Ránctalanságot ígérő kollagénitalok
A kollagén struktúrafehérje, csontjaink, inaink, a porcszövet, a kötőszövetek és a bőr egyik fő alkotóeleme, amely e szövetek szilárdságát biztosítja. Főként állati eredetű táplálékainkból vesszük magunkhoz. A bőrben (sertésbőrke), marhacsontban, ill. a halbőrben van jelen nagyobb mennyiségben. Emésztőrendszerünk több lépésben lebontja a hosszú fehérjeláncot, majd a vér rendeltetési helyére szállítja azok darabjait. Itt szervezetünk az egyes alkotórészekből újra összerakja a hosszabb fehérjemolekulát.
Ahogy öregszünk, bőrünkben egyre kevesebb a kollagén, ezért ráncosodni kezdünk.
De hiába eszünk sok aszpikot és csontlevest, ez nem elegendő a bőr hiányzó kollagéntartalmának pótlására. Akit ez zavar, nyilván örül, amikor azt hallja vagy olvassa, hogy az ivóampullákban található kollagénnel eltüntethetők a vékony ráncok. Egyes tanulmányok szerint az eredmény már három hónap múltán látható. A kollagén folyamatos lebomlását és a bőr kollagéntartalmának hosszú távú csökkenését ezzel a módszerrel sem lehet megállítani. A kúrát folyamatosan kell folytatni, ha tartós eredményt szeretnénk. Márpedig ez drága mulatság. Ráadásul a mimikai ráncok mélyebbek, ezért ezeket az ivóampullák tartalmával sem lehet megszüntetni.
A lehetséges kockázatokat nem vizsgálják
Miért ivóampullák formájában kapható a kollagén? A szükséges, egyadagnyi, azaz 2,5 g kollagénmennyiség pont belefér egy ilyen kis üvegcsébe, ugyanakkor a kapszulák űrtartalma ehhez nem lenne elegendő. Mivel a kollagén íztelen és kiváló táptalajt nyújt a baktériumoknak, különféle aromákat, cukrot és tartósítószereket adnak hozzá. Az ivóampullák fő alkotóeleme a víz. A kollagén mellett vitaminokat és nyomelemeket is kevernek bele; az egyes gyártók receptúrái olykor nagyban különböznek egymástól, és meglehetősen áttekinthetetlenek. Mivel a kollagént hosszan – vagy inkább állandóan – kell szedni, ha hatást szeretnénk elérni, bizonyos adalékanyagok esetében fennáll a túladagolás veszélye. Léteznek ízesítés nélküli termékek is, főként por alakban, ezek ára jóval kedvezőbb, és mellékhatásoktól sem kell tartani velük kapcsolatban.
Fontos szempont még, hogy a kollagénkészítmények étrendi kiegészítőnek minősülnek, amelyek hatásosságát és kockázatmentességét – a gyógyszerekkel ellentétben – senki nem vizsgálja és ellenőrzi. Érdemes jó nevű gyártók termékeire hagyatkozni, és tartózkodni a gyanús eredetű termékektől.
Mi az a KOLLAGÉN?

A kollagén a bőr, a kötőszövetek, a csontok és a porc természetes vázfehérjéje. 30%-os részarányával a legnagyobb arányú állati eredetű fehérjefajta. Növényekben és mikroorganizmusokban nincs jelen. A kollagént a legkülönfélébb módon dolgozzák fel:
A zselatin az élelmiszergyártásban stabilizátorként, aszpikként vagy gumicukorként kerül forgalomba. A gyógyszeripar is felhasználja, főként gélkapszulák gyártásához. Marha- és sertéscsontból, állati bőrből vonják ki lúgokkal vagy savakkal és melegítéssel. Az eljárás során a vázprotein nagyobb töredékei, úgynevezett peptidek jönnek létre, amelyek vízben oldódnak.
A kollagén-hidrolizátum a zselatinhoz hasonló módon készül, de biokémiai úton, enzimekkel hidrolizálják – mondhatni, előemésztik. Így az eredeti fehérjét még kisebb alkotóelemekre lehet darabolni, aminek köszönhetően a kisebb molekulájú peptidek jobban felszívódnak a tápcsatornából, és könnyebben eljutnak rendeltetési helyükre, a bőrbe, illetve az ízületekhez.
A gyógyszerész tanácsa: A szép bőr szempontjából sokkal fontosabb a 30-as fényvédőfaktorral ellátott nappali bőrápoló krém és a dohányzás mellőzése. Ha pedig mediterrán étrendet tartunk, és nem izgatjuk fel magunkat mindenen, akkor nem is lesz okunk rá, hogy ráncoljuk a homlokunkat.
Szuperélelmiszer: csontleves

Nem csak a paleoétrendet folytatóknál téma az egész állat maradék nélküli elfogyasztása. Különösen kedvelt étel a csontleves, amely zöldségekből, csontból és velős csontból készül, és legalább három órán át lassan főzik. A kollagén mellett számos egyéb tápanyagban, pl. ásványi anyagokban is bővelkedik. Ezért nagyanyáink egyik standard étele mára szuperélelmiszerré lépett elő. Ezzel együtt azért erre is érvényes a megállapítás, hogy a bőr szépségére csak minimális hatással van.
Fotó: Adobe Stock