Vitalizmus: az élet titka

Bár ókori gyökerei is vannak, a vitalizmus mint elméleti rendszer a 18. és 19. század közepe között fejlődött ki. A múlt nagy gondolkodói mind arról beszéltek, hogy lényegi különbség van az élettelen és az élő anyag között. Különböző módokon nevezték meg az elevenséget adó lelket: Animá vagy entelechia (Arisztotelész, Kr. e. 384‒322.), pneuma (Galénosz, Kr. u. 129‒ 201.), archeusz (Paracelsus, 1493‒1541.).

Legelőször Arisztotelész írt róla hosszabb lélegzetű tanulmányt „A lélekről” címmel, amelyben alaposan tanulmányozta a témát, és így tettek később a középkor nagy gondolkodói is, elsősorban Szent Ágoston és Szent Tamás. „A lélekről” tanulmány második könyvében igyekezett általános jellemzést adni a lélek fogalmáról és részletesen elemeire bontani: szerinte attól függően élők egyes szervezetek és mások nem, hogy az élők növekednek, táplálkoznak, elhalnak, szaporodnak a lélek tevékenysége által.

Mi az, ami ezeknek a testeknek az életet adja? Az anyag vagy a forma? Arisztotelész erre azt a választ adta, hogy azért élők, mert mindkét lényegiséggel rendelkeznek, úgy a formával, mint az anyaggal, amelyben a testet az anyag adja és a formát a lélek.

Még a modern tudomány is újból és újból felteszi az arisztotelészi kérdést, hogy mi is az, ami az élő testeknek az életet adja? Sokan a régi korok filozófiai elmélkedéséből merítenek ihletet, hogy az azokban felvetett kérdésekre a modern tudomány eszköztára segítségével adják meg a pontos választ, valamint átfordítva a filozófiai fejtegetéseket a mai tudományos nyelvre.

Descartes dualisztikus felfogása és ennek ellenhatása

A mechanisztikus filozófia és világkép egyik megalapítója Descartes volt a 17. század közepe táján. Ez irányzat szerint a valóság minden jelensége, azok is, amelyek az élőlényekre vonatkoznak, megmagyarázhatók az anyag és a mozgás fogalmaival. Az összes élőlény is nem más, mint gép, amelyeket az anyag és a mozgás hozott létre, így egy óraműhöz hasonlóan működik az emberi szervezet is e felfogás szerint, és nincs szükség a működéséhez semmilyen érző lélekre.

A redukcionizmusnak az egyik leghatározottabb formájáról van itt szó: minden életjelenséget, az érzékelést is beleértve, fizikai-mechanikus/gépies folyamatokra vezettek vissza. (A redukcionizmus kiemelt hibafajtája akkor következik be, amikor egy összetett jelenség vizsgálatánál az okként megjelölhető tényezők körét túlságosan leszűkítik.) Descartes azonban nem tagadta az emberi lélek létezését, de azt egyfajta dualisztikus/ kettős rendszerű elgondolás alapján a pszichikus-testi egységtől különállónak tekintette, két egymástól eltérő minőségnek ítélte meg azokat, amelyek között nincsen szinte semmilyen kommunikáció. Később az élő test szintjén a kémia fejlődésével  kialakult a fizikai mellett a kémiai redukcionista felfogás, amely az élet minden jelenségét kémiai folyamatokkal  magyarázta. A vitalista megközelítés ennek az ellenhatásaként lépett fel az orvoslásban.

A 17. század végén a német orvos, kémikus és filozófus Georg Ernst Stahl Arisztotelész nyomán fogalmazta meg ún. animista felfogását, amely aztán a 18. századi vitalista orvoslás alapja lett. Georg Ernst Stahl (1660–1734) hallei professzor elvetette azt a lehetőséget, hogy a biopatológiai, kórtani folyamatokat az akkori természettudományos ismeretekkel meg lehet magyarázni.

Az élő és az élettelen anyag közötti különbség

Stahl elképzelése szerint a lélek vezérel a testben történő minden fizikai folyamatot. Azt tartotta, hogy a szervezet egészség-betegség állapotát elsősorban az életet fenntartó „anima” működés határozza meg, ami részben a tudatos, részben a tudattalan szférákban zajlik. E jellegzetes életprincípium a kémiai és fizikai törvényeknek nincs alávetve.

Felfogásában a lélek egy vitális erő, amely ha jól működik, akkor az illető egészséges, ha azonban rosszul, akkor megjelennek a betegségek. Rendszerében a lélek a mozgáson keresztül irányítja az emberi testet, és úgy gondolta, hogy a test három fő mozgása a vérkeringés, az ekszkréció (kiválasztás) és a szekréció (elválasztás). Ez az elmélet lett az alapja a későbbi vitalista elgondolásoknak.

Neo-bio-vitalizmus

A 21. században itt van máris a legújabb tudományos irányzat, amely a vitalizmus mellett áll ki a mechanisztikus gondolkodás helyett. A nyitott gondolkodóknak magától értetődő az, hogy az „Élet” nem mechanisztikus szerveződés, hanem biológiai, és éppen azért, mert egy olyan vitális elv vezérli, amely képes reprodukálódni és önálló módon szabályozni önmagát. Míg egy gép, amelyet a mechanisztikus felfogás alapján teremtenek meg, nem tudja önmagát reprodukálni egy fizikán túli vezérlő elv alapján. A robottechnikát is jól jellemzik ezek a gondolatok. Bár képes az ember létrehozni nagyon bonyolult feladatokat ellátó, emberhez hasonló gépezeteket, azok mégsem élőlények. Bármit is tesznek, ezekből az emberi robotokból hiányzik az élet, a vitális erő.

A biológia és a genetika azonban még ma is többségben a mechanisztikus paradigma alapelveire hivatkozik, amely szerint a molekuláris kölcsönhatások csupán a „helyi” kapcsolat révén jönnek létre, teljesen elhanyagolva azt a tényt, hogy az életet olyan elektromágneses mező vezérli, amely képes az élet önszerveződéséhez szükséges távoli (delokalizált) kvantum információs energiajeleket is közvetíteni.

Ám a megújult „neo-bio-vitalizmus” képes a tudományt kiegészíteni azokkal az ismeretekkel, amelyekre azáltal tett szert, hogy az „életerő/vitális energia” mezőt (prána, csi, ki) értelmezi azzal a céllal, hogy megvizsgálja az energetikai gyógyítás módozatait. Rengeteg kutatási anyag van az energiagyógyítás tudományos alátámasztására, de ezekről a hivatalos intézmények (egyetemek, elismert kutatóintézetek) egyszerűen nem hajlandóak tudomást venni.

Létrejött egy firenzei egyetem vezetésével egy tudományos kezdeményezés, az Egocreanet csoport, amelynek célja az, hogy jobban megismertesse a tudományos világgal és a laikus közönséggel is a biofotonokkal kapcsolatos kutatási eredményeket. A vitalizmus újból feléledt 2017ben az említett tudományos csoport által, amely a biofotonok tana alapján tartja magát vitalistának, és a mechanisztikus redukcionista tudományos felfogás ellen küzd.

Minden egyes élőlény fényt bocsát ki

1923-ban az orosz tudós, Alexander G. Gurvich fedezte fel közvetve a biofotonokat, miközben a hagymák gyökereivel kísérletezett. Gurvich ultraibolya-sugárzáson fényképet készítve, a sötétben regisztrálta a kibocsátott fényt. Ő akkoriban a kapott eredményeket „morfogenetikus sugaraknak vagy mezőnek” nevezte el, mivel közreműködtek abban, hogy a hagymának formát adjanak.

A DNS-t később 1953-ban fedezték fel, és 1974-ben a német fizikus, F. A. Popp kimutatta, hogy a biofotonokat maga a DNS termeli, mint információs jeleket az élőlények periférikus és a központi idegrendszere vezérléséhez. A biofotonok fénykvantumok (aprócska energiakoncentrátumok), amelyeket  kisugárzunk, és amelyeknek meghatározó szerepük van az agy, központi idegrendszer bioelektromos tevékenységében, illetve általában az összes sejtműködésben. A biofotonok által kisugárzott fény túl kis erősségű ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen, így  azokat fotoelektron-sokszorozók használatával mutatták ki.

Egy egészséges személy bőrfelületén sötét laboratóriumban érzékelve 20-50 biofoton-kibocsátást mérnek négyzetcentiméterenként 1 másodperc alatt, illetve általában egy élelmiszernél vagy ivóvíznél 1 és 1000 közötti biofoton-kibocsátást mérnek, azok minősége függvényében. A biofoton-elmélet szerint a sejtek tárolják a biofotonfényt, pontosabban a magjaik DNS-molekuláiban.

A DNS által folyamatosan felvett és leadott dinamikus fényhálózat tartja összeköttetésben egymással a sejtszervecskéket, a sejteket, a szöveteket és a szerveket. Ez a szervezet alapvető kommunikációs hálózata, mely minden egyes életfolyamat fő szabályozójaként működik (növekedés, egyedfejlődés, differenciálódás és regeneráció). Az élő szervezetek belső jeltovábbítását korábban elektromos jelként, elektronáramlásként képzelték el az idegpályákon, azonban ez csak részben magyarázza meg a gyors folyamatokat. A fotonok ezzel szemben fénysebességgel haladva a szervezeten belül és kívül is nagy távolságra képesek előidézni reakciókat. Az agyban minden egyes rendezett neuron működése alkalmából kibocsát elektromágneses mezőt, mely fotonáramlást hoz létre.

Az áramlás az alapja a bioenergetikai kezeléseknek

Élő szervezetek képesek biofotont átadni egy másik szervezetnek anélkül, hogy fizikailag kapcsolatba lépnének egymással. A terapeuta egységes neuronműködése által teremtett elektromágneses mező van hatással a kezelt személy biofotonmezejére is, jó esetben harmonizálja azt. Kimutatták, hogy a biofotonok kis erősségük ellenére képesek beindítani a sejtek összes biokémiai reakcióját.

Egy kémiai reakció csak akkor jön létre, amikor a sugárzó mező legalább egy megfelelő energiájú fotonnal rendelkezik. Az enzimszabályozás azon alapul, hogy az enzimek katalizátorként lecsökkentik az aktiváció energiaszintjét, erőteljesen megnövelve a reakció sebességét.

Ennek segítségével a vákuumból, vagyis az ürességből képes létrehozni a testek anyagát. A gondolatok rendezettsége alapján a neuronáramlás beindítja a biofotonokat is, mely így rendezi a testben és környezetében is a vitális erőt.

A vitalizmus alapja

1974 óta a „biofotonok kvantumfizikájának” olyan új módszerei álltak elő, amelyek képesek túllépni a különböző ismeretek közötti összeférhetetlenségen, és nagyon fontosak úgy a mezőgazdaság, mint az orvoslás területén, valamint más szektorokban is. Az említett firenzei egyetemi csoportnak az a célja, hogy integrálja a hagyományos (akadémiai) és az alternatív tudományt a kvantumbiológia vívmányaira hivatkozva.

Határozottan túl kell lépni a „mechanisztikus redukcionizmuson”, amely a részek, és nem az egész analitikus módszertanán alapul, és azon az elképzelésen, hogy a „részek összege az egészet teszi ki”. Még meg kell érteni a DNS kvantum-elektromágneses szerveződésének az összetettségét, amely nélkül a DNS nem lenne képes kezelni, irányítani az információs tartalmát sem a saját maga megkettőződése, sem a fehérjék előállításához az RNS-szintézis tekintetében, és végül nem lenne képes vezérelni a metabolikus/átalakítási folyamatokat, továbbá az epigenetikus, vagyis a DNS nukleotid-sorrendjét nem érintő, környezeti hatásokból származó alkalmazkodás tekintetében történő változások természetét.

Egyszerűen hihetetlen, hogy évszázadok óta ugyanazon alapelvek mentén oszlik meg a tudományos gondolkodás. Újabb és újabb felfedezések jönnek, amelyek bizonyítani látszanak azt az elvet, hogy a test működése leírható a tudomány nyelvén, vagyis fizikai, kémiai és biológia módszerekkel, és nincsen szó semmilyen természetfeletti lelki, szellemi hatóerőről, mozgató erőről, de végül mégis mindig marad valami olyan az elő szervezetek működésében, amelyet még nem írt le, nem volt képes leírni a tudomány a maga nyelvén. A lelket és szellemet még mindig nem sikerült a tudomány palackjába bezárni.

Orvoslás és illúziók

James Watson, a DNS-struktúra felfedezője Francis Crickkel együtt, „A DNS, az élet titka” című 2003-ban megjelent könyve előszavában említi, hogy a kollégája egy alkalommal azzal büszkélkedett nyilvánosan, hogy megtalálták az „élet titkát”. Watson azt is mondja ugyanitt, hogy szerintük a felfedezés véget vetett annak a végtelen vitának, hogy „az életnek van egy mágikus és rejtélyes esszenciája, vagy csupán normális fizika és kémiai folyamatok egyszerű terméke.”

Továbbá Francis Crick 2004-es „Of Molecules and Man” című könyvében írja a következőt: „Exact knowledge is the enemy of vitalism”: Az egzakt tudás a vitalizmus ellensége. Bár sokan elismerik, hogy még vannak megválaszolatlan kérdések a DNS működését illetően, és igaz, hogy még Nobel-díjas tudósok is az életük vége felé elkezdenek filozófiai jellegű könyveket írni, amelyben az fejtegetik, hogy az életben vannak olyan kérdések, amelyeket nem lehet alávetni a tudományos módszereknek. 1960-ban Szent-Györgyi Albert professzor „Bevezetés a szubmolekuláris biológiába” című művével meghonosította az élettanban is a kvantumfizikai szemléletet.

Több száz tudományos kísérlet igazolta, hogy az elektromágneses erőterek a biológiai szabályozás összes megnyilvánulását irányítják. A sejtek elektromágneses és elektrosztatikus tereit, frekvenciatartomány, jelalak és amplitúdó tekintetében létrehozó mozgó és álló töltések minőségét és arányait a finomanyagi testekben zajló szubatomi folyamatok,  azokat pedig a tudatállapot szabályozza.

A legfelső tudatosság közvetlenül képes irányítani a test anyagát, az abban lévő rendezettséget szubatomi szinten is fenntartani.

A vitalizmus a nyelv egy más dimenziójában írja le a folyamatokat, amelyet nehezen ért az, aki a képletek nyelvezetéhez szokott, míg a vitalista nyelven értő átlátja azt, amikor a redukcionista felfogás egysíkú útvesztőiben eltűnik maga az élet, miközben éppen azt véli megfogni a maga teljességében.

Fotó: Shutterstock