A hetesség misztériuma

László Ruth
#hetes #hetesség #misztérium #számmisztika
Jelen írás a hetesség misztériumának vizsgálatára szorítkozik. A hét közismerten úgynevezett szent szám, prímszám is, vagyis nincs osztója. Csak az 1 és önmaga. Felsorolni is lehetetlen, mennyire szerteágazó témában rendező elv a hét. Lássunk néhányat:

Kezdjük a világteremtés hét napjával. Az ősi kultúrákból ismert életvirág, amely lényegében gömbök rajzolata. Ez az ábra a kiinduló hét gömb rajzolata, az életvirág közepe. Valójában a genezis mintázata. Az embriófejlődés a szedercsita alakzatban ezzel analóg. A „Kezdetben vala az Ige”, a Teremtő Szó az első gömb középpontja. A hetedik nap az áldásé. Ez fontos kulcs az ember életének megszentelt hetes ritmusához, itt is nyomon érhető a hetesség.

A Hermész által feltalált héthúrú líra a hét bolygónak felel meg. Ezen keresztül a kozmikus harmóniát jelképezi. Az oktáv hét hangja ugyancsak egy teljességet foglal egybe. A héthangú skála oly módon a kozmikus törvény képlete, hogy a fény, a szín, a hő, a mágneses és egyéb rezgések a hangrezgésekhez hasonlóak.

Még a mesék hétpróbás vitézei is utalnak erre, bár ott néha három hőstett is elég. De a sumer kultúrában a zikkuratok hétlépcsős piramis építményei az Isten felé vezető út hét emeletét jelenti. Gilgamesnek hét hegyet kellett megmásznia és hét démont kellett legyőznie a halhatatlanság füvének keresése közben. Istar pedig a pokol hét kapuján kellett, hogy átjusson a szerelemkeresés folytán.

Az időszámítás hetekre osztottsága a holdciklushoz igazodik. Leképezi a világteremtés munkanapjait és az ezt követő ünnepet.

Ha a hetes számsoron belül az 1+6 megosztásról beszélünk, az a Dávid-csillag középpontját és hat ágát jelenti. Ha 4+3 megosztás szerepel, az egy négyzet felé emelt háromszög rajza. Ez egyben az anyagi és szellemi világ összerendezettségét, egységét is kifejezi, egy valamiféle befejezettséget. Ezt az elrendezést követi a görögök hét szabad művészetének quadriviumra és triviumra való felosztása. Az előbbiekbe sorolták a muzsikát, az aritmetikát, a geometriát és az asztronómiát, az utóbbihoz tartozott a dialektika, a grammatika és a retorika.

A hetesség misztériumának kimeríthetetlen tárháza az alkímia és a tarot, a 21+1 felosztásban

A 3×7 lap mindenekelőtt a test/lélek/szellem hármasságát mutatja, csak sal/sulfur/merkur elnevezésben. De ha a 2×11 lapot vesszük, egy dinamika ott is kirajzolódik, mégpedig a 12. középső lap által, amely az Akasztott. Ennél markánsabban nehéz lenne megfogalmazni a megfordulást, az attitűdváltást.

A 7. lap a PM, perpetuum mobile ideájával áll összefüggésben. Az örökmozgó szerkezet létrehozása mindig is nagy vágya volt az embereknek, hiszen a súrlódás ezt fékezi, vagy a programok lejárnak. A hét alkímiai operáció a hét bolygóval áll analógiában. De a PM primum mouvensnek = az első mozgató. A hét permanens művelet operálja ki a fényből a színeket, a hangból a skálát.

A hetedik pecsét feltörése azt a lezárulást tartalmazza, amely az anyag és szellem egyesülése. Nyilván a legnehezebb és a legdöntőbb lépés a próbatételek sorozatában. De ez kecsegtet eredménnyel.

A magyar hagyományban is számtalan formában bukkan elő a hetesség: a honfoglaló hét törzs, vagy meseelemekben a hetedhét ország, a hétfejű sárkány, a hétágú fa és sorolhatnánk.

Mindezek beavatási utak, amelynek megtétele során lehet a tudás birtokába jutnunk.

A lelki fejlődés vagy életutunk, sorsunk elemzése is hetes ciklusokban lehetséges. Ezen belül beszélünk szaturnikus ciklusról, ez a 4×7 = 28 év, amelyben már kirajzolódnak a sors spirálmenetei. A 6×7 = 42 uranikus, amikor az Uránusz bolygó, amelynek keringési ideje 84 esztendő, szembekerül a születési hely jelével.

Mindenki megfigyelheti magán életének ebben a szakaszában azt a belülről jövő uranikus impulzust, amely ilyenkor hihetetlen erővel lendíti előre, más dimenzióba, szellemibb régió felé.

A személyiség fejlődése jól nyomon követhető stádiumokat mutat a csakrákkal összefüggésben, amelyek mindegyike egy-egy bolygóval is analógiában áll a hét klasszikus bolygó közül. Ezek egyebekben archetípusokat is jelölnek. A csakrákkal összefüggésben testünket hétrétegű aura veszi körül. Ezek a különböző frekvenciájú rezgőtesteink, amelyekkel az univerzumhoz kapcsolódunk.

A lélek túlvilági útja is a bolygók által jelképezett szférákon halad egyre tágulóbb térbe.

A középkori asztrológia hét bolygóval hihetetlen összefüggéseket ismert fel.

Ma 11 bolygóval számol az asztrológia, de a hetesség mit sem vesztett érvényéből. A tizenkettősség feltárása még várat magára. De azt gondolom, ennyiből is kirajzolódik, miről beszélünk, amikor úgy fogalmazunk, hogy önmagunk hetedik hatványra emelése az utunk.

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Húsvét ünnepe – felkészülés a nagyböjt időszakára

Húsvét ünnepe – felkészülés a nagyböjt időszakára

Ha az év első negyedét vesszük szemügyre, a téli napforduló időpontjától a tavaszi napéjegyenlőségig, több…