Szorongás, kóros félelmek 2. rész
Szorongás (anxietas), illetőleg a kóros félelem, az iszony (phobia) megnyilvánulásai hozzátartoznak az egyes betegek megismeréséhez, állapotuk felméréséhez. A részletes gyógyszerkép – lényegében betegképről van szó – feltünteti azokat a körülményeket, helyzeteket, szokásokat, amelyek fokozzák vagy enyhítik a beteg tüneteit. Összességüket módozatoknak nevezzük (modalitas).
A beteg elmondja panaszait, ez alatt már felfigyelhetünk szorongásos állapotára, félelmeire, szokásainak egy részére. A kórtörténetben a kiváltó okok között szerepelhet olyan helyzet, esemény, körülmény, amely valamikor riadalmat váltott ki. Esetleges megismétlésük alkalmával fokozódnak amúgy is fennálló panaszai. Gyakran előfordul, hogy egy hasonló körülmény is elegendő ahhoz, hogy tünetei ismét kialakuljanak.
Egyszer egy apa érdeklődött nálam, hogy eljöhetne-e a rendelőbe fiával kapcsolatos gondjai miatt úgy, hogy gyermeke ne legyen jelen. Az apa elmondta, hogy a gyermek
6 éves korában történt egy szokatlan esemény. Fogorvosi szakrendelésen olyan félelem alakult ki a fiában, amelyhez hasonlót soha nem észlelt. Szinte toporzékolt, tombolt, tiltakozott. Apjának nyugtató szava nem segített. Két asszisztens fogta a gyermeket, a fogorvosi székbe nyomta, az egyik leszorította, a másik fecskendővel adott be érzéstelenítőt, valószínűleg nyugtatóval együtt. A már 9 éves fiú most is fél mindentől, ami az emléket feleleveníti benne, például a fehér köpeny a cukrászon, a mészároson, a borbélyon. Fokozott félelmének tehát van oka.
Egy anya elhozta 5 éves fiát, mert homloküreg-gyulladása (sinusitis frontalis) miatt 16-szor öblítették ki homloküregét antibiotikum-tartalmú folyadékkal. Nem tudja rábírni gyermekét, hogy újabb visszaesés során elvigye ugyanabba a rendelőbe, régi ismerőséhez. Az anya előzőleg kérte, ne legyen nálunk senki fehér köpenyben, de fecskendőre emlékeztető tárgy se legyen látható. A kis beteggel már egy órája játszottunk, közben apránként elmondtam a szülőnek, mit tanácsolunk. Néhány hónap múlva közölte a hölgy, hogy fia szépen fejlődik, de ha ropogásszerű hangot vél hallani, eszébe jutnak kezelései, és akkor „nem lehet bírni vele”, annyira fél.
Mindkét vázolt esetben nyilvánvaló az összefüggés az egykori eseménnyel, és annak emléke által kiváltott félelemre gondolhatunk.
A fóbiának más esetei is lehetnek. Például sokan tudják, hogy a járványos májgyulladás (hepatitis epidemica) a hepatitis A vírus (HAV) általi fertőzés következménye. Nevezik „a piszkos kéz betegségének” is. Természetesen nem a kéz beteg, de az jutott érintkezésbe előbb a vírussal, utána annak a kezével, aki felületes kézmosás után fogyasztott élelmiszert, miután azt már nem sütötték. Néhány fóbiás, aki ismeri a hepatitis A vírusának terjedését, nem fog kezet úgy, ahogy ismerősöket addig köszöntött.
A fóbiának van olyan formája is, ha már szokásokról szólunk, amelyet inkább észreveszünk. Az eset: egy zongorista, középkorú férfi. Tudta saját magáról, amit más is észrevehetett, mert feltűnő. Az autóbusz megállójában addig várta a megfelelő járművet, amíg látott ismerőst, aki megváltotta a menetjegyét. Ő maga nem nyúl pénzhez, mert az „piszkos”, mindenféle betegséget össze lehet szedni általa. Nem veszélyes iszony, de hozzátartozik a beteg jellemzéséhez. Nem ez a betegsége, másért keresett fel, de nem nyújtott kezet, pontosabban nem viszonozta kézfogási szándékomat.
A fenti két eset a tisztátalansággal szembeni iszony (mysophobia).
Az egyén számára ezek a furcsaságok inkább hasznosak, fokozott önvédelem célját szolgálják.
Az egyéni eseteken túlmenően vannak szélesebb körökben terjedő félelmek. Ezek is inkább hasznosak közegészségtani szempontból, a lakosság szélesebb rétegeinek érdekét szolgálják. A 19. században kiderítették, hogy egyes fertőzőbetegségeket baktériumok okoznak (lépfene, kolera, tífusz, vérhas, lepra, tbc). Az új rémek kiváltották a baktériumok által terjedő fertőzésektől való félelmet. Jogosan, de ezúttal is az egyén részéről túlzottan. A közegészséget biztosító hálózat nem fél, feladatát látja el.
A szorongásos személyiségben az aggályok állnak az előtérben. Ismétlődnek, leküzdésük felülmúlhatja az érintett erejét. Amennyiben egyik-másik félelme enyhül, túlhaladottá válik, mert kedvezően megoldódott, újabb léphet helyébe. A fenyegetettség légköre (gazdasági csőd, erejét meghaladó feladatok) kihat kedélyállapotára és működési (funktionalis) testi panaszokat okozhat. A „szalmaláng jellegű” lelkesedés kudarchoz vezethet, neki „semmi sem sikerül”. A hajszolt életmód és a kapkodás igénybe veszik a szervezet teljesítményeit. Szerencsét jelent, ha időnként sikeres időszakok visszaadják az önbizalmát.
A szorongásos személyiség sokat szenved, előbb-utóbb különböző testi panaszok lépnek fel nála, és már csak egy lépés választ el minket attól, hogy legyintve mondjuk: „képzelt beteg, nincs annak semmi baja”.
A kezelés elsősorban a következetes és tartós pszichoterápia. Szükség lehet gyógyszeres kezelésre is (anxiolyticum), de szigorúan megszabott ideig. Ez utóbbi vonatkozik a fájdalomcsillapítók több típusára. A homeopátiás kezelés lehetőségeire a következő számban kerül sor. Fontosabbak a Gelsemium, Stramonium, Argentum nitricum, Aurum muriaticum.