Lényeg az olcsóság?

Nem egy­sze­rű tá­pa­nyag­be­vi­tel az ét­ke­zés! An­nál jó­val több! Rend­kí­vül ko­moly ha­tá­sa van egy se­reg te­rü­let­re: sa­ját egész­sé­gün­kre, a ta­laj­ra, a kör­nye­zet­re, az élel­met elő­ál­lí­tó gaz­dá­kra, az élel­mi­szer-ke­res­ke­de­lem­re.

A bio­élel­mi­szer-fo­gyasz­tók­kal lát­szó­lag nincs sem­mi baj. Ke­rek­nek lát­ják a vi­lá­got, oda­fi­gyel­nek az ál­lat­jó­lé­ti kér­dé­sek­re, igye­kez­nek min­dent bio­for­rás­ból be­sze­rez­ni, ér­zé­ke­nyeb­bek a mi­nő­ség­re, mint az ára­kra. No de a több­ség? Az a 99%, aki egy­ál­ta­lán nem vagy csak hé­be-hó­ba vá­sá­rol va­ló­di mi­nő­sí­tett bio­élel­mi­szert?

Ese­tük­ben kész is az ön­fel­men­tő ma­gya­rá­zat: „a bio olyan drá­ga, hogy nem en­ged­he­tem meg ma­gam­nak”. Fel­mé­ré­sek sze­rint va­ló­ban, az em­be­rek több mint 50%-a disz­kon­tok­ban vá­sá­rol, ide­ért­ve a nagy lán­cok­ban tör­té­nő ak­ci­ós vá­sár­lá­so­kat is. Ezen lán­cok zö­me a ke­vés­sé nyo­mon kö­vet­he­tő ter­mé­kek árait „ak­ció­san” is ma­ga­sab­ban tart­ja, mint ak­ció­men­tes idő­szak­ban. Az egész já­ték egy őrült kör­for­gás­ba tor­kol­lik, ahol a sze­re­plők szin­te va­kon bo­lyon­ga­nak az öles ár­táb­lák kö­zött. A bio ne­kik – úgy­mond – drá­ga! Be­ad­ni a ru­hát a tisz­tí­tó­ba, az ott­ho­ni mo­sás he­lyett, nem drá­ga. Vagy ehe­tet­len mű­sü­te­mé­nye­ket (mond­hat­nánk műfő­ze­mé­nye­ket is) vá­sá­rol­ni az ott­ho­ni sü­tés-fő­zés örö­mei he­lyett per­sze szin­tén nem drá­ga.

Ma a leg­több csa­lád, egyén az ét­ke­zé­sén spó­rol. Nyil­ván, mert az nem lát­szik. A ru­ha, az au­tó, az óra vagy töl­tő­toll könnyeb­ben vá­lik stá­tusszim­bó­lum­má, mint a mi­nő­sé­gi ét­ke­zés. Egy li­ter mo­to­ro­la­jért gond nél­kül fi­ze­tünk 2-3 ezer fo­rin­tot, míg a fő­ző– vagy sü­tő­o­la­jun­kért bio­mi­nő­ség­ben az öt­száz fo­rin­tot is saj­nál­juk. Meg­te­szi az a 200 fo­rin­tos bi­zony­ta­lan ere­de­tű va­la­mi, ami ép­pen ak­ció­ban kap­ha­tó. Nem­zet­kö­zi tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok sze­rint az em­be­rek fe­le ab­szo­lút ér­dek­te­len és igény­te­len a táp­lál­ko­zá­sát il­le­tő­en. Ãk az ét­ke­zés kér­dé­sét a le­he­tő le­gol­csób­ban, leg­gyor­sab­ban és leg­ke­vés­bé kom­pli­kál­tan kí­ván­ják meg­ol­da­ni. Mi­nél több mű­a­ro­má­val, hogy az ér­zé­kek azért dol­goz­za­nak. Az egész­ség, a szer­ma­rad­vá­nyok, az ál­lat­gyá­rak bor­zal­mai, a gaz­dák szo­ciá­lis kö­rül­mé­nyei nem me­rül­nek fel kér­dés­ként. Az ilyen vá­sár­ló ki­tar­tó­an ró­ja a kö­rö­ket a mi­nél ol­csóbb élel­mi­szer re­mé­nyé­ben.

Ha még­is fe­léb­red­ne ben­nük va­la­mi­fé­le vágy egy biz­ton­sá­go­sabb­nak hitt élel­mi­szer­cso­port iránt, a nagy lán­cok és kon­szer­nek kész­ség­gel elé­gí­tik ki bá­gyadt kí­ván­csi­sá­gu­kat. Meg­je­len­nek a tyú­kocs­ká­kat nap­sü­tés­ben ábrá­zo­ló to­já­sos­do­bo­zok, ta­nya­si idillt sug­all­va, a zöld­sé­ges­ta­sa­kok, ame­lye­ken „el­le­nőr­zött ter­mesz­tés­ből” fe­li­rat dí­sze­leg. Csu­pán az nem sze­re­pel raj­tuk, hogy mi­lyen fel­té­te­lek meg­lé­tét el­le­nő­riz­ték és ki­cso­dák. Lé­tez­nek csá­bí­tó eper­fo­tó­val dí­szí­tett jog­hur­tos­po­ha­rak, mely jog­hur­tok­ban egy szem eper sin­csen, rá­adá­sul ex­tra gram­mok fe­li­ra­ta, hogy ép­pen­ség­gel mennyi­vel több ter­mé­ket töl­töt­tek a do­boz­ba. De mi­hez ké­pest?

A kap­zsi­ság a je­len­kor leg­főbb mo­ti­vá­ció­ja: mi­nő­sé­gi ter­mék il­lú­zió­ja, po­tom pén­zért! Nos, ez az, ami bio­mi­nő­ség­ben nem megy. Mert vagy bio a ter­mék és a jó­val ma­ga­sabb mi­nő­ség­hez ma­ga­sabb ár is pá­ro­sul, vagy nem bio, de ak­kor mi­ként be­szél­het­nénk csúcs­mi­nő­ség­ről?

Sze­ren­csé­re azért nő a bio­fo­gyasz­tók tá­bo­ra is: a fő­csa­pás alól azon­ban úgy lát­szik, ők sem tud­ják ma­gu­kat ki­von­ni. A két­ség­kí­vül már nagy mennyi­ség­ben is kap­ha­tó, jó mi­nő­sé­gű bio­a­la­pa­nya­gok­nál na­gyobb mér­ték­ben nő az úgy­ne­ve­zett ké­nyel­mi ter­mé­kek fo­gyasz­tá­sa. An­nak el­le­né­re, hogy szép szám­mal van­nak, akik be­érik né­hány ma­rék víz­be áz­ta­tott ár­pa­szem el­fo­gyasz­tá­sá­val, a nö­vek­vő több­ség igény­li a mély­hű­tött vagy elő­hű­tött kész- vagy fél­kész ét­elek kí­ná­la­tát. Ez rész­ben idő­hi­ány­ra ve­zet­he­tő vissza, na­gyobb részt vi­szont in­kább egy tra­dí­ci­ót fe­l­adó, ku­li­ná­ris ha­gyo­má­nyo­kat meg­ta­ga­dó mo­dernke­dő élet­fel­fo­gás­ra. A szol­gál­ta­tó­nak azon­ban nem dol­ga a fo­lya­ma­tok bí­rá­la­ta, sok­kal in­kább azok men­tén az igé­nyek ki­szol­gá­lá­sa. Így a bio-fel­dol­go­zó­ipar lát­vá­nyos fej­lő­dé­sét prog­nosz­ti­zál­hat­juk.

Az idő­seb­bek pro­blé­mái a leg­sú­lyo­sab­bak. Anya­gi hely­ze­tük nem en­ge­di meg a bio­ter­mé­kek­ben va­ló tob­zó­dást, ho­lott ál­la­po­tuk miatt so­kan szo­rul­ná­nak rá a gyó­gyí­tó élel­mi­sze­rek­re. Kény­te­le­nek kom­pro­misszu­mot köt­ni a mennyi­ség, a mi­nő­ség és az ár men­tén.

Sok szó esett mos­ta­ná­ban az is­ko­lai ét­kez­te­tés mi­nő­sé­gé­ről. A pro­b­lé­ma gyö­ke­ré­ig azon­ban a kam­pány so­rán sem si­ke­rült el­jut­ni. A csip­szet és kó­lát szá­műz­ni jó do­log az is­ko­lák­ból, de he­lyet­tük GMO-s szó­ját, nö­vény­vé­dő szer­ben für­de­tett zöld­sé­get aján­la­ni ha­son­ló­an át nem gon­dolt ja­vas­lat. Csu­pán a va­ló­di, el­le­nőr­zött bio­ter­mé­kek­nek le­het­ne he­lye az is­ko­lák­ban, biz­to­sít­va ez­zel a le­ga­lább na­pi egy al­ka­lom­mal tör­té­nő vegy­szer­men­tes élel­mi­szer-fo­gyasz­tást. Ha majd nem az ol­csó­ság lesz a lé­nyeg!