Szabadon szép
Hóvirággal ábrázolják a keresztény kultúrában Máriát is, de a remény és az elégtétel szimbóluma is, mert állítólag ez a növény vigasztalta látványával a paradicsomból kiűzött első emberpárt is. Jelentése virágnyelven: „Örvendj a jelennek és a jövőnek, s a szomorú múlt emlékeinek ne engedj helyet a szívedben!”
A hóvirág hazánkban kipusztulóban van. A kirándulók, az alkalmi árusok és a kereskedők egyre nagyobb tömegben gyűjtik. Sajnos az utóbbi években jellemzővé vált, hogy hagymástul is szedik és árulják, súlyosan veszélyeztetve a vadon élő populáció fennmaradásának esélyét.
Ilyen fontos lenne nekünk a megtisztulás? Vagy inkább a vigasz? Netán visszatért a rég elfeledett romantika, a lovagiasság? Most fog mindenki a nyakát szegve szerelembe menekülni a gondok elől? (Amúgy nem is rossz ötlet.)
Nem. Az igazság az, hogy a hóvirág -– reménnyel, tisztasággal, első csókkal, Máriával együtt – megvehető. És ha megvehető, meg is vesszük. Miért ne? Tiltsa meg, aki meri! A tulajdonunk lehet.
Birtokba vehetjük, kisajátíthatjuk. Ha a másiknak kettő van? Uccu neki, vegyünk négyet. Vagy nyolcat…
Engedtessék meg egy példa erre a birtoklási vágyra. Pár hete összefutottam egy régi ismerőssel. Elmondta, hogy nemrég találkozott egy fantasztikus lánnyal. Gyönyörű, okos, szellemes, jó a humora, egyszóval álmai nője. Látszott rajta, hogy fülig szerelmes. Nagyon úgy fest, hogy a lány is viszonozza az érzelmeit, szívesen van vele, rendkívül nyitott és barátságos. Kicsit zavartan fogadja, mikor közelebb próbál kerülni hozzá, de majd felenged.
A minap újra találkoztunk. Beszélgettünk erről-arról, de a lányt nem hozta szóba. Végül csak rákérdeztem, mire hűvösen megjegyezte, hogy nem érdeklik a válogatós nők, meg hogy akkor minek volt vele ennyire kedves. Ráadásul nem átallotta azt mondani, hogy nem szeretné őt elveszteni ezért.
– Mintha egy percre is együtt lettünk volna… Egyébként is gyűlölöm ezt a „legyünk barátok” dumát. Ugyan minek legyek én a barátja? Képzeld, majdnem elsírta magát…
Szabadon, birtoklástól mentesen élni
Igen, el tudtam képzelni. Mivel nem lehetett az övé, többé nem volt értékes a számára. Hiába a humor meg az intelligencia, (és ahogy rájöttem, a szív), ami pedig ritka valuta manapság. Persze a büszkeség természetes dolog, senkinek sem esik jól, ha kikosarazzák, de van, hogy érdemes rajta felülemelkedni.
Ha az önzetlen, semmi „haszonnal” nem kecsegtető emberi kapcsolatoknak ennyi értéke van, mennyit érhet számunkra a hóvirág szabadsága, fennmaradása? Leszedhetjük, elpusztíthatjuk, hisz bármennyire szép, csupán egy öntudatlan kicsi lény, akinek nincs már beleszólása a sorsába. De teleaggathatjuk a lakásunkat vele, akkor sem vehetjük meg a szépséget, a megtisztulást, a reményt. Ezek bennünk kell, hogy legyenek, és nem a hóvirágban. És ő csak akkor lehet igazán szép, akkor jelképezheti mindezt, ha senki sem birtokolja. Úgy lesz mindenkié.
Ezt kell megtanulnunk. És miért ne tehetnénk? Ettől még nem kerül veszélybe a megélhetésünk.
Még politika sincs benne. Alkalmazzuk a piac törvényeit, de csak ott, ahol kell. Itt nem kell. És akkor a hóvirág sem lesz többé veszélyben.
Fotó: Shutterstock
