Elhunyt a hatvani gyógyító
Az azóta szintén elhunyt Török Szilveszter professzor úr érdeklődését is azonnal felkeltette, és így nyilatkozott róla: „Már az első személyes találkozásunk alkalmával meggyőződtem Válóczi József istenadta gyógyító tehetségéről, olyan erővel áradt belőle az energia, amit több évtizednyi szakmai pályafutásom során ritkán érzékeltem. Külföldi útjaim során volt alkalmam megismerkedni a világ leghíresebb gyógyítóival, és ki merem jelenteni, József képessége túlszárnyalja valamennyiét.” Válóczi József 1946. június 25-én született Apcon. Többféle szakmát szerzett, főiskolára Budapesten járt. Az elsők között végezte el Magyarországon a menedzserképzőt, amit később eredményesen hasznosított vezetői beosztása során. 1970-ben megnősült és Hatvanba költözött.
Felesége, Zsuzsa a városi kórház fizioterápiás részlegének volt a vezető gyógytornásza, s neki mindvégig kitűnő társa, segítője. Egyetlen fiához, Andráshoz haláláig szoros kapcsolat fűzte, akinek a házasságából két csodás gyermek született, a most 10 éves Zsófi és a nagyon várt 4 hónapos Máté. Utolsó polgári munkahelyén, egy budapesti villamos erőműben villamos mérnökként dolgozott, vezető beosztásban. Nagyon szerette a szakmáját, a műszaki dolgok érdekelték. Gyakorlatias gondolkodású, realista ember lévén szeretett tervezni, alkotni, újítani. Nem hitte, hogy történhet bármi, ami egyszer eltéríti imádott munkájától. 1967-ben egy üzemi baleset következtében darabos törést szenvedett a jobb lábszára, félő volt, hogy amputációra kerül sor. Ám a lába páratlan gyorsasággal meggyógyult. Az orvosok József „jó vérének” tulajdonították az eredményt.
Gyógyítóképességének felismeréséhez újabb egészségügyi problémája vezetett. 1995-ben állandó nyugtalanság, feszültség lett rajta úrrá. Folyamatosan nyugtatókon élt, ezektől rengeteget aludt, de ha felébredt, kezdődött minden elölről. Ideggyógyásza belátta, ha az orvostudomány már nem tud segíteni, a beteg nyugodtan próbálkozhat más módszerrel, és ő maga hívta fel a figyelmét egy galgagyörki gyógyító asszonyra. Kiss Istvánné Ilona közölte, hogy ő nem tud segíteni, mert József sokkal nagyobb gyógyító erővel bír, mint ő. A két lábbal a földön járó mérnök ember hitetlenkedve fogadta ezt a véleményt, és elhatározta, bizonyságot szerez különleges képessége igazolására.
1946–2021
Természetgyógyászokat, bioenergetikusokat keresett fel, akik egyebek között pálcával, vitalitásmérő készülékkel József számára is elfogadhatóan mérhetővé tették rendkívüli energiája létezését. Megértette azt is, hogy különleges képességét csak akkor tudja az emberek javára kamatoztatni, ha megfelelő szintű egészségügyi ismereteket szerez. Tanfolyamokra járt, vizsgázott az ETI-nél. Tanulmányai során felismerte, hogy a kezelések során ő nem bioenergiát alkalmaz, hanem kozmikus energiát közvetít. „Az ember és valamennyi élőlény energiából áll – magyarázta –, s minden egyes szerve különböző frekvenciatartományban rezeg. Más a rezgése egy egészséges szervnek, mint egy betegnek, és ezeket én különböző módon érzékelem is. A rákos beteget már messziről felismerem, ha pedig AIDS-es ember áll mellettem, a talpamtól a fejem búbjáig elzsibbadok.”
Miután minden szervet kellő alapossággal végigtesztelt, célzottan küldte az energiát a kóros területekre. A „fentről” kapott erővel az energiahiányos testrészre, szervekre fókuszálva próbált egyensúlyt teremteni a szervezetben. Minél többet gyógyított, annál magasabb lett az energiaszintje, így egyre súlyosabb betegségeket tudott meggyógyítani.
A betegek egymásnak adták a kilincset… Jöttek az ország és a világ minden szegletéből, Európából, Dél-Afrikából, Kanadából, Ausztráliából stb. Jöttek mindazok, akik – az utolsó szalmaszálba kapaszkodva – általa kapták vissza az életüket, és azok is, akik ily módon szerettek volna megszabadulni krónikus betegségeiktől, mellékhatásokkal terhelt gyógyszereiktől, fájdalmaiktól. A csodás gyógyulásoknak se szeri, se száma. Sokszor egyetlen kezelés során eltüntette az alattomosan megbúvó vérrögöt, megszüntette a hólyaghurutot és a petefészek-gyulladást.
Egy makacs lázat akár távolból is képes volt levinni, és úgynevezett programot küldött bármilyen fájdalom, görcs csökkentésére. Élete utolsó percéig gyógyított. A „kiválasztottak” eltökélt segíteni akarásával, önzetlenségével, alázatával szolgálta a betegeket. Vidám, közvetlen személyisége már önmagában bizalmat keltett. Mindvégig fáradhatatlanul kereste a betegségek okát, fejlesztette tudását. Betegeiről jó előre gondoskodott, halála után tanítványai folytatják munkáját. Ám ezúttal saját betegsége legyőzéséhez nem volt elég ereje. Nincs ebben semmi ellentmondás, ez nem volt számára rejtély. Ő értette Victor Hugo bölcsességét: „A halál isten dolga. Földi halandó abba nem avatkozhat bele.” Valamennyi betegének szeretete, hálája és isten áldása kísérje égi útján!
