Haj – az életerő mutatója

tgymagazin.hu
haj, szépség, nő
#haj #hajápolás #lélek #önbizalom
Hajunk a legszembetűnőbb módon tükrözi benső világunkat, állapotunkat. Ha jól vagyunk, a haj rendezett, jól áll. Ha viszont lehangoltak, szomorúak vagyunk, a frizura is formátlan, a haj „elereszti magát”, lóg.

Hajunk a legszembetűnőbb módon tükrözi benső világunkat, állapotunkat. Ha jól vagyunk, a haj rendezett, jól áll. Ha viszont lehangoltak, szomorúak vagyunk, a frizura is formátlan, a haj „elereszti magát”, lóg. Egyetlen testrészünk sem fejezi ki ilyen pontosan és jól látható módon testi-lelki állapotunkat, mint a különféle színben pompázó szaruképződmény, amely fejbőrünket borítja.

A haj és a lélek kapcsolatára a 41 éves német fodrász és pszichoterapeuta, Reinhold Kopp figyelt fel. Célzott kérdéseivel kiderítette azt is, hogy a saját frizura alapos megváltoztatására irányuló igény mögött mindig valamilyen lelki válság, az élethelyzet megváltoztatásának igénye áll.

Az új frizura, pl. a hosszúhaj-viselet után a rövid frizura iránti igény pl. azt jelzi, hogy az illető új szakmai kihívásra, esetleg új partnerre vágyik.

Kopp, aki időközben pszichoterapeutává is kiképezte magát, úgy tartja, hogy ilyen élethelyzetekben helyesebb a hajviselet, a hajszín megváltoztatása helyett felfigyelni a hajszálak üzenetére. Ha ugyanis alaposabban megfigyeljük, ilyenkor általában a változás igénye és az elégedetlenség mellett jellemzően gyakoriak az elhatárolódási problémák, az élettől való félelem, a hiányzó önbizalom, valamint a partnerkapcsolati gondok. Ezek mindegyike jól megfigyelhető a hajon, a frizurán.

A haj szerkezete a személyiséget tükrözi

Jelenlegi lelki állapotunkon kívül a hajunk sok mindent elárul alapvető személyiségjegyeinkről is. A haj struktúrája megmutatja energiaszintünket is. Így pl. a vékony, finom szálú haj az érzékenység, a gondoskodásra való hajlam és a segítőkészség jele, a vastag szálú, erős haj az erős életenergia és a karizmatikus, vezető hajlamú személyiség sajátja.

Az ősi kultúrákban és a természeti népeknél a haj mindig is az ember és a kozmosz közötti kapocs szerepét töltötte be. Reinhold Kopp is osztja ezt a véleményt.

A mesterfodrász-pszichológus éveken át foglalkozott ázsiai meditációs és gyógyítási technikákkal, és a hajnak fontos energetikai jelentőséget tulajdonít. Véleménye szerint az ember a hajon keresztül veszi át az éltető kozmikus energiát.

Ez az energia sok ázsiai kultúrában fontos szerepet játszik. Az indiaiak pránának, a kínaiak csinek, a japánok kinek nevezik. Ha lelkileg kiegyensúlyozottak vagyunk, képesek vagyunk a csit felvenni, ami testünk energiapályáin keresztül akadálytalanul áramolhat, biztosítva egészségünket.

A fejtetőn elhelyezkedő koronacsakrán keresztül vesszük fel a kozmoszból és a környezetből származó energiát, de a már elhasznált energia egy része is itt távozik. Az akadálytalan energiacsere feltétele az egészséges fejbőr és az ép haj. Az egészséges táplálkozás mellett fontos tehát a fejbőr rendszeres masszírozása és a megfelelő hajápoló szerek alkalmazása.

Kopp 25 éves szakmai gyakorlata során megfigyelte, hogy kinek milyen frizura előnyös, ill. hátrányos bioenergetikai szempontból. Ugyanilyen fontos a megfelelő ápolás is: a szintetikus festékek sokszor károsítják a hajat, ami ismételt használatuk esetén bioenergetikai állapotunkra is káros hatást gyakorol. Kopp éppen ezért természetes eredetű hajfestékeket ajánl, mint amilyen a henna, a kamilla, a dió vagy a tölgykéreg.

Gyakorlatok a szép, egészséges haj érdekében

Az energiafelvételt támogatandó, ajánljuk a következő gyakorlatot:

Álljunk egyenesen, a láb kis, kb. vállszélességű terpeszben. Mindkét karunkat egyenesen nyújtsuk a magasba, hogy kapcsolatot teremtsünk a kozmikus energiával. Közben zsibbadást vagy energiaáramlást tapasztalhatunk.

Ha úgy érezzük, hogy mindkét kezünk feltöltődött, kezdjünk hozzá a hajtisztításhoz.

A hajmosáskor megszokott módon masszírozzuk meg a fejbőrt és a hajat, lazítsuk fel az „energetikai szennyeződést”. Ha úgy érezzük, hogy fejbőrünk ellazult, a feloldott negatív energiákat simítsuk le a hajhagymáktól kiindulva a hajszálak végéig.

A simítást kezdjük a homloknál, és haladjunk hátrafelé, a tarkó irányába. A tarkónál ismételjük meg a gyakorlatot, mert különösen itt torlódik fel sok negatív energia. A gyakorlat közben képzeljük el, hogy kezünkön keresztül friss, éltető energia áramlik, leoldva a negatív energiákat.

Végezzük el ezt a gyakorlatot minden alkalommal, amikor negatív gondolataink vannak saját magunkról, vagy a hajunkkal, frizuránkkal kapcsolatban.

Mit árul el hajunk a lelkünkről?

 

Hogyan keletkeznek a hajproblémák?

Mit tehetünk ellene?

Korpásodás

A korpa akkor keletkezik, ha valami szeretné áttörni a határt, a korlátokat, de mi nem engedünk a késztetésnek és elfojtjuk azt.

Aktiváljuk a fej energiáit, tudatosítsuk a blokádokat, masszírozzuk és keféljük rendszeresen a fejbőrt.

Megrepedt hajszálak

A hajszálak hosszanti kettérepedése vitamin és/vagy ásványianyag-hiányt, továbbá túlterhelést jelez.

Sokat segíthet a hajszálak ásványianyag-tartalmának elemzése, valamint a hiányzó anyagok pótlása pl. kovafölddel. Fontos a táplálkozási szokások megváltoztatása és a tudatos stresszoldás.

Száraz haj

Általában a haj megrepedésének előstádiuma.

Sokszor már az is segít, ha több folyadékot iszunk (legalább 2 liter naponta). Ezáltal bőrünk és hajunk több nedvességet kap. Ajánlatos a vesefunkció aktiválása is.

Elektromos feltöltődés

A testben fennálló feszültségeket jelzi. Általában pszichés és fizikai túlterheltség az oka.

Az autogén tréning, a jóga, a meditáció gyorsan segítenek. Előnyös lehet a bioenergetikai kezelés, nagyon fontos a belső feszültség forrásainak tisztázása.

Erőtlen, fénytelen haj

Gyakran az erőtlen, tompa lelkiállapotot jelzi. Hiányzik az életöröm és az állóképesség.

Meg kell változtatni a negatív gondolatokat és a negatív életszemléletet. Ha egyedül nem megy, terapeutához kell fordulni.

Hajhullás

A szervezet elsavasodása. Veszteségtől való félelem (szabadság, partner, munkahely stb.).

Meg kell szüntetni a szervezet elsalakosodását. A táplálkozás főként zöldségekből és gyümölcsökből álljon. Ajánlatos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó táplálékkiegészítők szedése.

Zsírosodó haj

Félelem, hogy az életben a rövidebbet húzzuk.

Nem mossunk túl gyakran hajat, mert attól fokozódik a faggyútermelődés. Gyakran a szeretethiányt édességgel pótoljuk. Szakítsunk ezzel a rossz szokással.

Korán őszülő haj

A figyelem a múltra összpontosul.

Ki kell deríteni, hogy mitől félünk, mi okoz gondot jelenlegi életünkben. Tanuljuk meg elengedni a múltat.

   

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Hogyan őrizzük meg a belső egyensúlyunkat válság idején?

Hogyan őrizzük meg a belső egyensúlyunkat válság idején?

Klímaváltozás és árvíz, Covid-járvány és háború Ukrajnában: a jelenlegi válságos helyzetben nagyon fontos, hogy ne…
Kezdj új időszámítást az otthoni hajfestésben!

Kezdj új időszámítást az otthoni hajfestésben!

A hagyományos hajfestékek után áttérni a natúr hajfestékekre kicsit olyan, mintha életmódot váltanál: ezt is…
A tanulás öröme-Új kezdeményezések az oktatásban

A tanulás öröme-Új kezdeményezések az oktatásban

A gyerekek természetüknél fogva arra törekszenek, hogy kitágítsák a horizontjukat. Vajon hogyan tudnák a különféle…
Mikor férfi a férfi?

Mikor férfi a férfi?

A mai társadalomban nagy teljesítménynyomás nehezedik az emberekre, hogy megfeleljenek a saját vagy mások igényeinek.…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Cukorfüggőség: végzetes is lehet!

Cukorfüggőség: végzetes is lehet!

Cukor nélkül nem lenne élet a földön. Ám akinek erről a szóról a zacskóba zárt…
A böjt lélek- és élettani hatásai

A böjt lélek- és élettani hatásai

„A böjti időszakok részei a lényemnek. Éppoly kevéssé tudok lemondani róluk, mint a látásomról. Ami…
Richard Gere és a buddhizmus

Richard Gere és a buddhizmus

A nők nagy bálványának számító amerikai filmsztárról, Richard Gere-ről közismert, hogy évek óta a buddhizmus…
Az igazi ajándék

Az igazi ajándék

Varázslatos hónap a december! Az apró fények játékának hónapja. A lelki méregtelenítés hónapja. Lelkünk máskülönben…