Szerotonin: a boldogsághormon
Mi a közös a csokoládéban, a napfényben és a jó hangulatban? Mindegyiknek köze van a szerotoninhoz. A szerotonin szervezetünkre szövethormonként hat, agyunkban pedig ingerületvivő, tudományos nevén neurotranszmitter, amely lehetővé teszi az idegsejtek közötti információátadást. E hormont meglehetősen nagy mennyiségben találjuk meg a gyomor-bél traktusban, a vérlemezkékben (trombociták) és az agyban.
Erősen hangulatjavító, lazító, alvást elősegítő, depresszióellenes, fájdalomcsillapító, motiváló hatású, ugyanakkor a szénhidrátéhséget is tompítja. Testünk a szükséges mennyiséget a triptofán nevű aminosavból állítja elő, B6-vitamin segítségével. Ebben a természetes napfénynek is szerepe van. A köztiagyban elhelyezkedő tobozmirigyben keletkezik a szerotonin, illetve antagonistája, a melatonin nevű, alvást elősegítő hormon.
Mindkét hormon együttesen szabályozza alvás-ébrenlét ciklusunkat. A sötét, illetve a vörös fény serkenti a melatonin termelését, a világoskék színű fény ugyanakkor kedvez a szerotonin termelődésének és fékezi a melatonin termelődését. Ez magyarázza a téli, fényhiányos időszakban gyakori hangulati mélypontokat, amelyeket speciális fényforrásokkal végzett fényterápiával vagy hosszabb sétákkal lehet enyhíteni. Másfelől a tartós, sok kéket tartalmazó fényterápia során a szervezet olyan stressznek van kitéve, aminek hatására agresszivitás, később kimerültség léphet fel. E szempontból különösen elgondolkodtató az energiatakarékos, hideg fényt kibocsátó új típusú fényforrások hosszú idejű használata is.

A szervekre gyakorolt hatások
Testünk szövetei, szervei eltérő módon reagálnak a szerotoninra, amely az egyes szervekben más-más receptorokhoz kapcsolódik. E receptorok működését gyógyszerekkel befolyásolhatjuk, aktiválhatjuk vagy akár teljesen le is blokkolhatjuk. A szerotonin a tüdőben és a vesében érszűkítő hatású, az izomzatban ezzel szemben tágítja az ereket. Véredényekre gyakorolt hatását a migrén elleni gyógyszerekben hasznosítják (sumatriptan). Ha közvetlenül intravénásan fecskendeznénk be, intenzív hatást gyakorolva a keringésre, erős vérnyomás-csökkenést idézne elő. E reakciót kihasználva a magas vérnyomás kezelésében is szerepet kap (urapidil). A gyomor-bél traktusban a szerotonin a bélműködést serkenti, felgyorsítván a perisztaltikát. Mivel a szerotoninnak szerepe van a hányinger és a hányás kialakulásában is, a kemoterápiák mellékhatásait úgy enyhítik, hogy megfelelő gyógyszervegyületekkel (ondansetron, tropisetron) blokkolják a szerotoninreceptorokat, így csökkentve a hányingert.
A szerotonin agyunkban számos vezérlő, irányító funkciót lát el. Hatására csökken a szorongás, a félelemérzet, nyugodtan, kiegyensúlyozottan reagálunk, elégedettek vagyunk, benső nyugalom tölt el bennünket.
Stressz hatására e fontos neurotranszmitter egyensúlya megbomlik: a nagyagy kérgi területén túl sok, az agytörzs és a köztiagy (érzelmi központok) területén túl kevés van belőle.
Csökken a szorongás és a depresszió
Az agyi szerotoninhiányt tartják a depresszió és a szorongásos, félelmekkel járó pszichiátriai kórképek legfontosabb tényezőjének. Azt azonban vitatják, hogy csupán ez az egyetlen ok lenne a felelős e betegségek kialakulásáért. Annyi azonban bizonyos, hogy a szerotoninszint enyhe növelésével kiválóan enyhíthetők, illetve megszüntethetők a depressziós hangulatzavarok, valamint a félelemérzet és a szorongás. A szerotonint nem lehet mesterségesen előállítani vagy növényekből, állatokból nagyobb mennyiségben kivonni, ezért nem lehet kívülről a szervezetbe juttatni. Létezik azonban egy sor olyan hatóanyag, amelyek hatással vannak agyunk szerotoninreceptoraira, ezért ezeket előszeretettel alkalmazzák az említett pszichés zavarok kezelésében.
Kétféle úton fejtik ki hatásukat: például a moclobemid lassítja a szerotonin lebontását; az ún. triciklikus antidepresszánsok, valamint a szelektív szerotonin-reuptake gátlók ezzel szemben megakadályozzák, hogy az idegsejtek felszívják a szerotonint. Mindkét hatásmechanizmus végeredménye, hogy több szerotonin áll agyunk rendelkezésére, azaz kiegyenlítődik a hiány. A szerotonin a vérből közvetlenül nem tud eljutni az agyba, ezért itt kell keletkeznie triptofánból. Sajnos a táplálékkal bevitt triptofánnak mindössze kb. öt százaléka alakul át szerotoninná, a többit szervezetünk fehérjék, főképp az immunrendszer működését szabályozó kinureninek előállításához használja fel. Az immunrendszer aktiválása esetén – például fertőzéskor vagy daganatos megbetegedések idején, de stressz hatására is – a kinurenin termelése megnő a szerotonintermelődés rovására.
Hogyan gondoskodhatunk megfelelő szerotoninszintről a szervezetünkben?
- Rendszeresen – lehetőleg naponta – fél órát mozogjunk, sétáljunk a szabadban. Még borult időben is természetes fényzuhany éri testünket, ezért aktiválódik szerotonintermelődésünk.
- A sok triptofánt tartalmazó élelmiszerek ellátják szervezetünket a megfelelő alapanyaggal, amelyből szerotonint tud előállítani: dió- és mogyorófélék, hal és keménysajtok (ementáli, eidami, gouda). Szénhidrátokkal együtt fogyasztva hatásuk fokozódik. A B6-vitaminban gazdag étrend (teljes őrlésű gabonák, zöldség és hal) szintén segít a szerotonin előállításában.
- Mértékkel a csokoládé is képes kilendíteni bennünket a hangulati mélypontokról.
- Ne stimuláljuk magunkat mesterséges megvilágítással. Szervezetünknek szüksége van az alvás és ébrenlét természetes ritmusára.
A szerotoninhiány hatására fokozódik a szénhidrátéhség
A szerotoninhiány – különösen a téli, fényhiányos, hideg évszakban – szénhidrátok iránti farkaséhség formájában nyilvánulhat meg. Ez különösen a fényhiányos depresszióra hajlamos embereknél jelentkezik erőteljesen. A nagyobb mennyiségű szénhidrát elfogyasztásának hatására ugyanis megnövekszik az inzulin termelődése, ennek következtében fokozódik az aminosavak felvétele az izomzatba. Ez alól azonban kivétel a triptofán, mivel a vérben ún. szállító fehérjékhez kötődik. Mivel így a vérben megnő a triptofán mennyisége, nagyobb adag jut belőle az agyi vérkeringésbe.
Itt több szerotonint tud belőle előállítani az agy, ezáltal javul a hangulat, és átmenetileg enyhül az édességek iránti vágy is. E pozitív hatás érdekében azonban nem szükséges állandóan édességet enni. A mechanizmus ugyanis kiválóan működik az összetett szénhidrátokkal is, amelyeket teljes őrlésű gabonákból nyerhetünk, és amelyek sokkal egészségesebb tápláléknak számítanak. Az általános rosszkedvűzőnek számító csokoládé esetében szerepet játszik a béta-feniletilamin (röviden PEA) is. Ez az anyag nem csak a szerotonint aktiválja, hanem más ingerületvivő anyagokat is, mint például a dopamint és a noradrenalint, amelyeknek szintén hangulatjavító hatásuk van. Ajánlott tehát a magas kakaótartalmú csokoládék fogyasztása, ám a PEA-szint jelentősen emelkedik testmozgás hatására is.
Foto: Shutterstock