Személyre szabott nyaralási útmutató

tgymagazin.hu
#allergia #asztma #keringés #nyár
Hegyvidék vagy tengerpart, erdő vagy sivatag? Városlátogatás vagy vízitúra, esetleg tópart? Tudja meg ön is, hogy a pihenés melyik típusa illik a személyiségéhez leginkább, és hol tudja magát a legjobban kipihenni! Ahol a stressz és a feszültség semmivé foszlik, teste, lelke és szelleme egyaránt feltöltődik, és a szerzett élményekből még sokáig táplálkozhat.

Vannak nyaralások, amelyekről még fáradtabban és elgyötörtebben jövünk haza, mint amikor elindultunk. Ilyenkor általában túlságosan megerőltető programot választottunk – pl. körutazást vagy mozgalmas élményprogramokkal túlzsúfolt nyaralást. De az igazi „láblógatós” tengerparti üdülés sem való mindenkinek. Az igazán tartalmas, pihentető és kielégítő üdülés megtalálása érdekében le kell számolnunk néhány közhelyszerű és megrögzött elképzeléssel (pl. „csak a tengerparton érezhetem jól magam”, vagy: „a falusi turizmus unalmas”). A korábban bevált nyaralástípus nem kőbe vésett törvény, hiszen ahogy mi magunk és élethelyzetünk változik, úgy módosulnak a nyaralással szemben támasztott igényeink is. Éppen ezért mindig érdemes egy kicsit elmélázni azon, vajon hova húzza a szíve az idén.

Hívnak a hegyek

Az ember nem a hegyet küzdi le, hanem önmagát (Edmund Hillary, a Mount Everestet meghódító hegymászó). Ez az idézet igazán jól kifejezi, hogy a hegyvidéki üdülés sokkal több mindent megmozgathat az emberben, mint a végtagjait és fáradtságát. Sokan, akik hosszú hegyi túra után felérnek a magaslat csúcsára, semmi máshoz nem hasonlítható benső békéről és elégedettség érzéséről számolnak be. A távoli hegycsúcsok, völgyek, meredélyek és a mindent beborító kék égbolt látványa hihetetlenül megnyugtató, békét sugárzó élmény, ami keveredik az egyéni erőfeszítés és teljesítmény felett érzett örömmel.

A leereszkedés során pedig már előre örülhetünk a szállásunkul szolgáló kis hegyi falucskába történő visszatérésnek és a jól megérdemelt vacsorának. Úgy érezhetjük, hogy elismerésre méltó teljesítményt hoztunk, miközben a lelkünk szabadságon volt, és valóban felüdült. Ennek eredménye a kihívás, önmagunk megtalálása, a benső stabilitás és az elégedettség érzésének jóleső keveréke.

Olykor olyan érzése van, hogy az élete és a személyes környezete beszűkíti, korlátok közé szorítja? Úgy érzi, hogy elvész a hétköznapokban, szeretne elrugaszkodni a napi gondoktól, és magasról letekinteni az alant folyó szédült nyüzsgésre? Szeretné próbára tenni és érezni a testi erejét, kedveli a kihívásokat és az aktív üdülést? Szívesen tartózkodik a természetben, és örömét leli a növények és az állatok látványában? Szeretne más, természetkedvelő emberekkel együtt lenni? Szeretne lelki erőt meríteni, és az élet bizonyos területein ismét stabilan a két lábán állni?

Ha a fenti kérdések többségére igennel válaszolt, akkor mindenképp érdemes a következő üdülésre túrabakancsot is csomagolni. A nem túl magas (kb. 1000 méteres) hegyvidék kifejezetten pozitív hatást gyakorol szív- és érrendszerünkre: hatására lassul a pulzusunk, csökken a vérnyomásunk, a vércukorszintünk és koleszterinszintünk is. Ezzel szemben az ennél magasabb hegyek már problémát okozhatnak a szívbetegségben szenvedőknek. Ezért a hegyvidéki üdülés előtt célszerű kikérni kezelőorvosunk véleményét. Kifejezetten jó hatású a magaslati levegő az allergiásoknak, az asztmásoknak és más tüdőbetegségben szenvedőknek.

Ezen kívül a hegyvidéken termő gyógynövények, pl. a fenyőfélék és az árnika hatóanyagai kifejezetten jót tesznek pl. a csont- és izomrendszernek.

A tenger – a végtelen szabadság

A tenger felszabadítja a szellemet (Goethe). Ez az idézet pontosan kifejezi azt, amire a tengerparton nyaralók vágynak: szabadságot, tágasságot és a határtalanság érzését. A tenger lenyűgöz zabolátlanságával, végtelenségével, változatosságával és sokarcúságával. Az állandó tengermorajlás, a hullámok és az árapály megfigyelése egyfajta „természetes nyugtató”, amelynek hatására messze száll a gond és minden bosszúság. Az óriási vízfelület változatos, kék és kékeszöld színe szintén rendkívül megnyugtató, csakúgy, mint a lábunkat kellemesen, melegen körülölelő és masszírozó homok.

Utóbbi segítségével kreativitásunkat is kiélhetjük, hiszen építhetünk homokvárat, alagutat stb. ‒ ez nem csak a gyerekek kiváltsága. Fő vágya, hogy végre kiszabadulhasson a taposómalomból, és határtalanul szabadnak érezze magát? Szeretné leküzdeni saját határait, és felfedezni esetleg eddig ismeretlen tulajdonságait? Új távlatok, változás, tisztaság után kutat?

Szeretné, ha a tenger állandó mozgása önben is beindítana valami benső aktivitást? Kreativitásra, nyugalomra, benső békére vágyik? Szeretne újdonságokat felfedezni és önfeledten, sőt olykor merészen örülni az életnek? A válasza igen? Akkor világos, hogy hová tervezze soron következő nyaralását! Ne késlekedjen, máris kezdje el megszervezni a tengerparti üdülést!

Az északi tengerpartok (Északi-tenger, Keleti-tenger) hűvös, gyakran szeles mikroklímája és az intenzív UV-sugárzás stimulálja az immunrendszer működését.

A pajzsmirigybetegségben szenvedők a tengerparti üdülés előtt kérjék ki orvosuk véleményét, ugyanis a tenger és a tengerparton kapható élelmiszerek (főként a halak) magas jódtartalma egyes esetekben nem kívánt hatásokkal járhat.

Az élet sodrásában

Szeretnék úgy élni, ahogy a folyó zúg és áramlik, újra és újra rácsodálkozva önnön változatosságára (John O’Donohue). Az ír filozófus és író idézett mondata jól kifejezi, a „sodrásban lenni” gondolatát, amelyre rátalálhatunk, ha egy folyón töltjük szabadságunkat. A folyó szünet nélkül mozgásban van, egyszerre összeköt és elválaszt. Két vagy több kisebb folyó vagy folyóág egymásba torkollhat, ugyanakkor bármely folyó váratlanul el is ágazhat.

A folyó megtanít együtt haladni az áramlattal, de arra is, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elsodródni magunktól. A megérkezés intenzív élmény, mert ilyenkor döntést kell hoznunk, majd az áramlással szemben kell dolgoznunk, hogy kiszakadhassunk a sodrásból és új, ismeretlen partra léphessünk. Szeretne a világra szokatlan perspektívából rácsodálkozni? Kedveli a lassú, nyugodt utazást, amely lassúsága ellenére percről percre új látványt nyújt? Szeretné a folyót és annak titkait egészen egyedi módon felfedezni? Kedveli a víz és a vízi élővilág hangjait és illatát?

Szeretne mindent elengedni, semmit nem feltartóztatni, és hagyni, hogy elsodródjon minden, ami boszszantja? Szeretné vitetni magát, átadva a haladás ütemét egy önnél nagyobb erőnek? Szeretne új ritmusra rátalálni, szeretné, ha ötletei szabad teret kapnának? Szeretne valamit mozgásba hozni? Szeret üdülése alatt állandóan új helyszínekre érkezni és azokat felfedezni? Ha a fenti kérdések többségére igennel válaszolt, bizonyára megjött a kedve egy folyón átélt kalandozásra. Minél inkább szereti a testmozgást, annál gyakrabban vegyen a kezébe evezőt!

A tó csendje

A bölcs olyan, mint a nyugodt, mély, tiszta vizű tó (Buddha). Ez a kép érzékelteti, milyen hatással lehet ránk egy tóparti üdülés. A tó nem olyan végtelen, mint a tenger, körbetekintve mindenfelé láthatjuk a vízfelületet körülölelő tájat és az azon meghúzódó településeket. A tó és környéke önálló kis mikrokozmosz, ugyanakkor rengeteg élménnyel kecsegtet: hajókázással, evezéssel, úszással, a tóparton zajló élénk nyüzsgéssel, a félreeső partszakaszok csendjével és nyugalmával, kulturális és kulináris kínálattal. A pszichológia szimbolikájában a tó többek közt az új partok, saját bensőnk és képességeink felfedezését jelképezi. Szereti, ha az üdülőhely változatos kínálatot nyújt? Kedveli a vízi kirándulásokat, és a tóparti települések által nyújtott inspirációt? Szereti, ha úgy fürdőzhet, hogy nem kell erős hullámzástól tartania? Éppen új utakat keres az életében?

Két karosszék a tónál

Szeretne bizonyos dolgokon, esetleg új életcélokon nyugalomban elmélkedni? Úgy érzi, hogy élete csupa kötelesség, és szeretné, ha életében érzelmei nagyobb szerepet kapnának? Rábólintott a fenti kérdésekre, és igen a válasza? Akkor irány valamelyik szép környékű tó!

Csomagoljon strandholmit és esetleg egy túrabakancsot is, hogy ne csak a vizet, de annak környékét is felfedezhesse. Mint minden természetes víz, a tó is az érzelmeinket szólítja meg. A tó energiája nyugodt és szelíd, ellazulást, nyugalmat ígér, ami testnek és léleknek egyaránt balzsamos kényeztetést nyújt. Aki valamilyen konkrét testi problémával küzd, és konkrét gyógyhatásra vágyik, gondosan válassza meg, melyik tóra esik a választása. A termálvizeknek és az iszaptavaknak számos gyógyhatása van.

A tavakból nyert sokféle só, tőzeg és iszap közvetlenül, de feldolgozott termékek formájában is használható, így ezeket a kúrákat a nyaralás után otthon is folytathatjuk.

Ne csak fát, az erdőt is lásd!

Csak az erdőben tért vissza a nyugalmam. Lelkem elcsendesedett, és ismét hatalmas és erős lett (Knut Hamsun norvég író). A skandináv író bizonyára tudta, miről beszél, amikor lejegyezte a fenti mondatokat. Az erdőben tett kirándulás meditatív hatású lehet. Az elején még tele van a fejünk gyötrő, bosszantó vagy szomorú gondolatokkal, de az erdei ösvényen haladva ezek egyre inkább a háttérbe szorulnak, majd végleg megszűnnek. Járás közben „kiürül” a fejünk, és ez az üresség jótékony, gyógyító hatású.

Csak ha eljutunk a gondolatmentesség állapotába, lép működésbe intuíciónk, csak ekkor kaphatunk új inspirációt és a bensőnk által sugallt megoldásokat. Fontos, hogy saját tempónkban járjuk az erdőt, ne legyen semmilyen külső kényszer. Nem boszorkányság ez, mindenki rövid idő alatt könnyedén rátalál saját ritmusára. Ennek hatására azt is megtanuljuk megérezni, hogy hétköznapi életünkben mikor kell pihenőt tartanunk és mikor cselekednünk. Nyugalmat, csendet keres és szeretne tisztába jönni önmagával? Szeretné érezni saját ritmusát? Szereti minden érzékével megtapasztalni a természetet? Negatív érzelmekkel küzd, és szeretné ezeket feloldani? Vigaszt és kiutat keres valamilyen nehéz élethelyzetből? Szeretné a háttérbe szorítani a hangos, rohanó külvilág ingereit és hatásait?

A szíve azt súgja, „igen”? Akkor mire vár? Az erdő várja önt! Szó szerint földközeli üdülésben lesz része. Az erdő a maga lenyűgözően gazdag, minden érzékünket megszólító világával számos pozitív, regeneráló hatású impulzust tartogat testünknek és lelkünknek egyaránt. Testi szinten az erdei séta izmainkat és ízületeinket edzi, erősíti szelíden és kíméletesen. Testsúlytól függően egyórányi erdei sétával 200-350 kcal-át égetünk el – hátizsákkal persze ennél is többet.

Az erdei zöld megnyugtat, ellazít és bizakodással tölt el, de egyes kutatások szerint a zöld szín hatására sokkal jobban regenerálódnak szöveteink és sejtjeink is.

Egyszerre üres és mérhetetlenül gazdag a sivatag

Időnként mindenkinek szüksége van a sivatagra (Sven Hedin svéd felfedező, geográfus, világutazó). Sven Hedin írásait olvasva ráérezhetünk, milyen elementáris hatással lehet az emberre a sivatag, amely minden egyéb környezetnél mélyebb benyomást tesz az emberi lélekre. Van, aki gyűlöli, míg mások rajonganak érte, e téren középút nem létezik. A sivatag egyszerre szép és bizarr, telis-teli drámai kontrasztokkal – ezek révén hat a lelkünkre. Ez a különlegessége: kisöpri a lelkünkből a kishitűséget, a zavarodottságot és a csüggedést. Ahogy szó szerint a semmiből varázsol elénk burjánzó oázisokat, valósággal arra biztat, hogy valósítsuk meg álmainkat és vízióinkat.

A gyakran barátságtalan sivatagi hőmérséklet-ingadozás (nappal tikkasztó hőség, éjszaka metsző hideg) próbára teszi a szervezetet, ezért aki sivatagi utazást tervez, feltétlenül kérje ki orvosa véleményét. Távoli, idegen világokra vágyik? Szereti a sivatag bizarr tájait és alakzatait? Szeretne kiszakadni megszokott világából, az önnel szemben támasztott állandó igényektől és a hétköznapok szürkeségéből? Valamilyen konkrét ügyre, pl. egy megvalósításra váró célra szeretne koncentrálni?

Úgy érzi, élete fordulóponthoz érkezett, és új irányt keres? Önmagára ismert a kérdésekben, és igennel válaszolt? Akkor a soron következő utazás után nyilván talál majd egy kis homokot a cipőjében… A sivatag nem csak lenyűgöző tájakban, de gyógyhatású növényekben is gazdag. Az aszalt datolya is ezek közé tartozik. Rendkívül jót tesz az emésztésnek, erősíti a szívizmokat és enyhíti az alvászavarokat. Az Aloe vera rengeteg vizet képes elraktározni a leveleiben.

Felhasított, gélszerű leveleinek húsa közvetlenül a bőrre téve remekül enyhíti az égést, a sérüléseket és a gyulladásokat, ráadásul hidratálja is a bőrt. Az aloe kipréselt leve belsőleg fogyasztva is gyógyító hatású. Szintén a sivatagban terem a Yucca schidigera nevű növény, amelyet Amerika őslakói évezredek óta alkalmaznak gyógyászati célokra. Hatásspektruma rendkívül széles: ízületi fájdalmak, gyulladások, időskori problémák, bőrbántalmak – hogy csak néhányat említsünk a végtelennek tűnő listából. Végül – de nem utolsósorban – a sivatagi utazás során segít az utazó erőnlétének megőrzésében is.

Lelkemnek városa

Boldog vagyok, hogy láttam a várost, ahová szüntelenül vágyom. Aranylón ragyogó utcáit soha nem feledem. Johann Timotheus Hermes német költő vetette papírra ezeket a szavakat. A város önmagában véve nem pusztán a stressz a konzumőrület helyszíne. Csodás épületeivel, parkjaival és műemlékeivel számtalan történetről mesél, emberekről, akik itt éltek, és szintén szerették a várost. Aki rá tud hangolódni egy városra, nem csak annak múltját, de szinte a jövőjét is megérzi.

Jellegzetes sikátor Assisi városában

A gazdag kulturális kínálat szintén sokat segít a város lényegének megragadásában. Keressen pl. kis műhelyeket, manufaktúrákat, amelyek évszázados hagyományt őriznek és visznek tovább, és páratlan élményben lesz része. Lehetőleg gyalog induljon a város felfedezésére, mert ez egy település megismerésének legjobb módja. Ha nem kell a közlekedésre figyelnie, sokkal intenzívebben figyelhet a lényegre. Szereti a nyüzsgést, és szereti, ha minél több benyomás és hatás éri?

Unatkozik, és változatosságra vágyik? Vidéken él és szeretné átélni a város lüktetését? Különösen vonzódik egy bizonyos városhoz? Szeretne egyszer egy egészen idegen, egzotikus város kultúrájában megmerítkezni? Ha a fenti sorokat olvasva elfogta az utazási kedv, és a kérdések többségére igennel válaszolt, ne sokat habozzon! Irány a pályaudvar vagy a repülőtér, ahol már várja önt a menetjegy álmai városába!

A fentiek alapján világos, hogy nem csak a természet, de a város is lehet ideális úti cél. Főképp a látnivalók – pl. a firenzei Uffizi képtár vagy a madridi Prado múzeum – felejthetetlen élményt jelentenek. Szinte minden városnak és országnak vannak jellegzetes gyógyhatású termékei, amelyeket feltétlenül érdemes kipróbálni.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Táplálkozzunk egészségesen – de hogyan?

Táplálkozzunk egészségesen – de hogyan?

Tagadhatatlan tény, hogy az egészségtelen táplálkozás több kárt okoz, mint az összes baktérium, vírus, a…
Természetes tisztítószerekkel a tiszta otthonért!

Természetes tisztítószerekkel a tiszta otthonért!

Otthonunk tisztán tartása nemcsak esztétikai okokból, hanem az egészséges környezet fenntartása érdekében is elengedhetetlen. Egyre…
Szénanátha kezelése szelíd módszerekkel

Szénanátha kezelése szelíd módszerekkel

Egyre többen szenvednek szénanáthában, azonban nem mindenki szeretne szintetikus antihisztamint szedni, vagy évekig tartó deszenzibilizáló…
Van kiút a szénanáthából és az asztmából!

Van kiút a szénanáthából és az asztmából!

Allergiások, asztmások, figyelem! A fáma szerint többféle allergiás kórkép létezik, attól függően, hogy mely szerv…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Méreganyagok a lakásban

Méreganyagok a lakásban

A lakásban található méreganyagok a legszebb otthont is lidércnyomássá változtathatják. Ha a lakás beteg, a…
A szénanátha kezelése házilag

A szénanátha kezelése házilag

Míg az emberek többségének a nyár strandolást, kikapcsolódást jelent, a pollenallergiások állandóan kínzó könnyezéssel, tüsszögéssel,…
Nemeskőgyógyászat: Fluorit

Nemeskőgyógyászat: Fluorit

A tél februárban a leghidegebb, a levegő ekkor a legtisztább. A felhőtlen napokon vakítóan kék…
Az élet vize

Az élet vize

Ez a legfontosabb innivaló: olcsó, kalóriaszegény és mindenki számára elviselhető. Ráadásul a víz nagyon sokat…