Szorongás, kórós félelmek 1. rész
A szorongás (anxietas) félelemérzettel kapcsolatos állapot. Félelem fenyegetettségben, veszély esetén léphet fel a szervezet válaszaként a kedvezőtlen helyzetekre. Betegségnek, kórosnak akkor tekinthetjük, ha önállósul, főleg ha nem vezethető vissza tényleges okokra. Gyakran van aránytalanság (discrepantia) a valódi vagy vélt ok és a félelem között.
A szorongás hosszan tartó állapot. A kóros félelem (phobia) egy bizonyos helyzet vagy tárgy által kiváltott félelem, iszony, amely ismétlődik, ahányszor ugyanabba a helyzetbe kerülünk.
A kóros félelem alkalmi jelenség, életkortól függően meg is szűnhet. Az ok ismert. A szorongás esetében nem ismerjük az okot, illetőleg az okokat, mert egy és ugyanazon időszakban több ok is fennállhat vagy újabb és újabb félelem alakul ki.
A szorongásos beteg mindig fél egy ránézve kedvezőtlen helyzettől, fordulattól. Aggálya lehet amiatt, hogy elveszíti állását, hogy megbetegszik, hogy egy hozzátartozója balesetet szenved. Gondolunk sok mindenre azért, hogy elejét vegyük egy kedvezőtlen helyzetnek, és megteszünk mindent annak érdekében, hogy elkerüljük, megelőzzük a kellemetlenséget, a bajt.
A szorongásos személy nyugtalan, időnként fokozottan ingerlékeny (irritabilis, erethicus), olykor kikel magából jelentéktelen dolgok miatt is. Ebben az esetben is aránytalan a válasz, amely indulatosságban (impulsivitas) nyilvánul meg. Az értelem (intellectus) maradhat érintetlen. Utólag megbánhatja viselkedését, de ritkán vagy hosszú idő múlva vallja be, helyette szorong. Attól fél, hogy kirohanásából baj származhat.
A szorongásos beteg tudatában van annak, hogy nincs oka aggodalomra, de azért fennmarad aggályoskodása. A szorongásos személyre is jellemzőek lehetnek olyan magatartások, amelyek egyúttal a hisztéria tünetei (lásd előző számunkban).
A kívülálló, a gyógyító (terapeuta) előbb-utóbb gondol arra, hogy egyes kórtünetek, panaszok nem utalnak olyan betegségre, mint amivel a páciens hozzá fordul. A testi (somaticus) tünetek során előfordul, hogy nem találunk olyan okot, amellyel magyarázhatók a panaszok. Ekkor vesszük számításba az esetleges szorongást. Kialakulásában szerepe lehet a felelősség és az eredmények közötti aránytalanságnak, a túlfeszített tevékenységnek, az ismételt vagy nagyjából állandó konfliktusoknak.
Összefüggés lehet a hosszan tartó szorongás és rövid ideig fennálló pánikroham között. Felléphet rosszullét: a beteget ellepi a verejték, légszomja van, szívdobogásérzés jelentkezik, esetenként szívtáji kisebb fájdalmak, amelyeket a beteg súlyos történésként él át és még jobban fél. Az állapot megsemmisülésérzéssel járhat, halálfélelem jelentkezhet.
A szorongás talaján hirtelenül fellépő pánikroham a betegben olyan félelmet kelt, ami fokozza általános szorongását. Egyfajta „félelem a félelemtől” alakulhat ki.
A szorongást a neurózisok közé sorolják. Olyan neurózis ez, amelynél a félelem van előtérben. Bizonyos hasonlóság van a szorongás és egyes kényszerneurózisok között (neurosis anancastica). Példaként említhető a villámlástól való félelem, a magasságiszony, a tériszony, a szűk térben kialakuló rossz érzés. Mindegyik esetben az ok jól körülhatárolható, pontosan megjelölhető. A magyarázat is kézenfekvő, és ismételten utal a tényleges veszély és a félelem közötti aránytalanságra.
Vihar idején valóban olyan menedéket keresünk, amely megítélésünk szerint kisebb veszélyt jelent. A magasság ösztönösen azt sugallja, hogy ügyeljünk, mert lezuhanhatunk. A tériszony hosszabb betegség után esetleg kialakul, ha a tartós szobafogságot, ágyhoz kötöttséget követően nyílt helyen sétál az illető. A szűk tér az elfogottsággal kapcsolatos rossz érzést válthat ki.
Az elsőként említett példa, a villámiszony, félelem a villámcsapástól (astrophobia) és a többi: a magasságiszony (acrophobia), a tériszony (agoraphobia), a szűk tér által kiváltott rossz érzés, amelyet az emiatt szenvedő nem tud megváltoztatni. Tudatosan elkerüli, ha van rá lehetőség. Létezik olyan kóros félelem, amely életkortól függően megszűnik vagy létrejön. A gyermek 180 fokos szögben hintázik néhány év vagy évtized múlva felnőttként fél kipróbálni, milyen is volt a hintázás öröme, ha egyáltalán felül a hintára, a kilengések magasságának fokozásakor kéri, állítsák meg a hintát. A felnőttben félelmet válthat ki, ha magasabb épületből lefelé néz, de amikor ugyanazon a helyen lakik, bármikor kihajol az ablakon.
Gyakran elég nehéz meghatározni a határt a józan óvatosság, a veszélyhelyzet tudata és a kóros félelem között. A baleset lehetőségét felmérjük és aszerint cselekszünk. Ha a kijelölt gyalogos-átjáróhelyen látjuk egy gépjármű gyors közeledését, megállunk a járda szélén. Ez a legbiztonságosabb megoldás. Ha az átjárón vagyunk, nem torpanunk meg az úttest közepén, mert az valóban balesetveszélyt jelent. Ha viszont azt észleljük, hogy egyik irányból sem közeledik jármű, félelem nélkül átsétálunk az úttest másik oldalára. Gondolhatunk esetleg arra, ha most megbotlanánk, elesnénk, akkor baleset történhetne, de röpke aggályunk nem vált ki semmilyen félelmet.
A következő számban szerepel majd egy-egy rövid kivonat betegségismertetéseinkből, és foglalkozunk a homeopátiás kezelési lehetőségekkel.
