Kell-e nekünk a fluorozott ivóvíz?
Az ivóvizek fluorozásának szükségessége ma egy kényes, komoly érdekeket érintő kérdés. Számos probléma megoldatlan, de sok esetben nem is törekednek, sőt egyenesen akadályozzák a kételyek tisztázását. Anyagi és szellemi erőforrások egyaránt hiányoznak a szükséges vizsgálatok elvégzéséhez.
A sorozat korábbi írásaiban a Tisztelt Olvasó megszokhatta, hogy a meghökkentő mesék mindig két tábor olyan összecsapásának a következményei, ahol a pénz és a jog a szakmai érvek fölé kerül, az utóbbiak hiányosságai miatt. Most sincs ez másképp. Ha egy drámát írnék a fluorozás problémáiról, akkor most az következne, hogy: lássuk a szereplőket. Egyik oldalon áll a pénz, a nagytőke, az ipar, amelyek a fluorozás folytatásában, minél szélesebb körben való elterjesztésében érdekeltek. A másik oldal a fluort mint az egyik legveszélyesebb mérget látja a folyamatban, és követeli ivóvizeink tudatos mérgezésének azonnali beszüntetését.
Fluoridforrások
Szervezetünkbe kerülnek olyan elemek, melyek egy bizonyos határig látszólag előnyös változásokat idéznek elő. Ilyen a fluor is, melyből az elmúlt 50 év során az ipar rohamos fejlődése következményeként 25 000 000 tonna jutott gáz formájában az atmoszférába a földkéregből.
A fluoridtartalmú vegyületek a földkéreg ásványkincsének 0,065%-át teszik ki. Elsősorban kőzetek, a szén- és anyagrétegek alkotórészei. Az élő szervezetekbe a fluor szennyezésként került be, nem létfontosságú elem. Nincs olyan biokémiai folyamat, amely számára a fluor nélkülözhetetlen lenne.
A legfontosabb fluoridforrások, melyek anélkül is biztosítják a napi fluorid bevitelünket, hogy ennek igénye egy általán felmerülne:
– ivóvíz, elsősorban a fluorozott vizek,
– fogkrém, melyek zöme ma már különböző formában tartalmaz fluoridot,
– levegő, elsősorban az iparosított területeken,
– szőlő és a belőle készült gyümölcslevek, valamint a bor. A fluortartalom az intenzív növényvédőszer-alkalmazás következménye.
– Tea: Az egyetlen olyan növény, amely képes környezete fluorid vegyületeit begyűjteni. Ennek pontos oka nem ismert, viszont számolni kell vele. Ugyanakkor a tea tartalmaz még olyan vegyületeket is, melyek akadályozzák a fluor által előidézett káros folyamatok lefutását. Ez jó hír volt mindaddig, amíg meg nem jelentek olyan teakészítmények, mint a közkedvelt „Ice tea”, azaz a jeges tea palackozott változatai, melyekben a gyártás során a fluoridkoncentráció változatlansága mellett az előbb említett védőanyagok mennyisége lecsökken!
A fluorozás történetével, valamint a fluoridok biológiai szerepével az előző fejezetben már foglalkoztam. Most lássuk először az ivóvizek fluorozását szorgalmazók érvrendszerét.
Miért kell az ivóvizet fluorozni?
A rövid és gyors válasz a fluorid eddig megismert két legfontosabb biológiai szerepe:
1. A fogak és a csontrendszer szervetlen állományába beépülve szilárdítja annak szerkezetét, ellenállóbbá teszi a különböző kémiai és fizikai hatásokkal szemben.
2. A fogakon megtapadó baktériumok létét bénítja, megakadályozván ezzel a fogak idő előtti romlását.
Az ivóvizek fluorozásának pártfogói vizsgálatok sorozatával igyekeztek tevékenységük létjogosultságát bizonyítani.
A számos vizsgálat közül ismerjünk meg most egy elemző tanulmányt, amely az angliai York egyetemén 2000 szeptemberében látott napvilágot. A majdnem 100 oldalas anyag igen tanulságos, átfogó értékelés, jól érzékelteti a helyzet bonyolultságát. A tanulmány készítői
öt olyan kérdést tettek fel, melyekre a válaszokat a rendelkezésükre álló vizsgálatok alapos elemzésével adták meg. Nézzük a kérdéseket, valamint röviden a rájuk adott válaszokat.
1. kérdés: Segíti-e az ivóvizek fluorozása a fogszuvasodás megelőzését?
Több mint 70 vizsgálat eredményének áttekintése után egyértelműen igennel válaszoltak a kérdésre, bár hosszan taglalták, hogy az egyes vizsgálati adatok összevetése a nem megfelelő kivitelezés miatt milyen komoly nehézségeket okozott.
2. kérdés: Amennyiben az ivóvíz fluorozása hatásosnak bizonyul, milyen mértékű ehhez képest az egyéb módon történő fluorbevitel hatása?
Megállapították, hogy a fogkrémmel, tablettákkal történő fluoridbevitel hatékonysága elmarad a vízfluorozásával elért eredményekhez képest. A kérdés megválaszolására kevés vizsgálat eredménye állt rendelkezésükre, ezért a levont következtetésük körül elég sok bizonytalanság is felmerült.
3. kérdés: Összefügg-e az emberek szociális helyzete és a fluorozott víz által elért fogszuvasodás-csökkenés mértéke?
A válasz igen lett, mely mögött az a már jól ismert tény állt, hogy a rosszabb szociális helyzetben lévő emberek fogainak romlása nagyobb mértékű a jobb helyzetben lévőkhöz hason lítva. Elsősorban az 5 és 12 év közötti gyermekek között figyelték meg a legnagyobb változásokat. A szegényebb vidékeken a gyermekek fogainak romlása sokkal nagyobb mértékben mérséklődött, mint a jobb körülmények között élőké a fluorozott víz rendszeres fogyasztása után.
4. kérdés: Ismert-e káros következménye az ivóvíz fluorozásának?
Ez az a kérdés, amelyre a fluorozás ellenzői egyértelműen igennel válaszolnak. A tanulmány készítői négy betegség csoportot vizsgáltak meg. Egyértelmű kapcsolatot találtak a fluortúladagolása és a fogakon jelentkező fluorózis betegség között. Amit nem tudtak pontosan meghatározni, az a mennyiség, amelyet túladagolásnak nevezünk. Ez ugyanis erősen egyénfüggő. A második csoportba azok a betegségek tartoztak, amelyek fluor túladagolása következményeként a csontrendszert rideggé, törékennyé tették. A vizsgálatok eredményei a combnyaktörések számának növekedéséről szóltak elsősorban. Az átnézett 8 tanulmányból három esetében a víz fluorozása csökkentette, kettőnél növelte a combnyaktörések számát, valamint másik három esetben nem tapasztaltak semmilyen összefüggést. Hasonlóan vegyes képet kaptak a daganatos megbetegedések tanulmányozása során is. 11 esetben csökkent, 9-ben nőtt a daganatos betegek száma, míg kettőben nem észleltek összefüggést. Ennek eredményeként nem találtak egyértelmű kapcsolatot a víz fluorozása és a daganatképződés között. A negyedik csoportban olyan betegségekkel foglalkoztak, melyeknél a fluorozott ivóvíz kiváltó okként merült fel. Itt sem sikerült egyértelmű, ok-okozat összefüggéseket találni!
5. kérdés: Van-e különbség a vizek természetes eredetű fluortartalmának, illetve a
mesterségesen fluorozott víz hatása között?
Válaszként egyértelműen azt találták, hogy nincs. A logika szabályait figyelembe véve valójában ez az eredmény nem meglepő, de manapság a természetes és mesterséges eredet szembeállítása olyan méreteket kezd ölteni, hogy egy ilyen kérdést nem lehet megkerülni!
Ezek után lássuk, mit állít a „másik oldal”!
Miért ne fluorozzuk az ivóvizet?
Az ivóvizek fluorozásának ellenzése Kínából ered. A WHO adatai szerint Kínában több mint 43 millió ember él olyan területen, ahol vizek természetes fluoridtartalma majdnem tízszerese a mesterségesen fluorozott ivóvizének. Az itt észlelt megbetegedések riasztó és elgondolkodtató példaként szerepelnek a különböző tanulmányokban.
Számos európai állam – többek között Svédország, Norvégia, Dánia, Németország, Olaszország, Belgium, Ausztria, Franciaország, Svájc – tiltotta be, vagy el sem kezdte ivóvizeinek fluorozását.
Több ország kutatói jutottak arra a következtetésre, hogy a fogszuvasodás mértékének csökkentésére a vízfluorozás nem a leghatékonyabb mód zer. A finnországi Kuopio városában 1959-től fluorozták az ivóvizet, mígnem 1992-ben leállították ezt a tevékenységet. A vizsgálatok szerint a leállás után sem növekedett a fogszuvasodások száma! Hasonló esetekről az előző részben is írtam már.
Ezek után nézzük azokat a gondokat, melyeket a fluorozás ellenzői szerint a fluorid okozhat.
A fluoridok káros hatásai
A fluorid a legerősebb mérgek egyike: Sok növényvédőszer tartalmaz fluort molekulavázában. A kemoterápiában használt készítmények között is található ilyen vegyület. Legfontosabb káros hatásai a következők:
– Mérgező mivoltának mértékére jellemző, hogy olyan ipari vidé ke ken, ahol hidrogén-fluorid formában kerül a levegőbe, már 0,1 ppb koncentrációban immunrendszer-károsító hatását észlelték elsősorban gyermekeknél. Az előző részben már írtam a ppm-ről, ami milliomod részt jelent. A ppb ennek az ezred része, azaz billiomod rész.
– Több mint 62 enzim működését képes gátolni szervezetünkben. Közöttük találhatók a DNS-ben keletkezett hibák javításáért felelős enzimek, valamint az ingerületátvitel során kulcsszerepet játszó kolinészteráz enzim is. Érdekességként jegyzem meg, hogy azok a molekulák, melyek idegbénító gázként lettek rendszeresítve számos ország hadseregében, szintén elsősorban a kolinészteráz enzim bénításán keresztül ölnek.
– Megváltoztathatja az információ átvitelben kulcsszerepet játszó DNS molekula szintézisét, nem kívánatos szerkezetű DNS-láncok jöhetnek létre. Ezt nevezik a biokémiában mutációnak, és ezért a fluor mutagén elem.
– Módosíthatja a kromoszómák szerkezetét.
– Gyorsítja a daganatok kialakulását, növeli a daganatképződés kockázatát. Bár az előző részben bemutatott tanulmányban a kutatók nem találtak a daganatképződésre gyakorolt hatás igazolására összefüggést, ez nem jelenti, hogy nem is létezik. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy milyen nehézségekbe ütköztek, amikor a különböző módon elvégzett vizsgálatok eredményeit próbálták meg összevetni. Itt kerül a képbe a bevezetőben említett anyagi és szellemi erőforrások hiánya! Egyszer talán sikerül elvégezni egy olyan vizsgálatot, amely pontos választ ad erre a kérdésre, bár az már előre látható, hogy ez nagyon sokba fog kerülni!
– Mivel a fluorid nagyon kis méretű elem, képes az agyba is behatolni. Ennek egyik kimutatott komoly következménye a tanulási képesség csökkenése és memóriazavar kialakulása. Kínában a már említett területeken a gyermekek IQ-ja jóval alacsonyabb, mint azoké, akik nem isznak magas fluoridtartalmú vizet. Számos vizsgálat igazolta, hogy aki több mint 1 ppm (mg/l) fluoridot tartalmazó vizet iszik huzamosabb időn át (pl. egy-két év), annak IQja akár 70 alá is csökkenhet. Arra is fény derült, hogy a fluorid az agyban az oxidatív folyamatok felgyorsításával, a szabadgyök-koncentráció növelésének serkentésével fejti ki káros hatását. Agyunkban a tobozmirigy az egyik gyűjtőhelye a bekerült fluoridnak. Ez a mirigy termeli a melatonin nevű hormont, amely kiváló antioxidáns, valamint az alvás-ébrenlét ciklus – ezen keresztül biológiai óránk – egyik szabályozója. A tobozmirigyben felgyülemlő fluorid hatására csökkent a melatonin termelés.
Végezetül: néhány „meghökkentés”
Az ivóvizek fluorozásának kérdése megint egy olyan téma, amit nem lehet befejezni, csak abbahagyni. „Abbahagyásként” néhány meglepő információval zárnám az eddig leírtakat:
– 1989-ben az USA-ban megállapították, hogy sem az ivóvizek fluorozása, sem a fluorpótló készítmények, sem a fluortartalmú fogkrémek alkalmazása nem hozta meg a kívánt hatást.
– Az ivóvízbe javasolt fluoridmennyiség 1 ppm, a fogkrémben kb. 1000 ppm található. Ugyanakkor a levegőben 1 ppb (ami a ppm ezredrésze) már képes a növényzetet elpusztítani.
– Míg Kínában a fluoridok biológiai szerepének kutatása magas szintű állami támogatást élvez, addig az USA-ban erre nem adnak pénzt, sőt ismert olyan eset, amikor akadályozni próbálták az ilyen törekvéseket.
– Az USA-ban Pittsburghben található az ország egyik legnagyobb alumíniumfeldolgozó üzeme, az ALCOA. Az alumíniumfeldolgozás során sok fluoid kerül felhasználásra, a fluoridszennyezés komoly kockázati tényező. A cég külön vegyészt alkalmazott annak bizonyítására, hogy náluk ez nem így van.
Ezt a felsorolást is csak abbahagyni lehet. Szerencsére Magyarországon az ivóvizek fluorozása egyelőre nem kérdés, reméljük, később sem lesz az. Ami döntéskényszert idézhet elő, az az óvodákban adott fluoridtabletta elfogadása, illetve a fluoridos fogkrémek esete. A fluoridtabletta rendszeres szedése előtt célszerű tájékozódni az adott környék ivóvizének természetes fluoridtartalmáról, valamint ne feledkezzünk meg arról sem, hogy számos multivitamin-készítmény tartalmaz annyi fluoridot, amennyi a hivatalos álláspont szerint naponta szükséges. Amennyiben gyermekünknek adunk ilyen készítményt, akkor a fluoridtabletta már teljesen fölösleges, sőt akár ártalmas is lehet. A fogkrémek esetében sajnos elég nehéz fluormentes változatot találni. A fogkrémek fluortartal ma is fel tud szívódni a fogínyen keresztül, bár ennek mértéke jóval kisebb, mint az emésztőrendszeren keresztül történő fluoridbevitelé. Ön, tisztelt Olvasó, nincs könnyű helyzetben, amennyiben most sikerült egy kicsit meghökkenteni!