Kedves Olvasó! – Relatív valóság

A fényképezés a valóság művészete – aki megnézi a nemzetközi fotógyűjteményt, nagyjából megtudja, mi van a világon. A látvány kissé szédítő: macskák, gyümölcsök, csecsemők, hidak, rakodómunkások, üvegedények, hálószobák, szemétdombok, meztelen lányok. Ez utóbbiak néha napoznak, néha kóláznak, a csecsemők olykor sírnak, olykor nevetnek, a hálószobák kívánatosak.

Relatív valóság

A világ gazdag és teljesen szabálytalan. Még sok minden van benne: fájdalom, költészet, alkohol, szerelem, autózaj, hazugság és rettegés – csak ezeket nem lehet lefényképezni. A lencse érdeklődése bizonyos határok között mozog, de ezen belül teljes a szabadság. Néha csodálatosan merész tréfákat enged meg magának. Furcsa szögek alatt nézi a világot, válogat a fényhatárok között, nemcsak tényeket közöl, hanem vágyakat is elárul és véleményt is mond. Ezért beszámolója éppoly megbízhatatlan és személyeskedő, mint az embereké. Ugyanazt a tájat vagy nőt szépnek látja az egyik gép és csúnyának a másik.

Az egyik kertrészlet olyan, „mintha csak lefényképezték volna”, a másik viszont kínai tusrajzra emlékeztet.

A fotográfia aránylag fiatal művészet, mégis rengeteg irányzata van. Az egyes iskolákon belül pedig dúlnak az egyéni különbségek. Van, aki azt mondja, az egyes nemzetek fényképészei arra törekszenek, ami az életükből leginkább hiányzik. Az amerikaiak a romantikát és a költőiséget keresik, az északiak a fényt és a virágokat, az olaszok a tárgyilagosságot, a németek az önfeledt életkedvet.

A néző, mondom, kissé szédülten állapítja meg mindezt. Belekábul a tárgy és a szemlélet sokféleségébe. Rezignáltan veszi tudomásul, hogy úgy látszik, még az „objektív”-nek nevezett lencse segítségével sem kaphat igazán objektív képet a világról. A fotókiállítások éppoly kevéssé tudnak „tárgyilagos” és „egységes” összefoglalót adni a valóságról, mint a Louvre vagy az Uffizi.

Kívánok valamennyiüknek boldog, békés karácsonyt és sokszínű, élményekben bővelkedő új esztendőt!

Fotó: Shutterstock