Jóslás és gyógyítás virágnyelven

tgymagazin.hu
#jóskártya #jóslás #Tarot #virág tarot
A növények, virágok is tudnak beszélni. Megértésükhöz nem kell más, mint hogy egy kicsit csendben maradjunk, és figyeljük őket. Gondolatokat, érzéseket váltanak ki belőlünk, mondanivalót közvetítenek a számunkra – vallja Joó Mária, Kazanlár Áminollah Emil tanítványa. Éveken át dolgozott a Nagy Arkánum lapjainak megfestésén, könyvével pedig kulcsot ad a lapok üzenetének megfejtéséhez.

A pénz és a tárgyak felhalmozásának túlhangsúlyozott világában az érzések, az intuíció felé szeretném a figyelmet fordítani, hogy a magasabb szintű energia, a szeretet előtérbe kerüljön – mondja a szerző. ‒ Különböző energiák működnek bennünk. Minden egyes kártyalap másfajta energiát ébreszt fel. A mai világban kevés igaz barátja van az embernek. Nem nagyon merünk senkinek saját magunkról, az érzéseinkről beszélni. A kártyát tekinthetjük az egyik legjobb barátunknak, a jóslás segíti utunkat a világban.

Forduljunk bizalommal hozzá: elvarázsol és szeretetenergiával tölt fel bennünket! Összeköt a virágokon keresztül a természettel és az univerzális tudással. A Nagy Arkánum minden egyes lapja tanít valamire. Most itt négyet felidézünk a könyv alapján.

Mágus – Írisz

Az írisz elkápráztat a sokféle színével és formájával! Az elegáns szirmok pazar színekben pompáznak, vonalvezetésük csodaszép. A szirmok és a vonalak sokfélesége jól jelképezi a végtelen lehetőségeket, ami a Mágus lét egyik mondanivalója. A virág szépsége, eleganciája felhívja magára a figyelmet: különleges, mint a Mágus. Van olyan írisz, amelynek a felső szirmai fehérek, az alsók pirosak, sötétek. Ez jól jelképezi, hogy egy virág, azaz egy mágia van, de kétféle megnyilvánulása lehet.

A virág felső része, amely az ég felé fordul, a fehér mágiát, a lefelé forduló piros, sötét szirmok a fekete gondolatokat, az elrugaszkodott akaratot, a mindenáron való győzni akarást mutatják. Ha a Mágus nem éri el a célját tisztességes úton, akkor hamis, tisztességtelen erőket is alkalmaz. A virág fehér színe viszont azt is kifejezi, hogy a Mágus, azaz minden ember bölcsessége belülről fakad. A fehér szín a lelki tisztaságot és ártatlanságot fejezi ki, ugyanakkor a fehér színben minden szín megtalálható.

Így minden jóskártyában is jelen van a Mágus, hiszen minden út a kezdeti lendülettel indul. A virág közepén lévő aranyló sárga szín a Mágus szívében lévő varázslatos akarati energiát szimbolizálja. Az írisz a görög mitológiában a földet és az eget összekötő szivárvány istennője. Dél- Európában az íriszt gyógyításra, gyökerét gyulladásos kelések kúrálására is használják. Ha a mágia túlhajtott, túl nagy az akarat, gyulladás keletkezik a szervezetben, és ennek a virágnak a gyökerével gyógyítani lehet. Ez a természet csodája. Ha ezt a lapot húzzuk a jóslásnál, életünk bármely szakaszában a sikeres kezdést jelenti: új feladatot, új munkahelyet, új vállalkozást.

Császárnő – Bazsarózsa

A Császárnő a teremtés női oldala. A szerelem (Vénusz) és az anyaság (Déméter) szimbóluma. Az egyesítő, védelmező, biztonságot adó női erőt jelképezi. A rózsa a szeretet, a szerelem virága, a szépséget, a vonzerőt jelképezi. Sokszor azonosítják a nővel. A magyar népművészet legkedveltebb virága. A bazsarózsa az egyedüli, amelynek nincs tüskéje, nemcsak szép, de kedves is. Egy édesanya kedvességét és az otthoni meleget juttatja eszünkbe.

A virág sok kis szirma körülöleli a magképződményeket, és a jövőt vigyázza. A szirmok színei változóak, közepének bíborpirossága a szeretetet, az erőt sugározza. Kifelé világosodva a fehér szín a jóságot, a méltóságot fejezi ki. A virág nagysága a Császárnő fenségét, méltóságát jelenti, a sok szirom a Császárnőben rejlő sokféle kreatív gondolatra utal. Minden egyes virágot gyönyörű levélcsokor vesz körül, ahogyan a Császárnőt az udvarhölgyei. Figyeljünk a többiekre! Úgy uralkodjunk kis birodalmunkban, hogy a többiek érzéseire is ügyeljünk.

A bazsarózsa virágzatából és gyökeréből készített főzetet felhasználják emésztési panaszok, húgykő, vesegörcsök gyógyítására. A kínai és a japán kultúrában is ismert gyógynövény. Az antik világban gyökerének porát és a szirmait bájital készítésére használták. Az arab orvosok cukorbaj ellen ajánlották. De vigyázat! Enyhén mérgező, csak mértékkel lehet alkalmazni. Ez arra utal, hogy vigyázzunk a szépséggel is, mert mérgező, ha nem párosul a szeretettel. Ha ezt a lapot húzzuk, akkor azok a körülmények, amelyek a kérdésre vonatkoznak, szintézisbe kerülnek. Elnyerjük az univerzum támogatását, és az idő kedvez az eredmény létrejöttének.

Kiegyenlítődés – Tavirózsa

A Kiegyenlítődés az újjászületés kártyája. Ez a kártya a kezdet. Arra ad tanácsot, hogy a változás után az új életben vagy élethelyzetben hogyan alakítsuk életünket. A tavirózsa, a vízesés, a tó és a szivárvány együttesen fejezi ki a Kiegyenlítődés mondanivalóját. Az új helyzet elénk táruló problémáját kell megoldanunk. A kép azt mutatja, hogy ekkor a régi helyzetből, az ezüstedényből a fluidumot, az élet vizét az új helyzetbe, az aranyedénybe kell átvinnünk – úgy, hogy közben egyetlen cseppje se vesszen el.

Az aranyedény a Napot, a Nap éltető erejét, az értelmet, az aktivitást, a férfierőt, a fényt képviseli. Az ezüstedény a Holdat, az érzelmet, a női energiát, a vizet szimbolizálja. Az ezüstedényből az aranyedénybe és vissza folyamatosan áramlik az élet fluiduma, egészen addig, amíg az ember értelme és érzelme összhangba nem kerül. Ekkor az élethelyzet nyugodt, kiegyensúlyozott lesz…

A kártya mondanivalója szinkronban van a tavirózsa gyógyhatásával, mivel a mentális és a fizikai nyugalmat teremti meg az emberben. A tavirózsák közül a fehér tavirózsa gyökerét és virágát teaként használják a gyógyászatban. Belsőleg nyugtatóként, különféle izgalmi állapotok és a hasmenés kezelésére javasolják. Külsőleg a száraz, repedezett bőrt nyugtatja. Ezen kívül használják a bőr égési sérüléseinek kezelésére is. Ha ezt a lapot húzzuk, a belső béke és a nyugalom közben meg tudjuk teremteni a józanságot, a kiegyenlítődést, a reális kompromisszumokat. Meglátjuk, hogy melyik célra, melyik vágyra mennyi energiát érdemes fordítanunk.

Ítélet – Orvosi zsálya

Az Ítélet kártya a lélek újjászületésének, az örök életnek a szimbóluma. Az orvosi zsálya tulajdonságai szinkronban vannak a kártya mondanivalójával. A virág lila színe a szellemi munkát, a spirituális fejlődést szimbolizálja. Az emberi élet fejlődése generációról generációra halad. Ezt jelképezi az orvosi zsálya teljes képe, amely egy családfát ábrázol.

A kinagyított virágkehely is egy családot szimbolizál: az apát, az anyát és a gyereket. A virágkehely egy család életében lévő örök értékek megőrzésére hívja fel a figyelmet. A virágfüzér, a sok-sok kehely az ősöket jelképezi, tetején a jelenlegi gyerekkel. Látható, hogy a gyermek értékei sok évtizeden keresztül begyűjtött tapasztalatok, elvégzett számadások és ítéletek során hasznosnak minősített értékekből tevődnek össze. Így őrződnek meg a gyermekben a múlt örök, igaz értékei, amelyekhez ő is hozzáteszi a saját tapasztalataiból leszűrt értékeket. A zsálya, gyógyító erejének köszönhetően, nagyon elterjedt, világszerte gyógynövényként és fűszernövényként is ismerik. Széles körű gyógyhatása miatt a halhatatlanság füvének tekintették.

A X. században az arab orvosok úgy vélték, hogy a zsálya segítségével az emberi élet a halhatatlanságig meghosszabbítható. Ez a hiedelem Európában is elterjedt. Olaszországban úgy fogalmazták meg: „Miért halna meg az ember, akinek a kertje zsályát terem?”

Elmulasztja és felszabadítja a testet a bajtól, betegségtől, visszaállítja az egészséget az emberi testben: újjávarázsolja azt. Ha ezt a lapot húzzuk, a kártya olyan energetikai helyzetet jelez, amelyben késztetést érzünk a számadásra. Semmi sem marad rejtve, le tudunk menni a tudatalattink mélyére. Minden rejtett dolgunk számadásra kerül.

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Carla Galli: jósnő vagy boszorkány?

Carla Galli: jósnő vagy boszorkány?

Ki kell ábrándítanom a szenzációra éhezőket: egyik sem. Ez csupán annak a könyvnek a címe,…
A teremtő ember lehetőségei

A teremtő ember lehetőségei

Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti, amely megismeréséhez szemléletet kell váltani,…