Még több érdekes cikk a magazin novemberi számának tartalmából!
Eszterhai Katalin: Hagyjuk, hogy a földön járva megtapasztalhassuk a mennyeit

„Az élet perc, mely folyton lebben, / Minden perced bocsásd el csókkal…”, figyelmeztet Ady Endre a Vidám temetés éneke című versében… Olvasva a költő sorait önkéntelenül is arra gondolok, mennyi érthetetlen, megfejthetetlen talány lappang bennünk. Valahogy úgy van az, hogy minél többet tudunk a külső világról, annál rejtélyesebb saját belső életünk. Mindenkit hajt valami szükségszerűség, munka, vásárlás, kötelező ígéretek… Hagyjuk magunkat sodortatni az árral és közben távolodunk egymástól, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy a korábbi szép emberi kapcsolataink meggyengülnek, széthullanak. A mindennapok ugyan nem adnak okot a panaszra, hiszen van meleg házunk, és a fogunk sem fáj, de valami mégis hiányzik… talán egy jó barát, akivel együtt emlékezhetnénk vagy éppen vezekelhetnénk… mert szeretnénk feltárni a szívünket, szeretnénk valakivel hangosan énekelni, vagy együtt töprengeni Istenről, életről, halálról…
Ízületi protézis – valóban szükséges?
Világszerte több mint 1,2 milliárd ember szenved ízületi kopástól, hazánkban kb. 1-1,5 millióan, a 65 évesnél idősebb korosztály tagjai pedig kivétel nélkül érintettek. Ez azt jelenti, hogy az artrózis, azaz, az ízületi kopás a leggyakoribb ízületi megbetegedés. A betegség leggyakrabban a kezek, a csípő és a térd ízületeket támadja meg. Évről évre egyre több ízületiprotézis-műtétet végeznek, pedig erre nem minden esetben van szükség.

Vállízületi panaszok
A vállízület izmok által helyben tartott és működtetett ízület. Az ízületi vápa, a bele illeszkedő felkarcsont fejéhez képest viszonylag kicsi. Az ízületet izmokból álló mandzsetta, a rotátor mandzsetta tartja össze. Felépítése lehetővé teszi, hogy karunkat minden irányban 80-90 fokban tudjuk mozgatni. A teljes mozgástartomány kihasználásához, például, amikor karunkat a magasba emeljük, egyéb alkotóelemekre is szükség van. A vállöv ízületei alapvetően három részből tevődnek össze, a tulajdonképpeni vállízületből (ízületi vápa és a felkarcsont feje), a váll felső része és a kulcscsont közötti ízületből, valamint a lapocka és a mellkas közötti kapcsolatból. Ez utóbbi nem ízület, hiszen a lapocka csúszó mozgást végez a mellkas felett, ez módosítja a vállízületi vápa állását, és ez terjeszti ki a vállízület teljes mozgástartományát.

Bizonyos mozdulatok, mozdulatsorok hosszabb távon fájdalmassá válhatnak. Az egyoldalú terhelés, a rossz testtartás hatására az izmokat nem azonos mértékű terhelés éri, ami egy idő után károsítja a vállat. Ilyen esetben fontos, hogy a dolgozó rendszeresen más irányú tevékenységet végezzen munkanapja során, hogy ne terhelje túl vállízületét és az azt körülvevő izmokat. Természetesen a változatos mozgás nem csak a váll, hanem mozgásszervrendszerünk minden része szempontjából nagyon fontos, hogy elkerüljük a fájdalmakat és az idő előtti kopásos, degeneratív elváltozásokat.
Ébreszd fel a saját gyógyító erődet!
Sokan szenvednek a stressz és alvászavarok miatt, fáj a hátuk, küzdenek emésztési bántalmakkal vagy keringési zavarokkal. Nekik segíthet a gyógyító jin jóga, hogy legyőzzék a problémáikat. Bárki kipróbálhatja!

A gyógyító jin jóga szelíd és nyugodt jóga stílus, amely a hagyományos kínai orvoslás hatásait az ászanákkal (jógapózokkal) és az akupresszúrapontokkal kombinálja. A klasszikus jin jógához hasonlóan az ászanákat az akupresszúra során hosszasan kitartják, és segédeszközként jógatéglát vagy párnát használnak. Ennek köszönhetően a test passzívan, az izmok aktivitása nélkül süllyedhet bele a pózba, és szabadulhat meg a feszültségtől. Ha az izmok nem dolgoznak, a jóga impulzusa mélyebb szövetirészeket ér el, és szabályozza a fasciák, az ízületek és az inak tevékenységét.
Hogyan lazíthatjuk ki a túl tónusos izomzatot?
Először csak húzó érzést tapasztalunk, aztán már fájdalmat is, ami legrosszabb esetben idültté válik. Az izomfeszülés okozta fájdalmakat a hétköznapokba könnyen beilleszthető gyakorlatokkal elkerülhetjük.
Az izmok hipertónusán egyes izmok vagy egész izomcsoportok fájdalmas feszességét értjük. Ilyenkor az izmok sokkal keményebbek, feszesebbek, mint normális állapotukban, fájdalmat, idegességet és kellemetlen közérzetet okoznak.

Homeopátiás alapanyagok reumás ízületi gyulladásra
A reumás ízületi gyulladás (RA) egy autoimmun betegség, amely krónikus gyulladást okoz az ízületekben, fájdalmat, duzzanatot és merevséget eredményezve. Bár a hagyományos orvosi kezelések közé tartoznak a gyulladáscsökkentők, immunszuppresszánsok és biológiai terápiák, egyre többen keresnek természetes alternatívákat, például a homeopátiát, a tünetek enyhítésére, a gyógyszerszedés csökkentésére és az életminőség javítására.

A cikkek teljes terjedelemben a magazin novemberi számában olvashatók.

Fotó: Adobe Stock