Az érett bőr ápolása
Bőrünk életünk során folyamatosan változik, átalakul. Amint teljesen „felnőtté” válik, megérik, azonnal beindul az öregedés folyamata, körülbelül 25 éves korunkban. Ez azt jelenti, hogy lassul az új, friss sejtek termelődése, ezért a bőr nem tud megújulni. Legkésőbb harmincéves korunk elején pedig már meg is jelennek az első vékony ráncok. 40 felett a bőr öregedésére egyre több ránc, rendszertelen pigmentáció formájában mutatkozik meg. Negyvenéves kortól kezdve a bőrsejtek egyre kevesebb kollagént, hilauronsavat és koenzim Q-10-et termelnek, amelyek fiatalabb korban garantálták bőrünk simaságát. Ennek következtében bőrünk egyre kevesebb nedvességet képes tárolni, és folyamatosan veszít rugalmasságából is. Ez a folyamat a klimax idején felgyorsul, ugyanis a csökkenő ösztrogénszint hatására a bőr még inkább veszít feszességéből és rugalmasságából, elvékonyodik, és érzékenyebbé is válik. Sokszor viszket, és hajlamosabbá válik a kiszáradásra.
Az érett bőr másfajta gondoskodást igényel, mint a fiatalabbak bőre
Védő faggyúrétege elvékonyodik, hajlamosabbá válik a kiszáradásra. Legkésőbb 50 éves korban az arc, a nyak, a dekoltázs ápolása zsíros krémeket igényel. Ezek fő feladata a bőr védelme kiszáradás ellen, amivel egyeben feszesebbé is teszik. Csodálatos természetes hatóanyagok léteznek, amelyek maximálisan megfelelnek ezeknek az igényeknek. Ilyenek pl. a növényi zsírsavak és egyéb növényi hatóanyagok, mint az aloé, a sheavaj, a jojobaolaj és az argánolaj. E növények értékes növényi hatóanyagai ápolják és erősítik az érett bőrt, támogatják a regenerációban, és lassítják az öregedés folyamatát.

A homoktövis narancssárga színben tündöklő termése valóságos hatóanyagbomba. Intenzív színét a benne rejlő béta-karotinnak köszönheti, amely az A-vitamin provitaminja, azaz elő-anyaga. Megköti és hatástalanítja a sejteket károsító, agresszív szabad gyököket, amelyek a bőr legnagyobb ellenségei. A homoktövis termése emellett gazdag értékes zsírsavakban és E-vitaminban is. A bogyókból kisajtolt olaj támogatja a kötőszövetek rugalmasságát. Érdemes a homoktövis-tartalmú bőrápoló termékeket kipróbálni, de az is megteszi, ha egy-két csepp olajat masszírozunk az arcbőrbe, vagy kedvenc arckrémünkbe keverünk egy keveset, és ezzel krémezzük rendszeresen az arcot. Természetesen nem csak arckrémhez, hanem testápolókhoz is keverhetjük, így egész testünkön alkalmazhatjuk. Ha krém nélkül, csak az olajat szeretnénk használni, érdemes valamilyen semleges olajjal, pl. jojobaolajjal vagy mandulaolajjal hígítani, ugyanis tömény formában nemcsak a bőrt, de a ruhát is sárgára festheti.
Kollagén
A bőr feszességének megőrzésében fontos szerepet játszik a kollagén. Ebből a fehérjéből testünk rostokat állít elő, amelyek hálószerű szerkezetet alkotva feszesen tartják a bőrt. Emellett a kollagén sok vizet is képes megkötni, ami szintén hozzájárul a bőr feszességéhez és rugalmasságához. Idővel bőrünk kollagéntartalma csökken, és már nem képes megújítani magát, ráadásul a kollagént erőteljesen roncsolják az ultraibolya sugárzás, az alkoholfogyasztás és a dohányzás kapcsán termelődő szabad gyökök. Amint a bőr kollagéntartalma kritikus mennyiség alá csökken, megjelennek a ráncok, és a bőr petyhüdté válik. A kozmetikai ipar nagy erőkkel dolgozik e folyamat feltartóztatásán, és e célból évente 65 millió tonna kollagént használ fel.

A közelmúltig kollagént csak a konvencionális úton előállított kozmetikumok tartalmaztak. A felhasznált kollagén részben állati eredetű, részben szintetikus forrásból származik. Napjainkban a kollagén megjelent a természetes kozmetikumokban is, és ezt a kollagént mikroorganizmusok segítségével állítják elő növényi fehérjékből, többnyire kukoricából, szójából és búzából. Tudni kell azonban, hogy a krémekben és egyéb kozmetikumokban lévő kollagén nem képes a bőrön keresztül felszívódni, mert molekulái túlságosan nagyok. A krémben lévő kollagén a bőr felszínén marad, de megköti a vizet, tehát hidratálja a bőrt, és védi a kiszáradástól. Ennek köszönhetően a bőr simábbá és puhábbá válik. Célszerű kollagéntartalmú krémeket használni az arcon, különösen a szemek környékén, amelyek még érzékenyebben reagálnak a kiszáradásra.
A szem körüli bőr vékony és különösen érzékeny, ezért mindennap tápanyagokban gazdag krémet igényel. A szem körüli részek alsó irharétegében nincs zsírszövet, ezért sokkal inkább hajlamos a ráncosodásra, ezért ezt a részt ajánlatos rendszeresen bekenni hidratálókrémmel vagy speciális szemránckrémmel.
Regeneráló intenzív kezelés
A helytelen bőrápolás, betegség vagy stressz hatására bőrünk elveszítheti friss, ragyogó kinézetét. Ezen segíthetnek az arcápoló maszkok, amelyek sokkal több hatóanyagot tartalmaznak, mint a szokványos krémek. A maszkokat heti egy-két alkalommal kell feltenni. A roiboscserje teájával közvetlenül is borogathatjuk az arcbőrt, mert hatóanyagai rendkívül hatékonyan semlegesítik a szabad gyököket. A pakolás után a bőr sokkal intenzívebben képes felszívni a bőrápoló maszkok folyadéktartalmát és hatóanyagait.
Különösen sok hatóanyagot tartalmaznak az úgynevezett szérumok, amelyeket a nappali vagy az éjszakai krém használata előtt lágyan be kell masszírozni az arcbőrbe. Az olajos szérumok különösen hatásosak, akárcsak a hibiszkusz virágban lévő enzimek, amelyek gátolják a kollagénbontó elasztáz enzimet, ugyanakkor rendszeres használat mellett hatásosan kiegyenlítik a bőr pigmentációjának egyenlőtlenségeit, elhalványítják az öregségi foltokat. Azonban a pigmentációs problémák kezelése terén a legjobb megoldás, hogy megfelelően védjük a bőrt az erős napsugárzás ellen.
Optimális UV elleni védelem

A természetes kozmetikumok között bőven találunk erős, akár 50 faktoros fényvédő termékeket krém, tej, spray és stick formájában. Nyáron, főként, ha sokat tartózkodunk a napon, érdemes napi rendszerességgel 30 faktoros, lehetőleg természetes alapanyagokból készült krémet használni. Ezek a termékek nem csak védik a bőrt a káros ibolyántúli sugárzástól, de növényi hatóanyagaiknak köszönhetően hidratálnak is. Különösen ajánlhatók a fügekaktusz-kivonatot és C-vitamint tartalmazó termékek. A természetes fényvédő krémek jellemzően nem fényre aktiválódó vegyszerekkel, hanem finomra őrölt ásványi szemcsékkel védik a bőrt. A szemcsék egyaránt visszaverik a Nap felől érkező UV-B és UV-A hullámokat.
Azonban nemcsak arcunk, hanem a kezünk is igényli a fokozott törődést. Kezünk az arc bőréhez hasonlóan télen-nyáron ki van téve az időjárás viszontagságainak, ráadásul a kézhát bőrén sokkal kevesebb faggyúmirigy van, mint a bőr egyéb részein, ezért ez a terület fokozottan hajlamos a kiszáradásra, hamarabb ráncosodik és hajlamos a pigmentfoltok megjelenésére is. A legjobb természetes kézápoló szer a gránátalma magjának olaja, amely erőteljesen regenerálja a bőrsejteket. A gránátalmamag olajának legfontosabb összetevői a punicinsav és egy sor antioxidáns. A gránátalma olaja használható tisztán, bedörzsölőként vagy kézkrémekhez keverve egyaránt, de léteznek a piacon gránátalmaolajjal készülő kézkrémek is.
Fotó: Adobe Stock