Tilos a csók?

Az angolszász országokban ezt a betegséget köznyelven „kissing disease” néven ismerik, mert a kórokozó nyállal terjed. Sokkal szigorúbb az említett kórkép hivatalos orvosi neve: mononukleózis. A német belgyógyászról, Emil Pfeifferről (1846–1921) elnevezett mirigyláz kórokozója az Epstein–Barr-vírus (EPV). Az érintettek általában fiatalkorúak vagy fiatal felnőttek. A legtöbb fertőzött nem is sejti, milyen betegségben szenved, mert a tünetek megfázásra vagy influenzára emlékeztetnek. A gyerekeknél pedig a Pfeiffer-féle mirigyláz gyakran teljesen tünetmentesen zajlik. Prof. dr. Manfred Götz, a Bécsi Wilhelm kórház gyermekpulmonológiai osztályának vezetője szerint: „A legtöbben nyirokcsomó-duzzanattal, torokfájással vagy bőrkiütéssel fordulnak orvoshoz.” Becslések szerint a 30 éves lakosság több mint 95%-ában már lezajlott ez a betegség. A felnőtt fertőzötteknél általában a torokgyulladás és a fehér lepedékkel bevont mandulák képe áll a tünetek előterében. Hasonlóan jellegzetesek az arcduzzanatok, különösen a szemek környékén.

Az egyéb szimptómák olvastán talán az olvasó is azt gondolja: „Ilyen nekem is volt, fiatalabb koromban.” A tavasszal és ősszel zajló mononukleózis tipikus tünetei ugyanis: a duzzadt nyirokcsomók – különösen a nyakon és tarkótájon –, fáradtság, levertség, fej- és végtagfájdalmak, és a betegség kezdetén magas láz.

Veszélyben a belső szervek

A vírus csókkal, köhögéssel és tüsszentéssel, tehát cseppfertőzéssel terjed. A fertőzéstől számított 10-40 nap múlva jelennek meg az első tünetek. Az esetleges komplikációk megelőzése érdekében fontos a pontos diagnózis felállítása. Ennek érdekében a vérből ki kell mutatni a Pfeiffer-féle sejteket, vagy a vért antitestekre kell vizsgálni. Láz esetén a betegnek, mint minden egyéb lázas betegség esetén, ágyban kell maradnia. Akkor is ajánlott a kímélő életmód, a pihenés, ha a testhőmérséklet normális. Ez azt jelenti, hogy tartózkodni kell a sportolástól és mindenfajta fizikai megerőltetéstől. A mononukleózis ugyan túlnyomórészt szerencsés kimenetelű, de mindig fennáll komoly szövődmények fellépése, illetve a fertőzés átterjedése belső szervekre, pl. az agyra. A májduzzanatok, a sárgaság és a lépduzzanat igen veszélyes szövődmények. A beteg ugyanis nem észleli a duzzanatot, ezért már enyhébb testmozgás, sport esetén is megkockáztatja a lépfakadás veszélyét.

Aki kíméli magát, és a mononukleózissal egy ideig otthon marad, azt is elkerülheti, hogy másokat megfertőzzön. Ami a terápiát illeti, csak a tünetek csillapítására tudunk szorítkozni, ugyanis, mint a legtöbb vírusfertőzés esetén, e betegségben sincsenek a kórokozót elpusztító gyógyszereink.

Az influenzához hasonlóan a Pfeif­fer-féle mirigyláznál is előfordulhat, hogy a sérült nyálkahártyák a baktériumokat sem képesek kiszűrni, ezért a beteg bakteriálisan felülfertőződik. Ilyenkor indokolt az antibiotikumok szedése. Kényelmetlenné csak akkor válhat az antibiotikus terápia, ha sem az orvos, sem a beteg nem sejti, hogy Epstein–Barr-vírussal állnak szemben, és az orvos ampicillintartalmú gyógyszert ír fel betegének. Ez ugyanis e vírus esetében kellemetlen nyaktáji kiütéseket okoz, bár az orvos ebből, mint másodlagos tünetből, diagnosztizálni tudja a kórokozót.

Talán vigasz lehet azoknak, akinél lezajlott a betegség, hogy a kórokozóval szemben egy életre védettek maradunk.