Változó gyomorbajok

tgymagazin.hu

A gyomorpanaszok okai az utóbbi évtizedekben módosultak. Míg korábban jellemző módon a gyomorfekély volt elterjedtebb, ma inkább az idült gyomornyálkahártya-gyulladás a leggyakrabban diagnosztizált gyomorbetegség. Az esetek többségében a Helicobacter pylori nevű kórokozó is kimutatható a gyulladt nyálkahártyában, de egyéb okok is állhatnak a háttérben – élvezeti mérgek, stressz és gyógyszerek.

 

 

 

Az 1990-es években a gyomorfekély ritkább betegség lett, ennek okait nem tudjuk, legfeljebb találgathatunk. Helyette a reflux betegség vált egyre gyakoribbá – főként a rekeszizomsérv okozta reflux. A rekeszizom nyílása túl nagy, így az nem képes a helyén tartani a gyomorszájat, amely a rekesz fölé, a mellkasba türemkedik, a záróizom nem képes tökéletesen zárni a gyomrot, így annak savas tartalma minduntalan visszajut a nyelőcsőbe, sőt akár a garatba is. A betegséget gyakran kíséri nyelőcsőgyulladás (oesophagitis), rosszabb esetben Barrett-szindróma, a nyelőcsőrák előstádiuma.

E betegség ellen a kilencvenes évek elején piacra dobták az ún. protonpumpa-inhibitoroknak nevezett hatóanyagokat. Ezeket eredetileg csak pontos diagnózis alapján, csak meghatározott indikáció esetén, legfeljebb három hétig tartó szedésre szánták, mára azonban az egyik legnagyobb mennyiségben forgalmazott gyógyszercsoporttá nőtte ki magát ez a vegyületcsoport, méghozzá világszerte.

Sokan tartósan szedik a blokkolókat, pedig azok jelentős mellékhatásokkal terheltek. Igaz, ideiglenes használat esetén valóban pozitív hatásúnak mondható gyógyszerekről van szó. Bevezetésük óra jelentősen, szinte nullára csökkent a jóindulatú gyomorbetegségek miatt végzett csonkolásos gyomorműtétek száma.

Noha az orvosi folyóiratokban ritkán olvashatunk róla, úgy tűnik, az utóbbi években ismét jelentős átrendeződés figyelhető meg a gyomortükrözések alapján felállított diagnózisok terén. A gyomorfekély kifejezetten ritkaságszámba megy. A statisztikai adatok szerint 100 000 megvizsgált személyből 50-nél találnak fekélyt, a férfiak és nők aránya 3:1. Napjainkban a gyomortükrözés alapján felállított leggyakoribb diagnózis a krónikus gyomornyálkahártya-gyulladás, orvosi nevén gastritis chronica.

Akut gasztritisz – baktériumok, stressz és élvezeti szerek

Az akut gasztritisz (heveny gyomornyálkahártya-gyulladás) hátterében főképp masszív alkoholfogyasztás, dohányzás, stressz, fájdalomcsillapítók szedése vagy baktériumfertőzés (ételmérgezés) áll. A kórkép jellegzetes tünete a gyomortáji nyomás érzete, az émelygés és a hányinger. Ha a kiváltó okok megszűnnek, a gyulladás magától meggyógyul. Az orvos általában savtermelést blokkoló gyógyszereket ír fel, pedig ezt a betegséget lehet természetes módszerekkel is kezelni, pl. a sokak által jól ismert „forgó kúrával”: Üres gyomorra kamillateát kell inni, majd 5-5 percig hanyatt, hason, jobb oldalra fordulva hason, és végül bal oldalra fordulva kell feküdni. A procedúra 20 percig tart. A kezelést naponta egy-két alkalommal kell végezni, egészen a tünetek enyhüléséig, ill. megszűnéséig. A kamilla görcsoldó, gyulladásgátló, sőt fekélyt gyógyító hatású. A panaszokat meleg, nedves borogatással is enyhíthetjük. Görcshajlam esetén a kamilla és cickafarkfű kombinációja egészen kiváló hatású. A gasztritisz szintén régóta jól ismert gyógymódja a nyers burgonyalé. Az édesgyökér a kamillához hasonlóan gyulladásgátló hatású, azonban hosszabb távon alkalmazva megemelheti a vérnyomást, ezért csak kúraszerűen és nem folyamatosan alkalmazzuk.

Idült gasztritisz: a gyomor artrózisa

Ha a gyomornyálkahártya hosszabb időn át folyamatosan gyulladásban van, akkor már krónikus gasztritiszről beszélünk. Egyes források szerint rengetegen szenvednek e kórképben. Ez az állapot igen sok esetben nem is okoz panaszt a betegnek, olykor csak rutinvizsgálatok során derül rá fény. Az endoszkóppal végzett megtekintés önmagában még nem ad differenciált, pontos képet a nyálkahártya állapotáról. Ez csak több helyről vett szövetminta alapján lehetséges.

A gyomornyálkahártyát három sejttípus alkotja. A fő sejtek a fehérjéket bontó pepszinogén nevű anyagot termelik. Az ún. parietális sejtek termelik a gyomorsavat, illetve a B12-vitamin felszívódásához nélkülözhetetlen peptidet, az ún. intrinsic faktort. A harmadik sejttípus a nyálkahártyát védő nyálkát termeli. Ezek szerint a gyomornedvet a következő komponensek alkotják: pepszinogén, sósav, intrinsic faktor, nyálka és lenyelt nyál. A savtermelést két tényező serkenti, az érzékszervi ingerek, pl. csábító, finom ételek látványa, vagy csupán ezek elképzelése. Másfelől a gyomor telítettsége reflexes úton beindítja a savtermelést.

A szövetminta alapján megállapítható az idült gasztritisz kiváltó oka. A lelettől függően három típusát (A, B és C típus) különböztetjük meg. A betegség az esetek túlnyomó részében nem okoz jellegzetes panaszt. Azt azonban sajnálattal meg kell állapítanunk, hogy ritka az olyan eset, amikor valakinél akár a gyomortükrözés, akár a szövetminta teljesen egészséges nyálkahártyát mutat!

Az A-típusú gyulladás ún. autoimmun-betegség. Kiváltó okát pontosan nem tudjuk, de feltételezhetően a Helicobacter pylori nevű baktérium okozta fertőzésnek köze van a folyamathoz. Ez a kórokozó előszeretettel a gyomorszájban (cardia) és a gyomor „testében”, a corpusban telepszik meg, és a savtermelő sejteket károsítja. Idővel a savtermelés csökken, majd szinte teljesen meg is szűnik. Furcsának tűnhet, de a jóindulatú és a rosszindulatú (rákos) gyomorfekélyek egyaránt savhiányos állapotban alakulnak ki! Az A-típusú gasztritisz további jellemzője, hogy hatására csökken a B12-vitamin felszívódásának hatásfoka, aminek következtében a betegnél gyógykezelés hiányában vérszegénység lép fel.

A- és B-típus esetén megnő a gyomorrák kockázata

A B-típusú krónikus gasztritisz esetén a „B” a baktériumokat jelöli. Ez túlnyomórészt a fentebb már említett Helicobacter pylori. Általában a gyomor kijáratához közeli rész, az ún. antrum érintett. A gyulladás itt veszi kezdetét, és a betegség során fokozatosan felfelé haladva átterjed a corpusra. A kórfolyamat ebben az esetben is a savtermelő sejteket károsítja, igaz, nem olyan súlyos mértékben, mint az A-típus esetében. A betegség A- és B-típusa egyaránt bizonyos mértékben megnöveli a gyomorrák kockázatát, ezért a páciensnek rendszeresen tükrözéses kontrollvizsgálaton kell átesnie, hogy elkerülje a legsúlyosabb végkifejletet. A B-típusú idült gasztritiszre jellemző, hogy gyakran kíséri idült csalánkiütés (urticaria chronica), valamint vashiányos vérszegénység.

A gyomor anatómiája

A C-típusú krónikus gasztritisz nevében a „C” a kémiai eredetre utal, ugyanis ezt a kórképet jellemzően az ibuprofen, és a diclofenac nevű, ún. nonszteroid gyulladásgátló gyógyszerhatóanyagok váltják ki. A gyógyszereken kívül a betegséget okozhatja a vékonybélből a gyomorba feláramló epefolyadék. A terápia a kiváltó gyógyszerek kerüléséből áll. A krónikus gyomornyálkahártya-gyulladás tankönyv szerinti statisztikai eloszlása a következő:

A-típus: 5%,

B-típus: 80%,

C-típus: 15%.

A gyomortükrözés általában elkerülhetetlen

A fentiek alapján levonható gyakorlati következtetés, hogy a tükrözéses vizsgálat a legtöbb esetben elkerülhetetlen, de legalábbis erősen ajánlott. Bizonytalan eredetű panaszok esetén, ha az orvos pusztán banális gyomorirritációra vagy „gyomoridegességre” gyanakszik, eltekinthetünk a műszeres vizsgálattól, és végezhetjük a kezelést a gyanú alapján. Ha azonban a terápia ellenére a beteg panaszai három hét múltán sem javulnak vagy rendszeresen kiújulnak, kifejezetten ajánlott a tükrözés elvégzése. Ma a technikai fejlődésnek köszönhetően ez a beavatkozás minimális kellemetlenséggel jár.

Ami a krónikus gasztritiszt illeti, a természetes gyógymódok alkalmazásának itt is van helye. Először is rendezni kell a beteg étrendjét (lásd lejjebb, a gyomorrákról szóló részt), tartózkodni kell a nikotintól és az alkoholtól.

Sok embernek a gyomrára húzódik a stressz, a bánat vagy az izgalom. Akut bánat estén javasolható az Ignatia D12 (1×5 golyócska), mélyen ülő tartós bánat esetén pedig a Vanilla planifolia. Aki nagyon könnyen megsértődik, annak a kava-kava növény kivonatát, nyugtalanság és kapkodás, szelesség eseteiben pedig a golgotavirág kivonatait adhatjuk.

Kombinált terápiára – amikor nem csak a gyulladást, hanem annak vegetatív idegrendszeri eredetét egyaránt kell kezelni – kiválóan alkalmas a Gastro-Hevert Magentabletten (gyomortabletta) és a Gastritis-Hevert Complex (mindegyikből 3×1 tabletta) néhány héten át.

A homeopátiás hármas terápia 3×1 Gastricumeel tablettából, 3×15 csepp Lymphomyosot N-ből és 3×10 csepp Nux vomica-Homaccord-ból áll. Ez egy hathetes kúra, aminek hatására javul a gyomornyálkahártya állapota, ami szövetmintával is igazolható.

Egyes terapeuták a bázikus kémhatású, lúgosító sókra esküsznek. Mások jó tapasztalatokról számolnak be az Arsenicum N tablettával kapcsolatban. A savtúltengés szubjektív érzetét (ami savhiányos állapotban is jelentkezhet!) sokan a Soluna cég Ulcussan-Pulver Nr.24 termékével kúrálják eredményesen. A savhiányos panaszokat az Absinthium S Nr. 180-nal kezelik hatásosan. A savhiányt és általában a renyhe gyomorműködést keserű gyógynövényekkel, pl. keserű cseppekkel (tinctura amara, gyógyszertári készítmény, nálunk is kapható vénymentesen a gyógyszertárakban) kezelhetjük.

A gyomorrák ma már nem olyan gyakori

A gyomorrákos esetek száma az utóbbi évtizedekben mind Nyugat-Európában, mind az USA-ban jelentősen visszaesett, és jelenleg is csökkenő tendenciát mutat. Ennek okai a hatékony megelőzésben és a megváltozott étkezési szokásokban keresendők. Főképp a sok konyhasó, de leginkább a sok füstölt húsáru hajlamosít a gyomorrákra. A füstölt termékek magas nitráttartalma a gyomorban nitritekké alakul, amiből további kémiai átalakulás során bizonyítottan rákkeltő hatású, ún. nitrózaminok keletkeznek. Ezzel szemben a főképp növényi eredetű étrendnek és a biológiailag értékes zsírsavak fogyasztásának (mediterrán étrend) kifejezetten védő hatást tulajdonítanak.

Kifejezetten gyakori a gyomorrák továbbra is Kínában, Japánban, Finnországban (!), Chilében, Kolumbiában és Venezuelában. Japán kutatások újra és újra kimutatják a Helicobacter pylori és a gyomorrák közötti összefüggést. A kutatók szerint a gyomor alsó kétharmadában (tehát a corpusban és az antrumban) a gyomorrák kizárólag a Helicobacter pylori jelenléte esetén alakul ki. A betegség nagyon alattomos, főképp korai stádiumban nincsenek jellegzetes tünetei. Főképp a megmagyarázhatatlan fogyás és a hasonlóan rejtélyesnek tűnő vérszegénység esetén kell gyomorrákra gyanakodnunk.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

A fogak, szilárdságuk okán, a gyökércsakrához tartoznak. Fogínybe ágyazottan helyezkednek el, s a fogíny állapotával…
Mi az, hogy normál testsúly?

Mi az, hogy normál testsúly?

Mai orvosi és közegészségügyi gyakorlatban a testtömegindex (BMI) terjedt el az emberek testsúlyának megítélésére. A…
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

A körömrágás viszonylag gyakori tünet, amely nagyrészt a négyévesnél idősebb gyerekeket érinti, és sokszor lelkileg…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Szervátültetés pró és kontra

Szervátültetés pró és kontra

Életről és halálról van szó. Ugyanakkor milliárdos üzletről is, ha a szervátültetésről beszélünk. Az új…
Krónikus bronchitis, dohányzás és finom por

Krónikus bronchitis, dohányzás és finom por

A több ezer ágra osztódó alsó légutak – a bronchusok, más néven hörgők – feladata,…
Hirtelen eszméletvesztés

Hirtelen eszméletvesztés

Bár fiatal emberek esetében többnyire ártalmatlan okok (pl. átmeneti vérnyomásesés) állnak a hirtelen eszméletvesztés hátterében,…
Gombás fertőzések okozta panaszok

Gombás fertőzések okozta panaszok

A feltételezetten létező 120-200 ezer gombafaj közül csupán 100-300 képes az embert megfertőzni. A fertőzés…