Rendterápiával a rák ellen
A rendterápia hatásának alapelvét könnyű megfogalmazni. Elhagyjuk azt, ami felesleges, és pótoljuk, amiből hiány van. A diagnosztika és a terápia elsősorban a táplálkozásra, a testmozgásra és a relaxációra/stresszcsökkentésre épül – ezek a módszer alappillérei. Mindez meglehetősen egyszerűnek és banálisnak tűnik, pedig ezek közül mindössze egy terület alapos elemzésével és a szükséges módosítások megvalósításával sok betegségnél valóban meglepően jó eredményt érhetünk el. Bircher-Benner ajánlásaiban hat területet ajánlott a módszer alkalmazóinak figyelmébe.
Az étrend törvényei
Ajánlott mértékletesen és tudatosan étkezni, előnyben kell részesíteni a vegetáriánus étrendet. Ami a mennyiséget, a kalóriabevitelt és a tápanyagokat illeti, e téren a változatosságra, a kiegyensúlyozottságra kell törekedni. Bircher-Benner nagy hangsúlyt helyezett az alapos rágásra, valamint az étkezés közben uralkodó nyugodt, kellemes atmoszférára. Ezekben a tanácsokban lényegében felismerhetők a modern táplálkozásterápia fontos alapelvei.
A bőr és a tüdő törvényei
A bőrt rendszeresen (kb. heti 3-4 alkalommal, alkalmanként fél óráig) érnie kell napfénynek, víznek, levegőnek, hidegnek és melegnek. A tüdőt pedig a friss levegőn végzett testmozgással kell erősíteni.
A gravitáció törvényei

A mozgásszervek egészségének fenntartásához szükséges a rendszeres testmozgás. Ennek hiánya korai öregedéssel és különféle betegségek megjelenésével fenyeget. Kedvező hatású heti három-négy alkalommal, alkalmanként 30-40 perc testmozgás. Emellett Bircher-Benner azt is hangsúlyozza, hogy az edzett test mindig jobb pszichés állóképességet is eredményez.
Az életritmus törvénye
Annak érdekében, hogy egészségesek maradjunk, egyre jobban összhangban kell lennünk a természettel, az évszakokkal és a napszakokkal. Nem helyes tehát éjszaka dolgozni, napközben aludni, vagy késő este bőségesen étkezni.
A lelki élet törvényei
Emberi kapcsolatainkban és magánéletünkben lehetőleg tartózkodni kell a konfliktusoktól, nagy izgalmakat okozó diszharmonikus viszonyoktól. Modernebb nyelvezeten megfogalmazva ez azt jelenti, hogy azonosítani kell hétköznapjainkban a stresszforrásokat, majd ki kell iktatnunk azokat. Ez jelentheti azt például, hogy megtanulunk nemet mondani, vagy csökkentjük a túl nagy kihívást jelentő helyzeteket.
A család és a közösség bevonása
A rendterápiát ma továbbképzés keretében oktatják a természetes gyógymódok iránt érdeklődő orvosoknak. Ezeket az alapelveket célszerű minden terápia keretében alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a terapeutának tanulmányozni és elemezni kell a páciens életkörülményeit, majd meg kell vele beszélni mindazt, amin változtatni érdemes. El kell neki magyarázni az életvitel és a betegség között fennálló kapcsolatot, fel kell hívni figyelmét a betegség kialakulásának kedvező, ezért megváltoztatandó szokásaira. A tulajdonképpeni terápia tehát, nem más, mint tanácsadás. Ha valaki pl. alvászavarban szenved, tisztázni kell az illető napirendjét, szokásait, és hogy vannak-e stresszt okozó tényezők az életében. Fontos, hogy a páciens megértse a lehetséges kiváltó okok és a panasz vagy betegség között fennálló ok-okozati összefüggést. A következő lépésben meg kell találni azokat a megoldásokat, amelyek segítségével a beteg száműzheti életéből a káros tényezőket. Ha a páciens hajlandó a változásra, a változtatásra, apránként, hetek, hónapok vagy évek alatt egymás után megszabadulhat káros szokásaitól, és a gyógyulás útjára léphet.
A rendterápia módszertana nem csupán az egyénre korlátozódik, ami azt jelenti, hogy a terapeuta rendezett viszonyokra törekszik a páciens családjában és tágabb szociális környezetében.
Ez jelentheti azt, hogy a páciens tud nemet mondani, világos határokat tud szabni mások törekvéseivel, igényeivel szemben.
Javul a szervezet öngyógyító képessége
Az (esetleg kedvezőtlen) életvitel módosításával, a páciensnek a terápiás folyamatba történő bevonásával a terapeuta hatékonyan motiválhatja páciensét. Annak érzésével ajándékozhatja meg betegét, hogy ő maga is sokat tehet saját gyógyulásáért, és ennél nincs erősebb ösztönző erő. A rendterápia pedig nem csupán az egyén akaraterejét, de szervezetének öngyógyító erőit is aktiválja, erősíti. Másfelől, a rendterápia, mint módszer, a páciens belátásának és együttműködésének függvénye. Mindez jól ábrázolható az alvászavar példáján: amíg a kedvezőtlen körülmények, mint pl. a több műszakban végzett munka vagy a megzavart nappal-éjszaka bioritmus, a kedvezőtlen étkezési szokások, a sok izgalom vagy nehéz élethelyzet megakadályozzák vagy zavarják a pihentető alvást, a leghatékonyabb gyógynövénnyel sem fogunk tudni jó eredményt elérni.
A rendterápia alkalmazási területei
A rendterápiával egyéb gyógymódok kiegészítéseként lényegében minden krónikus megbetegedés esetében pozitív eredményt lehet elérni, legfőképp az alábbiak esetében:
- Reumás megbetegedések és krónikus fájdalmak
- Emésztőszervi megbetegedések
- Tüdőbetegségek
- Szív- és érrendszeri megbetegedések
- Neurológiai megbetegedések
- Rák
Fotó: Adobe Stock