Útmutatónk: a tarot – 1. rész: a Bolond

A vi­lá­gon a két le­gel­ter­jed­tebb Ta­rot­-kár­tya az A. E. Waite és Pa­me­la Col­man Smith ál­tal ké­szí­tett, az el­ső ki­adó­já­ról el­ne­ve­zett Ri­der-ta­rot, va­la­mint a hí­res (hír­hedt) misz­ti­kus ál­tal ter­ve­zett Crow­ley-ta­rot.

A Ta­rot­-kár­tya rö­vid tör­té­ne­te, lap­jai

A ta­rot a 16. szá­zad óta is­mert orá­ku­lum. Egy cso­mag 78 kár­tyát tar­tal­maz, me­lye­ket két fő cso­por­tra osz­tunk: az egyik a 22 kár­tyá­ból ál­ló Nagy Ár­ká­num (ti­tok) és az 56 kár­tyá­ból ál­ló Kis Ár­ká­num. Míg a Nagy Ár­ká­num 22 egye­di mo­tí­vum­ból áll, mely­ben nincs is­mét­lés, a Kis Ár­ká­num – mo­dern já­ték­kár­tyá­ink elő­fu­tá­ra – négy sor­ozat­ra oszt­ha­tó: bo­tok (treff/makk), kar­dok (pikk/zöld), kely­hek (kőr/pi­ros) és az ér­mék (ká­ró/tök). A já­ték­kár­tyák­hoz ha­son­ló­an min­de­gyik sor­ozat ásszal kez­dő­dik, majd foly­ta­tó­dik a leg­ma­ga­sabb szá­mo­zott kár­tyá­ig, a 10-ig. Ezu­tán kö­vet­ke­zik a Ki­rály, a Ki­rály­nő, a Lo­vag és az Apród.

Hogy ere­de­ti­leg össze­tar­to­zott-e ez a két cso­port, vagy csak az idők so­rán ta­lál­tak egy­más­ra, ép­po­lyan bi­zony­ta­lan, mint a kár­tyák ere­de­te. Bi­zo­nyí­ték tá­maszt­ja alá azt a fel­té­te­le­zést, mely sze­rint a Kis Ár­ká­num kár­tyái a 14. szá­zad­ban az iszlám vi­lág­ból ér­kez­tek Eu­ró­pá­ba. Azon­ban azt, hogy mit ábrá­zol­tak ezek a kár­tyák és mi­re hasz­nál­ták – volt-e tit­kos ér­té­kük vagy egy­sze­rű­en csak já­ték­ként szol­gál­tak –, ho­mály fe­di. Még ke­ve­seb­bet tu­dunk a Nagy Ár­ká­num kár­tyái­ról, ame­lyek sok­kal fon­to­sab­bak a ta­rot-t is­me­rő em­be­rek számá­ra. Ezek a la­pok 1600 kö­rül je­len­tek meg, az ere­de­tük kö­rü­li fel­té­te­le­zé­sek azon­ban igen el­lent­mon­dá­so­sak. Né­há­nyan azt ál­lít­ják, hogy a kár­tyák 1600 kö­rül ke­let­kez­tek, egy má­sik cso­port fel­té­te­le­zi, hogy a Nagy Ár­ká­num nem ke­ve­sebb, mint ma­ga az óko­ri egyip­to­mi pa­pok kaszt­já­nak Böl­cses­ség Köny­ve, amely ti­tok­za­tos úton ke­rült Eu­ró­pá­ba az óko­ri Egyip­tom­ból.

A Hős út­ja

A Nagy Ár­ká­num 22 lap­ja az em­be­ri élet út­já­nak szim­bó­lu­mai. Oly­as­mit ábrá­zol­nak, ami na­gyobb és mé­lyebb ki­ter­je­dé­sű, mint amit sza­vak­kal ki­fe­jez­he­tünk vagy ésszel fel­fog­ha­tunk. A Ta­rot Nagy Ár­ká­nu­má­nak lap­jai a Hős éle­tút­já­nak egy-egy ál­lo­má­sát jel­ké­pe­zik. A vi­lág le­g­ősibb tör­té­ne­te – mely­ben a Hő­sök mi ma­gunk va­gyunk, s mely el­be­szé­li, ho­gyan in­dult út­nak a sze­mély, hogy be­tel­je­sít­se nagy mű­vét – pél­da­ér­té­kű is, pa­ra­bo­la az em­be­ri lény éle­tút­já­ról. Ezért olyan ér­de­kes, és ezért kell idő­ről idő­re el­me­sél­ni, hogy so­ha ne fe­lejt­sük el, mi­ért va­gyunk a Föl­dön, és mit kell itt ten­nünk.

Et­no­ló­gu­sok, pszi­cho­ló­gusok, fi­lo­zó­fu­sok és szo­cio­ló­gu­sok ta­nul­má­nyoz­ták ezt a mí­to­sza­ink­ban, me­sé­ink­ben rej­lő kin­cset, és ku­tat­ták gyö­ke­re­it. C. G. Jung sze­rint a ha­gyo­má­nyok e mo­tí­vu­mai nyil­ván­va­ló­an va­la­mennyi em­be­ri lény lel­ké­vel ve­le szü­let­nek. A lé­lek szint­jén is lé­te­zik va­la­mi kö­zös, ami min­dan­nyi­un­kra jel­lem­ző. Jung ezt a bel­ső biro­dal­mat kol­lek­tív tu­dat­ta­lan­nak ne­vez­te. Ezen a min­den em­be­ri lényt össze­kö­tő szin­ten az em­be­ri lé­lek ar­che­tí­pu­sai fej­tik ki ha­tá­su­kat. Ezek azok a ben­nünk rej­lő ké­pek, ame­lye­ket ott ta­lá­lunk, ame­lye­ket „hoz­tunk” ma­gunk­kal, és nem kell meg­sze­rez­nünk az élet­ben. Ilyen ar­che­tí­pus pél­dá­ul az öreg bölcs, a re­me­te.

A Hős út­ja egy sor tett kö­zé be­szőtt ar­che­ti­pi­kus min­ta az ős­kép­ben. Ezért van az, hogy szá­mos vál­to­za­ta el­le­né­re az út és az út ké­pe min­dig annyi­ra is­me­rős (lásd ábra).

Ho­gyan mű­kö­dik a kár­tya?

A kár­tyá­kat bár­mi­ről meg le­het kér­dez­ni. Egy dol­got azon­ban nem tud­nak: igen­nel vagy nem­mel fe­lel­ni. Fel­vá­zol­ják ugyan a le­het­sé­ges kö­vet­kez­mé­nye­ket, de anél­kül, hogy a kér­de­zőt a dön­tés jo­gá­tól meg­fosz­ta­nák.

A kár­tyák mű­kö­dé­sé­re két ér­de­kes el­mé­let szü­le­tett:

A tu­dat­ta­la­nunk más­kép­pen vi­szo­nyul a tér­hez és az idő­höz, mint a tu­da­tunk, és így le­he­tő­sé­ge nyí­lik át­pil­lan­ta­ni a je­len kor­lát­ján, mi­kép­pen azt már mi is át­él­het­tük meg­ér­zé­se­ink­ben és jö­vő­ál­ma­ink­ban. A tu­dat nyel­vét a sza­vak, a tu­dat­ta­lant el­len­ben a ké­pek al­kot­ják.

A má­so­dik el­mé­let a C. G. Jung­tól szár­ma­zó szin­kro­ni­ci­tás vagy egyide­jű­ség fo­gal­mát ve­szi ala­pul. Az idő­nek van egy­faj­ta mi­nő­sé­ge, amit ne­vez­he­tünk meg­fe­le­lő pil­la­nat­nak is. Min­den pil­la­nat­nak meg­van­nak a ma­ga is­mer­te­tő­je­gyei a kü­lön­bö­ző sí­ko­kon: ma­kro­koz­mi­ku­san és mi­kro­koz­mi­ku­san. E két sík kö­zöt­ti kap­cso­lat meg­te­rem­té­sét se­gí­ti a Ta­rot, a Ji-king vagy más jós­mód­sze­rek. Már a pil­la­nat, mely­ben el­ha­tá­roz­zuk, hogy a jós­kár­tyá­nak egy min­ket ér­dek­lő kér­dés­ről kér­jük ki a vé­le­mé­nyét, tud­ja rá a vá­laszt.

A kár­tya je­len­té­sei kö­zül meg­ér­zé­sünk se­gít ki­vá­lasz­ta­ni a he­lyes vá­laszt. A vá­lasz ko­moly­sá­ga a kér­dés­fel­te­vő szán­dé­ká­nak ko­moly­sá­gá­tól függ.

A jós­lat iga­zi je­len­tő­sé­ge az önis­me­re­tünk fej­lesz­té­sé­ben van, no­ha alkalmazhat­juk egy­sze­rű, hét­köz­na­pi ese­mé­nyek elő­re­jel­zé­sé­re is. A kár­tya csak esz­köz, hogy mi­re hasz­nál­juk, raj­tunk mú­lik.

Aki­nek nincs kon­k­rét cél­ja, nem is té­ved­het el.

A tör­té­net Hő­se a Bo­lond, aki vé­gül si­ker­rel jár.

Egy új élet­sza­kaszt jel­ké­pez, amely a tu­dat­ta­lan sű­rű kö­dé­ből fo­ko­za­to­san ki­emel­ke­dik a meg­va­ló­sí­tan­dó szán­dé­kok te­rü­le­té­re. A Bo­lond nem­csak egy új sza­kasz kez­de­te, ha­nem egy ré­gi te­rem­tés­kör le­zá­ru­lá­sa is. Lát­hat­juk, ho­gyan tü­krö­ződ­nek vissza a múlt­ban rej­tő­ző okok a jö­vő­ben meg­je­le­nő ha­tá­suk­ban, hi­szen a múlt ma­gá­ban hor­doz­za egy le­het­sé­ges jö­vő kar­mi­kus ten­den­ciá­it is.

A Bo­lond a szán­dé­kok hi­á­nyát szim­bo­li­zál­ja, a cél a sem­mi!

A Bo­lond nem más, mint Is­ten gon­do­la­ta, amely a Sem­mi­ből jött lét­re, ahová ké­sőbb visz­­sza is kell tér­nie. Ezért már most fel­me­rül a kér­dés: „Mi­ért kell va­la­mi­nek meg­szü­let­ni, csak azért, hogy az­tán ön­ma­gát meg­is­mer­ve meg­szűn­jön, és is­mét új­já­szü­les­sen?”

Me­di­tá­ci­ós té­ma­ként a Bo­lond ezt kér­de­zi: Mi­kor for­dult ve­lem elő utol­já­ra, hogy ön­fe­led­ten és tel­jes szí­vem­ből ját­szot­tam? Mennyi kí­ván­csi­ság és vál­lal­ko­zó kedv rej­lik benn­em?

Szí­vü­gyek­ben a Bo­lond ezt ta­ná­csol­ja: Min­den gond nél­kül fo­gad­ja el, amit az élet hoz. Le­het, hogy az új­ra­kez­dés le­he­tő­sé­gét rej­ti ma­gá­ban, de az is le­het, hogy nincs kü­lö­nö­sebb je­len­tő­sé­ge. A lé­nyeg, hogy örö­mét lel­je ben­ne.

A jö­vő­be ve­tett kép: Még sem­mi sem dőlt el, akár za­va­ros­nak is tűn­het a hely­zet. Elő­for­dul­hat, hogy min­dent elöl­ről kell kez­de­nie, de ne ag­gód­jon, ha­lad­jon könnye­dén to­vább az út­ján.

Krí­zis­hely­zet­ben a Bo­lond ezt ja­va­sol­ja: Fe­lejt­sen el min­den be­vált mód­szert és jó­in­du­la­tú ta­ná­csot. Ha­gyat­koz­zon a kí­ván­csi­sá­gá­ra és a spon­ta­ne­i­tá­sá­ra. Meg­lát­ja, egész vá­rat­la­nul ta­lál rá a meg­ol­dás­ra.

Kár­tya­ve­té­si mó­dok: Az Iránytű

Út­mu­ta­tás dön­tés­hely­ze­tekben, kilátások a jövőben

1= Erről van szó	2= Így kezdődik	3= A reakciók	4= Ide vezet

Ez a ki­ra­ká­si mód egy fo­lya­mat vagy ese­mény le­fo­lyá­sát és a ve­le kap­cso­la­tos jö­vő­be­li ki­lá­tá­so­kat tü­krö­zi.

Leggya­ko­ribb kér­dé­sek:
 Mi­lye­nek a ki­lá­tá­sok a mun­kám­ban?
 Ho­gyan ala­kul a kap­cso­la­tom X-szel?
 Mi­lyen lesz a nya­ra­lás?
 Mi­ a hely­zet a lel­ki/szel­le­mi/spi­ri­tuá­lis fej­lő­dé­sem­mel?

A Bo­lond ja­vas­la­ta ta­nács­ta­lan hely­ze­tek­re: Ma a bel­ső gyer­mek ha­tá­roz­za meg, hogy mit tegyen. En­ged­jen sza­bad utat az ese­mé­nyek­nek! Nem az a lé­nyeg, hogy fon­tos dol­go­kra vál­lal­koz­zon, ha­nem hogy örö­mét lel­je ben­ne, és szív­vel-lé­lek­kel tegye.

Meg­erő­sí­tés­ként a Bo­lond így bá­to­rít­ja: Új­ra és új­ra el­cso­dál­ko­zom azon, mi min­dent aján­dé­koz ne­kem az Élet.

Az Élet a ta­ní­tó­mes­te­rem.

Ál­ta­lá­nos je­len­té­se kár­tya­ve­tés­nél:

A Bo­lond azt a ká­oszt jel­ké­pe­zi, amely­ből min­den új ki­ala­kul. Gond­ta­lan, elő­í­té­let nél­kü­li nyi­tott­sá­got és kí­sér­le­te­ző ked­vet mu­tat. Ere­je és vé­dett­sé­ge a biz­tos ösz­tö­nök­ben rej­lik, ame­lyek meg­óv­ják a leg­na­gyobb ve­szély­től is. A kí­ván­csi­ság­tól hajt­va az út­ja a leg­ma­ga­sabb cé­lok fe­lé ve­ze­ti, ame­lyek­ről azon­ban még sej­tel­me sincs.

A Bo­lond ele­me a le­ve­gő, drá­ga­kö­ve a sma­ragd.