A fák gyógyító ereje

A kelták számára a fák különleges jelentőséggel bírtak. A nép az Ural famentes szteppéiről évezredek során húzódott le Közép-Európa őserdővel borított tájaira. Míg korábban védtelenül voltak kitéve a szélnek és az időjárás viszontagságainak, itt táplálékot és menedéket leltek. Így érthetjük meg, miért tartotta ez a nép szentnek a fákat, és miért hitte azt, hogy a fák lombjában istenek élnek. A kelták jó megfigyelők voltak, gyorsan felismerték az egyes fafajok tulajdonságait és azt, hogy ezeket az adottságokat hogyan lehet minél jobban hasznosítani.

A 9. században Nagy Károly halálbüntetés terhe mellett próbálta betiltani a fakultuszt, és Pater Bonifacius végül kivágatta a Kassel melletti Reinhard-erdőben a Donar-tölgyet. Ez a hatalmas fa számított az egyik legfontosabb germán szentségnek. A kelták és a germánok fákról szóló tudása manapság ugyanolyan érvényes, mint korábban, mivel a fák tulajdonságai nem változtak meg. Újabban pedig megfigyelhető, hogy feléled a faóriások és gyógyító tulajdonságaik iránti érdeklődés.

A mi szélességi körünkön a legmélyebb benyomást keltő fa a tölgy. A már említett, Kassel melletti Reinhard-erdő még megmaradt őserdei részében megfigyelhető néhány hatalmas példány. A tölgy a férfias tulajdonságokkal társítható, a kitartás, az erő, a győzelem, a gazdagság jelképe. A németeket mindig szoros kapcsolat fűzte a tölgyhöz, az eurócenten, ahogyan korábban a pfennigen is megtalálható a fa levele, és lakberendezési faként is kedvelt.

A gyógyászatban a tölgy kérgét ülőfürdők részeként aranyeres panaszokra használják, míg borogatás és lemosás formájában elsősorban száraz bőrkiütések, pikkelysömör és zsíros bőr ellen. A makk-kávé jót tesz a májnak és a lépnek, míg a homeopátiában a Quercus D30-at az alkohol iránt érzett ellenszenv kiváltására használják.

Ellentétek? Erős tölgy és puha, meleg hárs

A tölgy szívesen nő magányosan, és nem, mint a hárs, az ember közelében. Míg a régi germán szokás szerint a hárs alatt gondoskodtak az igazságtételről, a tölgy alatt az ítéletet hirdették ki. A tölgy gyökere mélyen behatol a talajba, amíg megtalálja a vizet, talán ez lehet az oka annak, hogy a villám gyakran csap bele a tölgybe, a germánok ezért rendelték hozzá Donarhoz, a mennydörgés istenéhez. Fred Hageneder etnobotanikus fakutató úgy fogalmazott, a tölgy úgy áll a helyén, mint egy lándzsa, amelyet az istenek döftek bele a talajba.

A tölgy „ellentéte” a hárs, amelynek a fája meleg és puha, ezért kedvelt faragási alapanyag. Már szív alakú levele is arra utal, hogy ez a szerelmesek fája, és a falu főterén álló hársfa alatt volt szokás táncolni. Egészen a késő középkorig úgy írták alá a szerződéseket, hogy a felek a hüvelykujjukat a falu hársfájának kérgére nyomták, mivel akkoriban a legtöbben nem tudtak írni.

A meleg, puha faanyag és az ember közelségének kedvelése miatt társítják a hársfához a nőies tulajdonságokat. A mai napig kedvelt hársfatea telente enyhíti a megfázásos megbetegedések tüneteit. Ha a ruha közé hársfavirágot teszünk, az illata télen is a nyárra emlékeztet, és elűzi a téli depressziót. A Nibelungok történetében Siegfried sorsát is egy hársfalevél pecsételte meg, amely a hátára esett, mielőtt megfürdött volna a testét egyébként sebezhetetlenné tevő sárkányvérben.

Megifjodás nyírfalével

A fa, amely a legészakabbra merészkedett, a nyírfa. Selymes kérgét levegő párnázza ki, ezért jól állja a hideget. A fák arisztokratájának számít. Elsősorban mocsaras területen nyújt szép, kontrasztos látványt fehér kérge. Alakja törékeny és kislányos, olyan benyomást kelt, mintha táncolna a szélben. Ezzel magyarázható, hogy régóta a fiatalság és a termékenység jelképe. Bajorországban az úrnapi körmenet idején a mai napig fiatal nyírfahajtásokkal díszítik a házakat.

A nyírfa nem véletlenül a fiatalság és a mozgékonyság jelképe, gyógyító hatása is ezen a területen érvényesül. A legjobb megifjító kúra a tavaszi nyírfakúra: naponta 2-3 pálinkáspohárnyi nyírfalé ugyanolyan jó hatású, mint a nyírfalevéltea. Négy héten át napi 2 csésze megtisztítja és méregteleníti a vesét. A nyírfa szívesen áll a vízparton, ezért a vízháztartás zavarai és a vese-húgyhólyag rendszer panaszai esetén használják. A nyírfa fájáról azt kell tudni, hogy magas kátránytartalma miatt nedves állapotban is ég.

Fenyőkivonattal a reuma és az ízületi fájdalmak ellen

A középhegységi erdők meghatározó fája a fenyő. Nélkülözhetetlen építőanyagként és tüzelőként, és valaha az északi Alpok magas fenyőit hajóárboc alapanyagaként is használták. Főként Bajorországban élt az a néphit, hogy a hegyi fenyőkben manók és szellemek laknak, akik azután a hajókon mindenféle csínyeket követnek el.

A fenyő fája puha, tulajdonságai „anyaiak”, a felnőtt fa alatt számos kicsi áll mindig, emiatt is alakult ki róla ez az elképzelés. A gyógyászatban a fenyő elsősorban a reumás és ízületi panaszok ellenszere, illetve mozgásszervi bántalmakra használatos. A fenyőkivonatos bedörzsölés ugyanolyan ismert, mint a fenyőtűs fürdő. A finom ízű fenyőméz bronchitis esetén nyákoldó hatású, míg krónikus bronchitisz esetén a fenyőerdőben tett rendszeres sétát ajánlják.

A fenyőgyanta igazoltan csíraölő hatású, az emberek régen ezért használták gyógyító és fertőtlenítő sebkenőcsként. Ezt a hatást a hangyák is ismerik, a bolyban gyantadarabokat helyeznek el ilyen céllal. Mivel a boly lakói keresztülmásznak a gyantadarabokon, fertőtlenítik a lábaikat és nem hordanak be a bolyba kórokozókat.

A juhar vidámságot ad

A juharfa nem tartozik a különösebb gyógyító hatásáról ismert fák közé, bár a juharszirupot bőrbetegségek esetén enyhítő szerként használják. Ugyanakkor a vidám, jókedvű életművész tulajdonságai jellemzik, már a látványa is felderítő, őszi lombkoronájában pedig az is szívesen gyönyörködik, akinek amúgy nincs sok érzéke a fákhoz. Ha tehát rossz a kedvünk, üljünk le egy juharfa alá, és szívjuk magunkba felvidító erejét.