Éle­tünk kar­mes­te­rei, avagy já­ték a rit­mu­sok­kal

Rit­mu­sok kint… és bent

Fi­gyel­jük meg elő­ször a fel­szí­ni vi­ze­ket, azok moz­gá­sait. Ta­vak, fo­lyók, ten­ge­rek, óceá­nok. Időn­ként tü­kör­si­ma víz­fe­lü­let vagy si­ma so­drá­sú áram­lás, más­kor az ele­mek ál­tal föl­kor­bá­csolt óriá­si ener­gia, mely ha kell, min­dent el­sö­pör (cu­na­mi, ten­ger­ren­gés). A Föld bel­se­jé­ben moc­ca­nó ener­gi­ák, a lég­kö­ri vál­to­zá­sok, a Hold, a Nap, na­prend­sze­rünk más boly­gói és egyéb koz­mi­kus ha­tá­sok fo­lya­ma­to­san mó­do­sí­ta­nak min­dent, ami moz­dít­ha­tó kö­rü­löt­tünk és ben­nünk, és ezek fo­lya­ma­tos egy­más­ra épü­lő rit­mus­ban még több és egy­más­tól je­len­tő­sen el­té­rő, egy­mást fel­ka­va­ró mo­du­lá­ci­ót okoz­nak. És itt egy újabb da­gály­hul­lám, a víz­szint vál­to­zik. Min­den, ami út­já­ban áll vagy aka­dályt ál­lít elé, va­la­mi­lyen mó­don fe­le­rő­sí­ti, ér­zé­kel­he­tő­vé te­szi a már lét­re­jött vál­to­zást. Szi­klák, szi­ge­tek, ta­golt part­sza­ka­szok tö­rik meg a len­dü­le­tet, a mély óceá­nok­hoz ké­pest itt meg­vál­to­zik min­den. Se­ké­lyebb vi­zek fö­lött a hul­lá­mok mint­egy ki­emel­ked­nek, új hang­súlyt kap­nak, egy­re ma­ga­sab­bak és sza­po­ráb­bak. A par­tról vissza­csa­pód­va a ve­lük szem­be­jö­vő­ket rész­ben vagy tel­je­sen erő­sít­he­tik vagy kiolt­hat­ják. A kör­nye­ze­ti ha­tá­sok (hold­ha­tás, szél, szi­kla) egy­re erő­sö­dő bel­ső fe­szült­ség­ként je­lent­kez­nek. Ez ide­ig-órá­ig kom­pen­zált ma­rad, míg­nem a ki­egyen­lí­tő­dés­re va­ló tö­re­kvés erő­sebb lesz, és igen in­ten­zív bel­ső moz­gást, ör­vényt pro­vo­kál. Az ör­vény, mint egy ke­ve­rő­pál­ca, nagy erő­vel vég­ig­sö­pör a rend­sze­ren és új­ra­ren­de­zi azt. És a kü­lön­bö­ző faj­sú­lyú vi­zek össze­ke­ve­red­nek, a par­ti vi­zek egy szin­tre ke­rül­nek, és a ten­ge­rá­ra­mok új­ra szel­íden si­mul­nak a leny­ug­vó víz­tö­meg­be. A fel­kor­bá­csolt erők el­csi­tu­lá­sa után már min­den új­ra nyu­godt. A par­ton az élet fo­lyik to­vább… Tar­tó­san ta­lán csak a par­ti szi­kla lett ke­ve­sebb né­hány le­tört da­rab­ká­val, és az il­la­tok már egy kö­vet­ke­ző vál­to­zás fe­szült­sé­gét sej­te­tik.

…és így élünk mi is eb­ben a hul­lám­zás­ban. Bel­ső rit­mu­sa­ink a kül­sők­től fo­lya­ma­to­san be­fo­lyá­sol­tak, mó­do­sul­tak, kap­cso­lód­nak, ke­ve­red­nek egy­más­sal. Az idő struk­tu­rá­lá­sá­val se­gí­te­nek a nagy­mér­ték­ben el­té­rő funk­cióink koor­di­ná­lá­sá­ban és sta­bi­li­zá­lá­sá­ban. Fá­zist­ransz­fer ré­vén in­for­má­ci­ót köz­ve­tí­te­nek és to­váb­bí­ta­nak a szer­ve­ze­tünk­ben pa­ra­lell mű­kö­dő fo­lya­ma­tok rend­je és kao­ti­kus ál­la­po­tai kö­zött. Ez már egy újabb, a vál­to­zás kö­vet­kez­té­ben lét­re­jö­vő ál­la­pot elő­fá­zi­sa. A rit­mu­sok köz­ti in­ter­ak­ciók­ban (bio­kom­mu­ni­ká­ció) fo­lya­ma­tos jel­mo­du­lá­ció tör­té­nik, ami le­he­tő­vé te­szi azt is, hogy ex­trém gyen­ge ha­tá­sú je­lek­re is ér­zé­ke­nyen re­agál­jon a szer­ve­zet.

Bio­ló­giai me­tro­nóm

Az 1920-as évek­től vizs­gál­ják szisz­te­ma­ti­ku­san a bio­ló­giai funk­ci­ók időst­ruk­tú­rá­ját. Spon­tán rit­mu­sok a nö­vény- és ál­lat­vi­lág­ban, va­la­mint az em­ber­ben is van­nak. Ha eze­ket fre­kven­cia sze­rint ren­dez­zük, ész­re­ve­he­tő, hogy je­len­tős ré­szük 103–10-9 Hz kö­zé esik (itt a víz is mo­du­lál­ha­tó). Eb­be a tar­to­mány­ba esik szá­mos ál­ta­lunk is­mert ge­o­fi­zi­kai és elek­tro­mág­ne­ses hul­lám is. Az evo­lú­ció so­rán a bio­ló­giai spek­trum nagy va­ló­szí­nű­ség­gel ezek­ből ala­kult ki. A vizs­gá­la­tok sze­rint a nagy fre­kven­ciá­jú rit­mu­sok mil­li­sze­kun­dum- és sze­kun­dum­sáv­ban mo­zog­nak, és az ön­ál­ló sej­tek, spe­ci­fi­kus szö­ve­tek és szer­vek mű­kö­dé­sét jel­lem­zik. Itt a spek­trum fo­lya­ma­tos, és fo­lya­ma­tos fre­kven­cia­mo­du­lá­ció le­het­sé­ges. Pél­dá­ul az egyes ideg­sej­tek fo­lya­ma­to­san 103 Hz fre­kven­cia­sáv­ban mo­du­lál­ha­tók. A Föld fel­szí­nén 10 Hz kö­rü­li me­cha­ni­kus vi­brá­ci­ók ér­zé­kel­he­tők (Schu­mann-hul­lá­mok).

A kö­ze­pes fre­kven­ciá­jú rit­mu­sok – perc- és óra­tar­to­mány­ban – a kom­plex funk­cio­ná­lis rend­sze­rek­ben és re­gu­lá­ci­ós fo­lya­ma­tok­ban je­len­nek meg. Eb­ben a sáv­ban a spek­trum egy­re in­kább disz­krét­té (kö­teg­sze­rű­vé) vá­lik. Az egyik leg­fon­to­sabb na­pi rit­mus a nap­pal és éj­sza­ka vál­to­zá­sa (cir­ca­di­an rit­mus), az eh­hez va­ló fo­lya­ma­tos al­kal­maz­ko­dá­sunk, pél­dá­ul a fo­lya­dék­ház­tar­tás, az ás­vá­nyi­a­nyag-egyen­súly, az anyag­cse­re, ve­se­szek­ré­ció, gyo­mor­moz­gá­sok, mel­lé­kve­se­ké­reg mű­kö­dé­se, az al­vá­si REM fá­zi­sok stb. vál­to­zá­sai. A 7 na­pos (cir­cas­ep­tan) rit­mu­sa­ink a kés­lel­te­tett vá­lasz­re­ak­ci­ók, mint pél­dá­ul a ké­sői tí­pu­sú al­ler­gia, stressz­re­ak­ció, egyéb re­ge­ner­áci­ós és funk­cio­ná­lis adap­tá­ci­ók. A hold­fá­zis­hoz kap­csolt sze­xuá­lis és re­pro­duk­tív fo­lya­ma­to­kat is ide so­rol­juk.

Min­de­zek ter­mé­sze­te­sen be­fo­lyá­sol­tak a las­sú fre­kven­ciá­jú éves, il­let­ve a po­pu­lá­ci­ós (év­ti­ze­des) rit­mu­sok­kal. Lát­hat­juk, hogy az en­do­gén rit­mu­so­kat a kör­nye­zet, mint „ze­it­ge­ber”, fo­lya­ma­to­san mo­du­lál­ja. Így épül­nek be a bio­ló­giai rend­sze­rek­be a kör­nye­zet pe­rio­di­kus fo­lya­ma­tai.
 

Rá­han­go­ló rit­mu­sa­ink

Min­den élet­fo­lya­mat elek­tro­mos vál­to­zás­hoz kap­csolt. Az a kér­dés me­rül fel, hogy va­jon a szer­ve­zet ál­tal ge­ner­ált EM me­ző igen gyen­ge in­ten­zi­tá­sa el­le­né­re ho­gyan ké­pes a fe­ed­back, sőt a kon­troll­funk­ci­ók el­lá­tá­sá­ra. Eh­hez re­zo­nan­ciá­ra és koor­di­ná­ci­ós fo­lya­ma­to­kra épü­lő je­le­rő­sí­tés szük­sé­ges.

A szer­ve­zet igen gyors in­for­má­ci­ós transz­fe­ré­ben a fre­kven­cia­mo­du­lá­ció tű­nik a le­gal­kal­ma­sabb kód­nak az in­for­má­ció to­váb­bí­tá­sá­ban. Eb­ben a mo­du­lá­ció­ban csak a kör­nye­ze­té­vel nagy ener­gia­cse­ré­ben le­vő (re­la­xá­ci­ós) oszcil­lá­ci­ók vesz­nek részt. A kis ener­gia­cse­ré­jű ún. pen­du­lum oszcil­lá­ci­ók sta­bil fre­kven­ciái vi­szont ké­pe­sek ar­ra, hogy a szer­ve­ze­tet a pe­rio­di­kus kör­nye­ze­ti vál­to­zá­sok­hoz kap­csol­ják, az­zal koor­di­nált fá­zis­ban tart­sák. Ez a kül­ső „ze­it­ge­ber” ci­klu­sok­kal szin­kron mű­kö­dik (vi­lá­gos­ság, hő­mér­sék­let, szo­ciá­lis kö­rül­mé­nyek). Sze­re­pe meg­egye­zik a ze­ne­kar­ban a do­bos fe­la­da­tá­val, azaz meg­ad­ja az elő­írt alap­rit­must, és min­den hang­szer fo­lya­ma­to­san eh­hez iga­zo­dik, rit­mus­tar­tá­sa a rend­szer sta­bi­li­tá­sá­nak jel­ző­je.

A kü­lön­bö­ző rit­mu­sok ke­reszt­kap­cso­ló­dá­sai kö­zött lét­re­jö­vő kom­mu­ni­ká­ci­ós min­tá­za­tok két­ség­te­le­nül je­len­tős mu­ta­tók, a jó mű­kö­dés vagy szé­te­sett funk­ció ér­zé­keny jel­zői. Ha a kon­troll­kö­rök kö­zött op­ti­má­lis az in­ter­ak­ció és a kap­cso­ló­dó rez­gé­sek szin­kro­ni­zál­tak, ez egy sta­bil bel­ső fre­kven­cia­arány­ban (mint ál­lan­dó) nyil­vá­nul meg. Ilyen­kor a ze­ne­kar jól mű­kö­dik, a funk­cio­ná­lis együtt­mű­kö­dés ide­á­lis.

A szer­ve­zet nem csak ar­ra ké­pes, hogy fönn­tart­sa spon­tán rit­mu­sait, ha­nem a sa­ját rit­mu­sos fo­lya­ma­tai meg­tör­ése mel­lett re­agál a kül­ső ha­tá­so­kra, amíg egy csök­ke­nő am­pli­tú­dó­val új­ra elé­ri az equi­lib­riu­mot. Ez tör­té­nik pél­dá­ul a glu­kóz­to­le­ran­cia-teszt so­rán.

Vál­to­zó min­tá­za­ta­ink – me­mó­ria­le­nyo­ma­tok, en­gra­mok

A szer­ve­ze­tünk nyi­tott rend­szer. A nyi­tott­ság je­len­té­se, hogy egyen­sú­lya csak a kör­nye­zet­tel foly­ta­tott fo­lya­ma­tos anyag- és ener­gia­cse­re ré­vén tart­ha­tó fönn, ami­ben a fo­lya­ma­tok nem li­ne­ári­sak, és a rend­szer vál­to­zá­sa az elő­ző ál­la­pot­tól függ (kao­ti­kus de­ter­mi­ná­ció.) A bio­ló­giai fej­lő­dés so­rán kap­cso­la­tunk a kör­nye­ze­tünk­kel fo­lya­ma­to­san és nagy­mér­ték­ben vál­to­zott. Ezek kö­zül az egyik leg­főbb kü­lönb­ség a ko­rai ál­la­pot­hoz ké­pest, hogy az ex­tra­cel­lu­lá­ris tér (sej­ten kí­vü­li) az óce­án­ban élő egy­sej­tű­ek­hez ké­pest ex­trém mér­ték­ben csök­kent. Az egyes sej­tek kül­ső kör­nye­zet­tel tör­té­nő di­rekt in­ter­ak­ci­ós le­he­tő­sé­ge­i­nek be­szű­kü­lé­sét szá­mos, egy­más­hoz szo­ro­san kap­cso­ló­dó kom­plex kon­troll­me­cha­niz­mus ki­fej­lő­dé­sé­vel le­he­tett kom­pen­zál­ni. Ezek a re­gu­lá­ci­ós me­cha­niz­mu­sok (ho­me­osz­tá­zis) 2 fő hi­er­ar­chi­kus kör­ben ren­de­ződ­nek:

a szer­ve­zet számá­ra sta­bi­li­tást adó, a kon­stans ér­té­ke­ket biz­to­sí­tó sza­bá­lyo­zás (int­egri­tás);

adott hely­zet­ben a szer­ve­zet számá­ra op­ti­má­lis ér­té­ke­ket biz­to­sí­tó di­na­mi­kus sza­bá­lyo­zó rend­szer (adap­tá­ció).

Bár az int­egri­tás ön­ma­ga li­ne­áris kon­troll­rend­szer­rel is biz­to­sít­ha­tó, az adap­tá­ci­ós fo­lya­ma­tok be­in­du­lá­sá­val a rend­szer in­sta­bil­lá vá­lik. Ezek az azon­nal kon­trol­lált, hely­re­ál­lí­tó fo­lya­ma­tok nem li­ne­ári­sak, ily mó­don a fre­kven­cia emel­ke­dő át­lag­ban nö­vek­szik, míg a kon­troll az adap­tá­ció el­le­né­re sta­bil ma­rad, azaz az emel­ke­dő át­lag­ér­ték kon­trol­lált. A rit­mu­sok te­hát nem csak a rend­szer sta­bi­li­tá­sát, ha­nem kom­mu­ni­ká­ció­juk ré­vén (in­ter­fe­ren­cia) az ak­tuá­lis igény sze­rin­ti op­ti­má­lis ál­la­pot elé­ré­sét is biz­to­sít­ják. Amint lát­tuk te­hát, a szer­ve­zet ál­tal hasz­nált leg­főbb mo­du­lá­ci­ós for­ma a fre­kven­cia­mo­du­lá­ció, me­lyet az in­for­má­ció­át­vi­tel­ben hasz­nál le­gin­kább (ide­gin­ge­rü­let-ve­ze­tés); az am­pli­tú­dó­mo­du­lá­ció fő­ként a re­ak­tív fo­lya­ma­tok „csil­la­pu­ló oszcil­lá­ció” for­má­já­ban je­le­nik meg (cu­kor­to­le­ran­cia-teszt); a fá­zis­mo­du­lá­ció az adat­fel­dol­go­zás­ban érin­tett (he­lyi struk­tú­rák szű­rő ha­tá­sai). A lét­re­jött vál­to­zá­so­kat szer­ve­ze­tünk­ben is in­for­má­ció­hor­do­zó­kon tá­rol­juk, me­lyek ké­sőbb elő­hív­ha­tó­ak, le­játsz­ha­tó­ak. A le­nyo­ma­tok kép­ző­dé­se so­rán pél­dá­ul a víz­ben csu­pán struk­tu­rá­lis (nem ké­miai) vál­to­zás tör­té­nik. A di­pó­lus mo­le­ku­lák kap­cso­lat­rend­sze­ré­ben (fürt­kép­ző­dés) jön­nek lét­re apró vál­to­zá­sok. Így Mo­zart, Vi­val­di után dzsessz-, az­tán rock and roll ze­nét hall­gat­va min­dig más ér­ze­tek ke­let­kez­nek ben­nünk, ho­lott a rá­dió ugya­nannyi ener­gi­át fo­gyasz­tott. Ugya­nan­nak az ener­ge­ti­kai fo­lya­mat­nak egész más az élet­ta­ni ha­tá­sa, ak­kor is, ha csu­pán a rit­mi­ka vál­to­zik.

Ön­va­lónk az él­mé­nye­ink ár­nyé­ká­ban

Az em­lé­ke­ink, stressze­ink ha­son­ló­kép­pen le­nyo­ma­tot ké­pez­nek ben­nünk. A lel­künk­ben zaj­ló moz­gás kao­ti­kus, ugya­nak­kor pon­to­san meg­ha­tá­ro­zott, két­ség­te­le­nül ör­vény­sze­rű (pl. ösz­tön­moz­gá­sok). A ver­ti­ká­lis és ho­ri­zon­tá­lis ten­ge­lyen va­ló ru­gal­mas el­moz­du­lás te­szi le­he­tő­vé az ener­gia­áram­lást az egó, a kül­vi­lág és a bel­ső vi­lá­gunk kö­zött. Ez nem más, mint a transz­per­szo­ná­lis kap­cso­la­tunk a raj­tunk kí­vül lé­te­ző erő­te­rek­kel, ener­gia­me­zők­kel. Ilyen ör­vény­lé­si je­len­sé­get ta­pasz­tal­ha­tunk a ho­me­o­pá­ti­ás és ki­ne­zio­ló­giai ke­ze­lé­sek so­rán is, ahol az ön­va­ló (bel­ső én, ősén vagy Selbst) ten­ge­lyén lét­re­jö­vő so­drás ép­pen úgy be­vonz­za a kör­nye­ze­té­ben lé­vő ős­ké­pe­ket, ré­gi mű­kö­dé­si min­tá­kat, ösz­tön­me­cha­niz­mu­so­kat, mint egy szo­kvá­nyos ör­vény a ví­zen úszó tár­gya­kat. Pél­dá­ul az ak­tuá­lis élet­hely­ze­té­ből most ki­utat nem ta­lá­ló egyén „ön­rá­gó­dá­sa”, ál­mai vagy ke­ze­lé­se so­rán, szim­bó­lum for­má­já­ban olyan ős­kép je­lent­ke­zik, mely ép­pen a leg­hasz­no­sabb in­for­má­ci­ót köz­ve­tí­ti a meg­fe­le­lő erő kí­sé­re­té­ben. A ka­pott kép meg­rá­zó, fel­rá­zó, ré­misz­tő vagy fel­eme­lő jel­le­ge se­gí­ti a fel­dol­go­zat­lan él­mény­tö­meg meg­fe­le­lő ér­té­ke­lé­sét, a sa­ját mű­kö­dé­si min­tá­zat fe­lis­me­ré­sét, ami­nek kö­vet­kez­té­ben túl tud lép­ni az ad­dig meg­ol­dat­lan élet­hely­ze­tén. Ezek a kol­lek­tív tu­dat­ta­lan­ból, egy köz­pon­ti ős­ké­p­ből szár­ma­zó in­for­má­ci­ók, me­lyek min­dig is meg­vol­tak, most vi­szont va­la­mi­lyen ak­tuá­lis él­mény­re re­zo­nál­va a meg­fe­le­lő idő­ben a meg­fe­le­lő hely­re ke­rül­nek, és ott az ere­de­ti min­tá­zat­ban elve­gyül­ve a meg­fe­le­lő mó­don meg­nyil­vá­nul­nak.

Al­ler­gia – egy­sze­rű meg­ha­tá­ro­zás, kom­pli­kált be­teg­ség

Egy ilyen rend­szer kész ar­ra, hogy min­den pil­la­nat­ban re­agál­jon, és bi­zo­nyos bel­ső ha­tá­rok kö­zött fo­lya­ma­tos adap­tá­ci­ót vé­gez­zen. Min­den be­ha­tás újabb elá­ga­zá­si pont, a sé­rü­lés és a me­gúju­lás le­he­tő­sé­gé­vel. Ez a nyi­tott­ság te­szi le­he­tő­vé azt is, hogy szer­ve­ze­tün­ket fo­lya­ma­to­san és tö­me­ge­sen a számá­ra ne­he­zen fel­dol­goz­ha­tó in­ge­rek ér­jék, ter­hel­jék, me­lyek fel­hal­mo­zód­va a he­lyi struk­tú­rá­kat elá­raszt­ják, ká­ro­sít­ják. Ezek­re a stresszek­re pél­dá­ul tüs­szö­gés­sel, ki­ütés­sel, ful­la­dás­sal vá­la­szol­ha­tunk. Ez a re­ak­ció nem fel­tét­len mennyi­ség­füg­gő, le­het az pi­ko­grammnyi anyag vagy 40 szál ci­ga­ret­ta na­pon­ta. Örök­lött al­ler­gia éve­kig is lap­pang­hat, mi­kor egy stresszes szi­tu­á­ció ak­ti­vál­ja, ezu­tán nyu­gal­mi hely­zet­ben is je­lent­ke­zik. Elő­for­dul, hogy egy bi­zo­nyos anyag­ra egy­szer al­ler­giá­san re­agál a szer­ve­zet, másszor vi­szont nem. Ez a neu­ro­en­do­krin (ide­gi-hor­mo­ná­lis) rend­szer har­mo­ni­kus mű­kö­dé­sé­nek gyen­gü­lé­sé­vel ma­gya­ráz­ha­tó. Fá­radt­ság ese­tén is gyen­gébb a re­cep­to­rok fo­ga­dó­ké­pes­sé­ge (könnyeb­ben pro­du­kál re­ak­ci­ót). A rend­sze­re­sen hasz­nált ter­mé­sze­ti­de­gen anya­gok mi­kro­mennyi­sé­gei fel­hal­mo­zód­nak a szer­ve­zet­ben (élel­mi­sze­ri­par és to­xi­ko­ló­gia), és úgy funk­cio­nál­nak, mint a hét­köz­na­pok­ban fel­gyü­lem­lő frusz­trá­ció, ami­vel nem tu­dunk mit kez­de­ni. Más­kor pél­dá­ul fé­mal­ler­gia, uszo­dák kló­ros vi­ze elég gya­kran okoz gon­dot. Ez nem je­len­ti azt, hogy most is sok klór van ben­nünk! A ve­lük kap­cso­la­tos fel­dol­go­zat­lan él­mé­nye­ink za­vart okoz­nak a kom­mu­ni­ká­ci­ós rend­sze­rünk­ben.

Né­hány meg­fi­gye­lés azok­ból, amik az utób­bi év­szá­zad­ban tu­do­má­nyo­san meg­fo­gal­ma­zód­tak:

* Kle­mens von Pir­qu­et kö­zel 100 év­vel eze­lőt­ti meg­fo­gal­ma­zá­sa még ma is ér­vé­nyes: egy elő­ző­leg meg­szo­kott – le­het egyéb­ként ár­tal­mat­lan – anyag­ra elő­ször ér­zé­keny­ség (szen­zi­bi­li­zá­ció) ala­kul ki, majd kó­ro­san meg­vál­to­zik a szer­ve­zet re­ak­ció­ké­pes­sé­ge

*Min­den anyag egy­ben hul­lám is, ren­del­ke­zik egy csak rá jel­lem­ző „in­for­má­ci­ós kód­dal”, egy elek­tro­mág­ne­ses rez­gés­ben meg­nyil­vá­nu­ló spek­trum­mal. Így van ez az al­ler­gi­át ki­vál­tó anya­gok ese­té­ben is.

*Az egész­sé­ges sej­tek más fre­kven­cia­tar­to­má­nyú rez­gé­sek­kel ren­del­kez­nek, mint a be­te­gek.

*Al­ler­gi­ás re­ak­ci­ók nem anya­gi ter­mé­sze­tű in­ge­rek­re is ki­vál­tód­hat­nak, va­gyis olyan (elek­tro­mág­ne­ses) je­lek­re, me­lyek az al­ler­gén fi­zi­kai in­for­má­ció­it tar­tal­maz­zák (Mon­roe és Smith, 1980).

*A fi­zi­ka egyik tör­vé­nye ki­mond­ja, hogy am­pli­tú­dó­já­tól és fre­kven­ciá­já­tól füg­get­le­nül min­den hul­lám pon­to­san nul­lá­ra re­du­kál­ha­tó, va­gyis kiol­tó­dik, ha pon­tos szim­met­ri­ku­sá­val ta­lál­ko­zik. Ezt hív­juk in­verz rez­gés­nek.

*Pe­ter Schu­ma­cher sze­rint az al­ler­gia­en­gram olyan me­mó­ria­le­nyo­mat, amely örök­lé­si haj­lam alap­ján elek­tro­mág­ne­ses be­vé­ső­dés­ként jön lét­re, a szer­ve­ze­tet in­ger­lő anya­gok­kal va­ló is­mét­lő­dő érint­ke­zés ese­tén.

*Amíg az al­ler­gia­en­gram je­len van a szer­ve­zet­ben, ad­dig le­he­tet­len az al­ler­gi­ás re­ak­ci­ót tar­tó­san meg­szün­tet­ni.

Út az al­ler­gia­men­tes ál­la­pot elé­ré­sé­hez

Ugya­naz a jel egy rend­sze­ren be­lül bi­zo­nyos kö­rül­mé­nyek kö­zött tel­je­sen ele­nyé­sző, ex­tré­men ki­csi, más kö­rül­mé­nyek kö­zött pe­dig meg­ha­tá­ro­zó vagy el­sö­prő ere­jű (pél­dá­ul cu­na­mi – az óceá­non egy fo­dor, a par­ton 10-30 mé­ter ma­gas, min­dent el­sö­prő víz­fal). A szer­ve­ze­tünk­ben mű­kö­dő vagy be­ke­rü­lő ex­trém gyen­ge je­lek „sa­ját”, azaz kon­form te­rü­let­re ér­ve (sej­tek, szö­ve­tek, szer­vek) a he­lyi struk­tú­rá­tól füg­gő­en erő­söd­nek és gyen­gül­nek, hisz min­den a sa­ját struk­tú­rá­tól vá­lik érin­tet­té, a leg­spe­ci­fi­ku­sabb egye­di szű­rőn ke­resz­tül tör­té­nik a jel­mo­du­lá­ció. Az „ör­vénnyel” oda­so­dort in­for­má­ció így min­dig a leg­spe­ci­fi­ku­sabb he­lyi sa­ját­os­sá­gok sze­rint ke­rül fel­dol­go­zás­ra, az üze­net így min­dig pon­to­san cél­ba ér!

És mi tör­té­nik erős be­ha­tás ese­tén?

Úgy, ahogy a fel­kor­bá­csolt ele­mi erők kör­nye­ze­tünk­ben is nagy pusz­tí­tást vé­gez­nek, ha­son­ló­kép­pen bel­ső rend­sze­rünk­ben is ká­ro­sí­ta­nak. A rend­szer ön­sza­bá­lyo­zá­sát dur­ván át­tö­rik, meg­sem­mi­sí­tik. Be­avat­ko­zá­sunk cél­ja te­hát a sa­ját­sá­gos min­tá­ink sze­rint fo­lya­ma­to­san mű­kö­dő bel­ső sza­bá­lyo­zó rend­sze­rünk (ho­me­osz­tá­zis) hely­re­ál­lí­tá­sa, hogy egy­részt sta­bi­lan biz­to­sít­sa szer­ve­ze­tünk fenn­tar­tó fo­lya­ma­tai­nak za­var­ta­lan mű­kö­dé­sét (int­egri­tás), más­részt a szer­ve­ze­tün­ket mint nyi­tott rend­szert fo­lya­ma­to­san érő és be­fo­lyá­so­ló, és a rend­szert egyen­sú­lyá­ból ki­bil­len­tő ha­tá­so­kra re­agál­jon, azo­kat be­épít­se, op­ti­má­li­san hasz­no­sít­sa, il­let­ve vé­de­kez­zen el­le­nük (kom­pen­zál, im­mu­ni­tás­sá vá­lik, azaz adap­tá­ló­dik).

A bio­re­zo­nan­cia-ter­ápiá­val (BRT) bár­mely élet­kor­ban és élet­hely­zet­ben – a szö­vet­spe­ci­fi­kus re­ge­ner­áci­ós le­he­tő­sé­gek se­gí­té­se ré­vén – az élet­ta­ni­lag fon­tos szer­vek és szö­ve­tek bio­fi­zi­kai és bio­ké­miai irá­nyí­tá­sa a le­he­tő le­gin­di­vi­duá­li­sab­ban és a ma is­mert leg­mé­lyebb oki szin­ten vá­lik ke­zel­he­tő­vé. Az en­do­gén BRT egye­di be­avat­ko­zást biz­to­sít, a szű­rés­re ke­rü­lő je­le­ket a szer­ve­zet­ből nye­ri. A ter­ápia alatt is fo­lya­ma­to­san fi­gye­lem­be ve­szi a szer­ve­zet ak­tuá­lis re­ak­cióit, hi­szen fo­lya­ma­to­san a pá­ciens sa­ját je­lei­vel dol­go­zik a szer­ve­zet adap­tá­ci­ós te­vé­keny­sé­gé­nek ja­ví­tá­sa cél­já­ból, és ezért prak­ti­ku­san mel­lék­ha­tás­men­tes.

A kon­krét ter­ápi­át azon­ban meg­elő­zi az adott sze­mély­nél al­ler­gi­át ki­vál­tó anya­gok és a bá­zis al­ler­gén fel­de­rí­té­se. A bio­re­zo­nan­ci­ás vizs­gá­la­tok so­rán mi­kro­im­pul­zu­sok for­má­já­ban kér­dé­se­ket te­szünk fel a szer­ve­zet­nek, ame­lyek el­jut­nak min­den egyes sejt­hez, és azok vá­la­szol­nak. A vá­la­szok­ból ki­de­rül, van­nak-e kó­ros in­for­má­ci­ók, tor­zu­lá­sok a rend­szer­ben, te­hát könnyen ki­mu­tat­hat­juk azo­kat az anya­go­kat, ame­lyek­re az em­be­ri szer­ve­zet al­ler­gi­ás vagy tú­lér­zé­keny, és azo­kat is, ame­lye­ket a ha­gyo­má­nyos bőr­tesz­tek­kel nem si­ke­rült meg­ta­lál­ni. Ma már a szer­ve­zet „in­for­ma­ti­kai rend­sze­ré­nek” BRT-s vizs­gá­la­ta le­he­tő­sé­get ad a mé­re­ga­nya­gok gyors és kon­krét tesz­te­lé­sé­re is (ne­héz­fém­ter­helt­ség), fáj­da­lom­men­te­sen fel­de­rít­he­tők a szer­ve­ze­tet ter­he­lő kó­r­o­ko­zók, meg­ál­la­pít­ha­tó a fen­nál­ló vi­ta­min-, ás­vá­nyi­a­nyag- és nyo­me­lem­hi­ány, a spe­ci­fi­kus szö­ve­tek és funk­ci­ók ter­helt­sé­ge, va­la­mint lel­ki pro­b­lé­má­ink. A mód­szer se­gít­sé­gé­vel be­azo­no­sí­tott el­té­ré­se­ink kor­ri­gál­ha­tók, a spe­ciá­lis mé­reg­te­le­ní­tést se­gí­tő gyógy­nö­vé­nyek, ho­me­o­pá­ti­ás és egyéb sze­rek is ki­tesz­tel­he­tők, így a szer­ve­zet egé­sze szem­pont­já­ból is tel­jes kö­rű mé­reg­te­le­ní­tés ér­he­tő el.

A ke­ze­lés elő­ké­szí­té­se

(ener­ge­ti­zá­lás, mé­reg­te­le­ní­tés)

Az al­ler­gia anyag­spe­ci­fi­kus en­gram­ját in­verz rez­gé­sek­kel csak ak­kor ke­zel­jük, mi­kor a szer­ve­zet ké­pes lesz ren­dez­ni az anyag­gal szem­ben fen­nál­ló rossz vi­szo­nyát. Az eh­hez szük­sé­ges ener­ge­ti­kai­lag ren­de­zett ál­la­po­tot elér­het­jük, ha nem in­ge­rel­jük to­vább a szer­ve­ze­tet, azaz al­ler­gén­men­tes kör­nye­ze­tet biz­to­sí­tunk számá­ra. Ezt spe­ci­fi­kus táp­lál­ko­zá­si elő­í­rá­sok­kal, a mé­re­ga­nya­go­kat fel­hal­mo­zó szö­ve­tek (kö­tő­szö­vet, zsír­szö­vet) mé­reg­te­le­ní­té­sé­vel se­gít­jük. Tá­mo­gat­juk a mé­reg­te­le­ní­tő szer­ve­ket (máj, ve­se, vas­tag­bél), a hor­mon­ter­me­lő mi­ri­gye­ket (neu­ro­en­do­krin rend­szer), a köz­pon­ti ideg­rend­szer mű­kö­dé­sét. Fon­tos a hi­á­nyok pót­lá­sa, a ke­rin­gés ja­ví­tá­sa, a moz­gás­ter­ápi­ák. Elő­for­dul, hogy a pszi­chés as­pek­tus­sal kell előbb fog­lal­koz­ni (a hisz­té­riá­tól is le­het al­ler­gi­ás tü­ne­te­ket pro­du­kál­ni).

Min­den adap­tá­ció, a gyó­gyu­lás min­den fá­zi­sa ener­gi­át igé­nyel. Ener­gia hi­á­nyá­ban nem ér­de­mes a ke­ze­lést elin­dí­ta­ni, mert a ka­pott in­for­má­ció­kat kép­te­len hasz­no­sí­ta­ni.

A sa­lak­anya­gok­tól meg­tisz­tí­tott, jobb tá­pa­nyag-el­lá­tá­sú és re­ak­ció­ké­pes­sé­gű szer­ve­zet bár­mi­lyen kül­ső vál­to­zás­hoz ered­mé­nye­seb­ben al­kal­maz­ko­dik, ugya­nak­kor az egész­ben be­töl­ten­dő sa­ját mi­nő­sé­gét is job­ban ér­vé­nye­sí­ti. Min­dez a min­den­na­pok­ban élet­mi­nő­ség­be­li (po­zi­tív) vál­to­zá­so­kat ered­mé­nyez, csök­ken a szer­ve­zet le­épü­lé­se, a szö­ve­ti de­ge­ner­áció, és az öre­ge­dé­si fo­lya­ma­tok le­las­sul­nak. A meg­fe­le­lő mennyi­sé­gű és mi­nő­sé­gű fo­lya­dék­be­vi­tel, stresszfak­to­rok­tól men­te­sí­tés, BRT-s, fi­to­ter­ápi­ás, ho­me­o­pá­ti­ás, ki­ne­zio­ló­gi­ás stb. „por­ta­la­ní­tás” hoz­zás­egít ah­hoz, hogy ezu­tán a meg­fe­le­lő in­for­má­ció­fel­dol­go­zás­sal a szer­ve­zet egy­re in­kább a „sa­ját út­ját jár­has­sa”. Az erők összeadód­nak, és sok­kal könnyeb­ben és ha­té­ko­nyab­ban zaj­lik le min­den, mert lét­re­jött a mé­reg­te­le­ní­tés­hez szük­sé­ges lel­ki ál­la­pot (erő­me­ző) is. Ezt a ha­tást hasz­nál­ták fel a val­lá­si böjtök is. A hi­bás ki­vá­lasz­tás­hoz kap­cso­ló­dó rög­zült szo­ká­sa­ink meg­sza­kít­ha­tók, így a táp­lál­ko­zás, moz­gás, gon­dol­ko­dás, re­la­xá­ció te­rü­le­tén (élet­vi­te­li té­nye­zők) új re­ak­ci­ók, min­ták ala­kít­ha­tók ki. So­kat se­gít­he­tünk a meg­fe­le­lő erő­tér lét­re­ho­zá­sá­ban, a rög­zült szo­kás (min­ta) át­tör­ésé­ben és az új ki­ala­kí­tá­sá­ban. Így már nem csak pusz­tán a je­len­ben tör­té­nő mé­reg­te­le­ní­tés­ről be­szél­he­tünk, ha­nem a to­váb­bi mé­re­ga­nyag-fel­hal­mo­zás meg­elő­zé­sé­ről is. El­mond­­hat­juk te­hát, hogy több le­he­tő­sé­günk van, mint gon­dol­nánk, csak eh­hez ko­mo­lyan kell ven­ni a gon­do­la­ta­in­kat is, mert mint azt a ke­le­ti böl­cses­ség is mond­ja: hol­nap az­zá vá­lunk, amit ma gon­do­lunk. A pusz­tán tes­ti szin­tű tisz­tí­tás ezért csak rö­vid tá­von je­lent se­gít­sé­get. Ne­ga­tív emó­ció­ink és gon­do­la­ta­ink erős mér­gek, így egész­sé­günk szem­pont­já­ból lét­kér­dés, hogy si­ke­rül-e elen­ged­nünk őket.

A ter­mé­sze­tes gyógy­mó­dok kö­zül te­hát az al­ler­gia gyó­gyí­tá­sá­nak leg­si­ke­re­sebb mód­sze­re a bio­re­zo­nan­cia-ter­ápia. Alap­ja a már em­lí­tett in­verz rez­gés, amely­nek se­gít­sé­gé­vel az al­ler­gi­át oko­zó al­ler­gén anyag rez­gé­sin­for­má­ció­ja, az al­ler­gia­en­gram kiolt­ha­tó.

A né­hány hó­na­pon át tar­tó ke­ze­lé­sek­kel elér­het­jük, hogy még a leg­ma­ka­csabb al­ler­giá­val küsz­kö­dő be­teg is tü­net­men­tes­sé vál­jék. A ter­ápia után töb­bé már nem szük­sé­ges tel­jes mér­ték­ben meg­tar­tóz­tat­nia ma­gát az al­ler­gi­át ki­vál­tó anya­gok­tól. Ez­zel a ter­ápiá­val le­he­tő­vé vá­lik, hogy az al­ler­gi­át ne csak ke­zel­jük, ha­nem a ki­vál­tó me­cha­niz­mu­so­kat egy­szer s min­den­kor­ra meg­szün­tes­sük.