Még több érdekes cikk a magazin júniusi tartalmából

tgymagazin.hu
#fogászat #gerinctorna #Hashimoto #homeopátia
A cikkek teljes terjedelemben a magazin júniusi számában olvashatók.

Zabodál Imre: Meg kell adni a természetnek az időt

Nyílt tekintet, izmos termet, már tavasszal napbarnított bőr – látszik, hogy Zabodál Imre a természetben él. Maga műveli feleségével a több mint 20 hektár gyümölcsöst Kistarcsán: kajszibarack-, cseresznye- és meggyfák, mandulafák nőnek és teremnek a keze alatt úgy, hogy permetet, műtrágyát sosem látnak. A nagy nappali közepét búbos kemence és egy citromfa uralja, körben vadásztrófeák, az ablakból gyümölcsfás-füves domboldalra látni. Ahogy Zabodál Imre belemelegszik a beszélgetésbe, egyre szenvedélyesebben magyarázza, hogyan érdemes a természettel együtt dolgozni és élni, hogy a legtöbbet, legjobbat kaphassuk tőle.

Zabodál Imre családjával a kertben
Zabodál Imre és családja

Dr. Molnár Mariann homeopata gyermekgyógyász kapta a Hahnemann Vándordíjat

Dr. Molnár Mariann nem ismeretlen Olvasóink előtt: 2020 augusztusában, a covidjárvány idején mutattuk be Önarckép rovatunkban. Több mint 35 éve áll e hivatás élvonalában – gyógyítóként, tanítóként és közösségformálóként egyaránt.

Dr. Molnár Mariann homeopata gyerekorvos az íróasztalánál ül.
Molnár Mariann

NICO: az állcsontban lévő rejtett csontgyulladás

A biológiai fogászat egy olyan szakterület, amely a szájüreget és állcsontokat a szervezetünk szerves részének tekinti. Mivel a megbetegedések kb.70%-a összefüggésben áll a fogakkal és az állcsontokkal, az ezen a területen dolgozó orvosnak óriási felelőssége van. Minden, amit a fogakkal és állcsontokkal történik, kihatással van az egész szervezetre, és ez természetesen fordítva is igaz.

Cavi Tau fogászat Sopron
Hirdetés

Hashimoto-betegség

Gyakran érzi magát lehangoltnak, depressziósnak? Sokszor fáradt, hízékony, vagy heves szívdobogást tapasztal? Ha igen, érdemes tisztázni, nem a pajzsmirigy idült gyulladását okozó Hashimoto-betegség áll-e a panaszok hátterében. Ez egy autoimmunbetegség, amelynek lényege, hogy az immunrendszer megtámadja a pajzsmirigy szöveteit, ami idővel a szerv elégtelen működését okozza.

Hashimoto-betegség, pajzsmirigy probléma illusztrálása pillangóval egy fiatal nő nyakán.

Szabaduljunk meg a régi érzelmi terhektől

A dr. Nelson-féle emóciókód egyszerű és gyors módszer arra, hogy megszabaduljunk régi érzelmi terheinktől. Mindenki maga is alkalmazhatja önsegítő eljárásként, de időközben olyan népszerűvé vált, hogy szakemberek is dolgoznak vele.

Összetört üveg szív egy fa asztalon.

A módszert dr. Bradley Nelson fejlesztette ki több mint húszéves, kiropraktőrként szerzett tapasztalatai alapján. Hamar megtanulható, és utána gyorsan jelentkeznek az eredmények. Azt tapasztalhatjuk, hogy sokkal jobban érezzük magunkat, és másoknak is tudunk segíteni.

Atlaszgyakorlatok

Legmagasabban elhelyezkedő nyaki csigolyáink különleges feladatot látnak el. Mozgékonyságot és stabilitást biztosítanak nyakunknak. Rossz testtartás, egyoldalú terhelés stb. kapcsán a koponya alatti nyakcsigolyák nagy nyomásnak vannak kitéve, aminek komoly következményei lehetnek, az alábbiakban bemutatott gyakorlatokkal azonban ismét egyensúlyba lehet őket hozni.

Nyaki gerinc röntgen képe egy férfinél.

A cikkek teljes terjedelemben a magazin júniusi számában olvashatók.

Fotók: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Van olyan gyermek, akinél normális izgalommal jár, és akár pozitívan is hathat a teljesítményére, de…
További érdekes cikkek a magazin július-augusztusi számának tartalmából

További érdekes cikkek a magazin július-augusztusi számának tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin július-augusztusi számában olvashatók.
Még több érdekes cikk a magazin novemberi számának tartalmából!

Még több érdekes cikk a magazin novemberi számának tartalmából!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin novemberi számában olvashatók.
Még több érdekes cikk a magazin szeptemberi számából!

Még több érdekes cikk a magazin szeptemberi számából!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin szeptemberi számában olvashatók.
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Még több érdekes tartalom a magazin augusztusi számából!

Még több érdekes tartalom a magazin augusztusi számából!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin augusztusi számában olvashatók.
Még több érdekes cikk a magazin januári tartalmából

Még több érdekes cikk a magazin januári tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin januári számában olvashatók.
Még több érdekes cikk a decemberi magazin tartalmából

Még több érdekes cikk a decemberi magazin tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin decemberi számában olvashatók.
Még több érdekes cikk az októberi magazin tartalmából

Még több érdekes cikk az októberi magazin tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin októberi számában olvashatók.