Vitaminok csodagyógyszerek?
A „vitaminvírus” bejárja az egész világot, hódít kelet és nyugaton egyaránt. Még soha nem beszélhettünk több joggal vitaminmániáról, mint most. Világszerte sok millió embert fertőzött már meg, csak az Egyesült Államokban több mint százmillió híve van. A fellendülésnek több oka van. Az egyik mindenképpen az, hogy ezek a vegyületek a kellő időben bevéve valóságos csodafegyverként működnek. Természetesen a pszichológia is közrejátszik ebben a jelenségben. Ám a vitaminok majd száz éve az egészség megteremtőinek számítanak szakemberek és laikusok szemében is.
A vitaminok, mint erre a legújabb kutatások rámutattak, nem önmagukban hatnak, hanem számos kísérőjük van. Ilyen növényi hatóanyagok például a bioflavonoidok, a növényi hormonok vagy a gyógyhatású, koleszterinhez hasonló anyagok, a szterinek.
A vitaminok teljesen egyértelműen gyógyító hatású anyagok, még ha a kritikusok szívesen fel is hívják a figyelmet a túlzott elvárások hátrányaira. Mert ezek az anyagok a vitaminhiányból adódó, nemritkán nagyon súlyos betegségeket „olyan specifikusan és közvetlenül szüntetik meg, hogy csak csodagyógyszereknek nevezhetjük őket” (L. Pauling).
A vitaminok valóban látványosan hatékonyak, és sok táplálkozástudós szemében a pillanatokon belüli gyógyulásról szőtt álmok megvalósulását jelentik. Amikor 1926-ban végre sikerült tiszta formában előállítani a B1-vitamint, kiderült, hogy a nagy nehézségek árán nyert kristályokból kétmilliomod gramm elegendő egy beriberi miatt megsüketült beteg meggyógyítására. Az orvostudomány ezzel végre a birtokába került olyan precíz és lélegzetelállítóan hatékony fegyvereknek, amelyek addig nemritkán halálosnak bizonyult kórokat számoltak fel.
Casimir Funk emlékműve
A vitamin szót, ezt a félrevezető, ugyanakkor nagyon hatásos kifejezést a lengyel származású amerikai biokémikus, Casimir Funk (1884–1967) alkotta meg. Neki köszönhetünk mindent, vagy ha eltérő a felfogásunk, akkor őt hibáztathatjuk mindenért. Ő adta ugyanis ezeknek az anyagoknak a vitamin nevet, a latin vita (= élet) és amin (= egyfajta kémiai vegyületcsoport, amely megtalálható például a B1-vitaminban, a tiaminban) kifejezések összekombinálásával. Bár nem minden, később felfedezett vitamin tartozik az aminok csoportjába, a folyamat feltartóztathatatlan volt. A titokzatos természetes anyagok az egészség és a jó közérzet szinonimájává váltak, és nem utolsósorban addig példátlan üzletté.
Áttörés multivitaminfronton

2002 nyarán rövidke sajtóközleményt jelentetett meg az American Medical Association (AMA), ám ez a rövid hír áttörést hozott vitaminfronton. Az amerikai szakértők ugyanis feketén fehéren kijelentették, hogy minden felnőttnek ajánlják a multivitamin-készítmények szedését. Addig az a dogma uralkodott, hogy a megfelelően változatos és kiegyensúlyozott táplálkozás ellátja a szervezetet a szükséges mennyiségű vitaminokkal és nyomelemekkel, vagyis mindenfajta táplálékkiegészítés fölösleges. Ez az álláspont – állították az AMA szakértői – többé nem tartható fenn. A nem megfelelő vitaminellátottság nyilvánvalóan számos krónikus betegség kialakulásának oka, és az amerikai lakosság nagy csoportja a fenyegetettek közé tartozik – hangsúlyozták a szak-emberek.
Divatos vitaminok
A feljövőben lévő vitaminok közé számít kétségkívül a folsav. Ennek két oka van. A B-vitaminok nagy családjának ez a tagja egyrészt véd minket egy fokozottan veszélyes anyagcsereterméktől, a homociszteintől (lásd alább), másrészt képes nagy százalékban kivédeni a magzat különféle idegrendszeri fejlődési rendellenességeit, például a nyitott gerincet. A folsavpótlást Amerikában vitaminozott élelmiszerek forgalomba hozásával oldják meg, ugyanakkor ez az anyag előfordul sok ennivalóban is, ilyenek például a káposztafélék, a spenót, az endívia vagy a sörélesztő. Nagy divatja van a C- és az E-vitaminnak is. Ezek a mindentudó vegyületek állnak a leggyakrabban a vizsgálódások középpontjában, és a C-vitamin Linus Pauling óta a kultikus szerek közé tartozik. Ez utóbbinál azonban nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy a tiszta aszkorbinsav a természetben nem fordul elő.
A C-vitamin hatásáért még egy sor anyag, így különféle bioflavonoidok is felelősek, mint például a rutin. A B12-injekciók manapság majdnem olyan általános orvosi fegyvernek számítanak, mint a középkorban az érvágás. A hozzá fűzött remények azonban gyakran túlzottak, mint ahogyan túlzottak azok a félelmek is, hogy a vegetáriániusok és a nyers koszton élők nem jutnak hozzá ehhez az anyaghoz, mert az leginkább csak állati eredetű táplálékokban fordul elő, főként a májban és a halakban.
A legutóbbi vizsgálatok nem támasztották alá ezt a szorongást, ráadásul létezik egy sor növényi megoldás is, így tartalmaz ilyen vitamint a savanyú káposzta vagy a homoktövis. Ez utóbbi esetekben a vitamint speciális, a növénnyel szimbiózisban élő baktériumok termelik. Jellegzetes divatjelenség, hogy jól ismert vitaminok új karriert futnak be. Ezt figyelhetjük meg például a régen csontvédőként számon tartott D-vitamin esetében, amely mostanában mind nagyobb jelentőséghez jut a rákmegelőzésben. Ám vigyázat, az adagolást nem szabad túlzásba vinni, mert a túlságosan sok D-vitamin éppen hogy gyengíti a csontokat.
Homocisztein: nyomós érv a vitaminok mellett
Ez az anyag jóval veszélyesebb, mint a koleszterin, és akkor keletkezik, ha túl sok fehérjét fogyasztunk (ami ma nagyjából általánosan jellemző), és bizonyos vitaminok hiányoznak a szervezetünkből (ami megint csak jellemző). Ilyenkor ugyanis az anyagcsere folyamán nagyon gyorsan egy olyan mérgező köztes termék keletkezik – ez a homocisztein –, amely erősen oxidáló hatású, károsítja a koleszterin bizonyos formáit, és ezzel együtt az ereket, valamint a vérlemezkék összetapadását idézi elő. Ennek következtében megnő az infarktusveszély, és korai öregedési jelek alakulnak ki. Ezeket a rizikós folyamatokat akadályozzák meg a B-komplex vitaminjai, mindenekelőtt a folsav, a B6- és a B12-vitamin. A homocisztein példája azt bizonyítja, hogy vitaminfronton az új felfedezések nem kivétel-, hanem sokkal inkább szabályszámba mennek. A vitaminok még 90 év elteltével sem számítanak kellően kutatott területnek, és még számos titkot rejtegetnek.
Mindig vannak új vitaminok
A vitaminok nagy családja még mindig újabb tagokkal gyarapszik. Így kopogtatott néhány évvel ezelőtt az ajtón a Q10 koenzim (amely szívvédő hatásáról ismert), bár a szakemberek között jellege még elég vitatott. A család legújabb tagjának széles körben utoljára az 1948-ban felfedezett B12-vitamint ismerték el (kobalamin). Manapság sokat cikkezik a szaksajtó a PQQ-ról, amely sokak szerint a B-vitaminok tágas családjába tartozik. Japánban, ahol Takafumi Kato igazolni tudta, hogy szervezetünknek szüksége van rá, ez az anyag hivatalosan is vitaminnak számít. Hiányában bőr- és növekedési problémák lépnek fel, csökken a termékenység és gyengül az immunrendszer. A PQQ (pyrrolo-quinolin-quinon) természetes formában a zöld teában, a paprikában, a papayában és a kiviben fordul elő.
Vitaminok az élelmiszerekben
Ha a vitaminokra gondolunk, elsőként mindig a klasszikusok jutnak eszünkbe, a C esetén például az acerolacseresznye, a B-k esetén a sörélesztő, az E esetében a búzacsíra és a belőle préselt olaj. Ugyanakkor vannak kevésbé ismert példák is, így mondjuk az édeskömény, amely nagyon gazdag különféle vitaminokban. Ne feledjük, a zöldségek ebből a szempontból fontosabbak, mint a gyümölcsök.
A vitaminok évszázada
- 80 évvel ezelőtt: 1923-ban ezeknek az anyagoknak a többségét még nem fedezték fel, de amelyik már ismert volt, az bestsellernek számított. Az is széles körben ismertté vált, hogy hiányuk betegségeket okoz: a beriberi a B1- vitamin/tiamin, a skorbut a C- vitamin, a pellagra a niacin/nikotinsav, az angolkór a D-vitamin, a vérszegénység a B12-vitamin hiányából keletkezik. Bár legyőzésük nagy fegyverténynek számít, egyáltalán nem tűntek el a föld színéről, a pellagra főként Afrikában, Indiában és újabban Észak-Koreában szedi áldozatait, és a skorbut sem vált ismeretlenné.
- A XX. század közepe: gigantikus vitaminhullám árasztja el a földet. A középpontban már nem a hiánybetegségek leküzdése áll, hanem az a kérdés, melyik anyagokat kell konkrétan és milyen mennyiségben bevinnünk a szervezetükbe, ha a teljesítménycsökkenés és a civilizációs betegségek ellen akarunk védekezni. A finomított ételek terjedése miatt mindinkább problémává válik a latens vitaminhiány.
- A XX. század utolsó harmada: lassan felismerik, hogy a célzott vitaminbevitel egyedülálló gyógyítási koncepciót testesít meg, amelyhez azonban nagyobb dózisban kell adagolni a vitaminokat, mint amekkorát a hivatalos táplálkozástudomány ajánl. Ez vezet a nagy feltűnést keltett Saas-Fee-i deklarációhoz (1992. 6. 15., Svájc), amelyben neves nemzetközi vitaminkutatók kimondják, az antioxidáns hatású vitaminok alkalmasak súlyos krónikus betegségek megelőzésére és gyógyítására. A hivatalos tudomány azonban erről a deklarációról egyelőre nemigen vett tudomást.
Napjaink vitaminkutatásának fontosabb témái
Vitaminok a sejtpusztulás elleni harcban: dr. Denham Harman jóötven évvel ezelőtt új horizontot nyitott az orvostudomány előtt. Elméletével, amely szerint az öregedésért a szabad gyökök felelősek, új módon közelítette meg a betegségek kialakulásának folyamatát, például az érelmeszesedést vagy a rákot. Az agresszív szabad oxigénkötések ellenszerei az antioxidánsok. Az antioxidánsok: közülük a leghatékonyabbakat maga a szervezet termeli, ilyen például a szuperoxidáz (SOD) és a glutathionperoxid nevű enzim. Ám hogy ez a folyamat kielégítő mértékben lejátszódik-e, az attól függ, milyen jól van ellátva szerveztünk vitaminokkal és nyomelemekkel.
Akit a természet jól ellátott antioxidáns rendszerrel, annak nagy reménye van rá, hogy hosszú és egészséges életet élhet. A többieknek viszont tenniük kell valamit ennek érdekében.
Az antioxidánsokra és hatásaikra vonatkozó legújabb vizsgálatok is felhívták a figyelmet arra, hogy a vitaminok különösen fontos szerepet játszanak egészségünk és életminőségünk megőrzésében. Ezenkívül az öregedési folyamatoknak is ezek a legjobb ellenszerei, sokkal inkább, mint a problematikus és mellékhatásokkal fenyegető hormonok.
Gyógyítás testazonos anyagokkal – Linus Pauling nagy dobása
Valósággal a vitaminok újrafelfedezésének felelt meg, amikor Linus Pauling 1968-ban előállt új koncepciójával. Ezzel túllépett azon a felfogáson, amely szerint csak 13 vagy 14 vitamin játszik szerepet egészségünk megtartásában. Pauling úgynevezett ortomolekuláris orvoslása a testazonos anyagokkal való gyógyítást jelenti, azaz a testben maguktól is előforduló anyagokkal, és egyben a szigorú lemondást a hagyományos, mellékhatásokkal fenyegető gyógyszerekről. Itt is a természethez való egyfajta visszatérésről volt szó.
Az ortomolekuláris gyógyítás középpontjában a vitaminok és társaik álltak, például a C-vitamin bioflavonoidokkal és egyéb másodlagos növényi hatóanyagokkal együtt fejti ki a hatását. Pauling zseniális felismerése azon a meggyőződésen alapul, amelyet a kétszeres Nobel-díjas tudós egyszer így fogalmazott meg: „Nincs az a pénz, amely képes lenne lemásolni vagy éppenséggel túlszárnyalni a hatóanyagoknak évmilliók alatt történt biofunkcionális adaptív fejlődését.” És ezeknek az ősi, nélkülözhetetlen hatóanyagoknak a legfontosabb képviselői a vitaminok.
Hatásos antioxidánsok
Vitaminok – antioxidáns hatóanyagok – ortomolekuláris vegyületek: ezt a három fogalmat sokan hajlamosak egy kalap alá venni. A három azonban nem ugyanaz. Az ortomolekuláris terápiához például aminosavakat is használnak, a hatásos antioxidánsok közé pedig olyan anyagok is tartoznak, mint például a Q10 koenzim vagy az alfa-liponsav. A hatásos anyagoknak ez a fajta kibővítése olykor zavaró lehet, hiszen például kiderülhet, hogy egy fél almának nagyobb a védőhatása, mint sok drága multivitaminnak. Ez a gyümölcsben található biokémiai kötéseknek köszönhető, amelyek szinergiát fejlesztenek ki, azaz kölcsönösen erősítik egymás hatását. Ugyanez áll a komplex bioanyag-orvoslásra, ahol a vitaminokat ható-anyagtársukkal együtt alkalmazzák.
Mennyi vitaminra van szükségünk valójában?
Manapság a vitaminhiány, illetve csökkent szint a realitásokhoz tartozik, nemcsak marketingfogás. De vajon mennyire van szükségünk valójában? Vitaminszükségletünk erősen függ egyéni életkörülményeinktől, hiszen éppen a modern életstílus idézi elő a hiányokat. Ez vonatkozik stresszre és a munkahelyi idegeskedésre ugyanúgy, mint a banális fertőzésekre, amelyeknek, ha nincs is tudomásunk róla, de nap mint nap ki vagyunk téve. Megnöveli a vitaminszükségletet a terhesség és a szoptatás. Aki alkoholt fogyaszt és/vagy dohányzik, különösen nagy környezeti terhelésnek teszi ki magát, és automatikusan deficitbe jut. Hasonlóképpen azok a nők, akik fogyókúráznak, fogamzásgátló tablettán élnek, és mindazok, akik általánosan használt orvosságokat szednek (hashajtó, antibiotikum, koleszterinszint- és vérnyomáscsökkentő, kortizon, nyugtató, fájdalomcsillapító, mint például aszpirin).
Bizonyos terápiaformák (például rák esetén a kemo- és sugárterápia, a reumaellenes kezelések, sebészeti beavatkozások) valóságos vitaminfalókként írhatók le, ennek ellenére a páciensek figyelmét erre senki nem hívja fel. Sőt, még a sportolás is bumeránggá válhat. Az edzetlen szervezetben ugyanis a mozgás hatására nemcsak a légzés- és pulzusfrekvencia gyorsul fel, hanem a megnövekedett oxigénfelvétel miatt a szabad gyökök károsító tevékenysége is. Több vitaminra van szükségük a szokottnál egy mind népesebb csoportnak, az időseknek is. Való igaz, hogy manapság senki nem tudja pontosan megmondani, mennyi vitaminra van szükségünk, ha mondjuk fárasztó munkát kaptunk, vagy letepert minket az influenza.
Állatok megfigyeléséből azonban tudjuk, hogy megbetegedések esetén meglepően nagy mennyiségű C-vitamint állítanak elő (a legtöbb élőlény tudniillik, szemben az emberrel, képes önmaga termelni a C-vitamint). Másfelől a kutatás abból indul ki, hogy minden egyes elszívott szál cigaretta körülbelül 25 mg C-vitamint rombol el a szervezetben. Ezért nem hihető, amikor a vitaminok kritikusai azt állítják, a hagyományos vegyes koszt elegendő vitaminszükségletünk fedezésére. Hiszen éppen a jóléti társadalom ismertetőjegye, hogy nagyon sok finomított élelmiszert fogyasztunk, ezek pedig halálos ellenségei a vitaminoknak és a nyomelemeknek.
Nem fordul elő a hiány?

Ha a vitamintáblázatokat vesszük alapul, nem könnyű a vitaminhiányos állapotba belecsúszni. A valóság azonban nem igazodik az analízis számaihoz. Vegyük alapul 200 g spenót példáját. Ez a mennyiség a táblázatok szerint körülbelül 100 mg C-vitamint tartalmaz. Legalábbis akkor, amikor leszedik. A friss zöldség azonban innen a nagykereskedőn keresztül a boltba jut, és közben vitamintartalmának a felét elveszíti, azaz marad 50 g. Otthon a levelek még néhány napig békésen hevernek a hűtőszekrényben, ami vitamintartalmukat 40 g-ra csökkenti. Csak ezután készítünk ételt belőle, többnyire főzéssel, ez a főzelék landol azután a gyomrunkban, és ekkor már legföljebb 20 g C-vitamin van benne. Azaz a végeredmény legföljebb húsz százaléka a tabellában közölt adatnak.
Az E-vitamin zavarba ejtő példája
A Német Táplálkozástudományi Társaság úgy véli, napi 10-12 mg E-vitamin elegendő. A Berkeley egyetem álláspontja: 270 mg (= 400 nemzetközi egység) kell. Ez az ellentmondás is jól bizonyítja, milyen dilemma előtt állnak a vitaminok fogyasztói. Kinek higgyenek: a hivatalos álláspontnak, vagy a független tudományos intézetek kutatóinak? Kinek van igaza? A legújabb adatok inkább a Berkeley javára billentik a mérleget. A probléma azonban viszonylag könnyen megoldható. Vitaminellátásunkat megpróbálhatjuk a megfelelő táplálkozással fedezni, ami pedig a táplálékkiegészítőket illeti, ha szem előtt tartunk néhány fontos szabályt – például hogy a A-vitaminnal terhesség alatt nagyon óvatosan kell bánni –, akkor a vitaminkészítmények a legritkább esetben okoznak bármiféle problémát.
Többszörösen telített zsírsavak: a számla nem stimmel
A táplálkozástudománynak régóta nagy kedvencei közé számítanak a többszörösen telített zsírsavak, például a csalánolaj. Az ilyen zsírsavak azonban erőteljes megkötő aktivitásuk miatt nagy mennyiségben használnak fel antioxidáns hatású E-vitamint. Ezt a veszteséget a vitamintáblázatok nem veszik figyelembe. Ott például egy adag hering a figyelemre méltó mennyiségű 26 mg E-vitaminnal képviselteti magát, valójában azonban egy adag hering elfogyasztásával inkább mínuszba kerülünk. Ahhoz ugyanis, hogy a halban található zsírsavak ne oxidálódjanak, legalább plusz 5 mg-nyi E-vitamin felhasználására van szükség.
Dr. Müller-Wohlfahrt személyes tápanyagajánlásai
Az, hogy pontosan mennyi vitamint és egyéb táplálékkiegészítőt kell bevennünk, mindig az egyéni adottságoktól függ (étkezési szokások, stressz, életkor stb.), valamint bizonyos betegségek meglététől és a szervezet általános állapotától. Ettől függetlenül a különféle táplálkozási szakértők, mint például dr. Müller-Wohlfahrt a következő adagokat javasolják (zárójelben a referenciaértékek = a Német Táplálkozástudományi Társaság által javasolt mennyiségek):
| A-vitamin | 1-2 mg | (1 mg) |
| béta-karotin | 6-15 mg | (6 mg) |
| B1-vitamin (tiamin) | 10-25mg | 1,3 mg |
| B2-vitamin (riboflavin) | 5-50 mg | (1,7 mg) |
| niacinamid (B3) | 250-750 mg | (18 mg) |
| pantoténsav (B5) | 250-500 mg | (6 mg) |
| piridoxin (B6) | 10-150 mg | (1,8 mg) |
| folsav | 400-800 mg | (400 mg) |
| B12-vitamin | 400-1000 mcg | (3 mcg) |
| bitoin | 150-1000 mcg | (60 mcg) |
| C-vitamin | 250-2000 mg | (75-100 mg) |
| E-vitamin | 100-800 mg | (12 mg) |
| D-vitamin | 5 mg | (5-15 mg) |
| K-vitamin | 80-150 mcg | (80 mcg) |
Vitamin és vitamin között van különbség
A vitaminok többféle formában juthatnak a szervezetünkbe, ezek azonban nem egyenértékűek.
- Az első helyen állnak az ennivalókból származó vitaminok, ezeket a természet alkotta meg, nem a gyógyszeripar.
- Hasonló értékűek a „táplálékba integrált” vagy kiegészítő formában meglévő vitaminok. Jó példa lehet erre a sörélesztő, amelyben megtalálhatjuk az egész B-komplexet, méghozzá optimálisan kiegyensúlyozott formában. Hasonlóan pozitív példa a búzacsíra, a sokféle mag, a homoktövis és a zöldség- és gyümölcskoncentrátumok.
- Közel áll a természeteshez, még ha bizonyos komponensei nagyobb dózisban fordulnak is elő, az ortomolekuláris orvoslás szerei. Ezek magas dózisú hatóanyag-keverékeket tartalmaznak, tehát nemcsak vitaminokat, hanem nyomelemeket és növényi kivonatokat is (másodlagos növényi hatóanyagok, növényi hormonok), főként olyan népszerű vegyületeket, mint a likopin vagy a PQQ. Ezek a vitaminok azonban a lombikból származnak.
- Csak ezek után következnek a szokásos multivitamin-készítmények. Ezek többnyire a hivatalos határértékeket veszik figyelembe, szintetikus vitaminokat tartalmaznak, és nemritkán problematikus adalékanyagokat is.
- Végül léteznek a monokészítmények, például béta-karotin. Ezekkel azonban legyünk óvatosak, több vizsgálat kimutatta, hogy ha dohányzás mellett szedjük, akkor a tüdőrák kialakulásának veszélyét még emelhetik is. Ugyanez nem vonatkozik az élelmiszerekből származó karotinokra.
- Teljesen kérdésesek a funkcionális élelmiszerek, azaz a vitaminokkal és egyéb anyagokkal dúsított ennivalók. Sok pénzt spórolhatunk meg, ha nem veszünk ilyeneket.
A vitaminok csapdái
Vigyázat, kapszula! A táplálékkiegészítőként szedett vitaminok többnyire kapszulába zárva kerülnek a fogyasztóhoz. Ezek zselatintartalma ellen a vegetáriánusoknak lehet kifogásuk, az allergiásoknak pedig a töltő-, kötő– és egyéb adalékanyagok szerezhetnek kellemetlen meglepetéseket, ők keressék a hipoallergén kivitelezésű változatokat.
Frankenstein üdvözletét küldi!
A vitaminok előállításában is mindinkább előretör a géntechnológia. Az Egyesült Államokban például az aszkorbinsavat génmódosított baktériumok segítségével a szokottnál sokkal gyorsabban és gazdaságosabban tudják előállítani. Ugyanez áll sok más vitaminra is, főként a B-komplex tagjaira. Ezekről a fogyasztó keveset tud, holott, mint láttuk, a természetes formájukban lévő vitaminok sokkal hasznosabbak mesterségesen előállított társaiknál.
A vitaminok mint gyógyszerek
A táplálkozás jó közérzetünk alapköve, és ebben a vitaminok kulcsfontosságú szerepet játszanak. Valódi orvosságok, még ha nem is szabadalmaztathatók, ezért nem kecsegtetnek olyan nagy üzleti haszonnal, mint mondjuk a koleszterinszint- vagy vérnyomáscsökkentők. Az orvostudomány többnyire csak legyint a vitaminokkal való gyógyítás ötletére, eltekintve a konkrét hiánybetegségektől. A következőkben néhány konkrét példát idézünk arról, milyen szerepet játszhatnak a vitaminok az egyes betegségek terápiájában. Alkalmazásuk előtt azonban kérjük ki a témában járatos szakember tanácsát!
- Artrózis: a kórképre az ízületi szövet elváltozása (kopás) jellemző. Ebben a folyamatban meghatározóak a szabad gyökök, mert megakadályozzák a védő hatásúízületi folyadék termelődését. Éppen ezért jó terápiás hatásúak az antioxidánsok, különösen az E- és a C-vitamin.
- Artritisz: az ízületi megbetegedés gyulladásos formája is jórészt a szuperoxid-gyökök és a hidrogénperoxid számlájára írható. Ezeket az anyagokat az immunrendszerünk különféle baktériumok elleni harcra használja. A folyamat azonban a kor előrehaladtával egyre gyakrabban csúszik ki az ellenőrzés alól. A gyulladásos folyamat krónikussá válik, és tartósan károsítja az érintett ízületet. Itt is az antioxidánsok jelenthetik a megelőzés hatékony formáját.
- Allergia: Lüth professzor már húsz évvel ezelőtt „az egyetlen mellékhatásoktól mentes antiallergikum” néven emlegette a C-vitamint. Hogy ez miért nem ismert szélesebb körben, arra a professzor azt a választ adja, hogy a gyógyszergyárak ellenérdekeltek. A C-vitamin ezenkívül a fertőzésre való fokozott hajlamot is csökkenti. Nagy dózisban, cinkkel együtt adagolva például képes legyőzni a náthát. Ha elegendő C-vitamin jut a szervezetünkbe, immunrendszerünk precízebben dolgozik, ez pedig megőrzi egészségünket és fiatalságunkat.
- Szem: a C-vitamin hatásos védőtényező a szürke hályog megelőzésében.
- Prosztataproblémák: az E-vitamin különösen bevált szer.
- Mellrák: ellene újabban A- és D-vitamint, valamint szója-izoflavonoidokat és omega-3 zsírsavakat használnak.
- Fog- és ínyproblémák: ezen a területen egyre több szakember javasolja a C-vitamint és a Q10 koenzimet.
- Szív és vérkeringés, szellemi frisesség: B-vitaminok, C- és E-vitamin, Q10 koenzim és kolin/inositol.
- Diabétesz: a cukorbetegek azok közé az emberek közé tartoznak, akiknek különösen sok antioxidánsra van szükségük. A vitaminok és kísérőanyagaik segítenek jobban kordában tartani a fenyegető szövődményeket. A legújabb vizsgálatok azt is igazolták, hogy a zavart szenvedett radoxegyensúly és ennek következményeként a szabad gyökök megnövekedett tevékenysége szerepet játszik a hasnyálmirigy béta-sejtjei pusztulásában és az agysejtek számának fogyatkozásában.
Ne szálljunk gépre C- és E-vitamin nélkül!
Aki távoli tájakra indul repülőgéppel, azt nemcsak egzotikus betegségek fenyegetik, hanem nagy dózisú sugárterhelés is, főként interkontinentális járatokon. Ezt a veszélyt a legtöbben alábecsülik, holott sok rövidebb repülőút során annyi sugárterhelést szedhetünk össze, mint egy röntgenfelvétel során. Éppen ezért a terhes nőket főként az északra irányuló repülőutaktól tanácsolják el. Mielőtt repülőre szállnánk, egy héttel hamarabb kezdjünk el napi 400 mg E-vitamint szedni, egy nappal az út előtt pedig vegyünk be elegendő mennyiségű C-vitamint. Ez utóbbit a legjobb retard kapszula formájában szedni, amely a hatóanyagot hosszabb időn át folyamatosan bocsátja ki. Az E-vitamint tárolja a szervezet, a C-t nem, ezért folyamatosan adagolnunk kell, ha azt akarjuk, hogy szintje a vérben egyenletes maradjon.
Erős, mint Armstrong
Az ötszörös Tour-de-France győztes amerikai Lance Armstrong neve nemcsak a kerékpársport rajongói számára lehet ismerős. A texasi fiatalember 1996-ban hererákot kapott. Intenzív kezelést követően 1997-től újra kezdhette élsportolói pályafutását, és nemcsak a betegséget, hanem ellenfeleit is legyőzte. A doppingellenőrzés bebizonyította azt, amit a sportoló orvosa mindig is hangoztatott: Armstrong nem szed semmi mást, kizárólag vitaminokat.
Vitaminok a természetben
- C-vitamin: friss petrezselyem, paprika, brokkoli, káposztafélék, guáva, papaya, kivi, feketeribizli, paradicsomkoncentrátum, édeskömény. Táplálékkiegészítőként: acerola, homoktövis, csipkebogyó.
- E-vitamin: búzacsíra, búzacsíraolaj, diófélék, magok, mandula, édeskömény. 50-50 g búzacsíra vagy mogyoró 25 mg E-vitamint tartalmaz.
- B-vitaminok, B-komplex: sörélesztő, szójatermékek (B6), mogyoró, kesudió, földimogyoró, mandula, napraforgómag (B5), paradió, teljes őrlésű gabona, tönkölybúza, gomba, búzafűlé, árpafűlé, édeskömény, hüvelyesek.
- Karotinok, A-vitamin: zöld színű káposzta, spenót, aszalt sárgabarack, édeskömény, sárgarépa, paradicsom, sárgadinnye, mangó, saláta, cikória, zsázsa, pirospaprika. A máj, amelyet korábban leginkább ajánlottak mint vitaminforrást, ma már magas nehézfémterheltsége miatt nem jön szóba.

Vizet prédikálnak és bort isznak
Sok kutató azt hangsúlyozza, hogy fölösleges a vitaminpótlás, mert a változatos vegyes koszt fedezi szervezetünk igényeit. Ám az Egyesült Államokban végzett felmérésekből az derült ki, hogy a neves táplálkozástudósok napi 1000-3000 mg C-vitamint szednek. Hasonló a helyzet a kardiológusokkal: majd a felük (44 százalékuk) rendszeresen fogyaszt antioxidánsokat. A listát a magas dózisú E-vitamin vezeti (39 százalék).
Foto: Shutterstock