Válaszol a gyermekpszichológus – 2005. április
Olvasói levél
T. Pszichológusok! A gyermekem 5 és fél éves, Annának hívják, és véleményünk szerint rendkívül jó képességekkel rendelkezik, talán tehetséges, de nem igazán tudjuk meghatározni, hogy konkrétan miben, mivel egészen meghatározott módon ez, azt hiszem, még nem fejeződik ki, talán fiatal kora miatt. Ez talán inkább csak megérzés részünkről. Úgy általában elég fogékony mindenre, rendkívül kritikus másokkal és tulajdonképpen mindennel szemben, szörnyen maximalista, emellett nagyon kíváncsi, érdeklődő, figyelmes, nagyon aktív és rendkívül jó megfigyelő. Tulajdonképpen mik azok a jegyek, ami alapján egy ilyen korai éveiben lévő gyermekről azt lehet állítani, hogy tehetséges?
Tisztelt Szülő!
Egy korábbi olvasói levélben felmerült a specifikus vagy nem specifikus tehetség problémája, azaz annak kérdése, hogy a gyermek egy jól megfigyelhető és konkrét tevékenység – pl. zenei, matematikai, grafikai terület – mentén tehetséges, vagy úgy általában okos, érdeklődő, motivált stb. Az utóbbi esetben mindig nehezebb a tehetség azonosítása, ugyanis a tehetség nem mindig fejeződik ki egyértelműen vagy jól elhatárolt területek mentén. Különösen igaz ez a korai évekre, ahol a fizikai, testi, kognitív stb. készségek még nem elég fejlettek ahhoz, hogy ezek a készségek, képességek és az ennek nyomán megfigyelhető tehetséges produktumok markánsan megnyilvánuljanak és kifejeződhessenek. Jelen cikkünkben, eddigi tapasztalatainkra építve megpróbáltuk összegyűjteni és kategorizálni azokat a – főleg korai és nem specifikus – jegyeket (Szűcs, Herskovits, 2003–2004 alapján), melyek mentén talán könnyebb felismerni a „korai tehetséget”. A tehetség kifejeződése rendkívül sokrétű és megjelenési formája igen széles spektrumot ölel fel, ezért „listánk” sosem lehet teljes, ráadásul optimális állapotokat „rögzít”, tehát nem tartalmazza a nem „jól működő” tehetséges gyermekeket.
A verbalitás mentén fontos lehet figyelni a szókincs gazdagságára, a korai szám- és betűhasználatra (akár rajzban is). Meghatározó lehet a gyermek által feltett kérdések mennyisége, azok szokatlan, „felnőttes”, gyermekhez talán nem illő módja. Képesség- és manipuláció- (performáció) jelzésszintű lehet, hogy szétszedi a dolgokat, a dolgok működése, összetétele, szerkezete, a dolgok hogyanja, miértje foglalkoztatja. Ezek a gyermekek általában igen kíváncsiak és ennél fogva legtöbbször igen tájékozottak környezetüket illetően. Különös odafigyelést érdemel pl. ha egy gyermek gyorsan jut következtetésekre, jó megfigyelő, kritikusan gondolkodik és nagy igazságérzete van. A gyermekek személyiségét illetően előfordul, hogy kockázatvállalóak, impulzívak, gyakran magatartásukban eltérnek társaiktól vagy „rosszak”. Nem ritka esetükben a makacsság és az önfejűség sem. Társas közegben gyakran jó önbizalommal rendelkeznek, társaik hallgatnak rájuk, szeretik az iskolát és a tanulást, a kihívásokat, a versenyeket. Magas célok, maximalizmus, kitartás, szorgalom, melyhez nem meglepő módon jó teljesítmény is társul.
Meg kell még jegyezni azt is, hogy ha Ön vagy a kedves olvasók nem találnak ezek között gyermekeire illőt, az korántsem jelenti azt, hogy nem tehetségesek. A tehetség, mint mondtuk, rendkívül sokrétű, és tulajdonképpen főleg a specifikus, valamilyen konkrét készséget igénylő formája nem is korhoz kötött. Az embernek élete során valószínűleg nem nyílik lehetősége arra, hogy kipróbálhassa magát mindenben, így sokszor nagy szerencse kérdése is, hogy valaki olyasféle tevékenységekbe kezdjen, amiben igen tehetségesnek bizonyul. Ezt nehezíti az is, hogy a legtöbb, főleg készségszintű tevékenységhez nagy energiákat kell mozgósítani, sokat kell gyakorolni, tanulni, míg kiderül, hogy az adott személy tehetséges-e benne vagy sem. Továbbá ott vannak még egyéb olyan nem elhanyagolható tényezők, mint az életvitel, a társadalmi, gazdasági, szociális feltételek, a személyiség, a motiáváció, kreativitás, a szorgalom, a tevékenység öröme stb., melyek mind behatárolhatják, hogy miben próbáljuk ki magunkat, azaz miben bizonyulunk előbb vagy utóbb tehetségesnek.
Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy minden ember azon az életpályán induljon el, de legalábbis olyasmivel foglalkozzon, amiben tehetséges, vagy amiben úgy érzi, hogy képességei, személyisége, önmaga leginkább kifejeződhet, és így ténylegesen az „önmegvalósítás” útjára léphessen, fejeződjön ez ki akár a munka, akár a hobbi, akár a társas kapcsolatok vagy más egyéb területen. Talán a tehetséggondozásnak és a tehetségjegyek felismerésének egyik legfontosabb küldetése ez, mely a legfontosabb korai életkorban lenne, de éppúgy rendkívül fontos lehet felnőtt- vagy akár időskorban. Ez utóbbi kérdéskör egy nagyon fontos következtetéshez vezethet el minket, mégpedig ahhoz, hogy a tehetség és ennek következtében megnyíló lehetőségeink köre szinte végtelen, és kortól, nemtől, iskolázottságtól és talán mindenkori életkörülményeinktől, anyagi, gazdasági, szociális stb. feltételektől is függetlenek lehetnek. Így sokszor determináltnak, megváltoztathatatlannak hitt életvitelünk, választásaink, döntéseink átszabásához, újraértelmezéséhez és ezáltal életminőségünk javításához vagy akár teljes „megújulásunkhoz” járulhatnak hozzá.