Szép csak az egészséges bőr lehet!

Zimber Szilvia
#bőrrák #életmód #fiatalító kezelések #napozás #rosacea
Bőrünk rengeteg ártalomnak van kitéve: arra hivatott, hogy megvédjen minden külső hatástól, méregtelenítsen, szabályozza testünk hőmérsékletét. Közben pedig információt is szolgáltat az életkorunkról. Ha valakire ránézünk, először a bőre – különösen az arcbőre ‒ állapotából következtetünk az életkorára. Nem véletlen, hogy amikor anti-agingről beszélünk, először mindenkinek a ránctalanítás jut eszébe. ‒ A bőr korai öregedését a photoaging, vagyis a fénykárosodás és más külső ártalmak okozzák.

Ez azt jelenti, hogy a bőr nem az életkornak megfelelő, hanem annál gyengébb állapotban van – fejtegette Ágnes. ‒ Nagyon sok emberre jellemző, különösen 30-40 éves kor fölött. A bőr elöregedését jelzi a barna foltok megjelenése, a szaruréteg megvastagodása. Először a mimikai, később a mélyebb ráncok jelennek meg. Hozzá jön a fokozott transzepidermális vízvesztés, ami már nem pótolható egyszerű hidratációval, és az értágulatok megjelenése. Ennek vége a rozácea.

A kozmetikai kezelésekkel a bőr felső hámrétegét próbáljuk helyreállítani, korrigálni, és ez a korai tüneteket láthatóan csökkenti, esetleg meg is szüntetheti, de a bőr mélyebb rétegeiben lévő változásokat már nem hozza helyre.

Nem csak a szépség a fontos – a bőr állapota is

A bőr biológiai öregedésének négy klinikai stádiuma van. Az első és a második fázisban jelentkezik a mélyrétegű vízhiány, nagy a bőrön át történő vízvesztés. Ezáltal a bőr rugalmassága csökken. Megjelennek a mimikai ráncok, a felső ajak feletti sugár alakban futó és a szem körüli ráncok.

Ebbe az első két stádiumba nagyon gyorsan bekerülnek a dohányosok, a rendszeres alkoholfogyasztók. Hamarabb elérik azok, akik egészségtelenül táplálkoznak, túl kevés nyers zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak. A harmadik stádiumban a bőr hámrétege elszarusodik, megjelennek a pigmentfoltok. Ezek különös figyelmet igényelnek, mert a sejtek elfajulhatnak, és megindulhat egy rosszindulatú folyamat.

A kor előrehaladtával, a bőr öregedésével arányosan nő a bőrrák kockázata. Az első és második stádiumban a hatékony és természetes anyagokat felhasználó kozmetikai kezelések hatékonyak lehetnek. De a harmadik és negyedik stádiumban bőrgyógyász bevonására is szükség van, és csak személyre szabott, célzott terápiától várható látványos eredmény.

A fentiekből látható, hogy a bőr öregedésének figyelemmel kísérése és lehetőség szerint a folyamat lassítása nem egyszerűen kozmetikai, esztétikai feladat, hanem éppen úgy egészségügyi kérdés is. De mi az, amit tehetünk, ami a leghatékonyabb a bőr öregedésének lassítása érdekében? Azt tapasztaljuk, hogy hiába vásároljuk a drága és reklámokban ajánlott krémeket, a hatás csak időleges, vagy még az sem.

Ez azért van így, mert a bőrünk működése általában nem változik meg tőlük. Kívülről juttatunk be hidratálást, különböző anyagokat, de azt a bőr nem biztos, hogy fel tudja venni és képes hasznosítani. Különösen akkor nem képes erre, amikor az öregedés eljutott a harmadik klinikai stádiumig, mert a szaruréteg megakadályozza a hatóanyagok felszívódását. Ráadásul ebben a stádiumban – mint arról szó volt – kóros folyamatok is beindulhatnak.

A víz jelentősége a szervezetben

A bőr öregedése függ az öröklött genetikai tényezőtől, a napozástól és a szoláriumhasználattól. De atáplálkozási és ivási szokásoktól és más környezeti tényezőktől is. Például az életmódtól, a klímától, a mozgástól. ‒ Az öregedés a bőrben is a sejteknél kezdődik, azután következik a szövetek, majd a szervek öregedése. A magzati sejtek 90 százaléka víz.

Ahogy idősödünk, a víz aránya egyre csökken. Márpedig a sejtek egészséges munkájához víz kell: minden folyamat víz alapú közegben megy végbe. Ha kevés a víz a sejtben, nem tud olyan jól dolgozni, nő a kisiklások, ütközések veszélye. A szárazanyag-tartalom növekedésével arányosan nő a degeneráció esélye. A bőr legfőbb ellensége a fény, márpedig az elmúlt száz évben alaposan megváltoztak a szokások.

A fény öregíti a bőrt

Régen a hófehér bőr volt a divat, sajnálták azt, akinek napon kellett lennie és lesült. Aztán 1902-ben felfedezték a D-vitamint, és a hosszú fürdőruhák egyre rövidebbek lettek – az számított jómódúnak és divatosnak, aki lesült. ‒ De van még valami a divaton túl – mondja Hunyadi János. ‒ Éspedig az, hogy a napfény hatására ópiátot is termel a szervezet! Ettől érezzük olyan jól magunkat napozás, szoláriumozás után, és ez okozza, hogy vágyni kezdünk erre.

A természet ezt nem véletlenül rendezte így: szükségünk van a fényre valóban. De nem véletlen, hogy az már kellemetlen, ha éget a nap. A túlzásba vitt napozás, szoláriumozás káros hatását megszenvedjük, méghozzá elsősorban a védelmi rendszerünk: a bőrünk. A fény a bőröregedés kiváltója, olyan rombolást visz végbe, amivel a szervezetünk nem tud lépést tartani. Ugyanis a bőr minden egyes sejtjére hatással van. A bőrben lévő pigmentsejteket kemény munkára ösztönzik a védelmet kérő sejtek.

Az általuk termelt melanin olyan a sejt számára, mint a sejtmag fölé tartott kis napernyő. Amelyiknek nem jut, az megég, képtelen lesz a regenerálódásra. Egy pigmentsejtnek a körülötte lévő 32 hámsejtet kell ellátnia melaninnal. Ha ez nem sikerül, a sejtek megégnek, és gyulladás jön létre a szervezetben. Amikor azt mondjuk, hogy leégtünk és hámlani kezdünk, az valójában egy bőrgyulladásos folyamat. Széttöredeznek a rugalmas rostok, ezáltal a bőr elveszíti a rugalmasságát, és a folyamat az erekre is rossz hatással van.

Ezért indokolt, hogy magas faktorszámú fényvédelmet használjunk, és ez nem csak nyáron fontos, hanem például síeléskor is. Különösen a világos hajú és szemű, fehér bőrű embereknek kell nagyon óvatosnak lenniük. Aki télen-nyáron napozik, illetve szoláriumozik, a bőre nagy mennyiségű fényt kap, az garantáltan hamarabb öregszik.

Mit jelent a bőr öregedése?

A mi éghajlatunkon a bőr ahhoz van szokva, hogy a nagyobb mennyiségű fénydózist nyáron kapja, azután jóval kevesebb fény éri. Ha valaki télen jár nyaralni, az év folyamán többször is olyan helyre utazik, ahol a bőrét nagy fényhatás éri, az növeli ezt a dózist. Az a tapasztalat, hogy a napimádók bőre ötvenévesen olyan, mintha nyolcvanévesek lennének. Ez mindenképp megfontolandó.

A napozás során a sejt a víztartalma egy részét is elveszíti – hogy mennyit, az függ a bőröregedés mértékétől. Az öregebb bőr több vizet párologtat, főleg fény hatására. Ilyenkor a mélyebb rétegekből pótolják a vizet a sejtek: ezt nevezzük transzepidermális vízvesztésnek. Amit mérni tudunk, és ami a bőröregedés egyik fokmérője. Minden élő sejtnek van úgynevezett repair kapacitása, vagyis meg tudja gyógyítani önmagát.

A melanint termelő melanociták segítik ezt a reparáló funkciót. De ha ez elfajul, a sejt daganatossá válhat, kialakulhat a melanóma, ami a legagresszívebb bőrrák. Ha ezt az elváltozást időben észreveszik, gyógyítható, de már a másfél milliméteres daganat is életveszélyes! Ezért érdemes félévente ellenőriztetni az anyajegyeket, elváltozásokat, mert a bőrgyógyász meg tudja állapítani a folyamat megindulását.

Bepillanthatunk a mélyebb rétegekbe

A hatékony anti-aging kezelést szakorvosi vizsgálat előzi meg. A bőr állapotának a felmérésében olyan áttörést hozott egy az Egyesült Államokban kifejlesztett új generációs bőrszkenner, mint az ultrahang a bel- és nőgyógyászatban. Ezzel a bőrszkennerrel ugyanis már 5-7 évvel korábban láthatóvá válnak a rendellenességek, a bőr öregedésének a jelei. A 3D-s kamerával készült „topográfiai bőrtérkép” segítségével láthatóvá válnak a bőr öregedésének a tünetei: a pigmentfoltok, finom és mélyebb ráncok, hegek. Valamint a bőr fizikai paraméterei: a hidratáltság, rugalmasság, faggyútermelés.

A Reveal Imager személyre szabott jelentést készít, bemutatja az arc és az arcon futó érrendszer állapotát. Ennek a segítségével értékelhető, milyen a bőr pigmentációja, fénykárosodása, struktúrája, hol vannak seprűvénák, rozácea, pattanás. A Reveal Imager egy többszörös spektrumú számítógépes képalkotó rendszer. A többspektrumos elemzés segít azonosítani azokat a kulcsfontosságú területeket, amelyek befolyásolják a bőr egészségét és megjelenését.

Elemzi a bőrt a felszín alatt, ott, ahol kialakul a bőrprobléma. Előnye, hogy a páciens maga is láthatja az eredményt, mintegy „bepillantást nyer a saját bőrébe”. Másrészről figyelemmel kísérheti, hogy az egyéni terápiás terv felállítását és a kezeléseket követően milyen változások következtek be. ‒ Ezzel a berendezéssel komoly analíziseket tudunk készíteni.

Hozzáteszem: nem helyettesíti a dermaszkópos bőrvizsgálatot, ami a rosszindulatú bőrelváltozások diagnosztizálására alkalma. A szakember sem nélkülözhető, aki elemzi a berendezés által alkotott képeket – hangsúlyozza a professzor. ‒ Eddig azonban nem láttuk a bőr mélyebb rétegeiben zajló folyamatokat. Márpedig ha azokat ismerjük, sokkal hatékonyabb lehet a megelőzés. Vagyis már akkor meg tudjuk kezdeni a bőröregedéssel járó elváltozások kezelését, amikor még meg sem jelentek az arcon!

Ritkán van szükség szikére

A szakorvos és a kozmetológus együttesen határozza meg a diagnózis alapján a terápiát. Minél gazdagabb tárház áll a rendelkezésükre, minél többféle jó megoldás közül tudnak választani. Annál nagyobb a valószínűsége, hogy célzottan az adott páciens bőrének megfelelő, személyes kezelési programot tudnak összeállítani.

‒ Az a tapasztalatom, hogy sokszor azt, amit el lehet érni szikével, az szike nélkül is elérhető, ha megfelelően válogatjuk össze az anti-aging terápiát – vélekedik Hunyadi János bőrgyógyász professzor. ‒ Előfordul olyan eset, amikor sebészeti beavatkozásra van szükség. De ez ritka, a legtöbbször inkább azon múlik a siker, mennyire személyre szabott a kezelés.

Gyakori, hogy kisebb beavatkozással vagy kezeléssel a plasztikai műtét elodázható, kitolható az időpontja. Ez azért is üdvös, mert a műtét vagy a lézerkezelés következtében feszessé váló bőr később kezd ismét megereszkedni, és rosszabb állapotba kerül, mint amilyen a beavatkozás előtt volt. A csodák csak átmenetileg tartanak ki.

Nagyon fontos, hogy megfelelő, hozzáértő szakember vezesse a kezelést, és teljes „fegyverarzenállal” rendelkezzen. A bőrgyógyász pedig ellenőrizze az eredményt, ha kell, korrigálja a terápiás tervet. Sok kozmetikában vagy bőrgyógyászaton egy-egy módszerre vagy termékre esküsznek, és mindenkinek azt kínálják. Kevés az olyan hely, ahol nem a kezeléshez keresnek pácienst, hanem a pácienshez keresnek módszert – pedig nyilvánvalóan az utóbbi a hatékonyabb.

‒ A kezelések lényege, hogy a felhám és az irha egyaránt megkapja a szükséges törődést – hangsúlyozza a kozmetológus. ‒ Stimuláló és korrekciós eljárások közül választhatunk, valamint szóba jöhet a műtéti beavatkozás.

‒ Az esetek mindössze hat százalékában van szükség plasztikai műtétre a tapasztalatok szerint – tette hozzá a professzor. ‒ Az egyre inkább rendelkezésre álló számos lehetőség miatt egyre kevesebb a teljes arckorrekciós műtét, mivel a modern terápiás eszközök hasonló eredményt képesek elérni. A cél az, hogy olyan helyzetet teremtsünk, amelyben a leginkább optimális élettani funkciót tudjuk elérni. Vagyis hosszú távra érdemes gondolkodni.

Kezelések helyett beavatkozások

Amennyiben az úgynevezett konzervatív kezelésekkel nem tudjuk elérni a kívánt esztétikai eredményt, igénybe lehet venni korrekciós beavatkozásokat. Ilyen a hyaluronsav-feltöltés vagy a botoxkezelés, de mindkét beavatkozás az irharéteget érinti, és közben nem szabad megfeledkezni a felhám kezeléséről. Mert lehet, hogy az arc sima lesz, de a bőr attól még nem lesz egészséges!

Amikor azt mondják egy ilyen kezelés után, hogy a páciensnek lárvaarca lett, az amiatt van, hogy a plasztikai sebész dolgozott csak, de előtte és utána a bőrről nem gondoskodtak. Ha engem kérdez, az a véleményem, hogy a biológiai órát nem lehet és nem is kell becsapni. Az ketyeg, ha akarjuk, ha nem. Úgy fogalmaznék: a fenntartható szépség a jó, az, amikor nem csak ma szép az eredmény, hanem holnap is. Ehhez pedig arra van szükség, hogy előtérbe helyezzük a bőr egészségét.

Visszatérve a botoxkezelésre: azt azért találták ki, hogy későbbre tudják halasztani a nagy hierarchikus beavatkozás idejét. Olyanoknál célszerű is, ahol esztétikai műtétre van szükség, de az még nem időszerű. Ma azonban olyanok esetében is alkalmazzák, akik a bőr korai öregedésében szenvednek, akiknek a bőre a fénykárosodás miatt ment tönkre.

Pedig a botox nem más, mint idegméreg! ‒ Olyan ez, mintha a lyukas fogamra koronát húznék – szemlélteti a professzor. ‒ Elfedtem a lyukat, de az attól még ott marad. Ugyanígy előfordulhat, hogy átmenetileg korrekciós beavatkozással elfedünk egy bőrproblémát, de attól a bőröregedés még nem oldódik meg. Hozzá lehetséges, hogy „a korona alatt tovább romlik a fog”, hogy a hasonlatnál maradjunk.

A bőr helyes ápolása a kozmetológus szerint

Dr. Kuhnyár Ágnes kozmetológus szerint nagyszerű eredményeket lehet elérni természetes anyagokkal és módszerekkel is. A bőrszkennerrel végzett analízis alapján felállítható a diagnózis és a kezelési terv. Ez utóbbinál igen fontos a sorrend. ‒ Amennyiben rozáceát, gyulladást látunk, úgy annak csökkentése az első lépés. Utána következhet a hámlasztás. Én fűzfakéregből kivont anyagot alkalmazok egy light peelinghez, amivel a bőr elszarusodott rétegét gyengéden el tudjuk távolítani.

A kozmetológiai kezelés célja voltaképpen nem más, mint a bőr egészségének a helyreállítása, mert az egészséges bőr képes önmagát megfiatalítani. Bőrünk állapota határozza meg, mennyi idősnek látszunk: a telt, élettel teli arc, a rugalmas, feszes bőr, az egészséges felszíni bőrrajzolat jóval fiatalabbnak mutathat a valódi korunknál.

A kozmetológus tapasztalata szerint a magyar nők hatvan százalékának az arca rozáceás. Még ha nem is látszik ez első ránézésre, a bőrszkenner kimutatja. Elképzelhető, hogy ez összefügg a táplálkozási szokásainkkal, erre nézve nem végeztek még kutatást. Kialakulásához hozzájárul az öröklött hajlamon kívül a stressz és bizonyos emésztőrendszeri rendellenességek. A rozácea voltaképpen egy idült bőrgyulladás, a hajszálerek tágulata. Először az orron és az orcák orrhoz közeli részén jelenik meg. A magyar nyelv borvirágnak is hívja, pedig olyanok bőrén is megjelenik, akik sosem ittak alkoholt.

Gyulladáscsökkentés, hámlasztás, hidratálás

A bőrt először olyan állapotba kell hoznunk, hogy a stimulációs kezeléseket meg lehessen kezdeni. A cél ugyanis az, hogy a bőr saját regenerálóképességét hívjuk elő és ösztönözzük. A stimulációs terápiákkal elérhető, hogy a sejteket munkára bírjuk. A bőr különböző sejtjeihez különbözőképpen kell szólnunk. A sejtek ugyanis tudják a dolgukat, de lehetnek olyan hiányállapotok, amik ezt akadályozzák. A fénykárosodás következtében olyan spirálba kerülhetnek, amitől egyre rosszabb az állapotuk.

A harmadik klinikai stádiumba jutott bőröregedés esetén nagyon fontos a hámlasztás. Az egészséges bőrsejteknél háromhetente van „turnusváltás”, de ha a korábbi, elhalt sejtek egy része a bőrön marad, az akadályozza a megújulást. Az elhalt szaruréteg eltávolítása rendkívül fontos, mert enélkül nem juttathatók be hatóanyagok a bőr mélyebb rétegeibe. Meg kell teremteni a bőr fogadókészségét.

Ezt követheti a hidratálás, a sejtek feltöltése vízzel. Van olyan anyag, ami a speciális krémben bent tartja a nedvességet, de lehetővé teszi, hogy a bőr azt felvegye. Mind a bőrgyógyász professzor, mind a kozmetológus hangsúlyozza: úgy kell ma tenni a szépségért, hogy ne veszélyeztessük a holnap egészségét. Mert hosszú távon a bőr akkor marad fiatalos és szép, ha egészségesen működik.

Mit kell figyelni a bőrrák megelőzéséhez?

Foto: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Veszedelmes UV-sugarak

Veszedelmes UV-sugarak

E sugarak képesek a legmélyebben behatolni szervezetünk szöveteibe, amit melegként érzékelünk. A napsugárzásnak kb. 40%-a…
A rosacea, mint autoimmun betegség?

A rosacea, mint autoimmun betegség?

A rosacea idült, gyulladásos bőrbetegség, amelynek sokféle oka lehet, pl. stressz, alkohol, túl sok napsugárzás.…
Felejtsd el az érzékeny, kipirosodott bőrt – Itt a megoldás!

Felejtsd el az érzékeny, kipirosodott bőrt – Itt a megoldás!

Meguntad a folyamatos kipirosodást, az érzékeny, feszülő arcbőrt és a váratlan gyulladásokat? Eleged van abból,…
A rosacea gyógyítható! – Egy új szemlélet a természetes bőrgyógyításban

A rosacea gyógyítható! – Egy új szemlélet a természetes bőrgyógyításban

Az arcbőr tartós kipirosodása, érzékenysége és a rosaceával járó kellemetlenségek számos embert érintenek. De vajon…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A cellulitisz problémája

A cellulitisz problémája

A cellulitisz, közismert nevén a narancsbőr széles körben elterjedt női probléma. Mögötte gyakran egy másik…
Fiatalítsuk az arcunkat természetesen!

Fiatalítsuk az arcunkat természetesen!

A stressz, a traumák erős nyomokat hagynak arcunkon, és ez egy igazi nőnek önmagában nagy…
Így marad bőrünk fiatal

Így marad bőrünk fiatal

A feszes, sima bőr a fiatalság és a szépség fokmérője. Főleg nyáron mutogatjuk szívesen a…
Egészséges napozás

Egészséges napozás

A napfény egyaránt ápolja bőrünket és lelkünket, fontos a D-vitamin termelődése szempontjából is, és szabályozza…