Allergia – a túlérzékeny reakció
A szakemberek újabban „elképzelhetetlen egészségügyi katasztrófáról” beszélnek, ha az allergia kerül szóba. Mára ugyanis a fejlett ipari országokban a lakosság harminc százaléka tartozik az allergiás páciensek közé, és az arány tovább romlik. Bizonyos vidékeken már minden második gyereknél jelentkeznek a tünetek. A nemzetközi adatok szerint az európai és az észak-amerikai népesség húsz százaléka szenved olyan jellegzetes allergiás kórképekben, mint a neurodermitisz, a szénanátha vagy a bronchiális asztma.
Egy hazai felmérés során a fővárosban élő, egyébként tünetmentes középiskolás gyerekek harmincnyolc százaléka bizonyult allergiásnak. A betegség terjedésében szerepet játszik az öröklődés is: ha mindkét szülő allergiás, a gyerek ötven-hetven, ha csak az egyik szülő beteg, negyven-ötven százalékban lesz maga is allergiás. Ugyanakkor a veszély akkor is fennáll, ha a szülők egészségesek: ekkor a gyereknek tíz-tizenöt százaléknyi esélye van a megbetegedésre. Ráadásul minél fiatalabb korban lesz valaki allergiás, annál nagyobb az esély rá, hogy más anyagokra is érzékennyé válik.
Az ember számára az őt körülvevő környezet nem csupán mozgásteret kínál, hanem állandó veszélyforrást is jelent. Ezek ellen az idegen anyagok ellen véd az immunrendszer, amely azonban túlműködésre is hajlamos lehet: ilyenkor támadókként azonosít olyan anyagokat is, amelyek egyébként ártalmatlanok, és felveszi ellenük a harcot.
Az allergiás ember esetében, ha az immunrendszer sejtjei érzékenységet kiváltó idegen anyaggal találkoznak, sejtjei felszínén olyan specifikus kötőhelyek alakulnak ki, amelyek születésünkkor még nincsenek meg.
Ezzel megtörtént az immunrendszer érzékenyítése, és ha a védekező rendszer újra találkozik az allergénnel, az immunsejtek felszínének receptorain megkötődnek az allergének (az allergiás reakciót kiváltó anyagok), és olyan biokémiai folyamat indul be, amelyek eredményeként az immunsejtek tönkremennek. Így kiszabadulnak belőle a hisztaminok, és ezek az anyagok váltják ki a jellegzetes allergiás tüneteket. Az ilyen ember a mesebeli Borsószem hercegkisasszony megtestesítője: az adott anyag legkisebb mennyisége is kiválthatja nála a nemritkán súlyos, olykor életveszélyes reakciót.
Az allergia csoportjai
A szakemberek a betegségnek három csoportját különböztetik meg: a veleszületett, a szerzett és a rejtett allergiát. A veleszületett allergiák közé lényegében három betegség tartozik: a neurodermitisz, az allergiás asztma és a szénanátha. Jellegzetességük, hogy vándorolnak szervről szervre: ha például eltűnik a szénanátha, előtérbe kerül a betegnél az asztma, ha meggyógyul az asztmája, ekcéma fejlődik ki a bőrén. Az összefüggés okát máig nem derítette fel a tudomány.
Az öröklött allergiák többnyire felnőttkorban alakulnak ki, jó példa lehet rá a kontaktekcéma vagy a csalánkiütés. Végül a rejtett (maszkírozott) allergiák a legkülönfélébb betegségek alakjában megjelenhetnek: okozhatnak migrént, gyors fertőződési hajlamot, érgyulladást, lelki zavarokat (akár még skizofréniát is), szívritmuszavarokat és egy sor egyéb problémát.
Az allergiás nátha
Az allergia egyik leggyakoribb, legtöbb embert gyötrő változata az allergiás nátha, amely jelentkezhet szezonálisan (ez az úgynevezett szénanátha) és egész évben. Az allergiás rhinitiszt a szervezetbe kerülő, rendszerint ártalmatlan idegen anyagok (allergének) okozzák, így virágpor, állatszőr, házipor. A leggyakrabban előforduló allergének a parlagfű, a fűpollenek és a fák virágpora. Az allergiás nátha tünetei szokványos megfázásra emlékeztetnek: a beteg tüsszög, köhög, az orra eldugul, viszket, a szeme könnyezik, de előfordulhat szem-, szájpadlás- vagy torokviszketés is. A panaszokhoz társulhat kötőhártya-gyulladás, fülfájdalom, fejfájás, ingerlékenység és fáradtságérzés is.
Allergiás náthában Magyarországon közel egymillióan szenvednek. A betegség kezelésében a legegyszerűbb és leghatásosabb módszer az allergén elkerülése volna, ám nem élhetünk üvegbura alatt. Akinek nagyon súlyos tünetei vannak, zárja be az ablakot pollenszezonban, és a lakást csak késő délután vagy este hagyja el, ilyenkor a legalacsonyabb a levegőben a pollenkoncentráció. Száraz, meleg napokon a pollenek jobban a levegőben maradnak, míg az eső „elmossa” őket.
Házipor is okozhat allergiát
A házipor által kiváltott tüneteket úgy mérsékelhetjük, hogy speciális, kimondottan allergiások számára kifejlesztett porszívót használunk, amely filterein átszűrve megtisztítja a levegőt, és megköti a belőle kiszűrt ártalmas anyagokat. Célszerű légtisztítót is használni: allergiásoknak szánt változataik az egészen apró szennyeződéseket is kiszűrik a levegőből.
A matracokban, a szőnyegekben, a bútorkárpitokban megtelepedő poratkák szaporodását a magasabb nedvességtartalom is elősegíti, a jó porszívó azonban az atkákat is eltávolítja. Ha a tünetekért valamilyen háziállat szőre a felelős, akkor sajnos meg kell válni a kedvenctől, de utána is még hónapokig eltarthat, amíg a lakásból végleg eltűnnek a tünetek kiváltói. Ha a lakásban nagyon sok a cserepes virág, vagy nedvesek a falak, a penészgomba válthat ki allergiás náthát.
A nem szezonális nátha esetén alaposan meg kell vizsgálni a beteg otthonát, és eltávolítani az esetleges penészgombatelepeket, hogy a levegőből eltűnjenek a veszélyes gombaspórák. Hasonló sors várjon a poratkákra is, amelyek a hálószobákban érzik magukat a legjobban, ezért fejlesztették ki az „atkamentes” ágyneműket és huzatokat. A táplálékallergia egyik leggyakoribb kiváltója a tehéntej. Az allergizálódás veszélye akár felnőttkorban is fennáll, de a csecsemő életének első évében a legfontosabb, hogy ne adjunk neki tehéntejet.
Az állatszőr-allergia kiváltója tulajdonképpen nem maga a szőr, hanem a rajta megtapadó bőrpikkelyek, nyálmaradványok. A legerőteljesebb állati allergén a macskaszőr, ennek hatása akár hónapokkal az állat eltávolítása után is érezhető. Ahol csecsemő, kisgyerek él (különösen ha a szülők is allergiásak, és a gyerek nagy eséllyel örökölte a hajlamot), ott a lakásban nincs helye állatnak, főleg nem macskának! Az adatok szerint minden tizedik gazdi előbb-utóbb allergiás lesz kedvence szőrére.
A legritkább esetben a kutyaszőr váltja ki a reakciót, de a macskán kívül felelős lehet a tünetekért a nyúl, az aranyhörcsög és a tengerimalac szőre is.
A táplálékallergia és az allergiás bőrbetegségek
A szakértők szerint környezetünk mára annyira telítődött mérgekkel, hogy számtalan veszélyes anyag kerül abba a táplálékláncba is, amelynek végén az ember áll. Fogyasztunk nehézfémeket és radioaktív anyagokat, növényvédő szereket és gyógyszereket, színező- és konzerválóanyagokat, és közben csak remélni tudjuk, hogy szervezetünk megbirkózik velük és egészséges marad.

A táplálkozás a legközvetlenebb kontaktus az ember és a külvilág között, és a kémiai anyagok azért veszélyeztetik az egészségünket, mert hatásuk hosszú távon érvényesül. Ahogyan az allergiás náthát kiváltó anyagok, úgy a táplálékallergiát előidéző allergének is először érzékenyítik (szenzibilizálják) az immunrendszert, és a tünetek az allergénnel való következő találkozáskor jelentkeznek.
A különféle allergiás bőrbetegségek, az ekcéma, a viszkető kiütések elsősorban a kisgyerekeket kínozzák meg. Ezeknek a panaszoknak az egyik legfontosabb kiváltó oka ugyancsak a táplálékallergia. Akinek megtörtént a szenzibilizálása, és jól tudja, hogy mondjuk a zellerevésre kiütéssel és viszketéssel fog reagálni, elkerülheti az adott élelmiszert. Ám nem minden allergént ilyen egyszerű elkerülni. A táplálékallergia világszerte ismert jelenség, és területenként megvannak a jellegzetes allergének. Így Amerikában nagyon gyakori a kukorica-, Skandináviában a hal-, Németországban a tehéntej-allergia.
A GMO is veszélyes
A legújabb veszélyt pedig a génmanipulált élelmiszerek jelentik, amelyek ugyancsak erős allergiás reakciót válthatnak ki. Nagy veszélyük, hogy a fogyasztó nincsen tisztában azzal, mit is eszik valójában. Ha mondjuk a krumplit vagy a paradicsomot tengerihal-génnel módosítják, hogy fagyállóvá tegyék, az addig csak halra érzékeny ember csodálkozhat, miért támadnak kiütései egy tál krumpli vagy egy adag paradicsom elmajszolása után is.
A táplálékallergia egyik kellemetlen jellemzője, hogy nemcsak maga az érintett ennivaló, hanem bizonyos pollenek is kiválthatják. Ezt nevezik szaknyelven keresztreakciónak. Így például a zeller, a sárgarépa, az ánizs és a petrezselyem, amelyek mind a keresztesvirágúak családjába tartoznak, keresztreakcióba léphetnek rokonaik, például a kamilla vagy a napraforgó virágporával, azaz a pollen hasonló reakciót idézhet elő, mint az élelmiszer.
Hasonló kapcsolat áll fenn a magos gyümölcsök és a diófélék, valamint a nyírfa virágpora között. A súlyos táplálékallergiában, atrópiás ekcémában szenvedőknek azt tanácsolják, étrendjükben teljesen mellőzzék az állati fehérjéket. A bőr viszkető, fájdalmas sebein segíthet az ibolyántúli fénnyel (hideg kék fény) történő besugárzás és a ligetszépe-készítmények használata. Jó hatású lehet a tengeri vagy magashegyi klíma is, ahol a levegőben kevés az allergén. Tanácsos kerülni a gyapjúból készült ruhákat és a prémeket, mert ezek ugyanúgy hatnak, mint az állati fehérjét tartalmazó ennivalók.
Kémiai anyagokra adott allergiás reakció
A munkahelyeken megtalálható, illetve a környezetszennyezéssel a levegőbe kerülő kémiai anyagok is kiválthatnak allergiás reakciót. Ezek közül a következők a leggyakoribbak:
- Formaldehid-allergia: amióta csak műanyagok léteznek, a formaldehidet hatalmas mennyiségben termeli az ipar. Ez a konzerválásra, kötő- és rögzítőanyagként is használatos vegyület az ipari kor legkeményebb kontaktallergénje.
- Izocianát-allergia: ez az anyag is a műanyagok előállítása során keletkezik.
- Króm-nikkel allergia: a cementben található króm gyakran idézhet elő allergiát az építőiparban dolgozó munkásoknál. A nikkel az olcsó divatékszerekben és élelmiszerek csomagolóanyagában található meg leginkább.
A rovarméreg-allergia
Becslések szerint az emberek négy százaléka szenved rovarméreg-allergiában. Számukra elsősorban a méhek, a darazsak, a dongók és a lódarazsak csípése lehet veszélyes. Normál esetben a csípés helye vörös lesz, megduzzad és viszket, de a duzzanat néhány órán belül lelohad, és a következő napon már semmi sem látszik belőle. A rovarméregre érzékeny emberek szervezete azonban másképpen reagál. Immunrendszerüket a méreg érzékennyé teszi, és ha még egyszer találkoznak ezzel az anyaggal, szervezetüket elárasztja a hisztamin, és az allergiás reakció többnyire a csípést követő néhány másodpercen vagy percen belül fellép.
Ha a beteg szeme könnyezik, levegő után kapkod, gyengeséget érez, szédül, a csípés helye viszket, megdagad, azonnal orvoshoz kell fordulni, mert a reakció akár halált is okozhat. Az érintettek hiposzenzibilizáló kezelés formájában szoktathatják hozzá szervezetüket a rovarméreghez, és akkor nem kell riadtan menekülniük, ha feltűnik a láthatáron egy zümmögő méhecske. A kezelés során egyre növekvő dózisban kapják az allergént, és így egy idő múlva elérik azt a szintet, hogy egy-két csípésnyi méregadagot kibírnak. Ez az úgynevezett specifikus immunterápia a jövő ígéretes allergiaellenes kezelése lehet, de egyelőre csak a rovarméreg-allergia esetén bizonyult szinte százszázalékosan hatékonynak.
A napfényallergia
Amikor végre melegebben kezd sütni a nap, sokan tapasztalják, hogy az első napozás után bőrük viszketni kezd, és kellemetlen piros kiütések képződnek rajta, elsősorban a dekoltázs, a felkar és a váll bőrén, az arcon ritkábban. Ilyenkor a napfényre adott allergiás reakcióról van szó, amelyet sokféle megjelenési formája miatt polimorf fénydermatózisnak neveznek. Ez a túlérzékenység részben azzal magyarázható, hogy bőrünk a sötét téli hónapokban elszokott a naptól, és a hirtelen sugárzás felkészületlenül éri.

Ez a fajta fényérzékenység főleg azoknál jelentkezik, akik egyébként is valamilyen egyéb allergiás betegségben, szénanáthában, ekcémában, házipor-allergiában szenvednek. Bár nem veszélyes betegségről van szó, a viszketés igen kellemetlen, ezért érdemes ellene védekezni. Tanácsos már néhány héttel a tervezett üdülés előtt a bőrt lassan hozzászoktatni a napfényhez. Segíthet a magas dózisú kalcium, a C- és E-vitaminnal, valamint szelénnel kombinált béta-karotin, amely védi a bőrt a nappal szemben, és a megfelelő, zsírt és emulgátort nem tartalmazó, vízálló, magas fényvédő faktorú, az UVA- és az UVB-sugarak ellen egyaránt hatásos napozószer használata is.
A „napallergiaként” emlegetett elváltozás másik formája az úgynevezett Mallorca-akné, amely nevét azért kapta a híres spanyol üdülőhelyről, mert ott figyelték meg először a napozók bőrén. A probléma pattanásszerű apró kiütések vagy hólyagocskák formájában lép fel, és nagy felületen lepi el a dekoltázs, a hát, a váll és a felkar bőrét. A nem viszkető kiütések intenzív napozás után jelentkeznek, főleg a forró dél-európai éghajlaton, és ha a bőrt egy ideig nem éri nap, maguktól elmúlnak.
Ha ilyen kiütéseket tapasztalunk, tusoljunk le langyos vízzel, bőrünket szappanmentes mosakodószerrel tisztítsuk meg, majd kenjük be hidrokortizon-krémmel. A kozmetikai hibát peeling segítségével tüntethetjük el.
Az allergia kialakulása miért egyre gyakoribb?
Az emberek hajlamosak betegségükért valamilyen külső tényezőt – virágport, állati szőrt stb. – felelőssé tenni.
A természetgyógyászok szerint viszont inkább úgy kellene feltenniük a kérdést: miért vagyok allergiás? Miért fejlesztette ki a szervezetem ezt a túlérzékenységi reakciót? Felmerül a kérdés is, vajon miért válunk egyre többen érzékennyé olyan anyagokra, amelyekkel az emberiség évezredeken át minden gond nélkül együtt élt? Az okok összetettek.
- A túlzásba vitt higiénia és csírátlanítás miatt a felnövekvő gyerekek mind ritkábban találkoznak olyan élőlényekkel, mint a különféle baktériumok, paraziták, férgek. Ezek valóban kellemetlen lények, ám a kezdetek óta részei az embert körülvevő természetes élettérnek, és mindig is társai voltak a felnövekvő gyerekeknek.
- Az ipar, az autók, a modern felszerelések különféle kémiai anyagokat és elektromágneses sugarakat juttatnak a környezetbe. Ezenkívül olyan készételeket fogyasztunk, amelyekben számtalan, a természetben elő nem forduló anyag található, ezek feldolgozására szervezetünk nincs „beprogramozva”.
- Életünk több mint kilencven százalékát zárt térben, mesterséges környezetben töltjük. Az ember manapság nem a fajának megfelelő körülmények között él, teljesen természetellenes életstílust alakított ki magának, és ha a szervezete ez ellen tiltakozik, a menekülést választja. Természetesen nem szabad semmibe venni az allergéneket, ám a megoldást az jelentheti, ha újra figyelembe vesszük testünk eredeti kívánságait.
Életmódváltás a megoldás?
A természetgyógyászok szerint az allergia leküzdésének három pillére a táplálkozás, a környezet és a lelki-szellemi szempontok figyelembevétele. A civilizációs koszt túl sok kalóriát, állati fehérjét, finomított szénhidrátot és telített zsírsavat, viszont túl kevés vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet és rostot tartalmaz. Ez a hiányos táplálkozás az oka a mind gyakoribb anyagcsere-betegségeknek, amelyek az allergiás embernél allergiás reakciók formájában nyilvánulnak meg. Jó száz éve tudjuk, hogy az anyagcsere-betegségek többsége tisztán vegetárius táplálkozással meggyógyítható.
Tehát: semmi hús, hal szárnyas, tojás, tej és tejtermék, csak gabona, gyümölcs, saláta, zöldség, diófélék és magok.
A helytelen táplálkozáson túl a környezetszennyezés mérgei, illetve lelki-szellemi tényezők is szerepet játszanak az allergia kialakulásában. A közismert virágterápia megalapítója, dr. Edward Bach szerint az emberiség legtöbb betegségének kialakulásáért az olyan negatív érzelmek a felelősek, mint az önimádat, a tudatlanság, a büszkeség, a kegyetlenség, a gyűlölet, a bizonytalanság és a kapzsiság. Ezenkívül a civilizáció további káros tényezőkkel járul hozzá a betegségek fellépéséhez: élvezeti mérgekkel, mozgáshiánnyal, alváshiánnyal, kedvezőtlen lakás- és munkakörülményekkel, szociális konfliktusokkal és stresszel.
Az allergia akkor válik megfoghatóvá és kezelhetővé, ha egységében szemléljük, ahogyan az ember is a test, a lélek és a szellem dinamikus egysége. A tüneti kezelés hosszú távon nem hozhat tartós eredményt. A következő módszerek kombinálásával sikerrel lehet felvenni a harcot az allergia ellen: táplálkozásterápia, bélszanálás, konstitúciós kezelés, a kiválasztószervek működésének serkentése, immunmoduláció, gócdiagnosztika, pszichoterápia, fizikális módszerek, a szervezet megtisztítása a környezeti mérgektől és a nehézfémektől.
A leggyakoribb táplálékallergének
Felnőtteknél és gyerekeknél:
Növényi táplálékok:
- zöldség/saláta fűszerek
- gabonák/gabonából készült termékek
- gyümölcs
Állati táplálékok:
- tej/tejtermékek
- tyúktojás
- hal/a tenger gyümölcsei
- hús
Gyerekeknél:
- tehéntej, tyúktojás, szója
Allergia vagy megfázás?
A két betegségnek hasonló tünetei vannak, ezért nem mindig könnyű őket elkülöníteni. Ehhez nyújt segítséget a következő táblázat.
| Allergia | Megfázás | |
| A tünetek időtartama | hetek, hónapok | napok |
| Orrváladék | tiszta, áttetsző | sárgás-zöldes |
| Köhögés | ritka | száraz, kínzó |
| Tüsszögés | gyakori, kínzó | enyhíti az állapotot |
| Segítenek-e az antibiotikumok? | nem | az esetek egy részében |
| Segítenek-e az antihisztaminok? | igen | az esetek egy részében |
| Láz | nincs | van/lehet |
| A tartózkodási hely megváltoztatása | enyhíti a tüneteket | nem segít |
Szénanáthás vagyok-e?

Sokan nem tudják eldönteni, szenvednek-e szénanáthában vagy sem. Ha a következő kérdések közül legalább négyre igennel válaszoltak, tanácsos allergológiai kivizsgálást kérni.
- Fennállnak-e megfázásszerű tünetei legalább két hete?
- Gyakrabban jelentkeznek-e tünetei szokatlan időben – például nyáron –, mint másoknak?
- Nagyjából minden évben ugyanakkor jönnek-e elő a tünetei?
- Szokott-e égni, viszketni, bepirosodni a szeme, kerüli-e a fényt?
- Változnak-e a tünetei, ha megváltoztatja tartózkodási helyét, például szabad térről zárt helyre megy, vagy elutazik?
- Előfordul-e, hogy sorozatosan tüsszög, de nem érez megkönnyebbülést?
- Sűrűn dörzsöli-e az orrát, hogy megszabaduljon az orrviszketés kellemetlen érzésétől?
Hogyan kerülhetjük el a táplálékallergiás reakciókat?
- Kerüljük a finomított cukrot, mert emésztési zavarhoz vezethet, megváltoztatja a bél miliőjét, és ásványi anyagokat von el a szervezettől.
- Ne igyunk kávét, fekete teát és alkoholt, mert fölösleges ingert jelentenek, idegessé tesznek, és ásványianyag-hiányt, különösen vashiányt okoznak.
- Ne együnk egy étkezés alkalmával túl sokat, nehogy túlterheljük az emésztőrendszerünket. Este hét óra után lehetőleg már semmit ne együnk.
- Minden falatot jól rágjunk meg, ez serkenti az emésztőnedvek képződését.
Az allergiaellenes alternatív terápiák kislexikona
| Autológ, illetve autohomológ immunterápia | Mostanáig kevéssé ismert, a sajátvér-terápiával rokon eljárás. A módszer az immunrendszer működésébe avatkozik bele, megállítja a téves folyamatot, és így elmulasztja a tüneteket. A módszer középpontjában a haemolysat nevű szer áll, amelyet a beteg saját véréből készítenek ózon segítségével, biokémiai feldolgozás során. A készítmény tabletta, injekció vagy cseppek formájában alkalmazható. |
| Akupunktúra | A kezelés célja megszüntetni a szervezetben fennálló, és a betegségben megnyilvánuló energiai-harmóniai zavart. A test szabályozásának áthangolására alkalmas (különösen lazítótechnikákkal kombinálva), akut esetekben azonban kevéssé válik be. |
| Bőringerek | A köpölyözés, cantharidatapasz, pióca formájában alkalmazott helyi bőringerek segítségével arra ösztönzik a szervezetet, hogy a terhelő méreganyagokat a bőrön keresztül válassza ki. |
| Biorezonancia-terápia, Mora-terápia | A készülék megméri a test rezgéseit, és olyan rezgésekké alakítja át őket, amelyek gyógyító információkat juttatnak vissza a szervezetbe. |
| Bélszanálás | Minden, amivel a bél – és főleg a vastagbél – természetes funkcióját erősítjük, javítja annak az esélyét, hogy immunrendszerünk visszataláljon a helyes útra, és ezzel régóta fennálló, súlyos panaszainktól is megszabaduljunk. A kezelés célja az egészséges bélflóra helyreállítása. |
| Böjt, gyógyböjtkúra, Mayr-kúra | Ezek a módszerek is alapvetően a bélen át gyógyítanak. Jól beválnak a civilizált embernél, akinek bélműködése amúgy is gyenge, és elősegítik a vastagbél regenerálódását. |
| Homeopátia | A módszert érdemes kipróbálni, de inkább csak egy olyan hosszú távú stratégia részeként, amelynek célja a szervezet félrecsúszott regulációs mechanizmusainak újrahangolása. |
| Hiposzenzibilizálás | Az eljárás során a beteg növekvő dózisban kapja az allergént. Fontos az orvosi felügyelet, mivel nem lehet tudni, kinél lépnek fel esetleges nem kívánt allergiás reakciók. A személyre szabott adagokat injekció formájában juttatják a bőr alá, de gyerekeknél szóba jöhet a módszer szájon át adagolt cseppek formájában is. A kezelés sikere a betegség súlyosságától, a páciens korától és az allergéntől függ. Akkor beszélhetünk eredményről, ha a beteg tünetmentessé válik, vagy tünetei szembetűnően enyhülnek, és gyógyszeradagját csökkenteni lehet. A legjobb eredményt a kezelés a méh- és darázsméregre allergiás betegeknél hozzá, náluk a siker aránya 95 százalék fölött van. Ugyanez az arány pollenallergiánál 80-90, poratka-allergiánál 70-80, penészgomba-allergiánál 60-70 százalékos. A kezelést tanácsos az őszi-téli hónapokban elvégezni, hogy a beteg nyugodt szívvel várhassa a nyarat. |
| Immunstimuláció, sajátvér-terápia | Az immunrendszer működésének helyreállítására szolgálnak a sajátvér-injekciók és a baktériummérgekkel végzett immunterápiák. |
| Klinikai ökológia | A környezetterápia egyik ága, dr. Theron G. Randolph alapította meg, aki szerint a XX. századra vagyunk allergiásak. A becslések szerint az átlagember normális életterében legalább ötvenezer olyan kémiai anyaggal találkozik, amelyek a természetben nem fordulnak elő, és így az immunrendszer nincs felkészülve a velük való kontaktusra. A klinikai ökológia allergia összefoglaló néven azt a számtalan betegséget emlegeti, amelyeknek alapja mindig az immunrendszer túlerőltetése. |
| Neurálterápia | Sok orvos szerint az allergiás betegségek mögött gyakran egyébként ártalmatlan gócok rejtőznek. Ezekben az esetekben zavarómező-kiküszöbölést végeznek injekciók segítségével. Ezzel a módszerrel legyőzhetők az immunrendszert irritáló olyan dolgok, mint például a régi hegek, a krónikusan gyulladt mandulák vagy a gyökérkezelt fogak. |
| Szimbiózisirányítás | A módszerrel egy többlépcsős folyamat során kísérlik meg eltávolítani a bélben megtelepedett, oda nem való baktériumokat. Ezt követően stabil fiziológiai-mikrobiológiai együttélés építhető fel az emésztőrendszerben. |
| Táplálékkiegészítők | A feketekömény olaja gátolja a bélben az immunrendszert gyengítő paraziták szaporodását, és csökkenti az antitestek termelődését. A spirulinaalgák erősítik az immunrendszert, legyőzik a vírusokat, kiürítik a szervezetből a nehézfémeket és az egyéb környezeti mérgeket, és javítják a bélflóra állapotát, illetve az anyagcserét. A lapachotea is erősíti az immunrendszert, míg az enzimekben gazdag kombuchatea segít lebontani a fölösleges antitesteket, és ugyancsak javítja a védekezőképességet. |
Különleges allergiák
Gyógyszerallergia
Kevesen tudják, és gyakran az orvosok is alábecsülik a veszélyt, de egyre több ember allergiás a különféle gyógyszerekre. Ilyenkor a szer, ahelyett hogy segítene, akár halált is okozhat, mert például a penicillin allergiás sokkhoz vezethet. Elvileg az ember minden egyes hatóanyagra érzékeny lehetne, a gyakorlat azonban megmutatta, hogy a reakcióért mindig ugyanaz a hatóanyag a felelős.
Viszonylag gyakori az antibiotikum-allergia (a lista élén 12 százalékkal a penicillin áll), az acetilszalicisav-allergia (aszpirin, ASS, 2 százalék), a fájdalomcsillapítókban előforduló antipirinre adott allergiás reakció (8 százalék) és a barbiturát-allergia (altatószerek, 1 százalék). Az adatok szerint minden ezer emberből egy az inzulinra allergiás. Ilyenkor az orvosnak alternatív szert kell választania.
Spermaallergia
Állítólag egyre több nő ad allergiás reakciót partnere hímivarsejtjeire. Legrosszabb esetben súlyos tünetek alakulhatnak ki, például légszomj, de felléphet csalánkiütés vagy más bőrtünet is. Ennél azonban sokkal gyakoribb, hogy a bajról a partnerek mit sem tudnak, csak akkor derül fény a betegségre, amikor gyermeket szeretnének. Ilyenkor ugyanis az egyébként teljesen egészséges nő nem esik teherbe. Ha a teszt spermaallergiát mutat ki, a mesterséges megtermékenyítés jöhet szóba.
Védjük a gyerekeket!
Az öröklött hajlammal nem tudunk mit kezdeni, és az allergénnel való érintkezést sem tudjuk mindig elkerülni. Ugyanakkor léteznek olyan szabályok, amelyeknek a betartásával csökkenthetjük annak az esélyét, hogy már gyerekkorban allergia alakuljon ki.
Szoptassuk a babát legalább hat hónapig! A csecsemő ideális tápláléka az anyatej, és egyben az allergiaveszélyt is csökkenti.
- A szoptató édesanya se fogyasszon allergizáló ételeket, például tejet, tojást, olajos magvakat, apró magvas gyümölcsöket.
- Ha nem tudunk szoptatni, tápláljuk a babát hipoallergén tápszerrel! Semmiképpen sem szójatápszerrel, mert attól is allergiás lehet. Egy, de inkább kétéves koráig kerüljük az olyan veszélyes, allergizáló ételeket, mint a tehéntej, a tojás, a hal, a sertéshús, a citrusgyümölcsök, a szója és a csokoládé.
- Otthonunkban kerüljünk minden allergizáló dolgot: háziállatot, olyan porfogókat, mint a plüssállatok, a padlószőnyeg, a szobanövényeket, a nyitott könyvespolcokat. Rugós ágy és gyapjú ágynemű helyett vegyünk antiallergén ágyneműt, gyapjúöltözék helyett pamutruhát.
- A túlzásba vitt higiénia, a sok fertőtlenítő-, rovarirtó szer megterheli az immunrendszert.
- Mondjunk le az illatanyagokról, mert a mesterséges illataromák iránti érzékenység már gyakoribb, mint a konzerválószer-allergia.
- A gyerek csak akkor kapjon gyógyszereket (például antibiotikumot), amikor valóban szüksége van rá!
- Legyen magától értetődő, hogy ha a lakásban csecsemő, kisgyerek is lakik, ne gyújtsunk rá!
- Fontos a családi béke, a kellemes, nyugodt környezet, mert a negatív stressz labilissá teszi az immunrendszert.
Fáraók orvossága: a katicavirág
A híres luxori fáraósírok feltárásakor a múmiák mellett többek között egy palack katicavirág-olajat (Nigella) is találtak. Ez is azt bizonyítja, milyen nagyra becsülték ezt a gyógynövényt az ókori Egyiptom lakói: használták általános gyengeség, gyulladások, bőrproblémák, női bajok, megfázás és fejfájás esetén egyaránt. A középkorban a katicavirág-olaj az emésztési bántalmak, a tüdőpanaszok és a szoptatási nehézségek ellenszere volt, de később feledésbe merült.

Csak az utóbbi években fedezték fel újra a kutatók, hogy ez az anyag erősíti az immunrendszert, és elősegíti a gyógyulást a betegek hetven százalékánál olyan bajok esetén is, mint a szénanátha, a házipor-allergia vagy a krónikus bronchitis. Szakemberek szerint ennek az a magyarázata, hogy az olajban lévő értékes, többszörösen telítetlen zsírsavak elősegítik olyan immunanyagok képződését, mint például a prosztaglandinok, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak, ezért „sakkban tartják” például a szénanáthát. Más hatóanyagai pedig az allergiás betegek szervezetének T-sejt-működését serkentik, és így optimalizálják az immunrendszer tevékenységét.
Tanácsok szénanáthásoknak
- Igyekezzünk elkerülni a pollennel való találkozást! Mielőtt kirándulni indulnánk, hallgassuk meg a pollenjelentést!
- Ha nagyon magas a pollenszám, minden este mossunk hajat. Így elkerülhetjük, hogy virágpor kerüljön az ágyneműnkre, onnan pedig a légutainkba.
- Pollenszezonban tartsuk zárva az ablakot, utazás közben az autó ablakait is húzzuk fel. Autónkba szereltessünk olyan klímaberendezést, amely kiszűri a levegőből a virágport.
- Vásároljunk olyan légtisztítót, amely garantáltan „pollenmentes” levegőt biztosít a lakásban.
- Amikor magas a pollenszám, ne menjünk kirándulni, kocogni, ne dolgozzunk a kertben. Kertünkbe fű helyett ültessünk virágokat, amelyeket méhek poroznak be, ezért virágporuk nem száll a szélben.
- Ha lehetséges, szabadságunkat töltsük a tenger mellett vagy a hegyekben, ahol tiszta a levegő.
- Vigyázzunk a mézzel, mert az is tartalmazhat virágport, és így allergiás reakciót válthat ki.
Foto: Adobe Stock