Tej – élet, erő, egészség?
A tejben életfontosságú anyagok vannak, ez tagadhatatlan. Emiatt sokan azt hiszik, hogy tej nélkül nem lehet élni. Mások viszont kategorikusan kijelentik, hogy felnőtt embernek nem való. Ázsiaiak milliói bizonyítják, hogy tej nélkül is lehet egészségesen élni. Mértékkel fogyasztva mindenképpen jobb, mint nagy mennyiségben. Akinél pedig – mint ez mind gyakrabban előfordul – tejérzékenység jelentkezik, az jól teszi, ha végképp lemond róla.

Ha tejről beszélünk, általában tehéntejet értünk alatta. A tévedést elkerülendő, a más állattól származó tejet külön jelzővel jelölik meg, például kecsketejről vagy kancatejről beszélnek. De bármelyik állattól is származzon, a tej folyékony, viszont nem ital, hanem táplálék: 250 ml-ben az állat fajtájától és a tej zsírosságától függően 125 (sovány tehéntej), de akár 240 (birkatej) kalória rejtőzik, ami megfelel két főétkezés közötti fogásnak.
A tej számos jó tulajdonsággal dicsekedhet
• A hivatalos táplálkozástudományi felfogás szerint jó fehérjeforrás, jó biológiai hasznosulással. Ez azt jelenti, hogy ezt a fajta fehérjét szervezetünk jól át tudja alakítani saját fehérjévé.
• A tejben található cukor (laktóz) táplálja az egészséges bélflórát, segíti az emésztést (feltéve, hogy az ember nem szenved tejcukor-érzékenységben), és elősegíti a kalcium felszívódását.
• A tejben és a tejtermékekben ezen kívül sok a kalcium, amely nemcsak a csontok felépítéséhez, hanem az idegek és az izmok munkájához is fontos.
• Emellett a tejben vitaminok is vannak, többek között B2-vitamin (riboflavin), amely a sejtek anyagcseréjében és energianyerésében játszik szerepet. Ezen kívül találhatunk benne A- és D-vitamint is – az első bőrvédőnek számít, míg az utóbbi a csontok anyagcseréjében jut fontos szerephez. A tejben ugyancsak előforduló B12-vitamin pedig a vérszegénység megelőzéséhez nélkülözhetetlen.
A tudósok már jó húsz évvel ezelőtt felfedeztek a tejzsírban egy olyan anyagot, amely javítja az egészségi állapotot, tudniillik a linolsav egy módosult formáját. A konjugált linolsav (CLA) rákmegelőző hatású, továbbá fokozza a szervezetben a hőtermelést. Érdekes, hogy a biotejben, illetve a szabad legelőn tartott állatok tejében az átlagosnál jóval több linolsav van.
A nagy mennyiségben fogyasztott tej azonban túlnyomórészt telített zsírsavakkal látja el a szervezetet, csak kisebb mennyiségben telítetlen zsírsavakkal. Ha tehát túl sok tejet iszunk, nem egészséges, hanem éppen ellenkezőleg, egészségtelen zsírokat juttatunk a szervezetbe. Amiből egyenesen következik a kérdés: mennyi tejet igyunk? És igyunk-e tejet egyáltalán?
A sok tej nem véd a csontritkulástól, éppen ellenkezőleg
Ha hihetnénk a tejreklámoknak, őseink mind csontritkulásban szenvedtek volna. Ezek ugyanis azt a téves képzetet keltik, hogy a tej az egyetlen kalciumforrás. Holott eredetileg az ember csak csecsemő– és kisgyerekkorában ivott (anya)tejet. Hogy mióta alkalmazzuk az állatok tejét táplálékként, arról nincsenek pontos adatok. A sumér agyagtáblák arra utalnak, hogy ez az időszak több mint 5000 év. A tudósok abból indulnak ki, hogy az emberi fejlődéstörténet során, és azokon a területeken, ahol létezett a tejkultúra, az emberek olyan genetikai módosuláson mentek keresztül, amely lehetővé tette számukra, hogy felnőttként is igyanak tejet.

Ázsiaiak milliói nem, vagy csak nagyon kis mennyiségű tejet és tejterméket fogyasztanak. Ennek ellenére ezekben az országokban lényegesen kisebb mértékben fordul elő a csontritkulás, mint a nyugati világban. Az Egyesült Államokban a magas tejfogyasztás ellenére is igen gyakori ez a megbetegedés. Ha szemügyre vesszük a kínai étlapot, azt látjuk, hogy naponta szerepel rajta sok, kalciumban gazdag zöldség (például édeskömény, brokkoli, póréhagyma, zöld leveles zöldségek), és igen gyakran szintén kalciumdús szezámmag. Ezen kívül szója is gazdagítja az étlapjukat, márpedig a benne lévő fitoösztrogének serkentik a csontépítő sejtek munkáját, és védenek az oszteoporózis ellen.
Együnk zöld színű zöldségeket!
A tejtermékekben ugyan sok a kalcium, de ugyanakkor a foszfor is, ami megakadályozza a kalcium hasznosulását. A nyugati világban megfigyelhető, magas arányú csontritkulás egyik oka a foszfortartalmú kóla- és egyéb üdítőitalok fogyasztása. Emellett a túró és egyéb tejtermékek esetében is túlnyomórészt alkot a foszfát, ezért ezek a termékek nem számítanak jó kalciumforrásnak.
A kalciumháztartásra a túl sok fehérje is rossz hatást gyakorol, mivel emiatt az ásványi anyagot nagyobb mennyiségben választják ki a vesék. A magas fehérjebevitel ráadásul a nyugati országokban jórészt állati eredetű, ez ad magyarázatot arra, hogy a sok tejivás ellenére is miért lép fel gyakran a csontritkulás.
Aki tehát rengeteg tejet és tejterméket eszik, nem tesz jót a csontjainak. Mindig fontos, hogy kalciumforrásként ne csak tejtermékeket használjunk, hanem foszfát- és fehérjeszegény zöld színű zöldségeket és zöldfűszereket (petrezselyem, fapor, snidling). A csontritkulás megelőzésében ugyanis nem egyetlen termék (a tej) fogyasztása játszik központi szerepet, hanem a táplálék összetétele. Ugyanakkor az a feltételezés is hamis, hogy a tejtermékek kalciumtartalma általában nem hasznosítható. A tej, a joghurt és a legtöbb sajt több kalciumot tartalmaz, mint foszfort. Ezen kívül a tejben lévő D-vitamin és tejcukor is elősegíti a kalcium felszívódását. A kérdés a mennyiség, hogy a tejtermékek gazdagítják-e a szervezetet ezzel az ásványi anyaggal, és hogy nem választódik-e ki a veséken keresztül.
A tej rizikófaktora az érelmeszesedésnek és az allergiának
További okai is vannak annak, miért tanácsos a tejet és a tejtermékeket csak mértékletesen fogyasztani:
• A homocisztein olyan vegyület, amely a fehérjék egyik összetevőjének, a methioninnak a lebomlása során keletkezik az anyagcserében. Ez a vegyület elősegíti az érelmeszesedés kialakulását. Ha ez a főként állati eredetű fehérjékben előforduló aminosav fokozott mértékben jut a szervezetbe, megnövekedhetnek a vérben a homociszteinértékek. Ennek következményeként fokozódik az érfalak elmeszesedése. Éppen ezért csak állati eredetű fehérjét tanácsos mérsékelt adagokban fogyasztani.
• A természetgyógyászok megállapították, hogy a túl sok tej fogyasztása nyákképző hatású. Aki tehát gyakran szenved nyákos köhögésben vagy náthában, annak tanácsos takarékosan bánnia a tejjel.

• Akinél fennáll az érzékeny bél szindróma, annak érdemes kísérletet tennie a teljesen tejmentes táplálkozással. Az ilyen páciensekkel végzett kísérletek azt mutatták, hogy a gyakori tejfogyasztás fokozza a hasmenéssel, puffadással járó tüneteket.
• A tudósok megállapították, hogy azok a csecsemők, akik két hónapos koruktól tehéntejet kapnak, kétszerte gyakrabban szenvednek később I. típusú cukorbetegségben, mint a szoptatott csecsemők. A fiatalkori diabétesz megelőzése érdekében tehát a csecsemőket ajánlatos legalább három, de inkább hat hónapos korukig anyatejjel táplálni.
• Ha a családban allergiás hajlam áll fenn, tanácsos a csecsemőnek egyéves koráig egyáltalán nem adni tehéntejet. Ez ugyanis a mi földrajzi területünkön az allergia leggyakoribb kiváltó okának számít. Az allergia bőrkiütés, szénanátha vagy asztmás köhögés formájában egyaránt megnyilvánulhat. Hasonló allergiás reakciót válthat ki a tehéntej alternatívájaként gyakran ajánlgatott birka-, kanca- vagy kecsketej is. Főként a birkatej helyettesítheti csak nagyon ritkán a tehéntejet, mivel mindkettő allergizáló hatása azonos.
• A tehéntejre adott „maszkírozott” allergiás reakció – amikor allergiaszerű tünetek lépnek fel, anélkül, hogy tipikus antigén-antitest reakció alakulna ki – nem tanácsos nagyobb mennyiségű „alternatív” tejet fogyasztani, mert akkor fennáll annak a veszélye, hogy a szervezet arra is hasonló reakciót fejleszt ki. A maszkírozott allergia megnyilvánulhat a legkülönfélébb tünetekben, például migrén, depresszió, izomfeszültségek vagy gyomor-bél panaszok.
Laktózintolerancia: a sajt általában elviselhető
Nem tudjuk pontosan, hány ember szenved nálunk laktózintoleranciában, mivel elég magas a rejtett esetek aránya. A becslések szerint azonban az érintettek aránya akár a népesség 20 százalékát is kiteszi. Ez elég magas arány, de még mindig kevesebb, mint néhány ázsiai és afrikai országban, ahol a tejcukorérzékenyek aránya elérheti a 70., sőt akár a 90 százalékot is. Laktózintolerancia esetén csökkent mennyiségben vagy egyáltalán nem termelődik a bél nyálkahártyájában az a laktáz nevű enzim, amely nélkülözhetetlen a teljcukor lebontásához. Ez az enzim hasítja fel ugyanis a tejcukrot, és teszi ezáltal emészthetővé. Ha hiányzik a laktáz, tejivás után – mindegy, a tej milyen állattól származott – kialakulnak a kellemetlen tünetek: puffadás, hasfájás, hasmenés, levegőfelböfögés.
Ha a bél kis mennyiségben termel lektázt, akkor kisebb adagban elviselhetők a páciens számára a tejtermékek, a tapasztalatok szerint elsősorban a savanyított termékek, mint amilyen például a joghurt. Kevésbé tolerálja a szervezet általában a tejet vagy a tejszínt. Ha valakinél már a kis mennyiségű tej is panaszokat okoz, annak tejcukormentes kosztra kell áttérnie.

Az érintettek számára engedélyezett a vaj és sokféle sajt, például az ementáli, a gouda, a tilsiti, a camembert, a nemespenésszel készült sajtok, a mozzarella. Azok a lágy sajtfélék ugyanis, amelyek 100 grammban kevesebb mint 0,1 g laktózt tartalmaznak, nem okoznak panaszokat. Ugyanakkor gazdag laktózban a kenhető sajt, és gondot okozhatnak azok a sajtféleségek, amelyeknek 100 grammjában 3,5 g laktóz található.
Ha valaki laktózintoleranciában szenved, gondosan kell tanulmányoznia az élelmiszerek összetevőit feltüntető cédulát, mivel tejcukor nagyon sok ennivalóban előfordulhat. Különös elővigyázatosságra van szükség az olyan termékeknél, mint a csokoládé, instant kakaó, instant kávépor, puding, nugátkrém, mogyorókrém, kész szószok és készételek, valamint figyelmet igényelnek a tejcukoralapú gyógyszerek.
A tej végső soron tehát se nem csodaszer, se nem méreg. Arra a kérdésre, mennyire értékes vagy káros tápanyag, egyénileg, a személyes igénytől és szervezettípustól függően kell megadni a helyes választ. Ráadásul nem a tejen múlik, hanem a megfelelő mennyiségen, azaz a mérsékelt adagokon.
Tejtermékek változatos palettája
Az emberiség körülbeül 5000 éve fogyaszt különféle tejtermékeket. Tejből a következő élelmiszerek állíthatók elő:
Sajt: sajtgyártásnál a tej megalvasztásához egyfajta enzimet adagolnak. A folyamat során a tej kettéválik, a kicsapódott fehérjét különválasztják a tejsavótól, és sajttípustól függően frissen vagy tovább feldolgozva árusítják.
Túró: a túró nem más, mint éretlen sajt. A fehérje megalvadása vagy a tejsavbaktériumoknak, vagy az enzimmel való beoltásnak köszönhető. A túró zsírtartalma az alkalmazott tej zsírmennyiségétől függ.
Joghurt: feltalálásának oka valószínűleg az volt, hogy régen nem létezett hűtőszekrény. Meleg időben a tejben található tejsavbaktériumok szaporodni kezdtek, és a tejcukrot tejsavvá változtatták. Emiatt a fehérje megalvadt és a tej sűrűvé változott. Joghurtkészítéshez a tejet felhevítik, majd körülbelül 42 fokra lehűtik. Manapság a joghurtgyártás során speciális baktériumkultúrákkal kezelik a tejet, majd egy órán át érlelik.
Kefir: ha a tejet különféle baktérium- és élesztőkultúrákkal kezelik, a szobahőmérsékleten lejásztódó erjedés hatására homogén, tejsavtartalmú ital keletkezik, amely némi szénsavat és alkoholt (0,2-0,8 százalék) is tartalmaz.
Tejszín: a tejszín a tej zsírtartalmának lecentrifugálásával keletkezik. Zsírtartalma átalában 30 százalék körüli, de elérheti a 36 százalékot is.

Tejföl: zsírtartalma legalább 10 százalék, és tejsavbaktériumok segítségével zsírgazdag tejből állítják elő. A francia créme fraiche enyhén savas, 30-40 százalék zsírtartalmú változat, a créme double savanyítás nélkül készülő, 43 százalékos zsírtartalmú tejföl.
Vaj: készítéséhez a tej fölét addig köpülik, amíg zsírtartalma össze nem áll, majd elválasztják a folyékony összetevőktől. Az összeállt vajat tovább gyúrják, és ez tovább csökkenti folyadéktartalmát, mielőtt a vajat megformáznák. Létezik savanyítóbaktériumokkal beoltott változata is.
Író: ez a folyadék a vajkészítés során keletkezik. Zsírtartalma legföljebb egy százalék. Létezik baktériumokkal savanyított változata is.
Sűrített tej: a kondenzált tej készítéséhez a tejet nemcsak sterilizálják, hanem vákuumban hevítik, hogy folyadéktartalmát a felére csökkentsék. Hogy a fehérje sokáig eltartható legyen, gyakran nátriumcitrátot is adagolnak hozzá.
Melyik a jobb: a nyers vagy a pasztőrözött?
A tejfeldolgozás során különféle fajtájú tejeket állítanak elő, amelyek biológiai értékükben különböznek.
Forralás nélküli nyers tejet, amely úgy keletkezik, hogy a tejet megszűrik a nagyobb szennyeződésektől, csak közvetlenül a gazdáknál kaphatunk. Mivel kórokozók is előfordulhatnak benne, az elárusítóhelyen nagy táblának kell lennie a figyelmeztetéssel: Fogyasztás előtt felforralandó!
Hőkezelés nélküli tejet bioboltokban árusítanak. Ez a nyers tejtől abban különbözik, hogy szigorú higiéniai előírásoknak felel meg, és állatorvosi ellenőrzésen is átesett. A hőkezelés nélküli tej nagy előnye, hogy megmaradnak benne a hőérzékeny vitaminok és ásványi anyagok, ezért a teljes értékű táplálkozásban előnyben részesítik a sima tejjel szemben. Bizonyos élethelyzetekben (csökkent immunvédekezés, terhesség, szoptatás) azonban inkább a pasztőrözött tej fogyasztását ajánlják. A teljes értékű táplálkozásban a tejtermékeknek amúgy sem jut túl fontos szerep.
A mikroorganizmusok elpusztítására a legtöbb esetben pasztőrözik a tejet. Először lefölözik, majd 35-40 másodpercre felhevítik 71-74 fokra. A tejszín ugyancsak hőkezelésen esik át. Mivel a tejipar a fogyasztónak állandó zsírtartalmú tejet akar kínálni, a tejszín utólagos hozzáadásával érik el a kívánt zsírtartalmat, például 0,3 (sovány tej), 1,5 (zsírszegény) vagy 3,5 százalék (teljes tej). Igazándiból a tej zsírtartalma az évszaktól és a takarmányozástól függően 3,6 és 3,9 százalék között változik. A biotehenészetek részben természetes zsírtartalmú tejet is kínálnak.

A hevítési eljárást gyakran homogenizálás követi, amelynek során a tejet magas nyomáson finom szelepeken préselik át. Ezáltal a zsír, amely egyébként néhány óra múlva a tej tetején gyűlne össze, apró golyócskákká válik, és egyenletesen eloszlik az egész folyadékban. A homogenizált tejet sokáig arterioszklerózis-megelőző tápláléknak tartották, időközben azonban a tudomány fényt derített ennek tévhit voltára; arra nézve is vannak bizonyítékok, hogy az ily módon feldolgozott tej nagyobb eséllyel alakít ki allergiás reakciót. Egyes biotehenészetek éppen ezért nem homogenizált tejet is kínálnak.
Számos fogyasztó hosszú eltarthatósága miatt az ultramagas hőmérsékleten kezelt vagy steril tejet választja. Az első termék sértetlen dobozában, felbontatlanul hűtőszekrény nélkül is körülbelül hat hétig áll el, az utóbbi akár fél évet is kibír. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy a magas hőmérsékleten történő hőkezelésnek és főként a hosszú ideig tartó hőhatásnak számos vitamin (például a folsav, a B1, a B6 és a B12-vitamin) áldozatul esik.
A hőkezelés hatására, és főként a magas hőmérséklet miatt a lyzin nevű fehérje-alkotóanyag vegyületet alkot a tejcukorral. Az esszenciális aminosav ezáltal nem kerül közvetlen kapcsolatba a szervezettel.