Szemgyógyászati készítmények

Sasvári Orsolya
A szemészeti gyógyszerek használatának első bizonyítékai közé tartozik egy régészeti lelet. Szemészeti bélyegzőről van szó (signacula oculariorum). A kőlapba vésett szöveg megjelöli a szemész nevét: Publius Corcolonius. A gyógyír neve: Chelidonium, tehát a vérehulló fecskefű. A leletet Erdélyben őrzik egyéb gyógyászati emlékek között. A kőlap képezhette a szelence fedelét, de az is elképzelhető, hogy rányomták […]

A szemészeti gyógyszerek használatának első bizonyítékai közé tartozik egy régészeti lelet. Szemészeti bélyegzőről van szó (signacula oculariorum). A kőlapba vésett szöveg megjelöli a szemész nevét: Publius Corcolonius. A gyógyír neve: Chelidonium, tehát a vérehulló fecskefű. A leletet Erdélyben őrzik egyéb gyógyászati emlékek között. A kőlap képezhette a szelence fedelét, de az is elképzelhető, hogy rányomták a kenőcs felületére. A pecsét időszámításunk első évezredének elejéről származik, a 200-as évekből.

A növény tudományos neve Chelidonium majus. Chelidon fecskét jelent (ma érvényes nevén Delichon). A fecskére vonatkozó név arra utal, hogy e vándormadár tavasszal fészkel nálunk és ősszel repül melegebb éghajlatú tájakig. Növényünk is ebben az időszakban virágzik Európában.

A fecskefüvet megsebezve sárga vagy vérnarancs színű csepp buggyan ki belőle, a növény „vére”, tulajdonképpen tejnedve (latex). Ezt keverték el kenőcsalapanyaggal.

Ma is létezik Chelidonium néven szemcsepp D4-es hígításban. A szem kötőszövetének gyulladásában (conjunctivitis) használható homeopátiás készítmény. Ismeretterjesztő könyvekben olvasható, hogy a vérehulló fecskefű tejnedve szembe csöpögtethető. Veszélyes hiba lenne! A tejnedv egymagában súlyos károsodást okozna a szemben. Szemölcsökre cseppentik a népi gyógyászatban, de a szemölcs a bőrön képződhet, tehát szó sincs a látószervről.

A nálunk is törzskönyvezett (bejegyzett) monokomponensű készítmények nagy részét más betegségekben és főleg szájon át (per os) golyócskák formájában adagolják (OGYI-HGAL 48/01-48/03).

Euphrasia

A nemzetség (genus) neve azonos az ógörög euphrasia szóval. Derűt, jókedvet, jó közérzetet jelent. A magyar szemvidítófű értelme hasonló.

A szemvidítófüvek több faja található meg nálunk. Az orvosi, a réti, a tatár szemvidító arasznyi magas szárán a fehér vagy halvány ibolyaszínű virágok alsó ajkán sárga folt és lila csíkok vannak. Nem az ajakosvirágúak, hanem a tátogatófélék családjába tartoznak (Scrophulariaceae). Domb- és hegyvidéki réteken teremnek. Félélősködő (hemiparazita) növények, részben különböző fajok gyökeréből szívják fel tápanyagaikat, részben a talajból.

A népi gyógyászatban a szemvidítófű vizes kivonatát szemfáradtságban, („éleslátásra”) használják szemfürdőként, borogatás formájában.

Monokomponensű homeopátiás gyógyszerek (golyócskák) nálunk is törzskönyvezettek (Euphrasia officinalis OGYI-HGAL 33/10/02).

Homeopátiás összetett (kombinációs, komplex) készítmény az Oculoheel egyadagos szemcsepp (OGYI-HGAL 135/01).

Összetétele: Euphrasia officinalis D5, Cochlearia officinalis D5, Pilocarpus (Jaborandi) D5, Echinacea angustifolia D5. Adagolása: 3×1-2 csepp.

Az egyes összetevők jellemzése

Euphrasia officinalis

Klinikai vizsgálatok során a névadó szemcseppet kötőhártya-gyulladásban adagolták 65 betegnek. A kéthetes kezelés során 53 személynél teljes gyógyulást állapítottak meg, 11-nél határozott javulást, melléktünetek nélkül.

Cochlearia officinalis

Az orvosi kanálfű a keresztesvirágúak családjába tartozik (Brassicaceae; Cruciferae). Az európai hagyományos gyógyászatban nyálkahártyák fertőtlenítésére használták (például szájüregi fertőzések kezelésére). Szerepelt a Német Homeopátiás Gyógyszerkönyv első kiadásában (HAB 1).

Felismerhető kiszélesedő levéllemezéről, amely kanálra emlékeztet. Íze csípős, szúrós szagú növény, amely e tulajdonságai alapján emlékeztet a torma és a mustár hasonló sajátságaira. Helyenként termesztik is, a szokottnál nagyobb a C-vitamin-tartalma. A kombinációs készítményben a könny képződésére ható tulajdonságai miatt szerepel.

Pilocarpus (Jaborandi)

Cserje, Brazíliában honos. Növénytani neve Pilocarpus jaborandi vagy P. officinalis. Fő hatóanyaga a pilocarpin nevű alkaloid. Jól ismert a vegetatív idegrendszerre gyakorolt hatása (parasympatholyticum). Pupillaszűkítő (myoticum). Elősegíti a szem csarnokvizének elfolyását. Javítja a „fáradt szem” alkalmazkodóképességét (accommodatio). Befolyásolja a szemnyomást. A kezelést kizárólag szemész szakorvos irányíthatja.

Echinacea angustifolia

Keskenylevelű kasvirág, kúpvirágként is említik. Az immunrendszert szabályozó legismertebb növények közé tartozik (l. lapunk Fitoterápia rovatában a 2003. év októberi és novemberi számban).

Az Oculoheel egyadagos szemcsepp (OGYI-HGAL 135/01)

Csökkenti a látószerv gyulladásos kórfolyamatait, enyhíti vagy megszünteti a viszketést, égető érzést, és – mint említettük – kedvezően befolyásolja a könny képződését, kiürülését, összetételét.

A vény nélkül kiadható gyógyszerek közé sorolják. Ez a rendelkezés is indokolja a szemorvosi vizsgálatot és kezelést. Noha nem orvosi rendelvényre szolgáltatják ki a gyógyszertárakban, a diagnózis és a kezelés eredménye a szemész szakorvos hatáskörébe tartozik a kezelés megkezdésétől kezdve az eredmények ellenőrzéséig. A gyógyászat több területén szükséges az orvos javaslata, aki figyelemmel kíséri betegének állapotát még akkor is, ha nem lépnek fel a betegtájékoztató szövegében szereplő mellékhatások, kölcsönhatások, ellenjavallatok, váratlan, előre nem látható körülmények, illetőleg panaszok.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Kisgyermekkorban talán a hascsikarás a leggyakoribb panasz. Az iskoláskorúaknál és fiatalkorúaknál a fejfájás mögött a…
Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Van olyan gyermek, akinél normális izgalommal jár, és akár pozitívan is hathat a teljesítményére, de…
Fülzúgás kezelése homeopátiával

Fülzúgás kezelése homeopátiával

A fülzúgásban szenvedők gyakran attól tartanak, hogy ez a kellemetlen állapot automatikusan állandósul, és pokollá…
Kígyómérgek a gyógyászatban

Kígyómérgek a gyógyászatban

A vérrögök komoly veszélyt jelentenek. Az elsodródó vérrög az agyban, a tüdőben, a szívben életveszélyes…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Ásványi eredetű homeopátiás szerek – Plumbum metallicum

Ásványi eredetű homeopátiás szerek – Plumbum metallicum

Ércekből előállított ólom, nehézfém. Legfontosabb kiinduló anyaga a galenit (PbS).
Nyomelemek a homeopátiában

Nyomelemek a homeopátiában

Nyomelemeknek nevezzük azokat a parányi részecskéket (zárványokat), amelyek a homogénnek tűnő anyagokban is előfordulnak „idegen…
Migrén 1. rész

Migrén 1. rész

A mi­grén ro­ham­sze­rű­en fel­lé­pő fej­fá­jás. Gya­kran lük­te­tő vissza­té­rő jel­le­gű és fé­lol­da­li (he­mic­ra­nia­lis). Sok be­teg­nél a…
Kedvenc állataink és a homeopátia

Kedvenc állataink és a homeopátia

Egyre többen fordulnak kíváncsisággal a homeopátia felé. Ez a korábban általánosan elterjedt, majd némileg feledésbe…