Krónikus degeneratív betegség – öröm vagy üröm?
Szerkesztőségünkhöz számolatlanul érkeznek azok a levelek, amelyekben a krónikus degeneratív betegségben szenvedők elpanaszolják, hogy a gondos szakorvosi ellátás mellé mindig megkapják:
Hölgyem, Uram!… tanuljon meg együtt élni a panaszokkal, tünetekkel…
A diétás tanácsadás pedig: tartózkodjon attól, ami nehezen emészthető.
A harmadik: három hónap múlva kontroll, ahol megállapítják, hogy az állapot vagy stagnál, vagy romlik. Felírják az esedékes fájdalomcsillapítót, elkezdik a következő fizioterápiás protokollt, elkezdik vagy folytatják a gyógytornát, amit a beteg vagy felvesz, vagy nem.
Hivatásomnál fogva a krónikus degeneratív betegségben szenvedőknél elsőnek azt próbálom kutatni, hogy kinél miért, hogyan és milyen utat bejárva alakult ki a jelen állapot, ebben mennyi az örökletes faktor és mennyi, amennyit a kliens maga szedett össze.
Önöknél, akik a szerkesztőséghez fordultak, szintén megtörtént ez a mély lélektani elemzés, és megállapítottuk, az élet terhei tartósan meghaladták a teherbíró képességet, sem családon belül, sem a munkahelyen nem volt senki, akinek feltűnt volna a már igavonóként végzett egyre monotonabbnak tűnő munkavégzés, családi feladatellátás.
Számtalanszor elmondtuk: a léleknek van teste, nem a testnek lelke. Mit értünk ezalatt? Semmi mást, mit azt, hogy a lélek kondicionáltsága az, ami meghatározza a vegetatív idegrendszer szimpatikus, paraszimpatikus egyensúlyi vagy egyensúlytalansági állapotát.
Mit jelent ez a hétköznapokban?
Megy az élet a maga útján, s kinek-kinek a sorsa szerint jönnek szembe a feladatok. Ez már kihívás az élettől, s tőlünk függően, a lelkünk kondicionáltságától függően magunk döntjük el, hogy ami előttünk áll, azt erőnket koncentrálva megoldjuk, vagy összeroppanunk alatta!
Mind a kettő stresszállapot, de az első esetében boldog stresszről beszélünk, becsülettel végigharcoljuk, amit a sors elénk tett, s utána jön a nyugodt, boldog pihenés, vagy mindjárt az elején megadjuk magunkat, s eredmény az önmarcangolás, önvádaskodás, ami energetikailag lényegesen több ATP-t használ fel. Ez utóbbi a distressz állapota. Hasonlóan distressz-állapot az is, amikor egymás után annyi a megoldandó feladat, hogy arra a szervezet hosszú távon már képtelen válaszolni.
Úgy mondja a köznyelv: X. Y. betegségbe menekült!
Igaz-e ez az állítás? Igen, mélységesen igaz, mert mielőtt a szervezet teljesen összeomlott volna, az immungyöngeségnek vagy valamely heveny fertőző betegségnek adott szabad utat, vagy az örökletes hajlamnak megfelelően kialakul valamely krónikus degeneratív betegség.
A krónikus degeneratív betegségek kialakulásában közrejátszanak a lelki okokon kívül a környezeti ártalmak, a helytelen, egyoldalú táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a vitális anyagok/vitaminok, makro-, mikroelemek, egyéb biológiailag aktív anyagok részleges vagy teljes hiánya.
A betegségben szenvedőnek valamije fáj, nehezen mozog, fáradt, erőtlen, meghízik vagy lefogy, sápadt, fakó az arca, bőre vagy ráncos, vagy ödémától duzzadt, emésztése, kiválasztása megromlott, izzad vagy lázasan száraz a bőre, rosszul kapja a levegőt stb.
Amikor a rendelésen beszélgetünk az életcélról, általában azt jelölik meg, hogy ne fájjon, tudjak mozogni, könnyebb legyen a hétköznapi élet.
Innen változik meg a címben leírt helyzet, hogy áldás vagy átok a kialakult betegség, s ennek a gondolati-érzelmi állapotnak a megfordítása valóban a gyógyítás művészete!
Első, hogy a beteggel megértessük: az nem lehet életcél, hogy ne fájjon stb. A cél valamely családi vagy egyéb esemény kitűzése, pl. ötvenedik házassági évforduló kellő megünneplése!
Ezután megbeszéljük, hogy a mai napi helyzet figyelembevételével mik a teendők, hogy ezt a célt el is érhessük!
Meg kell értetni a hozzánk fordulóval, hogy mindenkinek van önmagához képest valamely gyönge pontja. Ezt úgy kell felfogni, mint a gépkocsiban a piros kontroll-lámpát. Örülni kell, hogy jelez, nem engedi az egészet egyszerre összeomlani.
Ha ismerjük saját szervezetünk gyönge pontjait és annak jelzéseit, akkor egyértelmű, hogy életvezetésünket azonnal ellenőrizni kell, mert valahol letértünk a saját utunkról.
Egymással sohasem szabad összehasonlítani magunkat, mert mindannyian más genetikai kód vagyunk, más az alkatunk, anyagcseretípusunk, asztrológiai jegyünk, más pszichoszociális környezetben élünk, tehát mások a válaszolandó, adaptációs feladataink.
Ha ezeket a saját személyre szóló törvényeket betartjuk, akkor az irreverzibilitás határain belül életünk helyes mederbe terelődik, és a mértékletességnek, a tudományos önismerettel irányított életvezetésnek a hosszú, boldog, egészséges élet lesz a hozadéka.
Szeretettel:
