Még több érdekes cikk a magazin január – februári számának tartalmából!

tgymagazin.hu
#gyógyítás #immunerősítés #öregedés #szeretet
A cikkek teljes terjedelemben a magazin január- februári számában olvashatók.

Müller Péter: Mi a jó az öregségben?

Az első, amit mondhatok, hogy semmi. Lényegében az történik, hogy egy inkarnáció, és az a sors, amiért valaha megszülettem, összeomlik. És innen kezdve már semmi általánosat nem szabad mondani, mert ahány ember, annyi sors van, és mindegyik más. Vegyünk egy jó esetet, hogy valaki nem lesz teljesen szenilis, és csak részlegesen omlanak össze szervei, amelyekben az emlékezete lakik. Ebben van valami természetes. Amikor megszületünk, sokáig tanuljuk, hogy kik vagyunk. Hosszabb-rövidebb ideig tanuljuk a testünket, a lelkünket, és azt a személyiséget, földi szerepet, melyet el kell majd játszanunk a világ színpadán. Ez egyedül nem megy. Mások segítségére szorulunk, hogy megtanuljunk mászni, állni, járni. Csak akkor még az anyánk segít, később, nyolc évtized múlva, amikor ez a képességünk kezd összeomlani, az ápolónő, a nővérke vagy az idősgondozó.

Idős vidám pár öleli egymás a természetben.

Mágnesesmező-terápia

A Föld, valamint az atmoszféra mágneses mezeje döntő hatással van az életre. Az úgynevezett frontérzékenységben szintén a környezetünkben zajló elektromágneses folyamatok játsszák a főszerepet, és a geomágneses viharokról szintén bebizonyosodott, hogy hatnak az élő szervezetekre. E megfigyelések alapján észszerű volt feltenni a kérdést, vajon a megfelelő frekvenciájú mágneses mezőkkel lehet-e gyógyítani.

A Földet körülvevő mágneses erővonalak, más néven magnetoszféra.

Erős immunrendszer egész télen

Az erős, védekezni képes immunrendszer kiváló védelmet nyújt a fertőzésekkel szemben, amelyek az őszi és téli hónapokban fenyegetnek minket. Szerencsére számos olyan szer és praktika létezik, amelyekkel karban tarthatjuk szervezetünk önvédelmi rendszerét. Immunrendszerünk feladata, hogy védekezzen a kórokozó vírusok, baktériumok és gombák ellenében. Minél jobban működik, annál gyorsabban ismeri fel a potenciális veszélyt és annál hatékonyabban tud ellene védekezni.

Boldog fiatal nő dobálja a havat kint a természetben.

Ellenálló képességünk erősítése mellékhatás-mentsen

Praktikus tippek, hogyan vértezhetjük fel magunkat a téli, megfázásos és influenzás időszakra, illetve, ha miként gyógyíthatjuk magunkat hazai és keleti gyógynövényekkel, természetes eredetű orvosságokkal. Az immunrendszer erősítése, felvértezése egyre inkább a figyelem homlokterébe kerül. Különösen felértékelődnek a hagyományos, mellékhatásoktól mentes módszerek, kezdve a jól bevált házi praktikáktól, az évezredes tapasztalatokon nyugvó, tradicionális ázsiai gyógyászati rendszerekig.

Influenza elleni természetes orvosságok. Citrom, narancs, áfonya, gyömbér, méz.

A szeretet mindent megváltoztat

Olyan időkben, amikor semmiben nem lehetünk bizonyosak, és minden változik, az emberi kapcsolatok, az igazság, az érzelmek, a „feltétel nélküli szeretet” kifejezés szinte idejétmúltnak, anakronisztikusnak tűnik. Ugyanakkor éppen decemberben, amikor kigyúlnak az ünnepi fények, és a városok a szeretet ragyogásába öltöznek, mintha régi, kedves emlékként, visszatérne közénk. A karácsonyt a szeretet ünnepeként emlegetjük, miközben a megszokott szeretett emberek arcát, az ajándékozás rituáléját és egy rövid szünetet értünk alatta, ami elválasztja egymástól az óévet az újévtől. Pedig a karácsony valódi üzenete a viszonzást nem váró szeretet áldása, kegyelme.

Szív alakú felhő az égen.

Egészség egész évben a tibeti szervkalendárium segítségével

A szervkalendárium a hagyományos tibeti orvoslás része. A test és a kozmosz ciklusainak kapcsolata segít mélyebben megérteni saját testünk és pszichénk működését. Ha megértjük a múlt és a jövő, az ok és az okozat összefüggéseit, mindenben rátalálhatunk a boldogságra és a lelki békére. A hagyományos értelemben vett szervek mellett a tibeti orvoslás a 4 végtagot és a hasat is a 24 fontos szerv között tartja számon. Ezek közül négyet mutatunk be részletesen. Az egyes szervekhez tartozó mudrameditáció segítségével tudatunkat és a befelé figyelést élesíthetjük. A gyógyító hangok pedig a kezelt szervre jótékonyan ható rezgéseket keltenek, erősítve a meditáció hatását.

Buddha képe egy digitális művészeti kollázs, amelyet pszichedelikus tónusú akvarellfestékkel kombináltak. Önismeret. Zen, spirituális jólét.

A cikkek teljes terjedelemben a magazin január- februári számában olvashatók.

Fotók: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Már csak pár napig kapható a magazin május-júniusi száma!

Már csak pár napig kapható a magazin május-júniusi száma!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin május-júniusi számában olvashatók.
Korunk és látásunk

Korunk és látásunk

A szürkehályog, makuladegeneráció és glaukóma már nem csak az időskorúakat fenyegeti, a digitális eszközök térnyerése…
A gondoskodás és szeretet lángja – krisnás karácsonyi ételosztások országszerte

A gondoskodás és szeretet lángja – krisnás karácsonyi ételosztások országszerte

Hazánkban több tízezer ember számára csak azért lehet ünnep a karácsony, mert a segélyszervezeteknek köszönhetően…
Lelassítható az öregedés?

Lelassítható az öregedés?

Svéd és norvég tudósok közelmúltban végzett kutatásukban kimutatták, hogy kísérleti személyektől vett sejtek élettartamát koenzim…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Nyomelem véd meg a tüdőgyulladástól

Nyomelem véd meg a tüdőgyulladástól

A tüdőgyulladás az egyik leggyakoribb halálozási ok. A legtöbb tüdőgyulladás a pneumococcus nevű kórokozó rovására…
Egy vérvizsgálat felfedi szerveink valós biológiai életkorát

Egy vérvizsgálat felfedi szerveink valós biológiai életkorát

Mennyire öregek belső szerveink? Egy új vérvizsgálat megmutatja, különböző belső szerveink valós biológiai életkorát. A…
Tatárlakai korong és a gyógyítás

Tatárlakai korong és a gyógyítás

Minden iskolában tanítani kéne a tatárlakai korong lelet anyagát és jelképrendszerét mint az ősi (mag)…