Az Evalar múmijója

A cím ma még talán kicsit idegenül hangzik. Pedig mindkét elemét megismerhetjük. Idehaza februárban jelent meg a „Múmijó a hegyek könnye” című könyv, mely ennek a csodálatos anyagnak a széles felhasználási lehetőségeivel foglalkozik. Oroszország számos egyetemén tanulmányozták a múmijót, és úgy találták, hogy nagymértékben (mintegy 15-27%-kal) képes növelni a munkabírást, a terhelhetőséget, mert jelentősen lerövidíti a regenerációs időt.

Az EVALAR két női névből készült mozaikszó. Eva egy lengyel kozmetikai cég igazgatója, aki megkockáztatta, hogy Oroszországban kezd üzleti vállalkozásba. Larisza a műszaki
tudományok kandidátusa, az „Altáj” Szövetségi Tudományos-termelési Egyesülés egyik részvénytársaságának vezetője. 1991-ben határozták el, hogy közösen létrehoznak egy céget, mely kizárólag természetes alapanyagokból állít elő különleges és kiváló  termékeket. A vállalatnak induláskor 12 alkalmazottja volt.

 

Az EVALAR megalakulását követően megkapta az első szabadalmat az altáji múmijó, e legendás természetes anyag ipari feldolgozásának technológiájára. Ezzel egyből ismertté váltak.

 

Az alapanyag beszerzése számukra egyszerűen megoldható feladat volt, hiszen a gyár az Altáj lábánál fekszik, s a világ egyik leggazdagabb múmijólelőhelye a hegységben  található.

 

Hazai és külföldi piacon egyaránt elismert és keresett termékké vált az altáji „Arany Múmijó”. 2010 óta Magyarországon is kapható, egyre többen ismerik, s lassan bekerül az otthoni szerek nélkülözhetetlen palettájába.

 

Két évvel később elkezdődött az „Ankir-B” MKC (mikrokristályos cellulóz) tabletta  gyártása, melyet komoly kutatások előztek meg. Ezzel a cég megjelent az oroszországi gyógyszerpiacon is.

 

Ezt a terméket rengetegen keresik, akiknek súlyproblémái vannak. Hatására éhségérzet
és sóvárgás nélkül tudnak úgy lefogyni alkalmazói, hogy közben csak minimális diétát  tartanak. Szedésével kapcsolatban csupán egyetlen dolgot fontos tudni: minimum két liter
folyadékot kell inni naponta a kúra alatt.

 

A fogyás mellett arra is használható, hogy kisebb mennyiségben beszedve megtartsa a testsúlyt, illetve kiválóan méregteleníti a bélrendszert is.

 

Alig 10 év alatt több mint 90 készítményre nőtt a cég termékválasztéka. Jelenleg már több mint 1000 főt foglalkoztatnak. Manapság az EVALAR márkanevű termékek  népszerűsége nem csak Oroszországban, de külföldön is egyre növekszik. Termékeik
megtalálhatóak Lettországban, Litvániában és mint említettük, 2010 óta hazánkban is!

 

Természetes gyógyhatású növényi nyersanyagokból havonta 5 tonna száraz kivonatot készítenek. Ezzel az eljárással készül a nálunk is kapható „Articsóka” tabletta, mely túl azon, hogy tisztíthatja a májat, bélrendszert, hatással van a vér koleszterinszintjének
 normalizálására; a másik a „Csernyika Forte”, mely természetes, tiszta feketeáfonya-kivonatot tartalmaz. A feketeáfonya-tartalmú tabletták kiválóan segíthetik a retina  (látóideg) regenerálódását, és csökkenthetik a szürkülettel beköszöntő nehezebb látást.

 

Az EVALAR gyógyszeripari cég és magyarországi képviselője köszöni az Önök bizalmát,
jó egészséget kíván, és a továbbiakban is garantálja termékei biztonságosságát és  magas színvonalát. (X)

A termékek kaphatók a gyógyszertárakban
és a bioboltokban
Információs vonal: 06-30-773-3607, valamint
a www.mumio.co.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Apró egészségcsomagok a vadon termő bogyók

Apró egészségcsomagok a vadon termő bogyók

Az ősz különleges ajándékai a vadon termő, ehető bogyós gyümölcsök. Ezek többsége őshonos, de egyes…
Gyakorlatok a stressz kezelésére

Gyakorlatok a stressz kezelésére

Elengedettség, elégedettség, stabilitás és lazítás – ki ne vágyna erre? A személyes egyensúly természetesen függ…
A tehenek szent ajándéka: a tej

A tehenek szent ajándéka: a tej

Sok táplálkozástudós kifejezetten fontos, értékes élelmiszernek tartja, míg mások mereven elutasítják. A tejről, illetve a…
Intim higiéné nőknek

Intim higiéné nőknek

A női intim terület jól összehangoltan működő rendszer, amely csak megfelelő intim higiéné esetén képes…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Aquajogging

Aquajogging

Jogos a kérdés, hogyan lehet terápia a sport, ha végzésének feltétele az egészség megléte. Pedig…
A sorsod a kezedben van

A sorsod a kezedben van

Azt gondolják az emberek, hogy a csillagokban meg van írva a sorsunk, azonban tudatosságunktól függ,…
A derékfájás kezelése

A derékfájás kezelése

A shiatsu a keleti gyógyászatra épülő modern gyógymód. Az egészség megtartásának, a betegségek és a…
A megújulás titkai 6. – Bíró Ica szépségreceptje

A megújulás titkai 6. – Bíró Ica szépségreceptje

A szabad gyökök működése által okozott sejtkárosodás az öregedés legfőbb oka. A környezeti mérgek és…