Jó, ha tudjuk?
A számok meggyőzőek, az utóbbi időben meghirdetett szűrőprogramoknak köszönhetően a hivatalos statisztikák szerint nagyon sok daganatos embernek sikerült megmenteni az életét. Azt is hallhattuk, hogy például az emlő rosszindulatú daganatának korai diagnosztizálásával a betegség már 90%-os eséllyel gyógyítható. Mégis akadnak olyan külföldi szakértők, akik kételyeket is megfogalmaznak. A magazin szerkesztői semmiképpen sem kívánják lebeszélni az embereket a szűrésről, a teljesség kedvéért azonban az alábbiakban összefoglaljuk a Tübingenben élő kutatóbiológus, dr. Christian Weimar érveit.
Szerinte számos korai felismerési módszert illetően nem léteznek kellő megalapozottságú tudományos bizonyítékok, felmérési eredmények. Azok a tanulmányok, amelyek propagálják a korai felismerést szolgáló vizsgálatok elvégzését, bizonyos tudományos, szakmai kritériumoknak nem felelnek meg maradéktalanul. Amelyek pedig tudományosan megalapozottnak tekinthetők, arra a következtetésre jutottak, hogy a tesztek sok esetben nem jelentenek valódi előnyt, vagy akár veszélyesek is lehetnek.
A daganatok korai felismerése az érintettek szempontjából nem jár valódi előnnyel. Ez csak akkor lenne így, ha a diagnózis következtében két feltétel teljesülne: a betegre kevesebb szenvedés várna, és – átlagosan tekintve – később halnának meg. Az első feltétel – néhány kivételtől eltekintve – nem teljesül, utóbbiról a jelenlegi adatok vagy nem beszélnek, vagy csak hozzávetőleges következtetéseket engednek meg.
Minden statisztika, amely a terápia sikerességét, illetve a diagnózis felállításának időpontjától számítva a beteg túlélési idejét dolgozza fel, alapvető bizonytalansági tényezőt tartalmaz: mégpedig azt, hogy milyen régóta élt a páciens együtt daganatával, mielőtt az orvos diagnosztizálta volna azt. Ha a „túl későn felismert” esetben a beteg néhány hónap múlva meghal, ellenben a „korán felismert” esetekben ugyanaz a terápia három, négy évvel meghosszabbítja a beteg életét, akkor – hogy kissé pongyola kifejezéssel éljünk – „nem kunszt” eredményt felmutatni. A korán felismert betegek kellemetlen terápiák, félelemérzet jegyében telő ideje lehet, hogy nem hosszabb, mint a későn jövők latenciában telt ideje, amit nem terhelt betegségtudat és halálfélelem. Ha ez így van, akkor viszont a korai felismerés nem az életet, hanem a betegséget, illetve a betegségtudatot hosszabbította meg.
Ami természetesen nem minden esetről mondható el, például ha a korán felismert rákbetegséget sikerül véglegesen meggyógyítani.
De olyan vizsgálati módszerek, amelyekkel kimutatható, hogy a rákot megelőző állapotból agresszív, nagyon rosszindulatú daganat fog-e kifejlődni vagy sem, a mai napig nem léteznek. Legalábbis csak valószínűségi mutatókat tudunk említeni, pontos előrejelzés nincs. Ez azért sajnálatos, mert pontosan a röviddel az áttétképződés előtt álló daganatok korai felismerése esetén jelentene a szűrés és az azt követő műtét valódi segítséget.
A napjainkban alkalmazott módszerek pontossága nem kielégítő: részben nem ismerik fel a valóban rosszindulatú szöveti elváltozásokat, részben meg a jóindulatú elváltozásokat is rosszindulatúnak minősítik. Más szavakkal: a negatív szűrési eredmény egyes esetekben téves, aminek következtében a páciens – tévesen – biztonságban érzi magát. Ha ellenben a teszteredmény rossz hírt közöl – az előfordulhat, hogy hibás. Természetesen minden egyes daganattípust és minden módszert külön-külön kell vizsgálni és értékelni, mégis elmondható, hogy átlagosan 10 pozitív teszteredményből 1 valóban megalapozott. Ez azt jelenti, hogy a pozitív eredményt kapó páciensek 80-90%-át feleslegesen ijesztgetik. Ráadásul a kellemetlen további vizsgálatokkal is megterhelik őket. A prosztatadaganatokat jelző PSA-faktor különösen bizonytalan, ezért gyakran jelez pozitív eredményt, amit tűbiopsziás mintavétel követ, hogy a vizsgáló orvos megerősítse a pozitív teszteredményt.
Az egyik fontos érv szerint a korán felismert daganatok kevésbé intenzív kezelést igényelnek, ezért a terápia is olcsóbb. Ez valószínűleg igaz is a később rosszindulatúvá fajuló daganatok esetében. A felismeretlenül is ártalmatlan daganatok azonban nem csak a páciensnek okoznak szenvedést, de a társadalombiztosítót is komoly költségekbe verik.
A később tévesnek bizonyuló vagy kétes eredmények eldöntését szolgáló vizsgálatok is óriási összegeket emésztenek fel. Persze, ha az élet meghosszabbításáról van szó, nem szabad csak anyagi szempontok alapján dönteni. Azonban tudjuk, hogy anyagi eszközeink korlátoltak. A haszontalan szűrésekkel elpocsékolt pénzekből azonban sok egészségmegőrző programot finanszírozhatnánk, amelyekkel sokkal több életet menthetnénk meg.
Mindenki csökkentheti a rák kialakulásának veszélyét azzal, hogy lemond a dohányzásról, többet mozog és egészségesen táplálkozik. Természetesen ezzel még nem zárható ki teljesen a rák kialakulása.
Forrás: BIO 2005/1.
