Itt a tavasz, szülessünk újjá!

Dr. Deák Krisztina
#emésztés #keringés #méregtelenítés #tisztítás
Az állatok, a növényvilág, az égitestek és minden, ami a természet részét képezi, tavasszal újjászületik, tökéletesen regenerálódik. Az ember, aki elszakadt a természettől, a törvényt semmibe véve, saját törvényeire építi boldogulását, elesik ettől az automatikus megszépüléstől, megifjodástól. A vágy azonban mindannyiunk szívében ott van – különösen így tavasz elején –, hogy valamit tenni kellene, amitől új, energikusabb lénnyé változunk, levetve a szürke, megkopott külsőt, a „dudorokat”, túlzott súlyfeleslegünket. Bár a fiatalság forrását még mindig nem találták meg, sokat tehetnénk azért, hogy enyhítsük külső és belső elhasználódásunk tüneteit és megállítsuk az öregedés folyamatát.

Az állatok – különösen a vadon élők – a törvénynek megfelelően, helyesen táplálkoznak, életritmusuk harmonikusan alkalmazkodik a mindent egybehangoló karmester intéseihez, így beilleszkednek az élet szimfóniájába. Ezért életük végéig megőrzik karcsúságukat, szép, fényes szőrzetüket, tollruhájukat, pikkelyeiket. A legújabb amerikai vizsgálatok igazolták, hogy egy fiatal és egy öreg cápa sejtjei nagyjából azonos tulajdonságúak maradnak.

Egyedül sejtjeink állapota a felelős külső és belső állapotunkért. Az elhasználódott, hibásan kódolt, beteg sejtek idő előtti öregedést okoznak, az egészséges sejtképződés viszont a hosszan tartó fiatalság, egészség és szépség záloga.

Méregtelenítés tavasszal

Nem elég néhány kozmetikai trükk; alapos munkával minden oldalról támogatnunk kell ezt az átalakulást, hogy igazán sikeres legyen. Kezdjük az EMÉSZTŐSZERVEK MEGTISZTÍTÁSÁVAL, REGENERÁCIÓJÁVAL. Főként a gyomorban és a nyombélben dől el, hogy szervezetünk ki tudja-e választani a táplálékból az elfogyasztott tápanyagokat, vitaminokat, aminosavakat, ásványi anyagokat és nyomelemeket. Ha a táplálékot nem tudjuk kellően megemészteni, ha nem elég intenzív az „emésztés tüze”, az AGNI, akkor a bélben kóros erjedési és rothadási folyamatok indulnak meg. A gyomorsavnak kell elpusztítania az emésztőrendszerbe került kórokozókat, gombákat, az élősködők petéit, lárváit, mielőtt azok a keringésbe, onnan pedig a különböző szervekbe kerülnének.

Harmincöt éves kor felett megkezdődik a gyomorsavat termelő mirigysejtek sorvadása, és az emésztőenzimeket előállító mirigyek tevékenysége is csökken, ami az anyagcsere-folyamatok csökkenéséhez vezet. Adjunk lehetőséget emésztőrendszerünknek – legalább tavasszal –, hogy sikeres gyógyböjt segítségével regenerálja önmagát.

JAVÍTSUK keringésünket, melynek a gyengülését szívritmuszavarok, kimerültség, gyengeség jelzi. Menjünk ki a természetbe, lazítsunk egy órát, végezzünk a szív tehermentesítését szolgáló jógaászanákat (például halászanát, vagyis ekeállást), hogy felkészítsük a szívet és az egész keringési rendszert a tavaszi megújulással járó, fokozottabb megterhelésre. Igyekezetünk eredménye a pulzus lassulása, vérnyomáscsökkenés, élénkülő bélmozgás, a sejtanyagcsere, a tápanyag-ellátottság és az enzimtermelés javulása lesz. Vérünk a megfelelő táplálkozás hatására hígabbá válik, így a legkisebb hajszálerek is zavartalanul eljuttatják a tápanyagot és az oxigént a sejtekhez.

Helyes mozgásprogram megválasztása

Hogy teljesíteni tudjuk mozgásprogramunkat, építsük újjá csontozatunkat és izmainkat. Gondoskodjunk az optimális kalcium- és foszforegyensúlyról, az ásványi anyagok felszívódását elősegítő kelátképződésről, a mindent éltető fényről, amely elengedhetetlen a D-vitamin termelődéséhez. A megfelelő mozgásprogram kialakításakor lényeges az izmok és a csontozat kellő megterhelése, de figyelembe kell vennünk életkorunkat és szervezetünk fizikai állapotát, terhelhetőségét.

A hormonháztartás karbantartása

Agyunkat és idegrendszerünket – és ezzel az egész szervezet valamennyi anyagcsere-folyamatát – a hormonok és az ingerületátvivők (transzmitterek) irányítják. Ezek termelését a hipofízis (vagy agyalapi mirigy, egyúttal a többi mirigy „karmestere”), a pajzsmirigy, a nemi mirigyek, a mellékvesék, a csecsemőmirigy és a hasnyálmirigy végzi. A környezeti hatások a hipotalamusz (az agy alapján lévő agyrészlet) és a hipofízis közvetítésével érvényesülnek. A megfelelő hormontermeléshez a mirigyeknek fehérjére van szükségük, a tökéletes fehérjeemésztéshez viszont a gyomorban elengedhetetlen a megfelelő savas környezet – a fehérjebontó pepszin erősen savas közegben hat –, ezért tanácsos meginni a főétkezések előtt kevés, vízzel hígított citromlevet vagy almaecetet. Iktassuk ki a cukrot, az édességeket, mert gyengítik a hasnyálmirigy működését. Javítsuk hormonrendszerünk munkáját a hasi vérellátás fokozásával (például hasi légzés révén).

A farsangi mulatságok, a táncos szórakozások régen az úgynevezett termékenységi táncok gyakorlásából álltak. Ezek kiválóan alkalmasak a nemi szervek belső tisztítására, aktivizálására (Luna-jógagyakorlatok). Mivel a természet még nem nyújt elég friss táplálékot, támogassuk hormonműködésünket E-vitaminban gazdag magvak és friss csírák fogyasztásával. Végül, de nem utolsósorban ügyeljünk KÜLSŐNKRE, MEGJELENÉSÜNKRE.

Bőrápolás és szépségápolás

1. Formázzuk alakunkat, kezdjük a reggelt egy csésze forró teával (kömény, borsmenta, papayalevél), hogy szervezetünk könnyebben ráhangolódjon az emésztésre a nap folyamán, így hasunk szép lapos marad. Szabaduljunk meg a túlsúlytól.

A napi tornagyakorlatok mellett néhány tanács: a citrusfélék serkentik a béltevékenységet, ugyanakkor vízhajtó hatásuk is van. Evés után rágcsáljunk el egy kávéskanálnyi papayamagot, ez segíti az emésztést. A jobb emésztés céljából igyunk kevés aloevera-kivonatot gyümölcslében, evés előtt. Így megakadályozzuk a zsírpárnák lerakódását. Tegyük feszessé hasunkat izometrikus és izomerősítő gyakorlatokkal.

2. A narancsbőr (cellulitisz) kialakulásának megelőzésére törekedjünk a konyhasó és a kálium helyes arányára. Kevesebb konyhasót és több káliumot fogyasszunk. Az utóbbi megtalálható a zöld növényekben és gyümölcsökben, a lencsében, a babban, a banánban, a spenótban és a burgonyában.

3. A kötőszövet feszessége szempontjából döntő fontosságú a kollagénépítés, ami az éjszakai nyugalom állapotában megy végbe. Fontos, hogy hasunk, combunk, mellünk feszes maradjon, és ne legyen lelógó bőrredő a háton. A KOVASAV szilíciumban gazdag vegyület, mely a test sejtjeiben építőanyagként van jelen. Különösen a kötőszövetben erősíti a szövet keresztirányú kötéseit, megőrizve annak rugalmasságát. Legjobb, ha a kovasavat és a szilíciumot táplálékunkkal visszük be a szervezetünkbe, de gél formájában közvetlenül is bemasszírozhatjuk bőrünkbe. A kovaföld kúraszerű bevitele is javasolt, és szintén jó szolgálatot tesznek a szilíciumot és kovasavat tartalmazó gyógynövényekből készült teák (zab, zsurló, csalán, homoktövis). Hasznos lehet a köles mint gabonamag is.

4. Ápoljuk megfelelően bőrünket. A kor előrehaladtával (már 25 éves kortól!) mindenkinek szárazabb lesz a bőre. Nem sokat segítenek a krémek, mert ami hiányzik, az a nedvesség. A faggyúmirigyek kevésbé intenzíven működnek, jelentősen lelassul a sejtek megújulásának folyamata is. Ugyanakkor az irha megvékonyodik, és kevesebb nedvességet tárol. A bőr regenerációja alapos tisztítással kezdődjék, lehetőleg tengeri sós fürdővel, a fürdőben alapos dörzsöléssel, hogy eltávolítsuk a száraz pikkelyeket.

De minden kozmetikai módszer hiábavaló, ha nem támogatjuk belülről bőséges folyadékfelvétellel. Naponta legalább két liter gyógyteát, ásványvizet vagy gyümölcslevet fogyasszunk.

Végül jó minőségű hidratáló krémmel egészítsük ki a kúrát. A tartós feszességről és üdeségről hideg-meleg váltózuhannyal gondoskodjunk. Éjszaka egy héten kétszer tápláljuk bőrünket A- és E-vitaminban gazdag krémmel. A karcsú vonalak megőrzésében és a bőr kinyúlásának megelőzésében, illetve helyreállításában segít az ananász, a papaya, a mangó, a füge, a grépfrút fogyasztása.

Regenerálódás

5. A regenerációhoz erő és nyugalom kell. Döntő mértékben az életenergiától függ, milyen fiatalnak vagy öregnek érezzük magunkat. Tudatában vagyunk annak, mennyire felemészti vitalitástartalékainkat az állandó feszültség, aggodalom, túlerőltetettség. Ha a hétköznapok minden megterhelésétől nem tudunk is megszabadulni, egy valamit feltétlenül érdemes megtanulnunk: mélyen ellazulni, hogy belsőleg „lecsengessük” idegrendszerünket és felszabaduljunk a nyomás alól. Ha otthon vagy a munkahelyünkön túl magasra csapnak a hullámok, néha már az is elég, ha helyes, nyugalmi, paraszimpatikus tónust teremtő légzésgyakorlatokkal oldjuk a feszültséget.

Minden ember megérdemli, hogy egy évben legalább egyszer 1-2 hétre lazítson, regenerálódjon, és hozzáértő szakember állítsa össze az éves, egyénre szabott életmódprogramját.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Táplálkozzunk egészségesen – de hogyan?

Táplálkozzunk egészségesen – de hogyan?

Tagadhatatlan tény, hogy az egészségtelen táplálkozás több kárt okoz, mint az összes baktérium, vírus, a…
Személyre szabott nyaralási útmutató

Személyre szabott nyaralási útmutató

Hegyvidék vagy tengerpart, erdő vagy sivatag? Városlátogatás vagy vízitúra, esetleg tópart? Tudja meg ön is,…
Rettegjetek bélparaziták, férgek, gombák, kórokozó baktériumok!

Rettegjetek bélparaziták, férgek, gombák, kórokozó baktériumok!

Nincs hosszútávú egészség, amíg nem tesszük rendbe az emésztőrendszerünket. 
Mikroműanyag és hormonok hatása a szervezetre

Mikroműanyag és hormonok hatása a szervezetre

Mi a közös a testápolókban, a pénztárcédulákban és a műanyag csomagolásokban? Mindegyik – persze sok…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Fejfájás, migrén kezelése természetes módszerekkel

Fejfájás, migrén kezelése természetes módszerekkel

Szinte nincs is olyan ember, aki legalább egyszer ne találkozott volna a fejfájással. Mások éveken…
Helyes táplálkozás az immunrendszerünk védelméért!

Helyes táplálkozás az immunrendszerünk védelméért!

Immunrendszerünknek meghatározott tápanyagokra van szüksége. Nem csak vitaminokról és ásványi anyagokról van szó, léteznek ún.…
A méregtelenítés leghatékonyabb terápiái

A méregtelenítés leghatékonyabb terápiái

A testi méregtelenítés a májon, a vesén, a bélrendszeren, a bőrön és a tüdőn keresztül…
Nehézfémterhelés

Nehézfémterhelés

Szervezetünkbe nap mint nap kerülnek nehézfémek: a levegőből, a vízből és az ételeinkből. A következményei…