Ásványianyagok és nyomelemek szerepe az élő szervezetben

Dr. Vinczer Péter
#ásványianyag-hiány #nyomelemek #öngyógyítás
Az ásványi anyagok és nyomelemek élő szervezetben játszott szerepét taglaló sorozat elemeket bemutató része az elmúlt hónapban befejeződött. Mielőtt rátérnék a fontosabb betegségekben betöltött szerepük ismertetésére, egy fejezet erejéig összefoglalom azokat a fogyasztót leginkább érintő és érdeklő kérdéseket, melyek a készítmények vásárlásakor felmerülnek, és a válaszok döntik el, melyiket vesszük meg. Röviden ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy miből, mikor és mennyit fogyasszunk egészségünk megőrzése érdekében.

A címben is megjelölt három kérdőszót megelőzi egy másik kérdőmondat: kell-e nyomelempótló készítményeket fogyasztani, amikor a táplálék is tartalmazza a szükséges komponenseket. Sokan gondolkodnak úgy, hogy nagyapáink semmilyen nyomelemtablettát nem fogyasztottak, mégis sokkal egészségesebbek voltak, mint mi manapság. Ez az összehasonlítás egy ponton hibás: nem veszi figyelembe a két kor közötti jelentős különbséget. Korunk az egészségmegőrzés szempontjából két jelentős tényezőben különbözik nagyapáinkétól: a környezetszennyezés és az ember fizikai és pszichikai terhelésének mértékében. Mindkettő növekedése oly mérvű, melyet szervezetünk anyagcseréje, biológiai folyamatai eddig még nem tudtak utolérni.

Példa erre a megbetegedések számának növekedése, számos régióban az általános egészségi állapot romlása. Természetesen ezek a változások és a szervezet reagálása földrajzi területtől függőek. Sajnos Kelet-Európa és benne hazánk a rosszabb helyzetben lévő területek kategóriájába tartozik. Nálunk kevés ember mondhatja el magáról, hogy az általa választott étrend biztosítja számára a megfelelő nyomelembevitelt, nem beszélve a vitaminokról és a többi mikrotápanyagról, de ezekkel most itt nem foglalkozom.

Ilyen készítmények számos helyen kaphatók, zömük nem a gyógyszerek kategóriájába sorolt termék. De a gyógyszerként nyilvántartott készítmények sem vénykötelesek, azaz az orvos legfeljebb ajánlja, de nem írja fel őket. Ezek után a vevő bemegy egy olyan üzletbe ahol az egészségmegőrzést szolgáló készítmények komolyabb választékával találja szembe magát, nem könnyű eldönteni, melyiket vegye meg. A következőkben ehhez próbálok meg segítséget nyújtani.

Milyen készítményt válasszunk?

Az ásványianyag- és nyomelempótlásra alkalmas készítmények két nagy csoportba sorolhatók: az egy hatóanyagot és a több hatóanyagot tartalmazó készítményekre. Köztük a választást az határozza meg, hogy milyen célból akarjuk étrendünket nyomelembevitellel kiegészíteni. Az 1. táblázat ehhez nyújt segítséget. A táblázathoz kiegészítőként annyit, hogy a diagnosztizált elemhiány alatt a kizárólag kórházak és rendelőintézetek klinikai laboratóriuma által kimért hiány értendő. Sajnos az elemek körében kevés azok száma, melyek hiánya méréssel támasztható alá. Emiatt az elemhiányt két csoportba soroljuk:

Klinkai hiány, amely egyenlő a diagnosztizálható hiánnyal

Szubklinikai hiány, melynek tünetei több okra is visszavezethetők, ezáltal nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy áll-e elemhiány a háttérben. Ráadásul a szubklinikai hiány tünetei (fejfájás, gyengeség, fáradékonyság, rossz közérzet, alvászavarok, ingerlékenység stb., nem számszerűsíthető jelenségek. Szubklinikai hiány nagyon sok embernél fennáll anélkül, hogy tudna róla. Sokan tapasztalták már, hogy például egy hirtelen időjárás-változás okozta kellemetlen közérzetromlást meg tudtak akadályozni valamilyen több hatóanyagú nyomelemkészítménnyel. Náluk fennállt a szubklinikai nyomelemhiány. Ugyanakkor nem mindenki képes frontérzékenységét nyomelempótlással csökkenteni, vagy megszüntetni, melynek oka a frontérzékenység összetett mivoltában keresendő.

Fontos megjegyezni, hogy elemhiányról csak az esszenciális elemek körében beszélhetünk, mivel egy elem többek között attól válik esszenciálissá, hogy hiánya következtében megváltozik a szervezet biológiai egyensúlya. Másik lényeges kérdés, hogy a hiány következménye, vagy pedig oka egy betegségnek vagy fiziológiai elváltozásnak. Ez egyben meghatározza a pótlás hatását is. Amennyiben a hiány oka egy betegségnek, úgy a hiányzó elem pótlásával a beteg meggyógyítható.

Ásványianyag pótlása betegség idején

A betegség következtében kialakuló hiány esetén az elempótlás segíti a gyógyulást, de önmagában nem képes elérni azt. A betegségek jelentős részénél jelenlegi tudásunk szerint az utóbbi eset áll fenn. Bizonyítja ezt az is, hogy számos betegség lefolyását gyógyszeres terápia nélkül nem lehet nyomelempótlással pozitív irányba befolyásolni, dacára a vérben mért elem(ek) hiány(á)nak.

Ezek az adatok részint az emberi kényelmességet, részint a korunkra jellemző fokozott fizikai és szellemi megterhelés következményeit tükrözik. Az önként vállalt, étkezésekhez kapcsolódó kiegészítő tápanyagok szedéséhez szükséges odafigyelés naponta egynél több alkalom esetén már megterhelő. Itt azonban egy pillanatra meg kell állni, és el kell dönteni, hogy egészségesek akarunk-e maradni, vállalva az esetleg azzal járó kényelmetlenségeket, vagy lustaságunk, kényelmünk válik meghatározóvá.

Egy tápanyagot minél több részletben juttatunk a szervezetünkbe, annál tovább biztosítható a szervezet működéséhez nélkülözhetetlen szint. Az egészséges szervezet folyamatos anyagcserét folytat, ezért nem a bevitt nyomelemek mennyisége, hanem a szervezetben biztosított szintje a meghatározó az egyensúly fenntartása szempontjából. Ugyanaz a mennyiség több részletben történő bevitele kisebb szintingadozást vált ki a szervezetben, mint ha egyszerre vennénk be. Lefordítva ez annyit jelent, hogy amennyiben a javasolt napi egy tablettát eltörve, két részletben vesszük be, sokkal hatékonyabb elempótlást biztosítunk.

Mikor vegyük be a megfelelő készítményt?

A napi étkezéseinkkel együtt történő mikrotápanyag-bevitel a leghatékonyabb, mivel az ásványi anyagok és nyomelemek felszívódásához, biológiai hasznosulásához szükséges megfelelő szállító molekulák táplálékunk alkotóelemei is egyben. Az emésztés során az élelmiszer alkotóelemeire bomlik, és ekkor keletkeznek azok a vegyületek – elsősorban aminosavak és szénhidrátok -, melyek képesek szállítani az elemeket a bélfalon át a véráramba. A jó szállító molekula jellemzője, hogy kis méretű, valamint az elemet megkötve semleges karakterű.

Számos készítmény is tartalmaz szállító molekulákat, melyek nagymértékben javítják hatékonyságát. Példaként említek néhány ilyen vegyületet: glicin, borostyánkősav, mannit, almasav, bioflavonoidok, borkősav stb.

Mennyit szedjünk?

Szervezetünk napi tápanyagszükségletének meghatározása manapság már megoldottnak tekinthető, de a szükséglet kielégítése annál több problémát vet fel. Mikrotápanyag-szükségletünk két forrásból elégíthető ki:

  • 1. élelmiszerekből, valamint
  • 2. élelmiszer-kiegészítő készítményekből.

A gondot a két forrásból történő bevitel arányának meghatározása jelenti. Az élelmiszerek összetétele, a tápanyagok felszívódására gyakorolt hatása nem ismert pontosan. Számos probléma nehezíti a minden igényt kielégítő eredmények elérését. Ásványianyag- és nyomelembevitel szempontjából élelmiszereink összetételét döntően határozza meg a talajok elemösszetétele, valamint az élelmiszerek feldolgozásának eljárásai. Ez egyben oka is a mikrotápanyag-bevitel kiegészítésének földrajzi régióktól való függésének. A képet tovább bonyolítja az élelmiszeripar világméretű szakosodása, melynek következtében a boltban megvásárolt élelmiszer pontos eredete nem határozható meg. Ez egyszerűbben úgy is fogalmazható, hogy amíg az ember maga termelte meg háza körül a szükséges élelmiszereit, addig közvetlen környéke talajának elemösszetétele határozta meg szervezetének állapotát is. Manapság az országra jellemző talajtani adatok sem tükrözik híven a lakosság ásványianyag- és nyomelem-ellátottságát.

Mivel nem ismerjük pontosan a napi táplálékunkkal felvett ásványianyag- és nyomelemmennyiséget, ezért a kiegészítő bevitel mértékét csak közelítőleg tudjuk megbecsülni. Az már megállapítást nyert, hogy táplálékkal sok embernek nem sikerül a megfelelő elemellátást biztosítania, sokszor önhibáján kívül. A nemzetközi szakirodalom rendelkezik olyan becslésekkel, ajánlásokkal, melyek betartásával biztonságosan oldható meg a napi szükségletek fedezése.

Nemzetközi adatok a szükséges ásványianyag szedéséről

Manapság az amerikai National Research Council által meghatározott adatokat tekintik világszerte kiindulási pontnak és meghatározónak. Természetesen mivel ezek az információk az amerikai népességre vonatkoznak, az irányelveket figyelembe véve a legtöbb ország, így hazánk is kialakította a megfelelő saját adatsorát. Az amerikaiak két adatsort, az RDA-t és az ESADDI-t használják.

Az RDA (Recommended Dietary Allowances, azaz a javasolt napi pótlás) pontos meghatározása a következő:

Esszenciális tápanyagok olyan mértékű bevitele, amely egy egészséges ember napi tápanyagszükségletét fedezi.

Az ESADDI (Estimated Safe and Adequate Daily Dietary Intake, azaz becsült biztonságos és kielégítő napi tápanyagbevitel) meghatározása:

 A napi szükségletet kielégítő, toxicitás szempontjából biztonságos alsó és felső határértékkel jellemzett tartományon belüli tápanyagmennyiség.

Sokan összekeverik az RDA-t az ESADDI-val, pedig lényeges a különbség közöttük. Az RDA mindig egyetlen pontosan meghatározott érték, míg az ESADDI egy alsó és felső határral jellemzett értéktartomány. Azokról a tápanyagokról, melyeknek információ hiányában nem tudták az RDA-értékét meghatározni, az ESADDI-tartomány szolgál útmutatóul. A RDA- és ESADDI-értékek legutolsó meghatározása 1989-ben történt meg. Nemsokára várható az adatok újbóli átgondolása, hiszen számos vizsgálat eredménye utal a megváltozott körülmények következtében fellépő új igényekre, a követelmények ehhez történő igazítására.

A javasolt napi tápanyagmennyiség hazánkban

Magyarországon az OÉTI (Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet) által 1995-ben kiadott Tápanyagtáblázatok az irányadók. Fontos megjegyezni, hogy a különböző, javasolt napi tápanyagszükségletek a teljes igényt fejezik ki, azaz a táplálékkal bevitt tápanyagok mennyiségei is benne vannak. Másik jellegzetessége, hogy figyelembe veszi a felszívódás során jelentkező veszteségeket is, azaz azt a mennyiséget adja meg, melyet naponta, szájon keresztül, összesen el kell fogyasztanunk. A kérdés ezek után az, hogy a pótlásként alkalmazandó nyomelemkészítményekből mennyit fogyasszunk naponta. A következőkben leírtak csak és kizárólag az egészséges ember számára irányadók. A betegségek külön kategóriát képviselnek, erre a sorozat elkövetkezendő részeiben térek ki részletesebben.

Boldog, mosolygó nő, aki az ujjai között tart egy omega tablettát.

Egészséges ember számára ideális ásványianyag- és nyomelempótló készítmény az, melyben az elemek napi szükségletének legalább 50%-a megtalálható. Aki rendesen táplálkozik, annak tápláléka az elemszükségletek 50%-át biztos tartalmazza. Amikor egy készítmény dobozán azt látjuk, hogy minden komponense az RDA-érték 100%-ának felel meg, az ilyen összeállítás semmivel sem jobb (legfeljebb drágább) azoknál, melyekben a mennyiségek csak 50 és 100% között mozognak. Természetesen az RDA-ESADDI értékeknek megfelelő menynyiségű elembevitel nem káros, csak felesleges. Azzal most itt nem is kívánok részletesen foglalkozni, hogy több külföldi készítmény esetében a dobozra írt RDA%-ok nem felelnek meg a valóságnak, valamint sokszor az RDA-t összekeverik az ESADDI-val stb.

Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy egészségünk megőrzése érdekében a táplálék és a kiegészítő készítmények arányát az előbbi felé kell eltolni. Ez elsősorban nyáron valósítható meg könnyen, bár manapság már télen is számos élelmiszerhez hozzá lehet jutni.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Zilgrei – Lágy mozdulatokkal a fájdalom ellen

Zilgrei – Lágy mozdulatokkal a fájdalom ellen

A terápia alapjait 1978-ban dr. Hans Greissing kiropraktor és az olasz jógatanárnő, Adriana Zillo fejlesztették…
Záró gondolatok

Záró gondolatok

Végére értünk egy óriási témakör áttekintésének. Természetesen lezárni sosem lehet egy ilyen terület bemutatását. A…
Kinek me­lyik Schüssler-só va­ló?

Kinek me­lyik Schüssler-só va­ló?

Meg­fá­zás, izom­gör­csök, ízü­le­ti pro­blé­mák: a dr. Schüssler-fé­le ti­zen­két ás­vá­nyi anyag új­ra egyen­súlyt te­remt a szer­ve­ze­tünk­ben.…
Vitaminok csodagyógyszerek?

Vitaminok csodagyógyszerek?

A vi­ta­mi­nok vi­rág­kor­ukat élik. De ké­pes­sé­ge­ik csak ak­kor bon­ta­koz­nak ki, ha kö­rült­ekin­tő­en és meg­fe­le­lő in­for­má­ci­ók…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Antibiotikum-Mikor szedjük?

Antibiotikum-Mikor szedjük?

Az antibiotikumok többé-kevésbé válogatás nélkül megtámadnak mindent, ami a látókörükbe kerül, így a természetes, védelmező…
Hogyan ismerje fel és kezelje a stresszt?

Hogyan ismerje fel és kezelje a stresszt?

A betegséget okozó tartós stressz jelei: A stressz különféle testi és pszichés tünetek formájában jelentkezhet:…