Nemeskőgyógyászat: Fluorit

tgymagazin.hu
#allergia #drágakő #fluorit #nemeskőgyógyászat #sebgyógyítás
A tél februárban a leghidegebb, a levegő ekkor a legtisztább. A felhőtlen napokon vakítóan kék az ég, és a havon szikrázik a napfény, az orrunkba áramló levegő pedig valósággal szúr.

Noha az élet, a természet még a vastag hó és jégpáncél alatt alszik, a mélyben mégis megindul az ébredés, mi, emberek is aktívabbá és türelmetlenebbé válunk. Ez a fluorit hónapja.

Az ásvány eredete és keletkezése

A fluorit, régies nevén folypát, színes, törékeny, többnyire kockák formájában jelenik meg, és a bányák mélyén szoktak rábukkanni. A 19. század végén sikerült összetételét is elemezni, ekkortól tudjuk, hogy alapanyaga fluor, ekkor kapta mai nevét is.

Az ókorban általában a színe alapján más drágakövekkel azonosították, azaz összetévesztették. Ma már tudjuk, hogy a fluorit a maró, mérgező, szúrós szagú, és még az üveget is feloldó fluorsavból keletkezik. A természetben a fluorsav elsősorban magmatikus eredetű folyadékokban és gázokban fordul elő, éppen ezért a fluorit is olyan helyeken lelhető, ahol e gázok és folyadékok megtalálják az utat a földkéreghez: érclelőhelyeken, repedésekben, felszín alatti üregekben.

A fluorit a drágakőgyógyászatban

A fluorit gyógyhatása szempontjából is fontos szerepet játszik a fluorsav. A homeopátiás „hasonlót hasonlóval” elv szerint ez a kő pontosan azokat a betegségeket képes gyógyítani, amelyek a fluorsav marására emlékeztetnek.

Ha bőrünk fluorsavval érintkezik, a sav a bőrt feloldja és az alatta lévő szöveteket is megtámadja, akár csontig lemarja. A fluorit tehát sok bőr-, lágyszövet- és csontbetegség kezelésére szolgál.

A fluorit gyógyítja a duzzanatokat, az összenövéseket, a csontmeszesedést és a megmerevedett ízületeket. Röviden: segíti a mozgékonyságot.

A hígított fluorsav elfogyasztása hasfájást, görcsöket, hányást, hasmenést és sokkot okoz, tehát a fluorit épp e betegségek és panaszok enyhítésében tehet jó szolgálatot, és általában segíti az emésztést.

A fluorsav gőzei belélegezve megtámadják a légutakat, köhögést, légzési panaszokat és tüdőödémát okoznak. Ennek megfelelően a fluorit védi a légutak nyálkahártyáit, oldja a slejmet és csillapítja köhögést.

Mivel a fluorit a legkülönfélébb színváltozatokban fordul elő, a megfelelő színű kővel más-más betegségekre célzottabban gyakorolhatunk hatást. A bőrre és az idegekre a tiszta, ibolyaszín, az allergia ellen a zöld, a nyálkahártyákra és a légutakra a kék, ibolya- és zöld színű kövek hatásosak, míg a csontokra a színtelen, a gyomorra és a belekre a sárga színű kövek vannak jobb hatással. A köveket felhelyezik a test felszínére, vagy drágakővízként belsőleg alkalmazzák. Utóbbihoz a követ 8 órára vízbe áztatjuk, majd a vizet a nap folyamán apró kortyonként elfogyasztjuk.

Szabadság és mozgékonyság

Amint fent, úgy lent – tartja a mondás, ami arra utal, hogy a testi és szellemi képességek és tulajdonságok kölcsönösen feltételezik és befolyásolják egymást. Ennek megfelelően a fluorit testi tulajdonságait szellemi téren is megtaláljuk: mozgékonyság, gyorsaság és szabadság, valamint annak képessége, hogy valamit megragadjunk és „megemésszünk”, vagyis megtanuljunk és megértsünk – a fluorit olyan drágakő, amely a szabad szellemet, az önmeghatározást és az individualitást fejleszti.

Amit februárban és a farsang idején keresünk és megélünk – a felszabadulást a szokásos szabályok és törvények alól, a kitörést a megszokásból, saját vágyaink kiélését – ez a fluorit legjellemzőbb tulajdonsága. Az ásvány esetében azonban nem egy rövid mámorról, hanem e tulajdonságok tudatos és tartós megéléséről van szó. Pontosan a februári fagyok keménysége, a megdermedt természet tudatosítja bennünk a hétköznapok rutinjának szorítását. A türelmetlenség, amellyel a tavaszt várjuk (és ami rövid ideig a karneválban ölt testet), abból a végtelen vágyból táplálkozik, amely valamennyiünk lelke mélyén ott szunynyad: szakítani a megmerevedett struktúrákkal.

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Táplálkozzunk egészségesen – de hogyan?

Táplálkozzunk egészségesen – de hogyan?

Tagadhatatlan tény, hogy az egészségtelen táplálkozás több kárt okoz, mint az összes baktérium, vírus, a…
Személyre szabott nyaralási útmutató

Személyre szabott nyaralási útmutató

Hegyvidék vagy tengerpart, erdő vagy sivatag? Városlátogatás vagy vízitúra, esetleg tópart? Tudja meg ön is,…
Természetes tisztítószerekkel a tiszta otthonért!

Természetes tisztítószerekkel a tiszta otthonért!

Otthonunk tisztán tartása nemcsak esztétikai okokból, hanem az egészséges környezet fenntartása érdekében is elengedhetetlen. Egyre…
Szénanátha kezelése szelíd módszerekkel

Szénanátha kezelése szelíd módszerekkel

Egyre többen szenvednek szénanáthában, azonban nem mindenki szeretne szintetikus antihisztamint szedni, vagy évekig tartó deszenzibilizáló…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Méreganyagok a lakásban

Méreganyagok a lakásban

A lakásban található méreganyagok a legszebb otthont is lidércnyomássá változtathatják. Ha a lakás beteg, a…
Rotációs diéta allergiásoknak

Rotációs diéta allergiásoknak

A rej­tett táp­lá­lé­kal­ler­gia szá­mos olyan pa­nasz ki­vál­tó oka le­het, mint neu­ro­der­mi­tisz, gyo­mor- és bél­bán­tal­mak, reu­ma­ti­kus…
Lehet, hogy táplálékallergia?

Lehet, hogy táplálékallergia?

Ha egy-egy ennivaló (például eper) elfogyasztása után viszketés alakul ki a szájban vagy bőrkiütések jelentkeznek,…
Támad a Mars!… vagy a pollenek?

Támad a Mars!… vagy a pollenek?

Kivirágzott a természet, ez igazi bolygóközi invázió! A fák, bokrok színpompája és annak galaktikus cirkálói…