzelmekben, meggyőződésekben, nézetekben, az önmagunkról alkotott képben és életkörülményeinkben jut kifejezésre;
  • az anyagcserében, a táplálkozásban, a mozgásban és a környezeti terhelésben.

A táplálkozás és a szem

Táplálkozási szokásaink és étkezési magatartásunk, akárcsak a környezeti terhelések döntő befolyást gyakorolnak szervezetünk biokémiájára, és ezzel látásunkra is. Gondoljunk csak a farkasvakságra, amelynek oka az A-vitamin hiánya. A kínai orvoslás felfogása szerint hasonlóan szoros összefüggés áll fenn a szem és a máj között. A máj mint méregtelenítő szerv többek között az A-vitamin felépítéséért is felelős. Különféle szembetegségeket pedig, például a zöld hályogot, anyagcsere-problémákra vezetnek vissza.

Glaukómában szenvedő férfi.

A lélek szerepe

Bizonyára mindannyian észrevettük már, hogy a látóképesség az adott helyzettől függően változik: egy nyugodt és pihentető hétvége után jobban látunk, mint egy fárasztó munkanap után. A látást ronthatja a depresszív vagy szorongással járó érzelmi állapot is. Ha szomorúak vagyunk, látómezőnk beszűkül. A látás tehát dinamikus, rugalmas és folyamatosan változó folyamat, amelyben fontos szerepet játszanak érzéseink.

A látásélesség meglepő változásai csak azzal magyarázhatók, hogy ilyenkor nem a szem változik, hanem a szellem. Az abszolút ellazultság állapotában megszűnik a látásunk feletti kontroll, és újra megtaláljuk a tisztaságot. Sajnos a mindennapokban a tudat gyorsan visszanyeri az uralmat a látás felett. Ha a szemüvegesek visszaemlékeznek rá, mikor is kapták az első szemüvegüket, többnyire megállapítható, hogy ez összefüggött valamilyen emocionális stresszel. Ez lehet valamiféle mindennapos gyerekkori tapasztalat, például költözködés vagy iskolába kerülés.

Ha gyerekként nem tanuljuk meg felismerni és nyíltan kifejezni az érzelmeinket – például a szorongást vagy a haragot –, akkor az ilyen helyzetekben megpróbáljuk a témát váltani vagy félrenézni. Ha az ilyen helyzetekkel nem tudunk szembenézni, akkor ez a belső szűrő eltompítja a látásunkat. Ha a dolgokat nem látjuk tisztán, élesen, akkor nem kell ellenük szegülnünk.

A szemüveg vagy a kontaktlencse csak protézis, amely mesterségesen korrigálja a sors tulajdonképpen értelmes visszakozását. A tulajdonos ilyenkor újra élesen lát, de az alapvető lelki problémát még nem oldotta meg. A védő homályosság addig áll fenn, amíg erre nem kerül sor. Az illető addig ugyanúgy reagál majd: öntudatlanul leszűkíti látómezejét, és az életlen látással védekezni kezd.

Mit árul el személyiségünkről a látásélesség?

Tudnunk kell, hogy a jobb szem jelentős része a bal agyféltekével, míg a bal szem a jobbal áll összeköttetésben. A bal agyfélteke köztudomásúlag az intellektusért és az analízisért felelős, míg a jobb a kreativitásért és a fantáziáért. A kettő akkor működik optimálisan, ha harmóniában tevékenykednek.

A kínai orvoslásban a test jobb oldala az adakozó és férfias, míg a bal az elfogadó és nőies. Így a bal szem a nőies és a jobb a férfias, míg spirituális szempontból a jobb szem az apaérzékelésünk, a bal az anyai. Az a mód, ahogyan a bal szemünket használjuk, kifejezi, hogyan bánunk az érzelmeinkkel és a kreativitásunkkal. Itt mutatkozik meg a nőies dolgokhoz való viszonyunk, és az a képességünk, hogy valamit elfogadjunk. Jobb szemünk használata viszont intellektusunk kifejeződése, illetve analitikus és verbális adottságainké. Információt ad arról is, hogyan viszonyulunk a férfias dolgokhoz, és képesek vagyunk-e adni.

Tegyük fel tehát a kérdést: melyik szemünkkel látunk jobban? Melyik a domináns szemünk? Melyik betegedett meg? A fentiek alapján válaszainknak mélyebb jelentőségük lehet.

Miért jelent a lézeres beavatkozás csak ideiglenes megoldást?

Az orvos egyik nőbetege többször is átesett lézeres szemműtéten, de recehártya-leválástól szenvedő bal szeme mindig újra romlani kezdett. A részletes anamnézis fényt derített rá, hogy amikor született, édesanyja az erőfeszítéstől megvakult a bal szemére, és a lány ezért mindig felelősnek érezte magát. Bár anyja soha nem tette őt kifejezetten felelőssé vakságáért, éreztette vele, és ez kezdettől megrontotta anya és lánya kapcsolatát. Ez a konfliktus hozzájárult a lány bal szemének romlásához (anyai érzékelés). A páciens végül felismerte, hogy ideje megvitatni a dolgot, és a nyílt szembenézés meg is hozta a maga eredményét: háromnegyed évvel később a recehártya-leválás megállt, és a lány látásélessége javult.

A látásproblémák ilyenfajta mélyebb okainak tisztázása az első lépés az új látásélmények felé vezető úton. A hangsúly itt elsősorban az okokhoz kapcsolódó érzések felderítésén van. Fel kell tenni a kérdést, miért alakult ki a probléma, mit akarok vele elfedni. Mert csak ha a belső érzékelés, önmagam érzékelése tisztává vált, akkor javulhat a külvilágról alkotott kép. Ekkor jöhet a megfelelő lépések megtétele, és az integratív látástréning elkezdése.

Mit jelent az integratív látástréning?

Egyrészt a látási szokások és rossz látásminták megváltoztatása a cél, másrészt a szem újrastrukturálása és revitalizálása speciális szemgyakorlatokkal. Ez utóbbiakat azonban képzett oktatónak kell az egyéni adottságokhoz hangolnia. A gyakorlatokat optimális módon egészíti ki a rácsos (lyukas) szemüveg alkalmazása, amely edzi a külső és belső szemizmokat és aktivizálja a látóérzéket. Rendszeresen alkalmazva pozitívan hat a szem mozgékonyságára és érzékelőképességére. Ebből a szemüvegből is többféle létezik azonban, és amelyik nem megfelelő, panaszokat válthat ki.

Szemüveget hordó lány.

A szemtréninget kiegészíthetjük egy, a szükségesnél valamivel gyengébb szemüveg hordásával. Ezt időről időre vegyük le, hogy a szemünk lazíthasson. De ilyenkor ne erőltessük a szemünket, fogadjuk el a kevésbé éles képet. A szemtréning valószínűleg csak lassan hozza meg a sikert, de segítségével tartósan javíthatjuk a látásunkat. Az integratív látástréninget ezenkívül kiegészítik még lazító gyakorlatok, a két agyfélteke működését összehangoló gyakorlatok, mentális technikák és kineziológiai gyakorlatok. Ez a holisztikus kezelés döntő módon hozzájárul a látásélesség javulásához, illetve megtartásához. Így az érintettek áttérhetnek gyengébb szemüvegre, vagy végleg meg is szabadulhatnak tőle.

Így gyakoroljunk helyesen!

A következő gyakorlatokat mindenki gond nélkül elvégezheti. Léteznek azonban olyan feladatok is (például könyvekben), amelyekhez előbb kérjük ki a szemorvos véleményét, különben több kárt okozhatnak, mint hasznot.

A közel-távol tréning felélénkíti a fáradt szemet

A stressz, az órákon át való olvasás vagy számítógép előtti munka görcsöket okozhat a külső és belső szemizmokban. A szemünket ugyanis nem arra teremtették, hogy hosszabb időn át egy kétdimenziós felület egy megadott távolságban lévő pontjára meredjen. A következmény a szem elfáradása, égése, fejfájás és a látásélesség romlása lehet. Éppen ezért fontos, hogy olvasás vagy képernyős munka közben időről időre a távolba irányítsuk a tekintetünket, hogy a szemünk lazíthasson és pihenhessen. Ha gyakran váltogatjuk a szemünket a közel és a távol között, javul a látásunk, és megelőzhető például a távollátás kialakulása.

Gyakorlat: ujjzoom

Az egyik kezünk mutatóujját tartsuk körülbelül 15 cm távolságra a szemünktől, míg a másik kezünk hüvelykujját tartsuk hasonló magasságban, de a lehető legtávolabb a fejünktől. Ezek után válasszunk egy harmadik, még távolabbi pontot. Váltogassuk a tekintetünket a három pont között minden ki- és belégzésnél, ide-oda. Kilégzésnél a tekintetünk a távolba irányuljon, belégzésnél vissza a legközelebbi ponthoz. A ciklust 10-15 alkalommal ismételjük meg.

Gyakorlat: lépcsőzetes zoom

Itt ne három ponttal gyakoroljunk, hanem egy konkrét tárgyat mozgassunk a szemünk előtt előre-hátra. A szemnek így folyamatosan alkalmazkodnia kell a változáshoz. Tárgyként használhatunk például egy táblát, amelyre betűket rajzoltunk. A táblát hozzuk olyan közel a szemünkhöz, hogy elhomályosodjanak rajta a betűk, ez is javítja a látásélességet. Itt is fontos a légzéstechnika: belégzéskor közelítsük, kilégzéskor távolítsuk a táblát.

A szemakupresszúra aktivizálja az energiaáramlást

Az akupresszúra célja az, hogy bizonyos testpontok nyomása és masszírozása segítségével serkentse a szervezet működését és aktivizálja öngyógyító erejét. A megfelelő pontokat úgy találjuk meg, hogy kissé különböznek a környezetüktől, például bemélyednek vagy érzékenyebbek. A következő gyakorlatokat naponta kétszer végezzük el, lehetőleg reggel és este. Minden pontot ritmikusan masszírozzunk körkörös mozdulatokkal tíz légvétel erejéig.

1. lépés: Masszírozzuk mindkét hüvelykujjunkkal a két szemöldök belső végét, alul. Közben a többi ujjunk behajlítva nyugodjon a homlokunkon.

2. lépés: Mutatóujjunkkal és a hüvelykujjunkkal masszírozzuk a vesepontokat jobb- és baloldalt az orrháton, a belső szemzug magasságában. Először lefelé, majd felfelé haladjunk a nyomással.

3. lépés: Masszírozzuk a mutatóujjunkkal a gyomorpontokat. Ezek többnyire az orr két oldalán találhatók, attól mintegy ujjnyi távolságra, és általában kissé bemélyednek.

4. lépés: Tegyük a két hüvelykujjunkat jobbról és balról a fülünk elé, a többi ujjunk lazán behajlítva nyugodjon a homlokunkon. A mutatóujjunk külső oldalával simítsuk végig először belülről kifelé a szemöldököt, majd belülről kifelé a szemgödör alsó, csontos szegélyét.

A szemlégzés megkönnyebbít és ellazít

Ez a gyakorlat segít csökkenteni a vizuális feszültséget a szemben és a látórendszerben. Hunyjuk be a szemünket, és figyeljük, hogy áramlik a levegő ki és be az orrunkon. Lazítsuk el az arcizmainkat, főként az állkapocs- és szájizomzatot, és figyeljük, hogy árad el az arcunkon a belső mosolygás. Néhány légvétel után képzeljük el, hogy légzéskor a levegő a szemünkön áramlik

keresztül, a szemünk válik a légzőszervünkké. Amikor a levegőt a szemünkön át beszívjuk, figyeljük meg, a szemünk hogyan mozog közben enyhén befelé. Kilégzés közben a szemünk kissé kifelé, előre mozog. Idővel a szemünk egyre könnyebb lesz, és egyre jobban ellazul.

A fekvő nyolcas aktivizálja az agyféltekéket

Ez az egyszerű, ám annál hatásosabb gyakorlat nem hiányozhat a szemtréningből. Nemcsak a szemizmokat mozgatja meg, hanem összehangolja a két agyfélteke működését is. Ezért a fekvő nyolcas, a végtelen jelképe a kineziológiai korrigálásokban különösen fontos szerephez jut az érzékelési és tanulási zavaroknál. A tibeti orvoslás ezt a szimbólumot az emberi test energia-háztartási zavarainak gyógyításában alkalmazza.

Képzeljük el, hogy orrunk hegyének meghosszabbítása egy óriási ecset. Ezt az ecsetet most próbáljuk meg úgy mozgatni, hogy egy nagy nyolcast rajzoljon előttünk a falra. Rajzoljunk kis és nagy nyolcasokat a levegőbe, és közben pislogjunk a szokottnál gyakrabban. Végezzük el a gyakorlatot csukott szemmel is, és közben képzeljük magunk elé a nagy nyolcast. A következő lépés, hogy a fejünk maradjon mozdulatlanul, és csak a szemünket mozgassuk a fekvő nyolcas mintájára. Néhány nyolcas után ismételjük meg a gyakorlatot csukott szemmel is.

A tenyerezés a nyugalom erejét árasztja

Ez a gyakorlat vezesse be és zárja napi szemtréningünket. Ha eltakarjuk a szemünket a tenyerünkkel, tökéletesen ellazíthatjuk a látásunkat, és csökkenthetjük az optikai stresszt. Ez az egyetlen gyakorlat, amellyel közvetlen energetikai hatást gyakorolhatunk az ideghártyára.

Dörzsöljük össze a két tenyerünket, és takarjuk el velük lehunyt szemünket. Ezzel kizárunk minden fényt. A könyökünket támasszuk meg egy asztalon. Lélegezzünk nyugodtan, és figyeljünk vizuális benyomásainkra: milyen színeket látunk, villog-e a kép, látunk-e fényeket, világos-e a kép vagy sötét? Kezdetben valószínűleg villogó képeket látunk, majd ahogyan megnyugszik a szemünk és a gondolataink is elnyugszanak, eltűnnek ezek a zavaró képek, és tökéletes, harmonikus sötétséget érzékelünk majd. Kezünkből a szemünkbe sugárzik a gyógyító energia, és az ideghártya regenerálódik és megnyugszik.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

Vaskos combok, dudorokkal teli bőr, és folyamatos fájdalom: a lipödéma vagy zsírödéma krónikus zsíreloszlási zavar,…
Támogassuk májunk és hasnyálmirigyünk működését

Támogassuk májunk és hasnyálmirigyünk működését

Írtunk a gyomorról, most lejjebb megyünk, a máj és a hasnyálmirigy szerepével foglalkozunk. Bemutatjuk, milyen…
Így erősítsük a vénáinkat!

Így erősítsük a vénáinkat!

Ha egy hosszabb nap végén, amikor egész nap álltunk vagy ültünk, a lábunkat nehéznek és…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Mit tehetünk horkolás ellen?

Mit tehetünk horkolás ellen?

A horkolás nem csupán kellemetlen, zavaró jelenség, hanem veszélyes is lehet. Főként akkor, ha rendszeres…
Az étrend hatása immunrendszer működésére

Az étrend hatása immunrendszer működésére

Azzal, hogy táplálkozásunk hatással van immunrendszerünk működésére, elméletben szinte mindenki tisztában van. Messze nem ilyen…
Sérülés utáni sebgyógyulás

Sérülés utáni sebgyógyulás

Azért, hogy a sérülések, műtétek vagy besugárzás utáni sebek jól gyógyuljanak, és ne alakuljon ki…
Hatásos terápiák ízületi kopás esetén

Hatásos terápiák ízületi kopás esetén

Az artrózis az ízületi porckopás orvosi neve. Gyakori velejárója a fájdalom, amely egyúttal korlátozza az…