Testünk üzenetei 51. A tünetek tükrében – hörghurut

László Anikó

A légzés adja életünk alapritmusát. Belégzés, kilégzés, és a közöttük lévő szünet. Olyan automatizmus, amire nem sokan figyelnek. Jobbára nem vagyunk tudatában légzésünknek. Pedig ha kicsit jobban figyelünk rá, akkor jól érzékelhető minden, ami az életünkben már amúgy is mutatja magát.

Vajon mi mindent lehet a légzésből megtudni? Ha megfigyeljük a belégzés és a kilégzés hosszúságát, a ritmusát, a belégzés mélységét és a ki- és belégzés minőségét, akkor kiderül, hogyan is működünk a világban. Képesek vagyunk-e befogadni és elengedni. Megtartjuk-e magunknak az érzéseinket, vagy ki tudjuk adni magunkból.

El tudjuk-e fogadni a segítségeket, amiket kapunk, vagy inkább mi adunk a többieknek. Megláthatjuk, hogy mennyire van egyensúlyban e két oldal. Érzékelhetjük, hogy mennyire feszült, felszínes vagy mély a légzésünk. S hogy miért fontos ez? Azért, mert a problémáink abból adódnak, hogy általában nem úgy élünk, ahogy élni szeretnénk, s ez benne van a légzésünkben. Amint megértjük, hogy mit teszünk magunkkal, máris átalakul a légzésünk.

Fordítva is igaz: amint tudatosan figyelemmel kísérjük a légzésünket, átalakul sok minden az életünkben. Amikor felszínesen lélegzünk, nem lélegezzük át a testünket. Ez olyan, mintha megvonnánk tőle az éltető oxigént. Felszínesen lélegzünk – felszínesen élünk. Félünk a mély érzelmektől, nem engedünk semmi tápláló, éltető, érzelmekkel teli dolgot az életünkbe. Talán épp párkapcsolati problémákkal küzdünk, de nem vesszük észre, hogy az akadály pont ott van, ahol nem is keressük.

A belégzés olyan, mint egy nagy ölelés a testünk számára. Ha nem tudjuk saját magunkat szeretettel átölelni a belégzésünk mélységével, akkor hogyan is várhatjuk, hogy mély érzésekkel teli, őszinte kapcsolatban legyünk bárkivel is. Minden egyes témára levetíthető és jól látható a légzés adta információhalmaz, amiből mindenki megértheti a számára megérkező üzeneteket. Mi történik akkor, amikor épp az a szervünk betegszik meg, amelyik az életünk alapjául szolgáló légzésért felelős? Mi mindenről árulkodik, s mit tehetünk, hogy jobban legyünk?

A hörghurutnak ismert heveny és idült formája. Nagyon gyakori betegség, általában az őszi-téli időszakban jelenik meg. Torokfájással, rekedt hanggal, esetleg orrfolyással kezdődik, és köhögéssel folytatódik, amit kísérhet akár láz is. A köhögés kezdetben száraz, majd a betegség előrehaladtával hurutossá válik. A köhögést szegycsont mögötti fájdalom kíséri, és igen megterhelő a rekeszizom és a bordaközi izmok számára is. Nagyon sok energiát vesz ki az emberből, emiatt is érezzük magunkat fáradtnak. A tüdőben található hörgők felszínét borító nyálkahártya gyulladásáról van szó, ami sokszor együtt jár a légcső gyulladásával is.

A nyálkahártya szimbolikusan a belső és a külső világ határát képviseli. Annak megvastagodása egyfajta önvédelmi reakcióra utalhat. Olyan helyzetben vagyunk, ahol meg kell védenünk magunkat, az őszinteségünket, az önbecsülésünkön eshet csorba, ha nem így teszünk. Amikor igazat mondunk, de nem hisznek nekünk. Vagyis hazugnak gondolnak. Mi hiába tudjuk, hogy igazat mondtunk, mert ebben az esetben a közösség mást hisz.

Ránk kerül a bélyeg, egy súlyos bélyeg, amit úgy hívnak: hazug. Az ellentéte is hasonló erőkkel bír, amikor kiderül, hogy valami fontos dolgot nem mondtak el nekünk a társaink, és ettől kimondottan rosszul érezzük magunkat. Olyan, mintha a többiek nem tartanának érdemesnek arra, hogy megosszanak velünk bennünket is érintő, fontos információkat.

Fontos tudni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a másik fél is így éli meg ugyanezt a helyzetet. Ami a lényeg, hogy a hörghurutban szenvedő emberben milyen érzések jönnek elő ebben a helyzetben. Pl.: „Nem bízik bennem? Nem vagyok méltó arra, hogy tudjam? Olyan megalázó ez az egész!” Ezek és ehhez hasonló gondolatok megjelenésével a hozzájuk kapcsolódó érzelmek folyama is beindul. A harmadik lehetőség az, ha mást mondunk, mint amit gondolunk.

Esetleg nem mondunk ki mindent, elhallgatunk dolgokat a békesség kedvéért, vagy azért, mert ezt várják el tőlünk. Ez sem különbözik a hazugság energiájától, vagyis a bélyeg ismét rajtunk van, csak most mi raktuk magunkra. Ez bizony elvezethet egy kiadós hörghurut megéléséhez. Hogyan tudunk segíteni? Érdemes felkeresni az orvost, hogy a szükséges vizsgálatokat elvégezhesse. Ha kiderül, hogy valóban hörghurutunk van, akkor segítsük meg a szervezetünket olyan gyógynövényekkel, amik segítenek a tünetek enyhítésében, csökkentik a gyulladást, a lázat, és segítenek túljutni a köhögésen.

Ha gyógyszerre, netán antibiotikumra is szükségünk van, alkalmazzuk bátran, de figyeljük a testünket, hogy tényleg jó-e neki az adott szer. Fontos az immunerősítés is, sok folyadék fogyasztása, és a sok pihenés. Végül, de nem utolsósorban fontos megérteni, hogy mire válaszol így, ezzel a reakcióval a szervezetünk. Mi történik tehát pontosan? Ki kellene mondanunk valamit? De mit? Őszintén kommunikálunk? Azt mondjuk, amit gondolunk? Van, amit elhallgatunk? Esetleg füllentünk, „ami még senkinek nem árt” (csak saját magunknak hosszú távon, mint pl. a hörghurut megjelenésével). Hogyan kapcsolódunk önmagunkhoz? Mennyire vagyunk őszinték magunkkal? Félünk kimondani azt, ami bennünk megszólal: az érzéseinket, az igényeinket, a vágyainkat, a gondolatainkat, a tapasztalatainkat? Félünk-e attól, hogy semmibe vesznek? Mennyire vagyunk fontosak saját magunk számára? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel sokkal közelebb kerülhetünk a megoldásunkhoz és a gyógyulásunkhoz.

Itt a feladat, hogy rátaláljunk saját utunkra. Önállósodjunk és ne függjünk másoktól, mások gondolataitól, rólunk alkotott elképzeléseitől. Fontos, hogy megtaláljuk az utat önmagunk felé, és felvállaljuk az életünket. Megtaláljuk mindazt, ami örömöt ad a számunkra, és felvállaljuk a saját boldogságunkért a felelősséget. Álljunk a sarkunkra, hozzuk meg a saját döntéseinket, és az életünket a saját eszközeinkkel éljük. Ez nem jelenti azt, hogy másokra nem számíthatunk ahhoz, hogy boldogok legyünk, de ha függünk attól, hogy mások mit szólnak, akkor mások elképzeléseinek a rabságában fogunk élni úgy, hogy erről nem is merünk beszélni. Inkább úgy teszünk, mintha minden rendben lenne.

Ezért nagyon fontos meglátni, hogy meddig tartunk mi magunk és hol kezdődik a másik. Egy igazi felfedező út ismét, ami most a légzésen át, a hörgők jelzéseivel, a léghólyagocskák működésével és a ritmust folyton megszakító köhögőrohamokkal vezet bennünket valódi önmagunk felé, hogy a korábbinál sokkal teljesebb életet élhessünk.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

A fogak, szilárdságuk okán, a gyökércsakrához tartoznak. Fogínybe ágyazottan helyezkednek el, s a fogíny állapotával…
Mi az, hogy normál testsúly?

Mi az, hogy normál testsúly?

Mai orvosi és közegészségügyi gyakorlatban a testtömegindex (BMI) terjedt el az emberek testsúlyának megítélésére. A…
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

A körömrágás viszonylag gyakori tünet, amely nagyrészt a négyévesnél idősebb gyerekeket érinti, és sokszor lelkileg…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Ha sztrájkol az orr…

Ha sztrájkol az orr…

Egy hosszan tartó náthás megfázás után egy nyugdíjas férfi nem érezte kedvenc ételeinek ízét. Miután…
Autoimmun-betegségek

Autoimmun-betegségek

A cinikusok azt állítják, minden, amit a modern orvoslás nem képes megfelelően besorolni, azt jobb…
Utazási betegség (kinetózis)

Utazási betegség (kinetózis)

Az utazás felett érzett örömbe csakhamar üröm vegyül, ha valaki járműre szállva émelyegni kezd, és…
Trambulin – A jó közérzet és egészség eszköze

Trambulin – A jó közérzet és egészség eszköze

A trambulin nem új találmány, és nem is csodaszer. Mindennapos használatával azonban segíthet a vérkeringés,…