A grafológia titkai: aláírás-tervezés

tgymagazin.hu

Az embernek van egy különleges és csodálatos képessége arra, hogy gondolatait jelekkel rögzítse, közlendőjét egyértelműen és világosan megfogalmazva a másik tudomására hozza. Bár egyezményes jelekről van szó, használata mégis mindenkinél eltérő, illetve rá jellemző. Kézírásunk sokat elárul rólunk, aktuális hangulatunkról, érzelmeinkről, de általa jobban megismerhetjük és megérthetjük a másikat is. Grafológiai sorozatunkból kiderül, mennyi titkot rejt egy papírra vetett írás.

Az aláírás vizsgálatával olyan információkat tudunk meg annak gazdájáról, tulajdonosáról, mely segítségével a magánéletben könnyebben tudunk kommunikálni, a üzleti életben pedig akár tárgyalási stratégiát építhetünk fel rá.

Az aláírás-tervezés nagyon izgalmas dolog. Nem olyan egyszerű, hogy kitaláljuk, hogy milyen legyen az aláírásunk és már meg is van. Aki próbálta már, tudja, hogy sok gyakorlás kell hozzá, hogy automatikusan menjen a dolog.

A valódi aláírás-tervezés viszont abból is áll, hogy odafigyelünk:

• egyrészt arra, hogy a hozzá nem értőknek, akár tudattalanul is információt hordoz az aláírás,

• másrészt, hogy ha szakértő nagyítója alá kerül, akkor mi az, amit meg fog tudni állapítani belőle.

Személyiségünktől távol álló, hozzánk nem illő aláírást nem fogad el, fogad be agyunk. Nem tud azonosulni vele.

Ezáltal az adott, a személy által spontán leírt aláíráson „csak” kozmetikázni tudunk, attól függően, hogy mit szeretne közvetíteni, kommunikálni az aláírásán, mint a szimbolikus névjegykártyáján keresztül a külvilág felé.

Nézzünk egy alap aláírást, és azt, hogy kisebb vagy nagyobb változtatásokkal mennyire más információkat hordoz:

 

egyszerű olvasható „majdnem” névleírás, mely természetes személyiséget jelez, nem rejti magát, felvállalja azt, amilyen, nem akar mást mutatni a külvilágnak, …

 

Változás: enyhén jobbra dőlés, nyitottabb formák.

Nyitottabb, közvetlenebb személyiséget mutat, aki érzelmeit is jobban ki tudja mutatni.

 

Változás: kicsit szögesebb, szögletesebb betűformák, magasabb t áthúzás, erősebb nyomaték.

Határozottabb, erőteljesebb személyiség, nem könnyen befolyásolható, nehezen meggyőzhető.

 

Változás: ha az előzőt megfejelve még egy erőteljes pontot is teszünk az aláírás után, akkor még erőteljesebben közvetíti a dolgok lezárásának és döntések stabilitásának lehetőségét, az „amit mondtam, megmondtam” hozzáállást.

Figyelem: ez egy gyenge, határozatlan aláírás után nem tehető le, hiszen ellen információkat közöl, nem hihető.

 

Változás: még magasabb t áthúzás, hegyesebb, elrántott végvonallal.

Még erőteljesebb, indulatosabb, kritikusabb személyiséget mutat.

 

Változás: a keresztnév olvashatatlanabb, elfonalasodó végvonal.

A magánélet védelme, a munkában megmutatja és felvállalja magát, hivatalos énjébe betekintést enged, de a privát életébe nem szeretné, ha beleszólnának, illetve a végvonal türelmetlenséget is mutat már.

 

Változás: nagyobb méret, kissé felfelé irányuló sorirány.

Ambiciózusabb személyiség, tudatos irányokkal, célokkal.

 

Változás: nagyobb méret, van akarat is az áthúzásban és a formákban, de a kezdővonal alsó zónából indul, és a végvonal alsó zónába érkezik.

Feszültség, megemelkedett stressz-szint.

 

Változás: többletvonalak, hurkok, kreatív betűk, ékezetbekötés.

Kreativitás, művészi adottságok, erős élményigény, főleg szellemi szinten.

Láthatjuk, hogy néha elég egy árnyalatnyi módosítás, és máris más hozáállásokat közvetítünk a külvilág felé. Próbálja ki Ön is!

Beszelő aláírások, érdekességek

Ady Endre

Nézzük meg, milyen hatalmas változáson ment keresztül Ady Endre a betegsége hatására.

• szép tiszta betűk vonalai „sárosak”, maszatosak lettek,

• az aláírás alapvonalának iránya lefelé fut, sőt a végvonal is leesik az alsó zónába – fizikai, pszichés fáradtság, megemelkedett stressz-szint, depresszív hangulat,

• legteljesebb énkép betűi, az oválok már nem tiszták – énképe, énértékelése nem jó,

• de az énmegerősítés igényét mutató alsó paráf még most is jelen van, bár már az is fáradtan, kettészakadva.

József Attila

Érdemes megnézni József Attila aláírásának alábbi meghökkentő változásait.

Amint azt az aláírásoknál is kiderült, és képszimbolikailag is látható, erős és tudatos törekvései voltak felfelé, a szellemiség irányába. Hogy neki ez pontosan mit jelentett, arról ma már csak versei mesélhetnek. Viszont az írásban a felső zónák nagysága, hosszúsága nem utal olyan erősen a hitvilág keresésére, inkább ezen érzeteit is lehozta a hétköznap síkjára, itt akarta megélni minden olyan kapcsolatát, melyet szeretett, melyre vágyott.

Haladásának szinte tökéletesen tervezett útját s annak irányát egyre emelkedőbb sínpár mutatja. „Felfelé emelkedő lejtő” ez, melyre ha fel akar jutni, akkor bizony fennállhat az a veszély, hogy vissza-visszacsúszik rajta – egyre mélyebbre. (6/a-f ábrák)

6/a ábra: aláírás az És
keressük az igazságot című vers kéziratáról (1924)
6/b ábra: aláírás a Csatadal kéziratáról
(1924)
6/c ábra: aláírás a Sírdomb a hegycsúcson kéziratáról (1924)
6/d ábra: aláírás a Tüzek
éneke kéziratáról (1925)
  6/e ábra: aláírás a Kertész leszek kéziratáról (1925)
  6/f ábra: aláírás A nagy
városokat sehogy sem
tudom elfeledni kéziratáról (1925)
  6/g ábra: aláírás az Anyám a mosásban… kéziratáról
(1926)
  6/h ábra: aláírás

Egy évvel később ez az erős igény kissé megnyugszik, háttérbe kerül, s már csak egy kevésbé merev, önmegerősítő vonal mutatja a keresztnév alatti kiemelés és önmegerősítés igényét. Már nem foglalja keretbe önmagát. (6/g ábra)

Huszonhat éves korában, 1931-ben jelenik meg Döntsd a tökét, ne siránkozz című kötete – melyet az ügyészség lefoglal, és pert indít ellene izgatás és szemérem elleni vétség miatt. Ekkor kezdett el gyomorpanaszai miatt analízisre járni.

A 26 éves korában (1931) készült aláírásban már nincs tudatos erősítés, szinte alig olvasható és bizonytalan is, aztán már csak a végvonalak változásában látható a bizakodás, illetve a lemondás aktuális érzésének kivetülése. (6/h ábra)

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Valami más… – Egy csepp. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy csepp. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy cseppet! Köztudott, hogy bármilyen folyadék a világűrben, ahol nem hat rá a gravitáció…
Valami más… – Egy perec. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy perec. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy perecet! Egy perec lerajzolása közel sem egyszerű feladat. A leggyakoribb, egyetlen vonallal létrehozott…
Valami más… – Egy kör. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy kör. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy kört, nem kell ügyelnie a külalakra, rajzoljon reflexből! Most csak arra fogunk koncentrálni,…
Valami más… – Egy cikcakk vonal. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy cikcakk vonal. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy cikcakk vonalat! Az írás, rajzolás térbeli mozgás, jóllehet síkban látjuk az eredményét. Írás…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A grafológia titkai: az aláírás vizsgálatának menete

A grafológia titkai: az aláírás vizsgálatának menete

Az embernek van egy különleges és csodálatos képessége arra, hogy gondolatait jelekkel rögzítse, közlendőjét egyértelműen…
Valami más… – Raj­zol­jon egy óvatos vonalat!

Valami más… – Raj­zol­jon egy óvatos vonalat!

Az óva­tos vo­nal ed­di­gi vizs­gá­la­taim sze­rint el­ső­sor­ban las­sú. Ez­zel ta­lán össze­függ, hogy gya­kran ka­nyar­gó, meg­tor­pa­nó…
Valami más… – Kössön össze két pontot!

Valami más… – Kössön össze két pontot!

A mostani feladatnál nem azt nézzük, hogy melyik két pontot választotta, hanem hogy hogyan kötötte…
Valami más… – Zsugorítás

Valami más… – Zsugorítás

Képzeljen egy kört, azután – még mindig képzeletben – kezdje el zsugorítani. Az összezsugorított kört…