Valami más… – 2004. február
Az utóbbi időben azt a kérdést jártuk körül, hogy miként és miért terjeszkednek ki egyes betűk más betűk terébe vagy nem beírt területekre, például a szóközökbe. Most nézzük meg ugyanezt annak a betűnek a szempontjából, aminek a területére vagy testébe ér egy másik betű hatása.

Balra nyitott, ovál írás
Viselkedhet ugyanis többféleképpen: elviselheti, harcolhat ellene vagy vágyhat egy külső hatásra. Nyilvánvalóan erősen függ a reakció a külső hatástól is.
Rajzoljon egy kört!
Most vegye szemügyre a rajzát, kizárólag azt figyelve, hogy milyen pontosan, szorosan vagy hanyagul, nagyvonalúan zárta-e be a formát.
A teljes személyiség jelképe az írásban a kör. A személyiség egészére jellemző nyitottság, vagy a külső hatásokkal szembeni védekező zártság tehát szintén a kör alakú betűinkben mutatkozik meg.

Felfelé és balra nyitott, ovál írás
A kör nyitva hagyása mutatja a nyitottságot valamilyen irányba. Abból az irányból akadálytalanul beáramolhatnak a külvilág hatásai a személyiség, vagyis a kör belsejébe, a betű vagy az író testébe.
Hogy milyen irányba mutat befogadókészséget a betű, az abból látszik, hogy a kör mely pontján helyezkedik el a rés. A felfelé nyitott kör a szülői, vallási, szellemi és intellektuális hatásokra való fogékonyság jele. A balra nyitott köralak a múlttal, a tradíciókkal, az anyával és a gyerekkor emlékeivel mutat szorosabb kapcsolatot. A jobb felé nyitott körök a jövő, a munka, a többi ember felé befogadóbb írókra jellemzőek. A lefelé nyitottság az ösztönöknek, az anyagiaknak, a gyógyító és megbetegítő erőknek enged befolyást a személyiségbe.

Felfelé és jobbra nyitott, ovál írás
A külső hatások valamilyen változást idéznek elő a személyiségben. A változás jellegét a kör alakja, vonalának egyenletessége, épsége mutatja. Amennyiben a nyitott kör harmonikus, szimmetrikus, egyenletes, az író a személyét érő hatásokat épülésére fordítja, fejlődik tőlük, de semmiképpen nem károsak számára. Ha a nyitott kör szögletesedik, vonalának nyomatéka váltakozik, vagyis időnként halványodik, időnként erősödik, esetleg csomók jelennek meg rajta, azt mondhatjuk, hogy a külső hatások fájdalmas vagy félelemmel teli folyamatokat indítanak el az író személyiségében.

Felfelé nyitott, ovál írás
A kör nyitottsága lehet védtelenség vagy erős magabiztosság jele is. Védtelenségé elsősorban akkor, ha a hatások negatívan befolyásolják a személyiséget. Ebben az esetben arról van szó, hogy az író nem tudja megszilárdítani énhatárait a számára ártalmas külső hatások ellen.
Magabiztosságra abból következtethetünk, ha az író feladva személyisége védelmét, kész új információk befogadására, bízva saját erejében, a befolyások pozitív voltában és abban, hogy azokat megfelelően feldolgozva, a saját fejlődésére tudja majd fordítani. Ebben az esetben a kör alakja és a teljes írás is kiegyensúlyozottabb.