Elektroszmog – Betegségek titkos előidézője
A szakértők már évek óta figyelmeztetnek arra, hogy az elektroszmog folyamatos veszélyt jelent egészségünkre nézve. Ez a nézet most hivatalos megerősítést is nyert, amennyiben az Európai Parlament tudományos főigazgatósága többek között arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi biztonsági előírások nem jelentenek elegendő védelmet a pulzáló áram ellen. Vélekedésüket alátámasztja egy új vizsgálat is, amely bebizonyította, hogy az elektroszmog még sejtjeink örökítőanyagát is képes károsítani.

Világszerte gombamód nőnek ki a földből azok a civil szervezetek, amelyek a mobiltelefonok adótornyainak felállítása ellen tiltakoznak. Az új sugárzásforrás egészségkárosító hatásait ugyanis számtalan tudományos eredmény igazolja. Dr. Lebrecht von Klitzing, a lübecki orvosfizikus például laboratóriumi kísérletekkel bizonyította be, hogy pulzáló elektromágneses mobiltelefon-sugárzás hatására az agyhullámok jelentősen megváltoznak. Ez a jelenség ráadásul már viszonylag rövid idejű behatás, néhány perc alatt is jelentkezik. Klitzing azt is igazolta, hogy a vegetatív idegrendszer már rövid idő után is stresszreakciókkal válaszol. Az érintettek panaszainak listája a való életben is igen hosszú: alvászavarok, fejfájás, szívritmuszavarok, szédülés, idegesség, krónikus fáradtság. De összefüggésbe hozták az elektroszmoggal a szívinfarktust és a rákot is.
Az Európai Parlament nemrégiben nyilvánosságra hozott STOA-vizsgálata is hangsúlyozza, hogy az elektroszmog különösen alattomos fenyegetést jelent. Mivel érzékszerveinkkel nem fogjuk fel, automatikusan hajlamosak vagyunk arra, hogy a veszélyt alábecsüljük. Ezenkívül esetében olyan környezetszennyezésről van szó, amely elől egyszerűen sehová nem tudunk elbújni. A sugárzás ugyanis mindenhol jelen van életünkben, még a hálószobánkban is. Ez azt jelenti, hogy olyan helyzetbe kényszerülünk, amikor többé nem tudunk felelősséget vállalni önmagunkért, az egészségünkért, a döntés nem a mi kezünkben van. Sokak szerint ezzel két alapvető emberi jogunk sérül: a személyi sérthetetlenségé és a személyes kibontakozásé.
A káros sugarak összeadódnak
Németországban 100 lakosra 87 mobiltelefon jut, és az arány nagyjából nálunk is hasonló. Ezzel mindkét ország „csak” a középmezőnyben helyezkedik el, hiszen Nagy-Britanniában és Spanyolországban az arány elérte a 100 százalékot, Olaszországban és Svédországban pedig egyre több embernek van már két mobilja. Érdekes módon az Egyesült Államok a maga 61 százalékos mobilellátottságával mintha szembehaladna a trenddel.
Németországban a fiatalok 90 százaléka 14 évesen már rendelkezik saját telefonnal, és 66 százalékuk naponta használja is, holott a vizsgálatok szerint a fejletlen szervezetre különösen káros hatást gyakorolnak a sugarak. És ebbe még bele sem számolták a vonalas telefonhoz csatlakoztatható, különösen veszélyes hordozható telefonokat, amelyek pulzáló digitális hullámokkal dolgoznak. Méghozzá éjjel-nappal, a legmagasabb teljesítményen, függetlenül attól, használjuk-e őket vagy sem.

Német felmérések szerint ma az emberek 6-7 százaléka tartozik az elektroszenzibilisek közé. Különös érzékenység jellemző rájuk, amely miatt érzékelhető rosszullét fogja el őket az elektromos készülékek, áramforrások közelében, és olyan helyiségekben, amelyekben nagyon magas az elektromágneses terhelés. Az elektrobiológusok úgy becsülik, hogy az érintettek aránya az elkövetkezendő tíz év alatt 15-20 százalékra növekszik. Ennek az az oka, hogy a mobiltelefonok bevezetése óta az elektrostressz különösen agresszív formájával van dolgunk: a mobil-rádióhullámok pulzáló hullámok, normál esetben 217 impulzust bocsátanak ki másodpercenként. Ezzel rendkívüli módon irritálják a szervezetet, amelynek fenn kell tartania saját biológiai áramfrekvenciáját ahhoz, hogy optimálisan tudjon működni.
Szervezetünk csak akkor képes hosszú távon fenntartani ezt a frekvenciát, ha egy meghatározott rezgéstartományban nem lép fel semmiféle kívülről jövő, természetes zavaró sugárzás. Az ember tehát a természetes földmágnesmezőtől való abszolút függőségben él. Ennek egyik legfontosabb központi rezgése a Schuhmann-rezonanciahullám a maga 7,8 hertzes értékével. Ezt úgy definiálhatjuk, mint a biológiai és kozmikus idő közötti kapcsolatot fenntartót rezgést. A biológiai életfolyamatot önmagától az a tulajdonság jellemzi, hogy túlságosan gyorsan ég. Ennek a folyamatnak hat ellene a 7,8 hertzes frekvencia, amelynek központi jelentősége van az agy összpontosításában és tanulási képességében.

Hogy ez a föld mágneses mezőjéből érkező vezérlőjel milyen fontos az emberi test számára, arra főként a NASA döbbent rá az űrutazások kapcsán. Az asztronauták életfolyamatai a világűrben sokkal gyorsabban játszódtak le, mint a földön. A kisebb feladatok is kimerítették őket, és amikor visszatértek a földre, kiderült, hogy odafönt sokkal gyorsabban öregedtek, mint idelent. Ennek okaként a szakemberek a föld mágneses mezőjének hiányzó természetes frekvenciáit nevezték meg. Éppen ezért manapság az űrhajókba már beépítenek egy olyan adókészüléket, amely ugyanezt a 7,8 hertzes alaprezgést sugározza.
A teremtés tehát tökéletesen játszódott le, az egyes elemek kényes egyensúlyával teremtve meg a létezés alapfeltételeit. Ha az ember mesterségesen beleavatkozik ezekbe a természeti törvényekbe, súlyos következményekkel kell számolnia. Az elektroszmog nagyon erősen irritálja a föld természetes mágneses mezőjét. A zavaró jelekre a szervezet tartósan reagál, és ha a stressz hosszabb időn át fennáll, az életminőség jelentősen romlik.
Vizsgálatok bizonyítják a mobiltelefonok sejtkárosító hatását
Az EU által finanszírozott, hét európai egyetem közreműködésével elvégzett úgynevezett reflexvizsgálat azt bizonyította, hogy a pulzáló sugárzás már 2 watt/kg erősség esetén is károsítja az emberi örökítőanyagot, a DNS-t. Ez a hatás a 0,5 gray értékű radioaktív sugárzásnak felel meg. A kutatók eredetileg azt akarták bizonyítani, hogy a mobiltelefonok nem fejtenek ki genetikailag káros hatást.

A vizsgálat során három olyan sejtcsoportot sugároztak be a hordozható telefonok által kibocsátott pulzáló hullámokkal, amelyek fontos szerepet játszanak az immunrendszer, a szaporodás és a sebgyógyulás folyamatában. Ennek során kiderült, hogy már 24 órányi sugárzás is genetikai károkat okozott. Méghozzá olyan törésekről volt szó, amelyeket a szervezet maga nem, vagy csak rosszul tud kijavítani. Ennek következményeként a sejt elpusztul vagy eldeformálódik.
Különösen szembetűnő volt egy további hatás: amikor a kutatók csökkentették a sejtekre ható sugárzás energiáját, a genetikai károsodások mégis tovább erősödtek. Ez az úgynevezett atermikus hatás, amelyről mostanában olyan heves viták folynak. Más vizsgálatok is igazolták ennek meglétét. A holland kormány által finanszírozott vizsgálat két csoportot hozott létre: az egyikbe elektroszenzibilis embereket soroltak, a másikba olyanokat, akik úgy vélték, őket nem zavarják a mobiltelefon-hullámok. A két csoport tagjait a mobilok által kibocsátott sugárzásnak tették ki, jóllehet etikai okokból a hivatalosan megengedett határértéknek csak az ötezred részét alkalmazták. Eredetileg senki nem várt különösebben mellbevágó adatokat, három hónap elteltével azonban riasztó eredményeket kaptak. Mindkét csoport 95 százalékánál ugyanolyan tünetek léptek fel: fejfájás, szívritmuszavarok, fülzúgás és rosszullét.

matrac nélkül szembetűnően más eredményt ad. A mező még mindig nem optimális, de sokkal jobb
Nem csoda, hogy az érintettek akcióba léptek, a környezeti károsodásokkal foglalkozó orvosoknak máris számos olyan páciensük van, akik a telefonhullámok miatt betegedtek meg. Állatorvosok beszámolnak például a mobiltornyok árnyékában élő tehenekről, amelyek elpusztulnak vagy nem lesz több utódjuk. Polgári kezdeményezéseket indítanak olyan emberek, akiknek az erős sugárzás miatt fel kellett adniuk az otthonukat. Ehhez jön még az a tapasztalat, hogy a pulzáló hullámok tartós hatására terápiarezisztencia léphet fel. A helyzet a jövőben előreláthatólag tovább romlik, mivel a már meglévő mobiltelefon-, kábeles internethálózaton túl digitális rádió- és televízióhálót is ki akarnak alakítani. Ez azt jelenti, hogy a sugárterhelés még a mostaninak is a sokszorosára nőhet.
Ma már nem arról van szó, károsítja-e az egészséget a mobilsugárzás, hanem arról, ezt mikor ismerik el hivatalosan is. Az Egyesült Államokban a két legnagyobb biztosítótársaság már nem vállal biztosítást a mobiltelefonok okozta egészségügyi károsodásokra.
Védelem a láthatatlan veszély ellen
A legkézenfekvőbb megoldás a sugárterhelés kerülése. Minél ritkábban használjuk az elektromos készülékeket, annál jobb, a mobilt például csak akkor kapcsoljuk be, ha valóban telefonálni akarunk. Lakókörnyezetünkben ügyeljünk arra, hogy a hálószobában az ágyunk mellett ne álljanak elektromos készülékek, főként nem rádiós ébresztőóra, pláne ha még piros számai is vannak. A tiltólistán ott állnak például a rugós matracok, amelyek megkötik az ágyban az elektromágneses terheléseket. A mikrosütő megváltoztatja a táplálék molekuláinak szerkezetét, ezért alkalmazása különösen meggondolandó. A babára vigyázó bébitelefonok közül csak az analóg változatot vegyük meg, de figylejünk rá, hogy a dobozon nem mindig van rajta, kibocsát-e a készülék pulzáló hullámokat. Vannak szigetelő megoldások is, ezek azonban legföljebb az elektromágneses energia erejét csökkentik. A legfontosabb a helyiség mágneses mezejének kiegyensúlyozása.

Régóta ismert, hogy a gépjárművekben rendkívüli módon megnő az elektroszmog-terhelés. Ha az elem nem a motortérben van, különösen legyünk óvatosak.
Vizsgálatok igazolják, hogy a manapság mindenütt fennálló magas frekvenciájú sugárzás még a táplálékok, például a bioivólevek értékét is tönkreteszi. Egyébként elsősorban a C-vitamin az, amely fontos védőfeladatot lát el szervezetünkben. Segítségével kivédhetők például a sugárzás okozta genetikai károsodások.
Gyógyító áramok
Az alternatív gyógyászat is ismer olyan terápiákat, amelyek árammal működnek. Ezek azonban más, valóban gyógyító jellegű áramok. Két rövid példa:
Galvánáram: esetében olyan egyenáramról van szó, amely rezgés nélkül dolgozik. Arra képes, hogy mobilizálja a testben az elektromos töltéssel rendelkező részecskéket. Ez számos megbetegedésnél fontos, mivel a szóban forgó részecskék gyakran különféle merevedéseket idéznek elő.

Modulált áram: szintén egyenáramról van szó, amelyet modulálnak egy bizonyos, fiziológiailag hatásos frekvenciára. Hulda Regehr Clark biofizikus jött rá arra, hogy ez a 33 kilohertzes frekvencia képes elpusztítani a szervezetben rendkívül kártékony parazitákat.
Zsinór nélküli telefonok vizsgálata
Német vizsgálatok azt igazolták, hogy a zsinór nélküli telefonok új generációja (DECT-standard, 1,9 gigahertz) folyamatosan küldi szét az egész lakásban, sőt még a szomszédokhoz is a pulzáló, magas frekvenciájú sugárzást. Hogy ez milyen egészségkárosító lehet, azt számos orvos a saját páciensein tapasztalja. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy feltétlenül térjünk vissza a hagyományos, vezetékes telefonhoz. Ha mégsem tudunk lemondani a mobilitásról, akkor olyan zsinór nélküli telefont válasszunk, amely nem pulzáló hullámokat bocsát ki, és csak akkor, ha éppen telefonálunk rajta (CT1-telefonok).