Élet vastu-módra

fridrik.bela
Senior WordPress developer

Rosszul alszik? Általánosan rossz a közérzete? Akkor előfordulhat, hogy gondjaira a vastu, a feng shui indiai "anyja" jelenthet megoldást. Lakó- és munkahelyünket ugyanis már igen egyszerű eszközökkel is harmonikus sarokká alakíthatjuk át, ahol energiával töltőd hetünk fel.

Ha az ágy fejét a déli falhoz toljuk, ez pihentető alvást hoz. Ha a dolgozószoba egyik falát élénk naracsszínűre festjük, megnövekszik a kreativitásunk. Ha a sufniban mindent gondosan dobozokba rakunk, a tárolópolcot eltakarjuk egy függönnyel, és az egyik polcot üvegpiramis, művészeti tárgyak és füstölők segítségével kis „oltárrá” változtatjuk át, akkor a tárolóhelyiség többé nem zavarja az északkeletről beáramló életenergiát. Végül az előszobában felakasztunk két geometrikus formát, hogy a délnyugat-északkeleti energia áramlása harmonikus és zavartalan legyen. Kész! Néhány hétvége alatt a lakás a vastu-művészet minden szempontjának megfelelő erőforrássá változott.

A vastu annak a tudománya, hogyan lakjunk összhangban a föld, az öt elem és a bolygók energiaáramlásával. A több mint ötezer éves, a védákban feljegyzett tanítás a kínai feng shui ősforrásának számít. Az egészséges lakókörnyezet kialakításáról szóló indiai tudomány hatással volt az ókor és a klasszicizmus európai építkezéseire is, többek között a mai napig befolyásolja a harmonikus arányokra vonatkozó nyugati szabályokat. Ez ad magyarázatot arra, miért érezzük közelebb magunkhoz a vastut, mint a feng shuit. A vastu tudniillik teljesen független a keleti kultúrák szimbolikus elrendezésétől. Sokkal inkább néhány alapvető természeti megfigyelésen alapul, amelyek az egész földön egyformák.

Nyugati természettudósok is eljutottak ugyanazokra a következtetésekre, hogy tudniillik a földet két energiaáramlat fogja körül:

• egy „női” életenergia, amely a földhöz és a holdhoz kötődik, és amely az egész földön északról dél felé áramlik,

• valamint egy „férfi” életenergia, amely keletről nyugat felé áramlik.

Nappali: minden nehéz tárgy délnyugat felé áll

Ebből a két poláris erőből vezethető le valamennyi további. A lakásban ez a két energiafolyam közös áramlattá kapcsolódik össze, ennek köszönhetően az életenergia végül északkeleti irányból áramlik. Minden, ami ebben az irányban nem felel meg az energia éltető karakterének, fékezi a lakás vagy a ház központi energiaáramlását, és ezzel gyengíti a bent lakók egészségét. Negatív hatásúak az ablaktalan helyiségek, a nagy szekrények, a rakodóhelyiségek, a vécék és az északkeleti irányban a házhoz közel álló szomszédos épületek és magas tájelemek.

A bútorok átrendezésével, egy szobai szökőkút felállításával, valamint a vécé és a rakodóhelyiség dekorációval vagy speciális energiajelképekkel (ezek az úgynevezett yantrák, geometrikus bolygórajzok) végzett optikai felértékelésével ez a hiány áthidalható. És ezzel már meg is tettük a legfontosabbat, hogy teljesen személyes „erő- és lakóhelyet” alakítsunk ki magunknak.

Ezután következik az energetikai finomhangolás. Ehhez öt további szempontot kell figyelembe venni: a föld, a víz, a tűz, a levegő és az éter elem energiáit. Ezek a négy mellékégtájhoz és a középponthoz rendelhetők hozzá: a víz van északkeleten, a levegő északnyugaton, a föld délkeleten, a tűz délnyugaton és az éter a középpontban. A négy fő égtájban mindig összemosódnak a két szomszédos égtáj tulajdonságai.

Ebből a beosztásból többek között levezethető, melyik helyiség milyen célra a legalkalmasabb. Így ideális esetben a szülők hálószobája délre vagy délnyugatra néz, a gyerekszoba nyugatra, a konyha délkeletre és az étkező nyugatra. Ha ez nem lehetséges, a legjobb megoldást mindig a helyiségen belül kell megtalálni. Ugyanez vonatkozik az irodára is: az íróasztalnak úgy kell az északnyugati sarokban állnia, hogy keleti irányba nézzünk: ez sok üzletfelet hoz, és inspirációt, illetve erőt ad. A gondolkodásra vagy meditációra szolgáló sarkot a helyiség északkeleti végében kell berendezni, a délnyugati részre pedig tegyünk egy nagy dézsás növényt, amely enyhíti a gondokat.

Még pontosabban meghatározhatjuk az energiaáramlásokat a bolygóenergiák segítségével. Ezek adják a helyiség tulajdonságainak harmadik megítélési szempontját. A hét klasszikus (szabad szemmel látható) égitestet – Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz – kell figyelembe venni, valamint az északi és a déli holdcsomót, amely az indiai Rahu és Ketu „bolygóként” fogható fel.

A bolygók ereje

A holdcsomók és a hold- és földpályák metszéspontjai néha hold- és napfogyatkozásként észlelhetők. Minden egyes égtájhoz hozzárendelhető egy-egy bolygó: a nyugathoz a Szaturnusz, az északhoz a Merkúr, a kelethez a Nap és a délhez a Mars. Az északkelethez két bolygó tartozik, a Jupiter és a Ketu, amelyek ennek az iránynak a fény- és árnyoldalait határozzák meg.

A bolygókról szóló tanítás szerint a Nap például vitalitást és lendületet ad, a Jupiter rendet teremt, a Szaturnusz felszabadulást és hírnevet hoz, a hold a kommunikációt segíti elő. Ha tehát erősítjük a bolygóirányokat, a lakók életének adott területei is intenzívebbé válnak. A bolygóerők aktiválása megdöbbentően egyszerű: egyszerűen alkalmazzunk az adott planétához tartozó illatos olajat vagy szobanövényt. A szoba egyik falát is az adott bolygóhoz tartozó színre festethetjük, vagy felakaszthatunk a bolygóra jellemző yantra-szimbólumokat.

A védikus asztrológiából származó bolygó- és égtáj-elrendezések, illetve tulajdonságok messzemenően megegyeznek az európai asztrológia tanításaival, csak a Hold és a Merkúr van felcserélve. A tanítás tehát túlnyúlik az eltérő kulturális hagyományokon. A hagyományos indiai vastu-tanítás mai nyugati változatát vasatinak hívják, ami annyit jelent: „a hely, ahol élünk”, miközben a vastu jelentése: helyiség, épület.

Aki a vastu-tanítás szerint harmonizálja a hatásokat, az összhangba hozhatja otthonát az égitestekkel és az elemekkel, röviden: az univerzummal. Ezzel a lakás valóban egészséges környezetté válik. Ha valódi erőforrássá akarjuk tenni, akkor lakóinak felfogását is ehhez kell igazítani, ennek kulcsa az egészséges életmód, és az emberekkel, illetve egész környezetünkkel való felelősségteljes bánásmód.

A bolygók ereje

Az egyes égitestek erejét a következőképpen fokozhatjuk: fessük a helyiség falát a megfelelő színűre, vagy párologtassunk megfelelő illatú illóolajat egy aromamécsesben.

Nap/kelet:piros, narancssárga, réz, jázminolaj.

Hold/északnyugat: fehér, ezüst, szantálfaolaj.

Mars/dél: erős, világító piros, eukaliptuszolaj, gyömbér, fekete bors.

Merkúr/észak: zöld, mandulaolaj,  kardamom, sáfrány.

Jupiter/északkelet: sárga, szantálfa, kálmos.

Vénusz/délkelet: tarka színek, ezüst, kamilla.

Szaturnusz/nyugat: sötétkék, ricinusolaj.

Rahu/délnyugat: világos színek (a Rahu a feketéhez tartozik, hogy ennek negatív energiáját ellensúlyozzuk, világosra van szükségünk), pacsuliolaj.

Ketu/északkelet: piros, szantálfaolaj.

• vendégszoba, iroda,
fürdőszoba, spájz,
lakószoba, sporthelyiség
• mentális állapot,
mozgás, csere, kapcsolatok,
kommunikáció
• levegő+Hold
• lakószoba, dolgozószoba,
széf, műterem, meditációs
helyiség, zeneszoba,
kiállítás
• bejárat, béke, születés,
termékenység, nyereség,
gyógyulás, mágia
• levegő/víz+Merkúr
• meditációs helyiség, lakószoba,
dolgozó, nyitott
helyiség, bejárat
• energia, spiritualitás,
átszellemültség, rend,
tisztaság, koherencia
• víz (éter is)+Jupiter/Ketu
• étkező, dolgozószoba,
műterem, gyerekszoba,
fürdőszoba, rakodóhelyiség,
konferenciaterem
• megszabadulás, nyugalom,
lezárás, hírnév,
büszkeség
• föld/levegő+Szaturnusz
• lakószoba, meditációs
szoba, étkező, fürdőszoba
(vécé nélkül), bejárat
• élet, vitalitás, újrakezdés,
erő, hatalom, inspiráció,
hajtóerő
• tűz/víz+Nap
• a szülők hálószobája,
rakodóhelyiség, szeméttároló,
raktár,
• gondok, fáradozás, súly,
befolyás, kiterjedés,
bezártság
• föld+Rahu
• hálószoba, rakodóhelyiség,
éléskamra, lépcsőház,
szalon, nappali
• nehézségek, halál, veszteség,
mulandóság,
törvény, igazságosság,
az élet értelme
• tűz/föld+Mars
• konyha, fűtés, elektromos
berendezések,
szauna
• tűz, gyorsulás, energetizálódás,
kisugárzás,
egészség
• tűz+Vénusz
   

Így erősítsük az elemek erejét

Egyszerű eszközökkel erősíthetjük az elemek erejét.

Föld( délnyugat): nagy növények súlyos agyagcserépben, súlyos drágakőformák, nagy és nehéz szekrények, földszínek, kövek, hegyeket ábrázoló képek.

Víz( északkelet): szobai szökőkút, akvárium, friss vízzel teli tartályok, kék színek, lendületes formák, vizet vagy növényeket ábrázoló képek.

Tűz( délkelet): nyílt tűz, kandalló, gyertyák, elektromos eszközök, hegyes formák, piros és narancssárga színek, csípős fűszerek, tüzet ábrázoló képek.

Levegő( északnyugat): mozgó tárgyak, mint például hintaszék vagy szélcsengő, szelet és felhőket ábrázoló képek, legyező, széljáték, nyitott ablakok, jó szellőzés, mozgás.

Éter( középpontésészakkelet): tükör, fémes felületek, sok hely, tágas helyszíneket ábrázoló képek, absztrakt ábrázolások, meditáció ezen a helyen,világos színek,  éteri hangzás. Valamennyi elem erősíthető és harmonizálható speciális piramisokkal, az úgynevezett vasati- vagy meru-piramissal.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Legyünk nyitottak a csodákra!

Legyünk nyitottak a csodákra!

Tóth Angéla áldásnak tekinti azt a képességet, amit mestere, az évekkel ezelőtt elhunyt Válóczi József…
ADHD – Minden nőnek joga van szégyenérzet nélkül élni

ADHD – Minden nőnek joga van szégyenérzet nélkül élni

Néhány évtizede még nem is hallottunk róla, ma már egyre több gyereket és fiatalt diagnosztizálnak…
Hogyan őrizzük meg a belső egyensúlyunkat válság idején?

Hogyan őrizzük meg a belső egyensúlyunkat válság idején?

Klímaváltozás és árvíz, Covid-járvány és háború Ukrajnában: a jelenlegi válságos helyzetben nagyon fontos, hogy ne…
Szívbarát életmóddal javítsuk keringésünket!

Szívbarát életmóddal javítsuk keringésünket!

Aki rendszeresen mozog és sportol, védi szívét és csökkenti a szív és érrendszeri megbetegedések kockázatát.…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Biominőség

Biominőség

Az ökotermékek kereskedelmének minőségügyi kérdéseiről rendezett konferenciát minap az Európai Minőségügyi Szervezet a Földművelésügyi Minisztériumban.…
Megnyugtató felfrissülés

Megnyugtató felfrissülés

Legyenek bár a házon kívül vagy belül, a kutak és tavak vonzzák a tekintetünket, visszaverik…
A vitaminok az egyensúly megőrzésének létfontosságú összetevői

A vitaminok az egyensúly megőrzésének létfontosságú összetevői

Szervezetünk működésének megőrzéséhez szükséges azon tápanyagok száma, melyet csak a táplálékkal juttathatunk be, negyven-ötven között…
Biofalu Máriahalmon

Biofalu Máriahalmon

A földszinten minden apartmannak saját terasza van Februári számunkban hírt adtunk számos ökofaluról a világban,…