Lényeg az olcsóság?

Nem egyszerű tápanyagbevitel az étkezés! Annál jóval több! Rendkívül komoly hatása van egy sereg területre: saját egészségünkre, a talajra, a környezetre, az élelmet előállító gazdákra, az élelmiszer-kereskedelemre.
A bioélelmiszer-fogyasztókkal látszólag nincs semmi baj. Kereknek látják a világot, odafigyelnek az állatjóléti kérdésekre, igyekeznek mindent bioforrásból beszerezni, érzékenyebbek a minőségre, mint az árakra. No de a többség? Az a 99%, aki egyáltalán nem vagy csak hébe-hóba vásárol valódi minősített bioélelmiszert?
Esetükben kész is az önfelmentő magyarázat: „a bio olyan drága, hogy nem engedhetem meg magamnak”. Felmérések szerint valóban, az emberek több mint 50%-a diszkontokban vásárol, ideértve a nagy láncokban történő akciós vásárlásokat is. Ezen láncok zöme a kevéssé nyomon követhető termékek árait „akciósan” is magasabban tartja, mint akciómentes időszakban. Az egész játék egy őrült körforgásba torkollik, ahol a szereplők szinte vakon bolyonganak az öles ártáblák között. A bio nekik – úgymond – drága! Beadni a ruhát a tisztítóba, az otthoni mosás helyett, nem drága. Vagy ehetetlen műsüteményeket (mondhatnánk műfőzeményeket is) vásárolni az otthoni sütés-főzés örömei helyett persze szintén nem drága.
Ma a legtöbb család, egyén az étkezésén spórol. Nyilván, mert az nem látszik. A ruha, az autó, az óra vagy töltőtoll könnyebben válik státusszimbólummá, mint a minőségi étkezés. Egy liter motorolajért gond nélkül fizetünk 2-3 ezer forintot, míg a főző– vagy sütőolajunkért biominőségben az ötszáz forintot is sajnáljuk. Megteszi az a 200 forintos bizonytalan eredetű valami, ami éppen akcióban kapható. Nemzetközi tudományos kutatások szerint az emberek fele abszolút érdektelen és igénytelen a táplálkozását illetően. Ãk az étkezés kérdését a lehető legolcsóbban, leggyorsabban és legkevésbé komplikáltan kívánják megoldani. Minél több műaromával, hogy az érzékek azért dolgozzanak. Az egészség, a szermaradványok, az állatgyárak borzalmai, a gazdák szociális körülményei nem merülnek fel kérdésként. Az ilyen vásárló kitartóan rója a köröket a minél olcsóbb élelmiszer reményében.
Ha mégis felébredne bennük valamiféle vágy egy biztonságosabbnak hitt élelmiszercsoport iránt, a nagy láncok és konszernek készséggel elégítik ki bágyadt kíváncsiságukat. Megjelennek a tyúkocskákat napsütésben ábrázoló tojásosdobozok, tanyasi idillt sugallva, a zöldségestasakok, amelyeken „ellenőrzött termesztésből” felirat díszeleg. Csupán az nem szerepel rajtuk, hogy milyen feltételek meglétét ellenőrizték és kicsodák. Léteznek csábító eperfotóval díszített joghurtospoharak, mely joghurtokban egy szem eper sincsen, ráadásul extra grammok felirata, hogy éppenséggel mennyivel több terméket töltöttek a dobozba. De mihez képest?
A kapzsiság a jelenkor legfőbb motivációja: minőségi termék illúziója, potom pénzért! Nos, ez az, ami biominőségben nem megy. Mert vagy bio a termék és a jóval magasabb minőséghez magasabb ár is párosul, vagy nem bio, de akkor miként beszélhetnénk csúcsminőségről?
Szerencsére azért nő a biofogyasztók tábora is: a főcsapás alól azonban úgy látszik, ők sem tudják magukat kivonni. A kétségkívül már nagy mennyiségben is kapható, jó minőségű bioalapanyagoknál nagyobb mértékben nő az úgynevezett kényelmi termékek fogyasztása. Annak ellenére, hogy szép számmal vannak, akik beérik néhány marék vízbe áztatott árpaszem elfogyasztásával, a növekvő többség igényli a mélyhűtött vagy előhűtött kész- vagy félkész ételek kínálatát. Ez részben időhiányra vezethető vissza, nagyobb részt viszont inkább egy tradíciót feladó, kulináris hagyományokat megtagadó modernkedő életfelfogásra. A szolgáltatónak azonban nem dolga a folyamatok bírálata, sokkal inkább azok mentén az igények kiszolgálása. Így a bio-feldolgozóipar látványos fejlődését prognosztizálhatjuk.
Az idősebbek problémái a legsúlyosabbak. Anyagi helyzetük nem engedi meg a biotermékekben való tobzódást, holott állapotuk miatt sokan szorulnának rá a gyógyító élelmiszerekre. Kénytelenek kompromisszumot kötni a mennyiség, a minőség és az ár mentén.
Sok szó esett mostanában az iskolai étkeztetés minőségéről. A probléma gyökeréig azonban a kampány során sem sikerült eljutni. A csipszet és kólát száműzni jó dolog az iskolákból, de helyettük GMO-s szóját, növényvédő szerben fürdetett zöldséget ajánlani hasonlóan át nem gondolt javaslat. Csupán a valódi, ellenőrzött biotermékeknek lehetne helye az iskolákban, biztosítva ezzel a legalább napi egy alkalommal történő vegyszermentes élelmiszer-fogyasztást. Ha majd nem az olcsóság lesz a lényeg!