Homeopátiás gyógymód 3. rész
Az adagokat (l. előző számunkat) a nagyságrend szempontjából két csoportba sorolhatjuk:
1. Az adagolt gyógyszer a kezelés egyéb területein alkalmazott hatóanyag-tartalomnak felel meg.
Ez a helyzet az őstinktúrák esetében. Ez a fogalom megfelel a fitoterápiában alkalmazott tinktúrának. Egy kivonat, amely etilalkohollal készül. A homeopátiában készített szeszes kivonat neve angolul „mothertincture”, szó szerinti fordításban „anyatinktúra”. Franciául „teinturemere”, rövidítve TM, és spanyolul „tincturamadre”, megfelel a két elsőként említett névnek.
Ennek a gyógyszerformának a neve német nyelven „Urtinktur”, amelynek fordítása terjedt el a magyar szaknyelvben, jelölése: Ø
Az őstinktúra a lehetőleg friss növény legértékesebb részéből készül (gyökér, levél, teljes föld feletti rész, virágos hajtás).
A készítési előiratokban szerepel az etilalkohol és a víz aránya, tehát a szeszfoka. Ez utóbbi jelenthet térfogatarányt (v/v), vagy a két oldószer, vivőanyag súlyarányát (g/g).
Az egyes gyógyszerkönyvek, amelyek a szakma területén hatóságilag engedélyezett törvénykönyvnek felelnek meg, hasonszerenként előírják az őstinktúra szeszfokát. Példának említjük a németországi homeopátiás gyógyszerkönyv mindenkori kiadását (Homöopatisches Arzneibuch = HAB).
Az őstinktúrák homeopátiás készítmények előállításánál kiindulópontnak tekinthetők, de gyakran maga az őstinktúra hígítás és dinamizálás nélkül jelenti a hasonszert. Ebben az esetben az őstinktúra megfelel a nem homeopátiás gyógyszer összetételében szereplő tinktúrának. A kettő közötti különbséget a friss növény alkalmazása jelenti és – esetenként – az eltérő szeszfokok. A gyógyszer összetételében az egyik esetben a fitoterápiában úgy szerepel, mint például Tinctura Arnicae vagy Arnicae Tinctura, ha őstinktúráról van szó, akkor a jelölés ARNICA Ø.
Előfordul, hogy az őstinktúra az általános szokástól eltérően szintén szárított növényből készül. Ez a helyzet például, ha a növényt távolról szerzik be, mert szárított formában a legegyszerűbb a szállítása és tárolása.
2. A decimális vagy a centezimális rendszer szerint hígított és dinamizált potenciák esetében a kisebb mértékben hígított hasonszereket „alacsony potenciáknak” nevezzük. A nagyobb hígítások és ezáltal többszörösen dinamizált készítmények gyűjtőneve „magas potenciák”.
Az alacsony potenciákat tartják kevésbé hatásosnak, mint a magasabb potenciákat. Ezek szerint tehát a több hatóanyagot tartalmazó készítményt tekintjük gyengébbnek, mint a kevesebb hatóanyagot tartalmazót. Ez a vitatható felfogás az Arndt-Schultz-törvény, amely szerint a kisebb ingerek serkentőbbek, mint az erősebbek. A „biológiai alaptörvénynek” is nevezett elképzelés két orvos nevéhez fűződik: Rudolf ARNDT (1835-1900) és Hugo SCHULTZ (1835-1932).
A legmagasabb potenciák, amelyek esetében még számíthatunk a hasonszer egy-egy molekulájának vagy atomcsoportjának jelenlétére, LOSCHMIDT-számként az AVOGADRO által végzett számításokon alapszik. Mindkét említett kutató, Joseph LOSCHMIDT (1821-1895) és Amadeo AVOGADRO (1776-1856)fizikus volt.
A homeopátia kialakulásában tehát kezdettől fogva az elképzelés társul az orvosi megfigyeléssel, a gyógyászati tapasztalattal és a fizikai háttérrel. Ezáltal a homeopátia természettudományos szemléletre alapoz, amely 200 éves fejlődése során a korabeli szemléletek, majd az újabb ismeretek, illetőleg gyógyászati eredmények hatására ismételten ütközött napjaink szemléletével. Több intézetben kutatják a víz szerkezetének változásait a dinamizálás során, vizsgálják a hasonszer molekuláinak térbeli sajátosságait, amelyek változhatnak egyes hígabb oldatokban a molekulák közötti távolság következtében.
A homeopátiás gyógymódnak, a fentiekben ismertetett okok miatt, nincsenek mellékhatásai. Az a nézet, amely szerint „aminek hatása van, annak mellékhatása is kell legyen”, a homeopátiában nem alapszik tapasztalaton. Természetesen a betegeknek lehetnek olyan panaszai, amelyek egybeesnek egy adott homeopátiás kezelés megkezdésével. Olyan panaszokról van szó, amelyek miatt rendszerint a kezelést nem kell abbahagyni. Előfordul például, hogy a kezelés megkezdésekor tünetei fokozódnak. Ezt a jelenséget annak szoktuk tulajdonítani, hogy a szervezet reagál a kezelésre. Csupán az a lényeg, hogy egy-két napon belül az eredeti panaszok ne legyenek jelen fokozott mértékben. Amennyiben így lenne, bizonyára nem a szükséges hasonszert írtuk fel, tehát másik hasonszerrel kell próbálkozni. A „leghasonlóbb hasonszerrel”, a legmegfelelőbbel, amely személyenként más és más lehet a repertóriumokban felsoroltak közül.
Ideig-óráig fennálló esetleges mellékhatások másnak is tulajdoníthatók: élelmiszer-adalékoknak, egyéb gyógyszer miatt fellépő kölcsönhatásnak, amennyiben a beteg nem mond le addigi készítményeiről és így tovább. A homeopátia nem okozhat valódi ártalmakat, visszafordíthatatlan károsodásokat.
A homeopátia tapasztalatai – többször említettük – 200 évesek. A természetben nem létező vegyületekből készülő gyógyszerek későbbiek, jelentős részüket már egyáltalán nem hozzák forgalomba.
