Válaszol a gyermekpszichológus – 2005. április

Olvasói levél

T. Pszi­cho­ló­gu­sok! A gyer­me­kem 5 és fél éves, An­ná­nak hív­ják, és vé­le­mé­nyünk szerint rend­kí­vül jó képességek­kel ren­del­ke­zik, ta­lán te­het­sé­ges, de nem iga­zán tud­juk meghatározni, hogy kon­kré­tan mi­ben, mi­vel egé­szen meg­ha­tá­ro­zott mó­don ez, azt hi­szem, még nem fe­je­ző­dik ki, ta­lán fia­tal ko­ra miatt. Ez ta­lán inkább csak meg­ér­zés ré­szün­kről. Úgy ál­ta­lá­ban elég fo­gé­kony min­den­re, rend­kí­vül kri­ti­kus má­sok­kal és tulajdon­kép­pen min­den­nel szem­ben, ször­nyen ma­xi­ma­lis­ta, emel­lett na­gyon kí­ván­csi, ér­dek­lő­dő, fi­gyel­mes, nagyon aktív és rendkívül jó meg­fi­gye­lő. Tu­laj­don­kép­pen mik azok a je­gyek, ami alap­ján egy ilyen ko­rai éveiben lé­vő gyer­me­kről azt le­het ál­lí­ta­ni, hogy te­het­sé­ges? 

Tisz­telt Szü­lő!

Egy ko­ráb­bi ol­va­sói le­vél­ben fel­me­rült a spe­ci­fi­kus vagy nem spe­ci­fi­kus te­het­ség pro­blé­má­ja, azaz an­nak kér­dé­se, hogy a gyer­mek egy jól meg­fi­gyel­he­tő és kon­krét tevékenység – pl. ze­nei, ma­te­ma­ti­kai, gra­fi­kai te­rü­let – men­tén te­het­sé­ges, vagy úgy ál­ta­lá­ban okos, ér­dek­lő­dő, mo­ti­vált stb. Az utób­bi eset­ben min­dig ne­he­zebb a tehetség azonosítása, ugya­nis a te­het­ség nem min­dig fejeződik ki egyér­tel­mű­en vagy jól el­ha­tá­rolt te­rü­le­tek mentén. Különösen igaz ez a ko­rai évek­re, ahol a fi­zi­kai, tes­ti, kognitív stb. kész­sé­gek még nem elég fej­let­tek ahhoz, hogy ezek a kész­sé­gek, ké­pes­sé­gek és az en­nek nyomán megfigyelhető te­het­sé­ges pro­duk­tu­mok mar­kán­san megnyilvánuljanak és ki­fe­je­ződ­hes­se­nek. Je­len cik­künk­ben, ed­di­gi tapasztalatainkra épít­ve meg­pró­bál­tuk össze­gyűj­te­ni és kategorizálni azo­kat a – fő­leg ko­rai és nem spe­ci­fi­kus – jegyeket (Szűcs, Her­sko­vits, 2003–2004 alap­ján), me­lyek men­tén ta­lán könnyebb fe­lis­mer­ni a „ko­rai te­het­sé­get”. A te­het­ség ki­fe­je­ző­dé­se rend­kí­vül so­kré­tű és meg­je­le­né­si for­má­ja igen szé­les spek­tru­mot ölel fel, ezért „lis­tánk” sosem le­het teljes, rá­adá­sul op­ti­má­lis ál­la­po­to­kat „rög­zít”, te­hát nem tartalmazza a nem „jól műkö­dő” te­het­sé­ges gyer­me­ke­ket.

A ver­ba­li­tás men­tén fon­tos le­het fi­gyel­ni a szó­kincs gazdagságára, a ko­rai szám- és be­tűhasz­ná­lat­ra (akár rajzban is). Meg­ha­tá­ro­zó le­het a gyermek ál­tal fel­tett kér­dé­sek mennyi­sé­ge, azok szo­kat­lan, „felnőttes”, gyer­mek­hez ta­lán nem illő mód­ja. Ké­pes­ség- és ma­ni­pu­lá­ció- (per­for­má­ció) jel­zésszin­tű le­het, hogy szét­sze­di a dol­go­kat, a dol­gok műkö­dé­se, össze­té­te­le, szer­ke­ze­te, a dolgok hogyanja, mi­ért­je foglalkoztatja. Ezek a gyer­me­kek ál­ta­lá­ban igen kí­ván­csi­ak és en­nél fog­va leg­több­ször igen tá­jé­ko­zot­tak kör­nye­ze­tü­ket il­le­tő­en. Kü­lö­nös oda­fi­gye­lést ér­de­mel pl. ha egy gyer­mek gyorsan jut következtetésekre, jó meg­fi­gye­lő, kri­ti­ku­san gon­dol­ko­dik és nagy igaz­sá­gér­ze­te van. A gyer­me­kek sze­mé­lyi­sé­gét il­le­tő­en elő­for­dul, hogy koc­ká­zat­vál­la­ló­ak, im­pul­zí­vak, gyakran magatartásukban el­tér­nek tár­saik­tól vagy „rosszak”. Nem rit­ka esetükben a makacsság és az ön­fe­jűség sem. Tár­sas kö­zeg­ben gya­k­ran jó ön­bi­za­lom­mal rendelkeznek, társaik hallgatnak rá­juk, szeretik az is­ko­lát és a ta­nu­lást, a ki­hí­vá­so­kat, a ver­se­nye­ket. Magas célok, maximalizmus, ki­tar­tás, szor­ga­lom, mely­hez nem meg­le­pő mó­don jó teljesítmény is társul.

Meg kell még je­gyez­ni azt is, hogy ha Ön vagy a ked­ves ol­va­sók nem ta­lál­nak ezek kö­zött gyer­me­ke­i­re il­lőt, az ko­ránt­sem je­len­ti azt, hogy nem te­het­sé­ge­sek. A te­het­ség, mint mondtuk, rend­kí­vül so­kré­tű, és tu­laj­don­kép­pen fő­leg a spe­ci­fi­kus, va­la­mi­lyen kon­krét készséget igény­lő for­má­ja nem is kor­hoz kö­tött. Az em­ber­nek éle­te so­rán va­ló­szí­nűleg nem nyí­lik lehetősége ar­ra, hogy ki­pró­bál­has­sa ma­gát min­den­ben, így sok­szor nagy sze­ren­cse kér­dé­se is, hogy va­la­ki oly­as­fé­le te­vé­keny­sé­gek­be kezdjen, ami­ben igen te­het­sé­ges­nek bizonyul. Ezt ne­he­zí­ti az is, hogy a leg­több, fő­leg kész­ség­szin­tű te­vé­keny­ség­hez nagy energiákat kell moz­gó­sí­ta­ni, so­kat kell gya­ko­rol­ni, ta­nul­ni, míg ki­de­rül, hogy az adott sze­mély tehetséges-e ben­ne vagy sem. To­váb­bá ott van­nak még egyéb olyan nem el­ha­nya­gol­ha­tó tényezők, mint az élet­vi­tel, a tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi, szo­ciá­lis fel­té­te­lek, a sze­mé­lyi­ség, a motiáváció, kreativitás, a szor­ga­lom, a te­vé­keny­ség örö­me stb., me­lyek mind behatárolhatják, hogy mi­ben pró­bál­juk ki ma­gun­kat, azaz mi­ben bi­zo­nyu­lunk előbb vagy utóbb tehetségesnek.

Rend­kí­vül fon­tos­nak tart­juk, hogy min­den em­ber azon az élet­pá­lyán in­dul­jon el, de le­ga­láb­bis oly­as­mi­vel fog­lal­koz­zon, ami­ben te­het­sé­ges, vagy ami­ben úgy ér­zi, hogy ké­pes­sé­gei, személyisége, ön­ma­ga le­gin­kább ki­fe­je­ződ­het, és így tény­le­ge­sen az „ön­meg­va­ló­sí­tás” út­já­ra léphessen, fe­je­ződ­jön ez ki akár a mun­ka, akár a hob­bi, akár a tár­sas kap­cso­la­tok vagy más egyéb te­rü­le­ten. Ta­lán a te­het­ség­gon­do­zás­nak és a te­het­ség­je­gyek fe­lis­me­ré­sé­nek egyik leg­fon­to­sabb kül­de­té­se ez, mely a leg­fon­to­sabb ko­rai élet­kor­ban len­ne, de ép­púgy rend­kí­vül fon­tos le­het fel­nőtt- vagy akár idős­kor­ban. Ez utób­bi kér­dés­kör egy na­gyon fon­tos következtetéshez ve­zet­het el min­ket, még­pe­dig ah­hoz, hogy a te­het­ség és en­nek következtében meg­nyí­ló le­he­tő­sé­ge­ink kö­re szin­te vég­te­len, és kor­tól, nem­től, iskolázottságtól és talán min­den­ko­ri élet­kö­rül­mé­nye­ink­től, anya­gi, gaz­da­sá­gi, szo­ciá­lis stb. feltételektől is függetlenek le­het­nek. Így sok­szor de­ter­mi­nált­nak, meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan­nak hitt életvitelünk, választásaink, dön­té­se­ink át­sza­bá­sá­hoz, új­ra­ér­tel­me­zé­sé­hez és ezál­tal életminőségünk javításához vagy akár tel­jes „me­gúju­lá­sunk­hoz” já­rul­hat­nak hoz­zá.