Álomfejtés: Tiszta tudat

Egy bar­lang­ban já­rok. Fe­lül­ről eresz­ked­tem le.

A bar­lang ál­la­tok­kal van te­le, csak úgy hem­zseg­nek a kí­gyók, de­ne­vé­rek, min­den­fé­le hül­lők, csú­szó­má­szók. Nem ir­tó­zom tő­lük, bár sok­szor hoz­zám ér­nek. Ugya­nis tu­dom, hogy az a fe­la­da­tom, hogy a bar­lang­ot meg­tisz­tít­sam ezek­től az ál­la­tok­tól. Mint aho­gyan azt is biz­ton­ság­gal tud­tam, hogy a bar­lang va­la­mi­kép­pen az agya­mat, a tu­da­to­mat jel­ké­pe­zi:

Mint­ha ma­ga a ko­po­nyám len­ne a bar­lang, a tar­kóm len­ne a te­te­je, és le­fe­lé ha­lad­va kell a meg­tisz­tí­tást vég­hez­vinn­em. Még­pe­dig ma­ra­dék­ta­la­nul, tö­ké­le­te­sen, mert ak­kor lesz egy olyan hely, ahová min­dig vissza­tér­he­tek, ahol min­dig meg­nyu­god­ha­tok, amely men­tes a sö­tét erők­től, amely igaz.

Gyor­san csúsz­tam le­fe­lé, ahová le­ju­tot­tam, az már egy tó mé­lye, fe­ne­ke volt. In­nen már fel­fe­lé kel­lett, il­let­ve le­he­tett men­ni. Elin­dul­tam az emel­ke­dés irá­nyá­ban, ki­ér­tem a fel­szín­re. Már­mint a hí­ná­ros tó fel­szí­né­re, amely min­den­fé­le nö­vé­nyek­kel volt át­sző­ve, be­ta­kar­va.

Ahogy evic­kél­tem a part fe­lé, egy­re sű­rű­sö­dött a hí­nár, érez­tem, hogy kezd le­húz­ni. De kö­zel a part­hoz egy fa ágát meg tud­tam fog­ni. Erő­sen ka­pasz­kod­tam, és ak­kor már nem volt két­sé­ges előt­tem, hogy ki­ju­tok a par­tra.

A tó le volt ke­rít­ve fe­ke­te rács­csal. Az em­be­rek, akik­hez igye­kez­tem, a rá­cson kí­vül vol­tak. Elin­dul­tam fe­lé­jük, ami­kor fe­léb­red­tem.

Még sö­tét­ben ír­tam le az egé­szet, hogy el ne vesszen be­lő­le sem­mi.

Ked­ves Ruth!

Leg­na­gyobb ha­tás­sal ez az egyide­jű kül­ső-bel­ső uta­zás volt szá­mom­ra, már­mint a ko­po­nyám­ban és bar­lang­ban. És per­sze az is, hogy ami­kor ki­ju­tot­tam, hí­ná­ros tó volt az egész.

An­nak is örült­em, hogy si­ke­rült ki­jut­nom, hogy nem hú­zott le a hí­nár, és hogy az ál­la­tok­tól is meg­tisz­tí­tot­tam a bar­lang­ot, bár en­nek a rész­le­tei nem raj­zo­lód­tak ki az álom­ban.

A nap­pa­li éle­tem­ben nem jel­le­mez ilyen biz­tos tu­dás an­nak vo­nat­ko­zá­sá­ban, hogy mit kell tenn­em, mi a fe­la­da­tom, mer­re kell ha­lad­nom. Itt vi­szont a nap­nál vi­lá­go­sabb volt, hogy az ál­la­tok­tól va­ló meg­tisz­tí­tás a tu­da­to­mat, a lel­ke­met tisz­tí­ja meg. Ön ta­lán lé­nyegre tör­őb­ben ha­tá­roz­za meg, hogy a hül­lők és a hí­nár mit jel­ké­pez­nek.

A víz vissza­té­rő elem ál­maim­ban. Igen gya­kran kell alá­me­rül­nöm és fel­hoz­nom a mély­ből dol­go­kat. Ta­lán ez le­het ön­lel­kem, mi­vel a Na­pom a Ha­lak je­lé­ben van. A ten­ger a va­ló­ság­ban is igen nagy ha­tás­sal van rám. Már­mint az az egy-két hét, ame­lyet éven­te ten­ger­par­ton tu­dok töl­te­ni. Hi­szen igen zsú­folt éle­tet élek. Ma­gam­ról annyit, hogy har­min­cas éve­i­met ta­po­som, ki­csi gye­re­künk van, so­kat dol­go­zom, hogy a csa­lá­dot el­tart­sam. Hi­szek is az is­te­ni gond­vi­se­lés­ben, meg azt is lá­tom, hogy a passzív rá­ha­gyat­ko­zás­tól a dol­gok in­kább meg­fe­nek­le­nek, mint­sem spon­tán gör­dül­né­nek út­ju­kon. Vá­gyom egy olyan él­mény­re, amely­ben meg­ta­pasz­tal­hat­nám az Is­ten uj­ját úgy­mond az éle­tem­ben, de ilyen él­mény­ről nem tu­dok be­szá­mol­ni. In­kább úgy ér­zem, hogy va­la­mi­kép­pen ma­gam­nak kell meg­te­rem­te­nem éle­tem struk­tú­rá­ját.

Hát ennyi.

Ha úgy gon­dol­ja, szí­ve­sen a ma­ga­zin ol­va­só­i­nak ren­del­ke­zé­sé­re bo­csá­tom ál­mo­mat.

Üd­vöz­let­tel: Szi­lárd

Ked­ves Szi­lárd!

Gyö­nyör­űen meg­fo­gal­maz­ta a kül­ső-bel­ső egyide­jű uta­zást, a ko­po­nya­bar­lang­ot és az át­vál­to­zás fo­lya­ma­tát. Ezt az át­vál­to­zást – bar­lang­ból tó – tü­ze­te­sen gór­cső alá kell ven­nünk. Hi­szen más át­vál­tá­sok is tör­tén­tek az álom­ban:

Pl. le­fe­lé csú­szás és fel­emel­ke­dés, vagy be­men­ni a bar­lang­ba, ki­jön­ni a par­tra, és fő­leg az ál­la­tok­tól va­ló meg­tisz­tu­lás és a ki­ke­rü­lés a hí­nár­ból.

Bár ke­ve­set árul el éle­té­ből, így csak hal­vá­nyan kör­vo­na­la­zó­dik, hogy mi­fé­le tisz­tu­lás­ról van szó pil­la­nat­nyi éle­té­ben. Ezek a hül­lők és csú­szó­má­szók in­du­la­ti éle­té­re és mély ösz­tön­fo­lya­ma­to­kra utal­nak. Azt ír­ja, a tu­da­ta meg­tisz­tu­lá­sá­ról van szó, ezál­tal egy olyan hely meg­te­rem­té­sé­ről, amely igaz, ahol nyug­vó­pont­ra lel­het. Az in­du­la­tok, a ne­héz ér­zé­sek, a ké­te­lyek va­ló­ban a lé­lek ne­héz kö­te­lé­kei, ame­lyek­ből a sza­ba­du­lás nem túl könnyű. Bár nem ír ma­gasz­tos is­te­nél­mény­ről, az álom­ban na­gyon szé­pen ki­raj­zo­ló­dik a sa­ját mér­cé­hez va­ló iga­zo­dás vá­gya, a tisz­tán­lá­tás, egy­faj­ta spi­ri­tuá­lis ér­ték­rend ki­raj­zo­ló­dá­sa. Úgy mon­da­nám, Is­tent a lel­künk­ben kell ke­res­nünk, sa­ját ma­gunk­ban. Is­ten ben­nünk a mér­ték, a sze­re­tet, az igaz­ság, a jó. A sa­ját dön­tés sza­bad­sá­ga, a sza­bad aka­rat. Ez a sa­ját ér­ték­rend, amely irány­tű éle­tünk ala­kí­tá­sá­ban. Afo­riz­ma­ti­kus meg­fo­gal­ma­zás­ban:

Tör­té­nik egy alá­szál­lás az álom­ban és egy ki­jö­vés a mély­ből, a víz­ből. Em­lí­ti, hogy a víz ál­lan­dó ele­me az álom­szim­bo­li­ka re­per­to­ár­já­nak. Alá­me­rül és fel-fel­buk­kan sa­ját lé­le­kó­ce­án­já­ban, meg­me­rít­ke­zik, erő­höz jut sa­ját ma­gá­tól és sa­ját ma­gá­ból.

Ezt a ké­pes­sé­gün­ket so­ha nem len­ne sza­bad elve­szí­te­nünk, de ha elve­szí­tet­tük – pél­dá­ul kü­lön­fé­le füg­gő­sé­gek­be ka­pasz­ko­dunk –, ak­kor vissza kell sze­rez­nünk. Az álom egy­faj­ta ilyen vissza­szer­zé­se az ősi bel­ső erő­nek, a he­lyes irá­nyult­ság­nak, a bel­ső biz­ton­ság­nak, va­gyis a tisz­ta tu­dat­nak, amely­ben a vi­lág erői a sze­mély erő­i­vel össze­rí­mel­nek, össz­hang­ba, egyen­súly­ba ke­rül­nek. A lé­lek tisz­ta­sá­ga igen fon­tos me­di­tá­ci­ós ob­jek­tum min­dan­nyi­unk számá­ra, hi­szen min­den esz­mé­lé­sünk, ér­zé­ke­lé­sünk et­től függ. Ol­va­só­ink ne­vé­ben is kö­szö­nöm ál­mát.

Fotó: Shutterstock