Fény – Élet – Tudat

tgymagazin.hu
#biofoton #fény #Fritz-Albert Popp #médium
A napfény minden földi élet forrása. Gyakran a lelkünket is fénynek nevezzük. Mindenki vágyik a napsütésre és a nyárra, amikor a napsugarak kellemesen felmelegítik a levegőt, és mindent elárasztanak fénnyel. Világosság és meleg – ez a két dolog ösztönösen jó érzéssel tölti el az embert.

Az ősfény

Kezdetben ‒ az anyagot megelőzően ‒ volt a fény. A csillagászok ezt úgy magyarázzák, hogy az univerzumnak van jól meghatározható kezdete, az ősrobbanás, amely kb. 13,7 milliárd évvel ezelőtt következett be. Az általunk ismert univerzum pedig az ősrobbanás után hat lépésben alakult ki. Először csak fény volt, azaz fotonok léteztek. Ezt követően alakult ki a tizenkét elemi részecske, amely az anyagot alkotja. A harmadik fázisban, amikor a világ mindössze egy másodperce létezett, létrejöttek a nukleáris részecskék, majd a negyedik lépésben az atommagok.

Az ötödik lépésre csak 400 000 évvel később került sor, amikor kialakultak az atomok. Ezután még 100 millió évet kellett várni az utolsó, hatodik lépésre, amelyben kialakult a világegyetem általunk ismert formája az égitestekkel, és rajtuk az élettel és az emberrel. A fény tehát már a csillagok megjelenése előtt létezett. Az anyag pedig hat fázisban (hat nap) alakult ki a fényből. Meglepő, hogy a fizikából visszaköszön a bibliai teremtéstörténet hat napja. Véletlenről lenne szó?

2013-ban a Planck űrszondának sikerült megmérnie a világegyetem keletkezésénél elsőként kialakuló fényt. Ezzel elkészült az éppen megszülető univerzumról a legélesebb fényképfelvétel. Lényegében a kozmikus háttérsugárzásról van szó, amely a mai napig mindenütt jelen van a világűrben, és az ősrobbanás visszhangjának is nevezik. Ez az ősfény az egész teremtésen rajta hagyta az ujjlenyomatát.

Azok a csodálatos biofotonok

A fény életet adó, éltető ereje nem csak az univerzum megszületésében, de az emberi szervezet működésében is tetten érhető. Az elmúlt évtizedek biokémiai és biofizikai kutatásai sok meglepő eredményt hoztak napvilágra.

E biofotonok sajátossága, hogy bár nagyon gyenge fényt keltenek, de koherensek, tehát mindegyikük azonos frekvencián rezeg, ami egyúttal a lézerfény sajátossága is. Kissé nagyképűen azt is mondhatnánk, hogy minden egyes sejtünk egy parányi biolézer. Prof. Fritz- Albert Popp a biofoton-kutatás egyik úttörője, akinek elsőként sikerült az élő sejtek által kibocsátott parányi fény létezését igazolni és a fény erősségét megmérni. Kutatásaival bebizonyította, hogy minden élő szövet 200‒800 nanométeres hullámhosszú fényt bocsát ki.

Kommunikációs médium

Mindannyian gyertyák vagyunk! ‒ mondta egyszer Lynne McTaggart amerikai újságírónő. Igaza volt, a fény mindannyiunkban jelen van. De nem egyszerűen „csak van”, hanem konkrét, életfontosságú feladatokat lát el anyagcserénk működtetésében. A globális adat- és hírközlésben fontos szerepet játszanak a fénykábelek, amelyeken valóban fény segítségével küldjük egymásnak az információkat – legtöbbünk nap mint nap ezt teszi. Az adatkábelekben adattovábbító médiumként szolgáló fényhez hasonlóan a sejtek által kibocsátott fény is nagy adatmennyiségek továbbítására szolgál.

A legújabb kutatások ennek mikéntjét is kiderítették. Dr. Walter Medinger biofoton-kutató a következőképpen magyarázza a folyamatot: „Sejtjeink energiaforrása az adenozin-trifoszfát (ATP) nevű vegyület. Egyszerű hasonlattal élve az ATP olyan, mint a bankkártyán lévő csip. Ahogy a bankkártyát fel lehet tölteni egy bizonyos összeggel, az ATP is mindig újratermelődik, és energiát bocsát a sejt rendelkezésére. Az új ATP-molekulák képződése során a molekulát minden alkalommal biofotonok is feltöltik információval.

Napkiemelkedés, napkitörés és mágneses viharok. A Nap felszínének hatása a Föld magnetoszférájára

E fény által közölt információ hordozója a molekula A-része, azaz az adenozin. A sejtekben energiát igénylő anyagcsere-folyamatokhoz a TP, a trifoszfát szolgáltatja az  energiát, az adenozin (A) pedig a fényinformáció- kat adja át. Ez azt jelenti, hogy a fényinformáció folyamatosan jelen van minden sejtünkben, az ott zajló biokémiai folyamatokban.”

Információhordozó

Fény nélkül tehát nem működhetnének sejtjeink életfunkciói, egyszóval lehetetlen lenne maga az élet. Az egészben az a legérdekesebb, hogy a fény nem a biokémiai reakciók „melléktermékeként” keletkezik, hanem már azt megelőzően jelen van, tehát valójában a fény kezdeményezi, indítja el és irányítja a biokémiai reakciókat. Egész szervezetünket fényimpulzusok vezérlik. Másodpercenként 10 millió sejt pusztul el egy ember szervezetében!

Ez azt jelenti, hogy minden tízmilliomod másodpercben meg kell születnie egy fényimpulzusnak, amely gondoskodik róla, hogy az elpusztult sejt helyét új sejt vegye át, és az élet folytatódhasson. Minden más információhordozó túl lassú lenne, hogy ezt a feladatot ellássa, erre csak a fény képes – állítja Popp professzor.

A lelkünk az a belső Nap, amely életben tart minket, és ez a fényforrás mindig ép, akkor is, ha a testünk megbetegszik. Ez a benső fényforrás segíti a gyógyulásunkat, csak a megfelelő helyre kell irányítanunk.

Ez történhet meditáció vagy egyszerű vizualizáció segítségével. Csupán el kell képzelnünk, ahogy kellemes, gyógyító fény árasztja el a beteg testrészt. Ha képesek vagyunk megnyílni a benső fény előtt, és a beteg testrészre tudjuk irányítani, meggyógyulunk. A gyógyulásnak ez a formája bármely orvosi vagy egyéb terápiás módszerrel kombinálható.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.