Zöld forradalom

fridrik.bela
Senior WordPress developer
#Greenpeace #ökogazdálkodás
A közhiedelemmel ellentétben a biogazdálkodásnak alapvető szerepe van a világméretű éhség felszámolásában.

A megállapítás tudományos megalapozottságát a Greenpeace publikálta a Valódi zöld forradalom című kiadványában, mely Nick Parrott, a Cardiffi Egyetem kutatója munkája. A tanulmány rámutat, hogy az ökológiai mezőgazdaság a harmadik világ országaiban óriási eredményeket produkál, sokkal magasabb hozamokat, mint a korábbi gyakorlat során. Főként azokban a régiókban, ahol a források alacsony szintűek, ahol a gazdaságokat tradicionális módon, kemény vegyszerek és GMO nélkül működtetik.

A tanulmányt a Greenpeace az IFOAM-mal együtt mutatta be az idei Biofachon Nürnbergben. Még aznap Renate Künast miniszter asszonynak is átadták.

A Greenpeace ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a multinacionális agráripari óriások a növények és vetőmagok szabadalmi jogain keresztül kőkemény nyomást gyakorolnak a termelőkre.

Oliver Knowles, a Greenpeace brit szóvivője kijelentette, hogy ellentétben a korábban szívesen hangoztatott nézettel, miszerint a világot nem lehet bioélelemmel ellátni, és hogy ennek világméretű éhínség lesz a következménye, a biogazdálkodás igenis kitűnően alkalmazható a harmadik világban.

Konkrét számadatok

Az éhínséget éppen hogy a génmanipulált élelmiszerekkel nem lehet legyőzni. Hanem a régió tapasztalatait figyelembe vevő, szociális és kulturális értékeket is megőrző organikus gazdálkodással, mely elsősorban a hagyományos szakértelemre épít.

Pl. Madhya Pradesh indiai tartományban az ökológiai gyapottermelés 20%-kal hatékonyabb, mint a szomszédságában folyó hagyományos gazdálkodás esetében. Madagaszkárban a rizstermés közel duplája volt a hagyományosnak, köszönhetően egy új ökológiai eljárásnak (intenzív rizstermesztési rendszer).

A világ földterületének több mint negyede mezőgazdasági célokat szolgál. Az utóbbi ötven évben azonban ennek az irdatlan földterületnek a 2/3 részén vészes lepusztulás figyelhető meg. A legfontosabb okok: a talajerózió, a savasodás és tápanyag-kimerülés. A lepusztulásban éppen a sokat emlegetett „zöld forradalom” volt az egyik meghatározó tényező. Óriási propagandával (óriási pénzzel és haszonnal) az agrárvegyipari hiénák elárasztották a fejlődő országokat magas terméshozamú fajták vetőmagjaival, műtrágyákkal, növényvédő szerekkel, majd legvégül a génmanipulált szervezetekkel. Az ipari mezőgazdaság tehát, mint a „világéhínség” felszámolója, csúfosan megbukott! Sőt, táplálékunk alapvető bázisai, mint pl. a termékeny talaj, a tiszta víz, az állat- és növényfajok sokfélesége kerültek komoly veszélybe.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Eretnek gondolatok a biotermékek kereskedelméről

Eretnek gondolatok a biotermékek kereskedelméről

Az ökológiai termesztés-feldolgozás és kereskedelem világméretekben páratlan gyorsasággal növekszik. Várhatóan az elkövetkező öt-nyolc évben megtízszereződik…
Mennyit utazik az élelmiszer és ki fizeti?

Mennyit utazik az élelmiszer és ki fizeti?

Talán a leggyakrabban hangoztatott érv az ökológiai gazdálkodás mellett – azon túl, hogy a szintetikus…
Tiszta élelmiszerek?

Tiszta élelmiszerek?

Újabb varázsszó a piacon! Eddig a natúr, reform, öko, bio elnevezések okoztak zűrzavart. Végre a…
Áldás vagy átok a primőr zöldség?

Áldás vagy átok a primőr zöldség?

Februárban már reményt keltően hosszabbodnak a nappalok, s akinek saját kertje van, az bizonyára alig…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Ökodíjak a berlini Zöld Héten

Ökodíjak a berlini Zöld Héten

Minden évben különleges színfoltja a berlini Zöld Hétnek a bioszekció, melytől így válik a kiállítás…
Biokapocs az EU-hoz

Biokapocs az EU-hoz

Most, hogy egyre valószínűbbé válik csatlakozásunk az európai gazdasági és szövetségi rendszerhez, az EU-hoz (nem…