A tu­dat fejlődése és hatalma

Ez a böl­cse­let a foly­to­nos hul­lám­zás­ról, ma­gá­ról az élet­ről, a vál­to­zás fo­lya­ma­tá­nak vég­te­len­sé­gé­ről szól. En­nek so­rán fo­lya­ma­to­san pró­bál­gat­juk és meg­él­jük ész­le­lé­sünk ha­tár­ait, köz­ben új né­ző­pon­tok fe­lis­me­ré­sé­vel ma­gunk is ta­nu­lunk. Já­ték! Já­ték az ösz­tö­nök­kel, öt­le­tek­kel, gon­do­la­tok­kal, azok pon­to­sí­tá­sá­val, majd meg­va­ló­sí­tá­sá­val. És a fo­lya­mat kez­dő­dik új­ra elöl­ről, il­let­ve más szin­ten foly­ta­tó­dik egy újabb öt­let­tel! A tét, hogy ké­pe­sek va­gyunk-e tu­da­to­san is fel­fog­ni és hasz­nál­ni azo­kat a dol­go­kat, ame­lyek sze­ren­csé­re anél­kül is mű­köd­nek éle­tünk­ben, hogy tud­nánk ró­la. Akik él­ni tud­nak ez­zel a misz­ti­kus­nak vélt ké­pes­sé­gük­kel, mint pél­dá­ul a sá­má­nok is, azok több­nyi­re gyó­gyí­tás­ra vagy va­la­mely más mó­don a kö­zös­ség ja­vá­ra hasz­nál­ják. Nem más ez, mint a fel­nőt­té vá­lás fo­lya­ma­ta.

Az em­ber ősi­dők óta ke­res, ku­tat, hogy meg­is­mer­hes­se sa­ját ma­gát és a kör­nye­ze­tét. Az 5 ér­zék­szer­vét min­den­ki ter­mé­sze­tes mó­don ta­nul­ja meg hasz­nál­ni, ezek a be­já­ra­tott csa­tor­ná­ink. A vi­lág­nak ezen kí­vü­li lé­te­zé­sét – mi­vel ko­ráb­ban csak köz­vet­ve volt mér­he­tő – so­ká­ig és so­kan nem is­mer­ték el, pe­dig meg­lé­té­re egyér­tel­mű ta­pasz­ta­la­tok vol­tak. Ter­mé­sze­te­sen min­den idő­ben sok múlt azon, ki mit fo­gad el bi­zo­nyí­ték­ként, és ezt fő­leg po­li­ti­kai in­dí­té­kok ha­tá­roz­ták meg. To­váb­blé­pés­ként, fi­zi­kai is­me­re­te­ink bő­vü­lé­sé­vel, raj­tunk kí­vül ál­ló ér­zé­ke­lő rend­sze­re­ket, mű­sze­re­ket fej­lesz­tet­tünk ki, így ma már egyér­tel­mű­en meg­ha­tá­roz­ha­tó­ak az elek­tro­mos­ság, a mág­ne­ses­ség, a fény­je­len­sé­gek stb. jel­lem­ző pa­ra­mé­te­rei.

Te­hát ré­gó­ta fog­lal­koz­tat ben­nün­ket az a kér­dés: Ho­gyan is­mer­het­jük meg a vi­lá­got és ben­ne ma­gun­kat? Le­het­sé­ges-e, hogy más di­men­zió­ba is be­le­lás­sunk?

A tu­do­mány ha­tár­ai, újabb fe­lis­me­ré­sek

Meg­is­me­ré­sünk vé­ges­nek tű­nik, és az is ma­rad, amíg ha­tárt sza­bunk ne­ki. Hisz el­ső­sor­ban az „igaz vagy nem igaz” fo­lya­ma­tos szem­be­ál­lí­tá­sá­val, és csak egy bi­zo­nyos né­ző­pont­ból vizs­gál­juk az ese­mé­nye­ket. Egyér­tel­mű­en ko­moly­ta­lan el­kép­ze­lés­nek tű­nik pél­dá­ul, hogy egy tár­la­tot kulcslyu­kon ke­resz­tül néz­zünk vég­ig! Ahe­lyett, hogy kör­be­jár­nánk, kö­zel­ről és tá­vol­ról is gyö­nyör­köd­nénk a ké­pek­ben, tár­gyak­ban, meg­szem­lél­nénk, eset­leg meg­tap­in­ta­nánk őket, csak szűk, egyol­da­lú és tá­vo­li rá­te­kin­tést en­ge­délye­zünk ma­gunk­nak! Be­lát­hat­juk, ily mó­don csak mi­ni­má­lis in­for­má­ci­ót ka­punk az egész­ről! A meg­ol­dás ter­mé­sze­te­sen adott. A né­ző­pon­tunk vál­toz­ta­tá­sá­val fel­sza­ba­dít­hat­juk ma­gun­kat, al­ter­na­tí­vá­kat so­rol­ha­tunk fel a meg­ol­dás­ra, és ki­vá­laszt­hat­juk a szá­mun­kra leg­meg­fe­le­lőb­bet. A tu­do­má­nyos ku­ta­tás­ban is elér­tünk az ed­dig mű­köd­te­tett és a meg­is­me­rést se­gí­tő rend­sze­rek ha­tár­áig, és mert a meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­gek már szű­kö­sek, ezért a to­váb­blé­pés­hez új né­ző­pon­to­kra, te­hát pa­ra­dig­ma­vál­tás­ra van szük­ség.

Mi­lyen fe­szí­tő pro­blé­mák me­rült­ek fel?

A vizs­gá­ló­dá­sok so­rán rá­lel­tünk né­hány do­log­ra, amit már nem le­he­tett fél­re­sö­pör­ni. A pa­rá­nyok vi­lá­gá­ban a ré­szecs­ke, az anyag egye­d­ural­ma „el­tű­nik”, és an­nak ener­gia­as­pek­tu­sa vá­lik fon­to­sab­bá, pont az a mi­nő­ség, me­lyet meg­fog­ha­tat­lan­sá­ga miatt ed­dig ne­he­zen ér­té­kel­tek (ma már könnyebb az ener­gi­át ér­tel­mez­ni, mi­vel min­den­ki szem­be­sül a kre­a­ti­vi­tás­sal, ami sze­mé­lyes ener­ge­ti­kai te­vé­keny­ség). Az anyag és ener­gia egy­más­ra ha­tá­sá­ból ere­dő vál­to­zá­sok spe­ci­fi­kus in­for­má­ci­ót, egye­di le­nyo­ma­tot, min­tá­za­tot je­len­te­nek a kül­ső és bel­ső kör­nye­zet számá­ra egy­aránt.

Va­ló­já­ban mi­lyen kap­cso­lat van anyag és ener­gia, fi­zi­kai test és tu­dat kö­zött?

Az élő szer­ve­zet igen bo­nyo­lult, ér­zé­ke­nyen re­agá­ló rend­szer. Fo­lya­ma­tos jó mű­kö­dé­sé­hez szük­sé­ges fenn­tar­ta­nia sa­ját sta­bil bel­ső ál­la­po­tát és kül­ső kap­cso­la­tát a kör­nye­ze­té­vel. A re­zo­nan­cia elve sze­rint csak ak­kor tud in­ter­ak­ció­ba lép­ni ön­ma­gán be­lül és a kör­nye­ze­té­vel is, ha ha­son­ló szer­ve­ző­dés ta­lál­ha­tó min­den­hol. Ez az al­go­rit­mus a vi­lág­egye­tem­ben meg­van, lé­te­zik, mű­kö­dik, ezért van esély az élet ki­ala­ku­lá­sá­ra elvi­leg bár­hol a vi­lág­egye­tem­ben.

Ho­gyan mű­kö­dik a kap­cso­lat­tar­tás a kü­lön­bö­ző szin­tek kö­zött (fi­zi­kai, lel­ki, szel­le­mi, más di­men­zi­ók)? Sejt­je­ink­ben má­sod­per­cen­ként át­la­go­san 7000 bio­ké­miai re­ak­ció zaj­lik. A szer­ve­zet­ben szá­mos rend­szer mű­kö­dik a sej­ten be­lü­li és a sej­tek és funk­cióik kö­zöt­ti in­for­má­ció­át­vi­tel­re. Ezek kö­zül a bio­ké­miai rend­szer (ahol a ké­mia­i­lag el­té­rő anya­gok – hor­mo­nok, ci­to­ki­nek, in­ter­leu­ki­nek – biz­to­sít­ják a je­lát­vi­telt) és az ideg­rend­szer (mely a sa­ját el­kü­lö­nült ana­tó­miai há­ló­za­tán ke­resz­tül elek­tro­mos im­pul­zu­sok­kal, mint di­gi­tá­lis je­lek­kel dol­go­zik) a leg­is­mer­tebb, sza­bá­lyo­zó ha­tá­suk a szer­ve­zet­ben kö­zis­mer­ten kor­lá­tos. Az ana­tó­mia­i­lag szer­ve­zett rend­sze­rek ké­pe­sek szer­ve­ze­ten be­lü­li kom­mu­ni­ká­ci­ót biz­to­sí­ta­ni, de nem ké­pe­sek ar­ra, hogy a kör­nye­zet­be je­le­ket jut­tas­sa­nak. Az élő­lé­nyek egy­más köz­ti in­ter­ak­ció­já­hoz szük­ség van más me­cha­niz­mu­so­kra is, me­lyek biz­to­sít­ják, hogy a szer­ve­zet nyi­tott rend­szer­ként lép­hes­sen in­ter­ak­ció­ba. Er­re bi­zo­nyí­té­ka­ink is van­nak.

• Ale­xan­der Gur­vics orosz ku­ta­tó már 1922-ben bi­zo­nyí­té­kot adott ar­ról, hogy az osz­tó­dó sejt fényt bo­csát ki, amely fény újabb sej­tosz­tó­dást idéz­het elő. A vál­to­zást elő­i­dé­ző ha­tást ké­sőbb mi­to­ge­ne­ti­kus su­gár­zás­nak ne­vez­ték el.

• Popp és mun­ka­tár­sai bi­zo­nyí­tot­ták, hogy az élő szer­ve­zet sejt­jei ké­pe­sek a bio­fo­to­nok fel­vé­te­lé­re, rak­tá­ro­zá­sá­ra és ki­su­gár­zá­sá­ra; és ez a „fény­anyag­cse­re” bio­ló­giai fo­lya­ma­to­kat irá­nyít. To­váb­bi ku­ta­tá­saik ered­mé­nye­ként ki­de­rült, hogy a szer­ve­zet a tel­jes fre­kven­cia­tar­to­mány­ban ak­tív jel­ki­bo­csá­tó.

• A kör­nye­ze­ti im­pul­zu­so­kra, azaz fi­zi­kai be­ha­tá­so­kra, stressz­re, emó­ció­kra meg­vál­to­zik az izom­erő, a re­fle­xek, az im­mun­mű­kö­dés; ezek a ha­tá­sok ma már bi­zo­nyí­tot­tan el­kü­lö­nít­he­tők és mér­he­tők.

• Voll bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a kü­lön­bö­ző be­ha­tá­sok elek­tro­mos vál­to­zá­so­kat idéz­nek elő a szer­ve­zet­ben, és olyan gyen­ge in­ten­zi­tá­sú je­lek gyó­gyí­tó ha­tá­sa is ki­mu­tat­ha­tó, mint a ho­me­o­pa­ti­ku­mok. Ily módon fény derült az izomtesztelés hatásmechanizmusára is; az allergének rezgésképe azonosítható; terápiásan felhasználható; gyógyszerteszteléssel kiszűrhető, hogy milyen anyag okozta/okozza a kóros eltérést és mivel kompenzálható, ellensúlyozható a negatív anyagcsere folyamat.

E fo­lya­ma­tok­ból ér­zé­kel­he­tő, hogy a bio­fi­zi­kai ku­ta­tá­sok ered­mé­nyei nem fér­nek a ko­ráb­bi tu­do­má­nyos szem­lé­let ke­re­té­be, ezért ab­ból ki kel­lett lép­ni, még­hoz­zá az ener­gia, a gon­do­lat, a tu­dat rész­le­te­sebb vizs­gá­la­tá­nak irá­nyá­ba.

A szer­ve­zet, az élő anyag ab­ban kü­lön­bö­zik a kör­nye­ze­té­től, hogy ál­lan­dó ön­szer­ve­zést foly­tat, eb­ben fo­lya­ma­to­san szin­kro­ni­zál­ja al­rend­sze­rei mű­kö­dé­sét, va­gyis az anyag­cse­ré­jét. Ezt a szer­ve­ző­ké­pes­sé­get, va­la­mint az ez­zel já­ró kö­vet­ke­ze­te­sen meg­ho­zott dön­té­sek sor­oza­tát ne­vez­zük tu­da­tos te­vé­keny­ség­nek. (Et­től el­tér a tu­dat el­kor­cso­sí­tott, aka­rat­tal ke­vert ér­tel­me­zé­se.)

Fel­té­te­le­zé­sek sze­rint a tu­dat a ta­la­musz­ban, il­let­ve a köz­pon­ti ideg­rend­szer más ré­gió­i­ban kép­ző­dő ide­gim­pul­zu­sok ered­mé­nye. A kap­cso­lat a tu­dat(os­ság) és lé­te­zé­sünk funk­cio­ná­lis fo­lya­ma­tai kö­zött egyér­tel­mű. A bio­e­ner­ge­ti­kai tesz­tek pe­dig az ér­zé­ke­lés és tu­dat kap­cso­la­tát fel­té­te­le­zik, ezen ala­pul­nak. Szel­le­mi te­vé­keny­sé­günk­nek van­nak olyan ré­szei, me­lye­ket rend­sze­res me­di­tá­ció­val ve­he­tünk fo­ko­za­to­san bir­tok­ba, és ál­ta­la bár­mit, ami a koz­mosz­ban le­het­sé­ges, elér­he­tünk. Ezek a fo­lya­ma­tok neu­ro­bio­ló­giai­lag (szö­vet­ta­ni, elek­tro­fi­zio­ló­giai vál­to­zás) azon­ban nem meg­ha­tá­roz­ha­tó­ak. Olyan kér­dé­se­ket fe­sze­ge­tünk te­hát, ami egye­te­mes, össze­tett, vál­to­zé­kony, jó ré­sze meg­ha­tá­roz­ha­tat­lan, ezért ijesz­tő le­het ah­hoz ké­pest, amit ed­dig gon­dol­tunk ró­la. Ho­lisz­ti­kus meg­kö­ze­lí­tés­re van szük­ség, ami­nek ter­mé­sze­tes ré­sze az egyes ele­mek pon­tos meg­ha­tá­ro­zá­sa, va­la­mint kap­cso­la­taik di­na­mi­ká­já­nak fel­tér­ké­pe­zé­se. A vi­ta a kon­ven­cio­ná­lis tu­do­mány és a ho­lisz­ti­kus szem­lé­let lé­nyeglá­tá­sa és mód­sze­rei kö­zött a le­gegy­sze­rűb­ben a kö­vet­ke­zők­ben fo­gal­maz­ha­tó meg:

• Mi­nél in­kább csak a rend­szer rész­le­te­i­re kon­cen­trál va­la­mi/va­la­ki, an­nál ke­vés­bé hely­tál­ló­ak az adott rész­let­nek az egésszel kap­cso­lat­ban be­töl­tött sze­re­pé­re vo­nat­ko­zó meg­ál­la­pí­tá­sai, te­hát an­nál in­kább aka­dá­lyoz­ni fog­ja a tel­jes rend­szer lá­tá­sá­ban.

• Mi­nél hely­tál­lóbb/al­kal­ma­sabb va­la­mi a tel­jes rend­szer leí­rá­sá­ra, an­nál ke­vés­sé pon­tos a rész­le­tek­ben, ám ez sok­szor egy­ál­ta­lán nem hát­rány, mert ha az egész har­mo­ni­ku­san mű­kö­dik, ak­kor fo­lya­ma­to­san ma­gá­hoz iga­zít­ja a ré­sze­it (bi­o­ki­ber­ne­ti­ka).

A ki­ne­zio­ló­giá­nak már ré­gó­ta ak­tív tár­gya a tu­dat és a test kap­cso­la­ta, azok egy­más­ra ha­tá­sá­nak vizs­gá­la­ta, az is­me­re­tek gyó­gyí­tó fel­hasz­ná­lá­sa. Agyunk irá­nyít­ja iz­ma­ink mű­kö­dé­sét, me­lyek köz­pon­ti ideg­rend­sze­rünk „di­gi­tá­lis” ki­jel­ző­i­ként mű­köd­nek. Már az eny­he izom­erő-gyen­gü­lés is meg­bíz­ha­tó in­for­má­ci­ót ad min­den vál­to­zás­ról. Tu­da­tunk fo­lya­ma­to­san fi­gye­li tes­tün­ket (be­sű­rű­sö­dött in­for­má­ció­hal­maz), tes­tünk pe­dig tu­da­tunk min­den rez­ze­né­sé­re pon­to­san re­agál. Az iz­mok­ban is meg­va­ló­sul a tu­dat és az anyag köz­vet­len egy­más­ra ha­tá­sa.

Meg­le­pő­nek tű­nik, hogy a meg­be­te­ge­dett vagy fáj­dal­mas te­rü­let érin­té­se ön­ma­gá­ban se­gít­het a pro­blé­ma meg­ol­dá­sá­ban. De ha­son­ló­an mű­kö­dik, mint ami­kor egy gon­do­lat ak­ti­vál­ja az agy bi­zo­nyos te­rü­le­tét – és a ke­let­ke­zett hul­lá­mok EEG-vel ki­mu­tat­ha­tók. Ez az ak­ti­vá­ció egy „gon­do­la­ti me­zőt” (pri­mer me­ző), elek­tro­mág­ne­ses te­ret hoz lét­re. Ez min­den in­for­má­ci­ót hor­doz, és a vál­to­zá­sa a fi­zi­kai tes­ten kí­vül is ér­zé­kel­he­tő­vé vá­lik. Mi tör­té­nik ez­zel az in­for­má­ció­val? Egy ve­le ha­son­ló rend­szer­rel, egy má­sik elek­tro­mág­ne­ses cso­mag­gal ké­pes kom­mu­ni­kál­ni, ahol az in­for­má­ció hasz­no­sul, fel­dol­go­zás­ra ke­rül. Ugya­nez a fo­lya­mat ját­szó­dik le em­pá­tia, te­le­pá­tia és in­tuí­ció ese­té­ben is. Egy­sze­rű­en rá­han­go­ló­dunk a má­sik csa­tor­ná­já­ra, és pon­to­san ér­zé­kel­jük a vál­to­zá­sát. Ez ál­ta­lá­ban nem tu­da­tos. Te­hát a pri­mer me­ző ér­zé­ke­lé­sé­re már lé­te­zik, vagy tu­da­to­san lét­re­ho­zunk egy má­sod­la­gos, ún. de­kó­do­ló me­zőt, amely re­zo­nál az elő­ző­vel. Így an­nak in­for­má­ciói ér­zé­kel­he­tők, fel­fog­ha­tók. Ab­ban az eset­ben pl., ha a tesz­te­lő már tud­ja, hogy az ár­ni­kát fog­ja hasz­nál­ni a kö­nyök­fáj­da­lom­ra, és er­re gon­dol, ez az agyá­ban egy spe­ci­fi­kus ré­gi­ót ak­ti­vál, és ezt lét­re­hoz­za a pá­ciens agyá­ban is – a ha­tás ér­vé­nye­sül, anél­kül, hogy a be­teg va­ló­ban hasz­nál­ná a szert.

Néz­zük meg pon­to­san, mi tör­té­nik a gyó­gyí­tá­si fo­lya­mat­ban.

Az el­ső lé­pés (pl. izo­mel­gyen­gü­lés) a pri­mer me­ző­ben jött lét­re, ez olyan vál­to­zást ered­mé­nye­zett a ter­apeutá­ban, amit ő ér­zé­kelt és tu­da­to­san meg­vál­toz­ta­tott. E köl­csön­ha­tás kö­vet­kez­té­ben vissza­tért a pá­ciens izo­me­re­je. A di­ag­nó­zis, il­let­ve a gyó­gyí­tó fo­lya­mat elin­dult, te­hát lát­ha­tó és ér­zé­kel­he­tő!

Az ed­di­gi­ek­ből ki­de­rült, hogy a kom­mu­ni­ká­ció so­rán olyan kap­cso­ló­dá­si pont­ja­ink van­nak, me­lyek csak más­faj­ta oda­fi­gye­lés­sel fog­ha­tók fel, pon­to­sít­ha­tók, vi­szont alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­zák a fo­lya­ma­tot. A tesz­te­lő és tesz­telt sze­mély kö­zö­sen hoz­zák lét­re azt az EM te­ret, mely­ben az in­ter­ak­ció, köl­csön­ha­tás meg­va­ló­sul („meg­fi­gye­lő int­egrá­ci­ós mo­dell”). Eb­ben a kö­zö­sen lét­re­ho­zott ener­gia­me­ző­ben/rez­gő rend­szer­ben jön­nek lét­re a kap­cso­lat­ra jel­lem­ző irá­nyí­tott vál­to­zá­sok is. A mo­dell ter­mé­sze­te­sen mu­tat­ja, hogy a meg­fi­gye­lő sem kí­vü­lál­ló, ha­nem ré­sze a rend­szer­nek. Amennyi­ben meg­fe­le­lő­kép­pen en­ge­di ma­gát rá­han­go­lód­ni, együtt lé­le­gez­ni, re­zo­nál­ni, kap­cso­lód­ni a tesz­telt sze­méllyel – azaz érin­tet­té vá­lik a fo­lya­mat­ban –, ké­pes lét­re­hoz­ni a de­kó­do­ló me­zőt. A tesz­te­lés, meg­fi­gye­lés így lét­re­jö­het, és a fo­lya­ma­tos ér­té­ke­lés is a rend­szer ré­szé­vé vá­lik.

A kö­zös me­ző, ener­gia­tér lét­re­ho­zá­sa te­hát fon­tos kez­dő lé­pés min­den to­váb­bi di­ag­nó­zis­hoz, il­let­ve ter­ápiá­hoz. Az izom tesz­te­lé­se­ken ala­pu­ló mód­sze­rek so­rán ez­zel a köl­csön­ha­tás­sal, az energiamezővel dol­go­zunk, ami a test, lé­lek és szel­lem egy­sé­ge. A di­ag­nosz­ti­kus in­ter­ak­ci­ók lét­re­ho­zá­sa és fe­le­rő­sí­té­se egyér­tel­mű­en mérhető, ami­nek rend­szer­szerű és tu­da­tos al­kal­ma­zá­sa az összes bio­e­ner­ge­ti­kai teszt­ben alkalmazott.

Lé­gü­res tér, vagy vi­brá­ló so­ka­ság?

A klasszi­kus fi­zi­ka a vá­ku­u­mot „lé­gü­res tér­ként” ha­tá­roz­ta meg. A kvan­tum­fi­zi­ká­ban a vá­ku­um nem üres tér, ha­nem szün­te­le­nül moz­gás­ban le­vő ré­szecs­kék­kel és me­zők­kel te­li te­ret és a rend­szer alap­ál­la­po­tát – azaz a le­ga­la­cso­nyabb ener­gia­ál­la­po­tot és a leg­na­gyobb sta­bi­li­tást – je­len­ti. Min­den­faj­ta me­ző­nek, erő­nek vagy ré­szecs­ké­nek így van sa­ját vá­ku­u­mál­la­po­ta. A vá­ku­um az uni­ver­zu­mot át­szö­vő in­for­má­ci­ós (vagy tu­da­ti) há­ló, ami­ből – mint egy óce­án­ból – min­den, ami lé­te­zik, egy­szer ki­emel­ke­dett, és amely­be – ami­kor el­jött az idő – új­ra vissza­süllyedt. A fi­zi­kai for­mát meg­elő­ző ál­la­po­tok és az anya­gi meg­je­le­nés (ma­ni­fesz­tá­ció) kö­zöt­ti össze­kö­tő ka­pocs­nak te­kint­het­jük, ahol bi­zo­nyos kö­rül­mé­nyek kö­zött bár­mi vir­tuá­lis ál­la­po­tá­ból va­lós­sá vál­hat.

Bio­e­ner­ge­ti­kai in­for­má­ció­át­vi­tel: ska­lá­ris me­zők és hul­lá­mok

Az ame­ri­kai Tho­mas E. Be­ar­den fi­zi­kus nép­sze­rű­sí­tet­te a „ska­lá­ris hul­lá­mok” el­mé­le­tet. Meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint ska­lá­ris min­den nem kon­ven­cio­ná­lis, nem EM me­ző, amit fo­lya­ma­to­san mint egy EM po­ten­ciált ha­tá­ro­zunk meg. Ez több­fé­le né­ven is­mert, úgy­mint kvan­tum­me­zők, tachyon­me­zők, mág­ne­ses me­zők, neutri­nó­me­zők, Tes­la-hul­lá­mok vagy lon­gi­tu­di­ná­lis hul­lá­mok (Bis­chof, 1995, 1998).

So­ká­ig min­den fi­zi­kai je­len­tés nél­kü­li, tisz­tán ma­te­ma­ti­kai mi­nő­ség­nek te­kin­tet­ték, ké­sőbb (Aha­ro­nov és Bohm 1959) meg­is­mer­ték, és mér­he­tő­vé tet­ték je­len­tős fi­zi­kai ha­tá­sait. Sok­kal ál­ta­lá­no­sabb meg­je­le­né­sű­nek bi­zo­nyult, mint a be­lő­lük szár­ma­zó EM su­gár­zá­sok. Az in­for­má­ci­ók át­vi­te­lé­ben és rög­zí­té­sé­ben fon­to­sak (Ze­i­ger és Bis­chof, 1998).

Wil­liam Til­ler sze­rint a po­ten­ciá­lok­nak (ska­lá­ris hul­lá­mok) je­len­tős me­diá­tor sze­re­pük van a vá­ku­um és az EM tér kö­zött:

• szer­ve­zik a vá­ku­um nem fi­zi­kai fi­nom ener­gia­me­ző­it, a tér-idő struk­tú­rát;

• ami egy össze­füg­gő EM te­ret hoz lét­re (bio­fo­to­nok és po­ten­ciá­lok is);

• ezek vég­ső ha­tá­sait meg­fi­gyel­het­jük az anya­gi vi­lág­ban tér­ben és idő­ben.

A ska­lá­ris hul­lá­mok – rész­ben bi­zo­nyí­tott, il­let­ve még to­váb­bi bi­zo­nyí­tás­ra vá­ró – szá­mos szo­kat­lan tu­laj­don­ság­gal ren­del­kez­nek (Rein, USA):

– a fény­nél gyor­sab­ban ter­jed­nek, ki­vé­ve, ha az EM tér fe­lé tör­té­nik az in­for­má­ció­át­adás;

– ha­tá­suk tér­től és idő­től füg­get­len;

– ha­tá­suk 3-5-ször erő­sebb, mint az EM me­zőé;

– sok­kal ősibb, egye­te­me­sebb, mint a mág­nes me­zők;

– in­for­má­ci­ót ad át és nem ener­gi­át;

– az elek­tro­mos és mág­ne­ses me­zők mé­ré­sé­re hasz­nált esz­kö­zök­kel nem de­tek­tál­ha­tó (ezek elek­tro­mos ára­mot és ener­gia-transz­misszi­ót mér­nek);

– át­ha­tol min­den anya­gon, a Fa­ra­day-ka­lit­ka sem tud­ja kí­vül tar­ta­ni;

– olyan te­rü­le­tet kép­vi­sel, mely­ben az anyag és a tu­dat ké­pes in­ter­ak­ció­ba lép­ni, hat­nak egy­más­ra;

– lét­re­hoz­za a tu­da­tos me­zőt.

Bi­zo­nyos spe­ci­fi­kus tér­szer­ke­ze­tű esz­kö­zök­kel EM po­ten­ciá­lok (ska­lá­ris hul­lá­mok) hoz­ha­tók lét­re. Je­len­leg kü­lön­bö­ző tér­szer­ke­ze­tű an­ten­nák hasz­ná­la­to­sak er­re a cél­ra. Leggya­krab­ban hasz­nált esz­köz a Mo­e­bi­us-hu­rok. Au­gust Fer­di­nand Mo­e­bi­us (1790–1868) né­met ma­te­ma­ti­kus mu­tat­ta be elő­ször. Ké­szí­té­sé­nél a sza­lag/kö­teg két vé­gét 180o-os el­for­ga­tás után egye­sí­tet­ték. Az ered­mény, hogy az így nyert hu­rok­nak csak egy fel­szí­ne van, a kül­ső és bel­ső fe­lü­let azo­nos, és csak egyet­len vég­pont­tal ren­del­ke­zik. Lény­ege, hogy se­gít­sé­gé­vel – a ben­ne lét­re­jö­vő dest­ruk­tív in­ter­fe­ren­cia ré­vén – olyan zé­ró­vek­to­rú mág­ne­ses me­ző hoz­ha­tó lét­re, mely­ben a zé­ró­nál na­gyobb ener­giá­jú EM po­ten­ciá­lok is fo­lya­ma­to­san lé­tez­het­nek (mint a ska­lá­ris tér­ben), ugya­nak­kor a za­va­ró je­lek kiol­tás­ra ke­rül­nek.

A Mo­e­bi­us-hu­rok­kal az ame­ri­kai Glen Rein neu­ro­fi­zio­ló­gus – azo­kon a pu­bli­ká­ció­kon föl­buz­­dul­va, hogy a labo­rok­ban, ahol a sza­bad ener­giá­val mű­kö­dő esz­kö­zök­kel dol­goz­nak, a nö­vé­nyek fo­lya­ma­to­san vi­rul­nak és vi­rá­goz­nak – 1987–89 kö­zött ideg- és im­mun­sejt­kul­tú­rá­kon vég­zett bio­ló­giai vizs­gá­la­to­kat. Kí­sér­le­tei a ska­lá­ris su­gár­zás sejt­szin­tű di­rekt bio­ké­miai ha­tá­sát bi­zo­nyí­tot­ták, és a pla­cé­bó­ha­tás le­he­tő­sé­gét ki­zár­ták.

Ho­gyan hasz­no­sul­nak ezek a fel­fe­de­zé­sek a L. I. F. E. System (Li­ving In­for­ma­tion Forms Energy) di­ag­nosz­ti­kai el­já­rásban?

A L. I. F. E. System a Mo­e­bi­us-elven működő sík-dipólt hasz­nál­ja fel a ska­lá­ris tér ge­ner­álá­sá­ra., ahol az ál­­­ta­­lá­­no­­san meg­le­vő EM hang­hul­lá­mo­kat ska­­lá­­ris hul­lám­má ala­kít­ják és lét­re­hoz­zák a ska­lá­ris me­zőt. Ez a me­ző spe­ci­fi­kus in­for­má­ciók­kal (ás­vá­nyi anya­gok, gyógy­sze­rek, sej­talko­tók, ér­zé­sek stb.) fel­tölt­he­tő, mó­do­sít­ha­tó. Ezen a mó­don akár Mo­zart vagy Vi­val­di ze­né­je is be­játsz­ha­tó. Az él­mény mély és meg­ha­tá­ro­zó, és ha­son­lít ah­hoz, mint­ha a mu­zsi­kát hall­gat­nánk.

Segítségével ma már na­gyon pon­tos gyógy­szer-ér­zé­keny­sé­gi tesz­te­ket tu­dunk vé­gez­ni EM-esz­kö­zök és pont­mé­ré­sek nél­kül. Így min­den ko­ráb­bi mel­lék­ha­tás el­ke­rül­he­tő. A re­zo­nan­cia­teszt alap­ján az is el­dönt­he­tő, mi­lyen ágens okoz­ta/okoz­za a pa­to­ló­gi­ás ér­té­ket. Az ilyen tí­pu­sú mé­ré­sek­hez a ho­me­o­pá­tiá­ban is hasz­ná­la­tos mó­don, fő­leg po­ten­ciá­lás­sal el­ké­szí­tett anya­go­kat hasz­nál­nak. A rend­szer ska­lá­ris tér me­ző­in ke­resz­tül könnyen azono­sít­hatjuk és do­ku­men­tál­hat­juk az egyé­ni po­ten­ciá­lo­kat (szel­le­mi lény­re jel­lem­ző egye­di in­for­má­ció­cso­ma­gok):

• me­ri­di­á­no­kat, be­le­ért­ve a Voll-fé­le spe­ci­fi­kus me­ri­di­á­no­kat is;

• pszi­cho-emo­cio­ná­lis tesz­ta­nya­go­kat, mint Bach-vi­rá­gesszen­ci­ák, au­ra­szó­ma-üveg­csék;

• ké­miai tesz­ta­nya­go­kat, mint to­xi­nok, neu­ro­transz­mit­te­rek, ci­to­ki­nek stb.;

• fi­nom ener­gia­hor­do­zó­kat, mint ví­ru­sok, miaz­mák, ge­o­pa­ti­kus (föld­su­gár­zás­ból ere­dő) za­va­rok;

• struk­tu­rá­lis tesz­ta­nya­go­kat, mint pl. sej­tor­ga­nel­lu­mok, és az ana­tó­miai egy­sé­gek, ame­lyek le­gin­kább érin­tet­tek a kó­ros (vagy eb­ből a né­ző­pont­ból: de­kom­pen­zá­ci­ós) fo­lya­mat­ban;

• a me­ri­di­án­spe­ci­fi­kus (elő­sze­lek­tált) ho­me­o­pá­ti­ás sze­re­ket és no­zó­dá­kat, izó­dá­kat és al­ler­zó­dá­kat, me­lyek se­gít­sé­gé­vel pon­to­sít­ha­tók a stres­szo­rok, il­let­ve rend­szer-de­zint­egrá­ló fak­to­rok.

Di­ag­nó­zis a tü­ne­tek előtt – si­ke­re­sebb és gyor­sabb gyó­gyu­lás

A bio­e­ner­ge­ti­kai tesz­tek­ben hasz­nált „re­zo­nan­cia­je­len­ség” te­hát az anya­gok és a szer­ve­zet rez­gés­ké­pe­i­nek egy­be­esé­sén, egy­más­ra ha­tá­sán alap­szik. Ha a szer­ve­ze­tet va­la­mi­lyen kül­ső in­ger éri – va­la­mi hoz­zá­ért –, izom­erő-vál­to­zást ér­zé­ke­lünk. A kü­lön­bö­ző tí­pu­sú kül­ső in­ge­rek­re adott vá­la­szok el­té­rő­ek és mér­he­tő­ek. Ugya­nígy sze­lek­tív re­ak­ci­ók ala­kul­nak ki a be­teg­ség előt­ti fá­zis­ban és elő­re­ha­la­dott be­teg­sé­gek­ben egy­aránt, csak az érin­tett nem ér­zé­ke­li őket. Ma már le­he­tő­sé­günk van ar­ra, hogy eze­ket az en­do­gén re­ak­ció­kat ín-izom re­fle­xek vál­to­zá­sán ke­resz­tül a re­zo­nan­cia­je­len­ség fel­hasz­ná­lá­sá­val pon­to­sít­suk, a szer­ve­zet a kü­lön­bö­ző szub­sztan­ci­ák se­gít­sé­gé­vel ki­kér­dez­he­tő­vé vált. A bio­e­ner­ge­ti­kai tesz­tek hasz­ná­la­ta­kor a test egész tör­té­ne­te­ket mond el ma­gá­ról. Ezt a kér­dé­se­in­k­re adott vá­laszt egy (kö­rül­ha­tá­rolt) meg­ha­tá­ro­zott rend­szer­ben te­szi.

A L. I. F. E. System­mel tör­té­nő tesz­te­lés so­rán kö­zel 7000-fé­le anyag­gal ke­rül kap­cso­lat­ba, és ennyi kér­dés­re ad vá­laszt a szer­ve­zet. Se­gít­sé­gé­vel meg­ha­tá­roz­hat­juk, hogy ab­ban a funk­ció­ban nor­mál, alul- vagy fo­ko­zott mű­kö­dés­ről van-e szó.

A rend­szer­ben rög­zí­tett tesz­ta­nya­gon kí­vül a vizs­gá­lat­hoz bár­mi­lyen kül­ső anyag is fel­hasz­nál­ha­tó. Ez­zel a le­he­tő­ség­gel együtt még pon­to­sab­ban meg­ha­tá­roz­hat­juk, mi­vel hoz­hat­juk hely­re a ká­ro­so­dott mű­kö­dé­se­ket (ho­me­o­pa­ti­kum, gyógy­szer, tá­pa­nya­gok, hor­mo­nok stb.).

Min­den kró­ni­kus be­teg­ség hát­te­re pon­to­sít­ha­tó. Ki­de­rül, mi­lyen EM-el­té­ré­sek jöt­tek már lét­re a szer­ve­zet­ben, azaz mi­lyen tü­ne­tek meg­je­le­né­se vár­ha­tó a jö­vő­ben, il­let­ve a je­len­leg ér­zé­kel­he­tő be­teg­ség­tü­ne­tek­nek mi az alap­ja. Ezek alap­ján ter­mé­sze­te­sen jól meg­fo­gal­maz­ha­tó, kon­krét lé­pé­se­ket te­he­tünk, hogy a szer­ve­zet egyen­sú­lyi mű­kö­dé­sét hely­re­ál­lít­suk, fönn­tart­suk. Ezt a fo­lya­ma­tot könnyen kö­vet­het­jük, az ak­tuá­lis élet­hely­zet­től füg­gő apró vál­toz­ta­tá­sok­kal fo­lya­ma­to­san ki­egé­szít­het­jük ter­ápián­kat.

Ah­hoz, hogy mi­nél kö­rült­ekin­tőb­ben, pon­to­sab­ban, gyor­sab­ban, gaz­da­sá­go­sab­ban és ha­té­ko­nyab­ban tud­ják vé­gez­ni a mun­ká­ju­kat min­da­zok, akik a ho­lisz­ti­kus gyó­gyí­tás bár­mely for­má­ja mel­lett kö­te­lez­ték el ma­gu­kat, ez a di­ag­nosz­ti­kus és ter­ápi­ás rend­szer nagy se­gít­sé­get nyújt­hat. Eb­ben a fo­lya­mat­ban a ter­a­peuta kre­a­tív sza­kem­ber­ré vál­toz­hat, mely­nek so­rán gyó­gyí­tói ta­pasz­ta­la­tá­nak és in­tuí­ció­já­nak meg­fe­le­lő­en vá­lo­gat­hat a rend­szer ál­tal nyúj­tott le­he­tő­sé­gek kö­zött. A L. I. F. E. System már Ma­gyar­or­szá­gon is elér­he­tő, ezért to­váb­bi ter­ápi­ás elő­nye­i­ről és a di­ag­nosz­ti­kai le­he­tő­sé­ge­i­ről bő­veb­ben a kö­vet­ke­ző rész­ben ol­vas­hat­nak.